„Sír a lelkem, ahogy az Újpestet nézem” – Egyedül él, 105 ezer a nyugdíja, mégis csak a csapat miatt szomorú Noskó Ernő
„Sír a lelkem, ahogy az Újpestet nézem” – mondja Noskó Ernő, az újpesti legenda, aki 80 évesen, 105 ezer forintos nyugdíjból él, mégsem panaszkodik, csak imádott klubja miatt szomorú. Az egykori olimpiai bajnok és hétszeres magyar bajnok védő a Blikknek elárulta: még ma is rendszeresen kijár a Megyeri útra, de a dicső múlt emlékei éles ellentétben állnak a jelennel, amit a pálya széléről lát.
„Nagyjából harminc éve váltunk el a feleségemmel, és azóta sem kötöttem össze az életemet senkivel” – mesélte a legenda, aki sokáig élvezte a függetlenséget, de idős korára már másképp látja a helyzetet. A magány súlyát igazán akkor érezte meg, amikor megingott az egészsége. „Akkor ijedtem meg először, amikor rosszul lettem és az Uzsoki kórházba kerültem.” Szívproblémái miatt megműtötték, billentyűt cseréltek, majd Balatonfüreden rehabilitálták. Azóta vérhígítót szed, és a napjait a Bosnyák téri piacon vagy a régi emlékek felidézésével tölti.
Az anyagi helyzetéről is őszintén beszél. „A nyugdíjam 105 ezer forint, és óriási ajándék, hogy ehhez jön az ötkarikás sikerért járó juttatás” – mondja, hozzátéve, hogy ennyiből már „elvan”. A legnagyobb támasza 45 éves fia, aki naponta beszél vele és mindenben segíti. „Ő az, aki rendszeresen kicipel magával a Megyeri útra.” A jelenkori Újpest teljesítménye azonban mélyen elkeseríti.
A jelen kiábrándultságát a múlt dicsősége ellensúlyozza. Noskó ma is tartja a kapcsolatot egykori csapattársaival, köztük Szentmihályi Antallal, a Dunai testvérekkel, Tóth Andrással és a többiekkel, akikkel együtt jutottak a Vásárvárosok Kupája döntőjébe és a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjébe. A Fradi elleni rangadók emléke is élénken él benne. „Én persze sokszor elmondom, hogy annak idején a Fradi elleni rangadók előtt kijelentettem, nem vagyok hajlandó Varga Zolit fogni, mert mindig bohócot csinált belőlem” – idézi fel a régi csatákat.
A válogatottban átélt pillanatokat is kitörölhetetlen emléknek nevezte az interjúban. Pályafutása csúcsát az 1968-as mexikói olimpiai aranyérem jelenti, míg a legfájóbb emléke az 1969-es világbajnoki pótselejtező. A Csehszlovákia elleni párharc brutalitására így emlékszik: „Jozef Adamec szándékosan szétrúgott, s le kellett cserélni.” A mindent eldöntő, december 3-án Marseille-ben játszott meccs pedig örök seb. „A marseille-i pótselejtező, amikor is 4-1-re kikaptunk tőlük, pályafutásom egyik legszörnyűbb emléke.”
Noskó Ernő ma már beletörődve, de derűsen éli mindennapjait. Eljár a piacra, szedi a gyógyszereit, és azt mondja, 80 évesen is szép az élet. Egyetlen kívánsága van. „Csak az Újpest, az lenne jobb, és ha nem is a Fradit, de legalább a Kazincbarcikát megverné!”
