prcikk: Shia LaBeouf bevallotta: minden nőt megcsalt, akivel valaha együtt volt | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Shia LaBeouf bevallotta: minden nőt megcsalt, akivel valaha együtt volt

A színész azt is elismerte, hogy korábban rettenetesen viselkedett másokkal. Azt is bánja, ahogy az őt zaklatással vádoló volt barátnőjével bánt.


Shia LaBeouf meglehetősen őszinte vallomást tett a Real Ones nevű podcastban. Elmondta, hogy nagyon hosszú listája van olyan emberekről, akikkel szemben van mit jóvá tennie.

Ekkor vallotta be azt is, hogy minden nőt megcsalt, akivel valaha együtt járt, és sosem mondta el a szexpartnereinek azt, hogy nemi betegsége van.

Arról is őszintén beszélt, megbánta, ahogyan volt barátnőjével, FKA Twigs énekesnővel viselkedett. Eredeti nevén Tahliah Barnett azzal vádolta meg a színészt még 2020-ban, hogy szexuálisan, fizikailag és lelkileg is zaklatta őt, ezt LaBeouf tagadta. Most azonban elismerte, hogy ne bánt jól volt párjával, bár nem említette név szerint az énekesnőt.

„Bántottam azt a nőt. És közben sok más embert is bántottam, sőt előtte is sokaknak ártottam. Örömhajhász, önző, énközpontú, tisztességtelen, tapintatlan és félelmetes ember voltam. Nagyon elb.sztam. Teljes kudarc volt. Sok embert bántottam, ezzel teljesen tisztában vagyok. Életem végéig tartozni fogok nekik emiatt”

– mondta.

Ezután arról beszélt, hogy a jövőben szeretne "hasznosabb" lenni. Azt is megjegyezte, hogy a #metoo kampány ellenére „nem sok srác vállalja a felelősséget”.

Elmondta, hogy amikor először vádolták meg szexuális zaklatással, a Twitteren akarta megvédeni magát, annyire felháborította a dolog. Most azonban már úgy véli, hogy a vádlója (akit nem nevezett nevén) egy „szent, aki megmegmentette a rohadt életemet”.

„Ha nem avatkozott volna bele az életembe, és nem adta volna meg a lehetőséget számomra, hogy megtapasztaljam az egohalált [az én-érzet elvesztése – a szerk.], akkor vagy csak részben léteznék, vagy teljesen halott lennék”

– vallotta be.

Azt már korábban elárulta, hogy az öngyilkosságon is gondolkodott, amikor nyilvánosságra kerültek az ellene felhozott vádak. Végül az mentette meg ettől, hogy Istenhez fordult.

„Ott volt egy pisztoly az asztalon. Készen álltam arra, hogy elmenjek. Nem akartam tovább élni, amikor mindez történt. Olyan szégyent éreztem, amit még soha - azt a fajta szégyent, amitől még azt is elfelejted, hogy kell levegőt venni. Nem tudod, hova menj. Ugyanakkor mélyen bennem ott volt a vágy arra, hogy kitartsak”.

A most elérhetővé tett podcastban úgy hivatkozott magára, mint aki a „rohadékok törzsébe” tartozik, de próbál javulni. Megemlített egy 60 fős támogatói csoportot, akikkel állítása szerint minden este videóchatelve beszélnek, csütörtökönként bicikliznek, vasárnap pedig a tengerparton lógnak.

A korábban alkoholizmussal is küzdő híresség azt is elárulta, azért döntött a változtatás mellett, mert szeretné a feleségével együtt felnevelni kislányát, aki idén év elején született.

Forrás: Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok” - Demjén Ferenc letiltotta a YouTube-on a Muppet Show-s paródiát
Szerzői jogi követelésre hivatkozva távolították el a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült videót. A klipben a „Jelszó: Love” című dal egy részlete hangzott el, amelynek felhasználására Demjén stábja nem adott engedélyt.


Gyorsan terjedt, majd egy nap után tiltott tartalom lett a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, amelyet szerdán a YouTube eltávolított a felületéről.

„A videó Demjén Ferenc szerzői jogi követelése miatt többé már nem elérhető” – olvasható a platformon.

Demjén Ferenc sajtósa a HVG megkeresésére megerősítette, hogy a Demjén-dalt tartalmazó verziót tiltatták le, mert nem adtak engedélyt annak felhasználására. Az eset azonnal vitát indított arról, hogy a 2021 óta létező, úgynevezett paródia-kivétel védelmet nyújthat-e egy ilyen felhasználásnak.

A klipben ismert politikusok és üzletemberek, köztük Orbán Viktor, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea mesterséges intelligenciával létrehozott, Muppet-figurákra emlékeztető bábokként énekelnek. A dal alapját a „We Are The World” című sláger adja, magyarított, szatirikus szöveggel, amely egy ponton átvált Demjén Ferenc „Jelszó: Love” című szerzeményébe.

A videó a Facebookon

A paródia refrénje egyértelmű politikai kritikát fogalmaz meg: „Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot”.

Bár a magyar jog 2021-ben bevezette a paródiára, karikatúrára és pasztisra vonatkozó szabad felhasználás lehetőségét, a gyakorlati határai, különösen zeneművek esetében, még nem tisztázottak. A YouTube eltávolítási eljárása nem bírósági döntés, csupán a jogtulajdonos kérelmére történő lépés, amelyet a tartalom készítője vitathat.

Via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sok dolog miatt döntöttem így” - Majka elárulta, ott lesz-e a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten
A rapper Facebook-posztban közölte, hogy nem vesz részt a választás előtt két nappal tartandó, Hősök terei eseményen. Döntését személyes mérlegelésre hivatkozva hozta meg, nem pedig a Puzsér Róberttel való viszonya miatt.


Majka egy Facebook-posztban jelentette be, hogy nem lép fel a pénteki, Hősök terére szervezett Rendszerbontó Nagykoncerten. A rapper szerint a követői folyamatosan ezt kérték rajta számon, ezért döntött úgy, hogy nyilvánosan is megindokolja a távolmaradását.

Bejegyzésében megerősítette, hogy Puzsér Róbert, a koncert egyik főszervezője valóban felkérte a fellépésre. „Tényleg megkeresett, és én tényleg pár nap gondolkodás után nemet mondtam. Sok dolog miatt döntöttem így” – írta, majd hozzátette:

„Kérlek titeket, hagyjátok meg nekem azt a szabadságot, hogy ebben nem az alapján döntök, hogy mit várnak el tőlem a követőim vagy bárki, aki ezen a koncerten ott lesz, szervezi, hallgatja.”

Az eseményt a Polgári Ellenállás mozgalom és Puzsér Róbert szervezi az április 12-i országgyűlési választás előtti péntekre, a deklarált cél pedig a választási hajlandóság növelése.

Majka azt is tisztázta, hogy a döntésében nem játszott szerepet a Puzsér Róberttel való, közismerten nem felhőtlen viszonya. „Volt egy pár jó érvem erre, és arra a megoldásra is, és nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni a bulin. Ezt simán mellőzni tudtam volna. Nem ez volt az ok” – fogalmazott.

A koncerten olyan, a fiatalok körében is népszerű előadók lépnek fel, mint Azahriah, Krúbi, valamint Beton.Hofi. A résztvevők közül van, aki nyíltan politikai üzenetet is megfogalmazott, például az Ivan & The Parazol, amely egy posztban közölte, hogy „a félelem és gyűlölet kora lejárt”.

A rapper azzal érvelt, hogy ő a maga módján már megtette, amit tudott a választási részvételért. „A márciusi arénakoncert-turné összes állomásán, minden egyes koncerten hangoztattam, hogy mennyire fontos az április 12-ei szavazás. Mindenkit arra biztattam, hogy menjen el szavazni. Tőlem azt hiszem, ennyire tellett.”

Majka az előadói szerepfelfogásáról is írt. Úgy véli, nem az a feladata, hogy közvetlenül befolyásolja a szavazókat.

„Szerintem egy előadónak nem közvetlenül kell a politikában részt vennie, hanem a gondolataival kell formálnia a közízlést, attól függően, hogy aztán ki hogyan azonosul vele.”
i.

A poszt végén sok sikert kívánt az eseményhez. „Gratulálok a szervezőknek, hogy ennyi előadót össze tudtak hozni. Ez nagy dolog. Jó hangulatot kívánok a hallgatóknak, remek hangtechnikát a zenészeknek, és főleg egy olyan balhémentes estét, amiből utólag – ne adj isten – bárki is rosszul tudna kijönni.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy mindenkit a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdít.

„A választást nem a közvélemény-kutatásokban kell megnyerni, hanem a szavazólapon, és ezt csakis úgy lehet, ha ezt mindenki komolyan veszi.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havi 15 milliót égetett el drogokra T. Danny: Egy szörnyet kreáltam magamból
A rapper a Creator TV-n futó dokusorozatában beszélt arról, hogyan torzult el az önképe. A vallomás szerint a kábítószer-fogyasztás miatt az orra pár nap leforgása alatt súlyosan károsodott.


Pár nap alatt omlott össze T. Danny orra a drogoktól, a tükörben pedig már egy szörnyet látott maga helyett. A zenészről szóló „A maszk mögött” című dokumentumsorozat kedden megjelent második epizódjában a rapper kendőzetlen őszinteséggel beszélt függőségéről és annak súlyos következményeiről.

A filmből kiderül, hogy miközben a karrierje a csúcson pörgött, telt házas Aréna- és Budapest Park-koncerteket adott, addig belül teljesen felemésztette magát.

„Amilyen rosszul voltam belül, annyira jól mentek a dolgok, és jól ment a karrier, és pörögtek a dalok, és mentek a fellépések… És közben meg belül fogytam el, és akkor még azt is kellett éreznem, hogy egyedül vagyok”

– vallotta be a zenész. A pénz felett is teljesen elvesztette az irányítást, a bevételei és a tartalékai is a szenvedélyére mentek rá, ahogy arról a Bors is beszámolt.

„Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra. Egyáltalán nem tartottam kézben a dolgokat.”

A kábítószer-fogyasztás egy idő után komoly fizikai fájdalmakkal is járt, ami miatt fájdalomcsillapítókra is rászokott. A drámai fordulatot az hozta el, amikor az orra láthatóan is károsodott.

„Elég hamar összeesett az orrom, pár nap leforgása alatt… Azt láttam, hogy egy szörnyet kreáltam, ez nem én vagyok, és fájt beismerni, hogy miért nem lehetett ebből kijönni és miért kellett elmennem a végletekig”

– mondta T. Danny, aki ekkor kezdett maszkot hordani, hogy elrejtse az arcát.

A barátai a filmben bevallották: örültek, hogy „az orra adta meg magát és nem a szíve”, ahogy attól sokan tartottak. A rapper azóta igyekszik talpra állni: heti ötször edz, kosárlabdázik és bokszol, miközben egyszerre két új albumon is dolgozik.

A fizikai károkat egy plasztikai műtéttel helyre lehet hozni, de erre még várnia kell, a teljes hegesedési folyamat ugyanis fél, de akár egy évet is igénybe vehet.

A mostani vallomásokat megelőzően már 2025 őszén kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult a zenész és barátnője ellen. A rendőrség házkutatást is tartott, a levett mintákból pedig kokain és alkohol jelenlétét mutatták ki. T. Dannyt 2025 decemberében gyanúsítottként hallgatták ki. A rapper idén februárban jelent meg először hónapok után maszk nélkül a nyilvánosság előtt, de akkor még nem derült ki, miért takarta az arcát.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rémisztő éjszaka Thaiföldön: Rubint Rella félelmében magára zárta a szállodai szoba ajtaját
A fitneszedző csiangmaji szállásánál késő este nem találta a recepciót, és biztosítékként le kellett adnia az útlevelét. A bizonytalan helyzetet egy sofőr furcsa üzenete tette ijesztővé.
DP - szmo.hu
2026. április 08.



Éjfél volt egy idegen városban, sehol egy recepciós, Rubint Rella pedig egy hátborzongató üzenetet kapott a telefonjára: a taxisofőr, aki a szállására vitte, be akart csekkolni hozzá a hotelszobába.

A válása után 33 napos, önismereti célú ázsiai körútra indult Rubint Rella, ám a thaiföldi Csiangmajban egy félreértésekkel és rossz előjelekkel teli éjszaka ijesztő fordulatot vett - írta a Blikk.

A fitneszedző élete egyik legnagyobb kalandjának indult, de a gondok már az érkezéskor elkezdődtek.

Késő este, holtfáradtan ért a szállására, ahol sem a főbejáratot, sem a recepciót nem találta. Miután a személyzetet telefonon sem érte el, nagy nehezen végül bejutott, ahol újabb meglepetés várta: az előrefizetés ellenére közölték vele, hogy tartozása van.

Mivel nem volt nála elég készpénz, biztosítékként le kellett adnia az útlevelét.

A váratlan fordulat akkor következett, amikor a taxisofőr – akinek korábban jóhiszeműen megadta a telefonszámát – furcsa üzenetet küldött, miszerint szeretne becsekkolni Rellához a hotelbe.

Rella korábbi útjain nem tapasztalt hasonlót.

„Kambodzsában is megadtam a WhatsAppomat a tuktukosnak, amiből nem volt semmi probléma, itt is így tettem. Úgy voltam vele, hogy "mi baj lehet?"” – magyarázta később a történteket. Az üzenettől annyira megijedt, hogy azonnal letiltotta a sofőrt, és magára zárta a hotelszoba ajtaját.

Másnap ébredés után már felmerült benne, hogy talán egy félrefordítás áldozata lett, de az éjszaka átélt félelmét a környezet is táplálta.

„Lehet, hogy én aggódtam túl, de amikor ott voltam éjfélkor egyedül, egy idegen helyen, nagyon sok minden megfordult a fejemben. Elkezdtem parázni, hogy nincs nálam az útlevelem, a taxisofőr tudja, melyik hotelben vagyok, tudja a WhatsAppomat, és ír, hogy szeretne becsekkolni a hotelembe. De lehet, hogy csak azt akarta kérdezni, hogy nekem sikerült-e becsekkolnom, mert nem beszélt jól angolul. Elképzelhető, hogy a Google máshogy értelmezte és fordította le, amit megadott neki. Mindenesetre nem volt jó érzés, ráadásul itt mindenhol ki van írva, hogy ingyen osztogatják a füvet, a hotel körül is van 3–4 kannabiszshop, mindenhol fűszag van, kicsit megijedtem, hogy milyen helyre érkeztem” – fejtette ki Rubint Rella.

A környéken tapasztalt jelenségre magyarázatot ad, hogy Thaiföldön az elmúlt években liberalizálták, majd nemrégiben újra szigorították a kannabiszra vonatkozó szabályokat.

A dekriminalizációs időszak után sok üzlet megmaradt a turisták által látogatott központokban, ami magyarázza a növény és a kapcsolódó boltok erős jelenlétét.

Az ehhez hasonló, bizonytalanságot keltő helyzetekben a helyi hatóságok a hivatalos Turista Rendőrség (Tourist Police) 1155-ös, angol nyelven is elérhető segélyvonalát ajánlják.

Utazási szakértők azt is tanácsolják, hogy az eredeti útlevelet soha ne adjuk le letétként, inkább tartsunk magunknál másolatot, az eredetit pedig a szállodai széfben tároljuk.

Rubint Rella története rávilágít, hogy egy rosszkor érkező, félreérthető üzenet és néhány szerencsétlen körülmény együttese is elég ahhoz, hogy egy egyedül utazó nő biztonságérzete meginogjon.

Az eset arra is emlékeztet, hogy a felkészültség és a helyi segélyvonalak ismerete kulcsfontosságú lehet a hasonló félreértések elkerülésében vagy gyors megoldásában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk