HÍREK
A Rovatból

Semjén Zsolt szerint a liberális médiatámadás tehet Trianonról

Ha egyszerre támad a belső és a külső ellenség, azzal nehezen lehet megbirkózni – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.


Megmaradásunk legfőbb garanciája az erős Magyarország, amelyik meg akar maradni, büszke nyelvére, kultúrájára, történelmére és erős ahhoz, hogy megvédje nemzeti érdekeit, a határon túl élő nemzettársait - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Zebegényben a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti Összetartozásról szóló törvény három gondolat köré épül: a gyász, a tanulságok levonása és a büszkeség, hogy túléltük Trianont.

Trianonban Magyarország tönkretételével vádolták az országot a háború kirobbantásával. Az országcsonkításra az indok az igazságtétel volt a nemzetiségek számára. Pedig Magyarország nem robbantotta ki azt a háborút. Tisza István volt az, aki a legkeményebben ellenezte Magyarország háborúba lépését kijelentve, hogy azzal "mindent elveszthetünk, és semmit sem nyerhetünk" – idézte fel Semjén Zsolt.

A tanulságok levonásáról beszélve Semjén Zsolt úgy fogalmazott:

egyetlen ív vezetett el Trianonhoz, ami kezdődött a liberális Jászi Oszkárral, Tisza István gyalázásával, a Magyar Királyság becsmérlésével és rágalmazásával bel- és külföldön. Ez a médiatámadás, ez a rágalmazás, ez a lázítás vezetett el Jászi Oszkártól a tehetségtelen és alkalmatlan Károlyi Mihály uralmáig, majd onnan Kun Béla vörös terrorjáig

– közölte. Ez egyetlen ív volt, ami Magyarország tönkretételéhez vezetett - mondta.

Hozzátette: külső ellenségeinkkel valahogy megküzdünk, belső ellenségeinket is valahogy féken tartjuk, de a nemzet számára az a halálos szorítás, amikor külső és belső ellenségeink együtt támadnak minket.

A miniszterelnök-helyettes szólt arról is, hogy egy csodálatos nyelvnek, egy egyedülálló kultúrának és egy heroikus történelem sorsközösségének örökösei a magyarok, „amit csak mi tudunk megőrizni, rajtunk kívül senki sem”. Ezért akarunk megmaradni! – tette hozzá.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Példátlan orvosi bravúr: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert Magyarországon
A betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás túl kockázatos lett volna. Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán látott neki a beavatkozásnak.
DP - szmo.hu
2026. április 29.



Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint múlt vasárnap egy 30 év körüli, szíven szúrt férfihoz kapott riasztást a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyeleti egysége; Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet főorvosa, hobbijának élve, éppen itt, a légimentőknél teljesített szolgálatot.

A helyszínre érkezve a diagnózis egyértelmű volt: a betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás kockázata pedig a sérült életébe kerülhetett volna. A főorvos a légimentés szigorú szakmai protokolljait követve hozta meg a döntést: a beavatkozást azonnal, a helyszínen kell elvégezni - idézték fel.

A főorvos a helyszínen, a nyílt utcán, steril műtői háttér és modern gépek nélkül nyitotta meg a férfi mellkasát, és 7 perc alatt varrta össze a dobogó szívet, stabilizálva ezzel a beteg állapotát a további ellátáshoz.

A főorvos Magyarországon eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő beavatkozást hajtott végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Szőlő utcai ügy túlélője szerint elfogadhatatlan, hogy Tuzson Bence visszaülhet a parlamentbe
A Babák című dokumentumfilm szereplője szerint ha egy igazságügyi miniszter nem képes emberi és felelős választ adni, akkor nincs helye a törvényhozásban. Állítása szerint amikor Tuzson azt mondta, hogy a Szőlő utcai ügynek nincs kiskorú áldozata, az ő tanúvallomása már a Nemzeti Nyomozó Irodánál volt.


Jámbor András, a parlamentből távozó országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg „Lili”, a Szőlő utcai ügy egyik áldozatának írását, aki az RTL Babák című dokumentumfilmjében is szerepelt.

Lili azt állítja, hogy mire Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az ügynek nincs kiskorú áldozata, az ő tanúvallomása már a Nemzeti Nyomozó Irodánál volt. Szerinte a hatalom ezzel „egy mondattal letörölte a létezését”.

Ezek után elfogadhatatlannak nevezte Tuzson Bence parlamenti visszatérését. „Nem tudom elfogadni, hogy Tuzson Bence bármilyen módon visszaüljön a parlamentbe” – írta. Szerinte miközben a közbeszéd áldozatokról és felelősségről szól, nem ülhetnek a hatalomban azok, „akiknek lett volna hatalmuk kérdezni, cselekedni és számon kérni”.

Hangsúlyozza, hogy nem politikai ügyet akart az esetből. „Nem utólag találtam ki. Nem politikai ügyet akartam csinálni belőle. Elmondtam, amit átéltem. Elmondtam a hatóságoknak is. És mégis azt kellett hallgatnom, hogy nincsenek kiskorú áldozatok.”

Ezután arról ír, milyen érzés volt ezt túlélőként hallani:

„Azt, hogy hiába próbálod végre kimondani az igazságot, valaki a hatalom legmagasabb szintjéről egyszerűen letörli a létezésedet egy mondattal.”

Lili szerint az ügy súlyát sokan nem értik meg. „A Szőlő utcai ügy nem egy »botrány«. Nem kommunikációs hiba. Nem politikai kellemetlenség. Hanem gyerekek élete. Emberek élete. Elhallgatott évek.”

Úgy véli, ha egy döntéshozó ebben a helyzetben nem képes megfelelő választ adni, akkor nincs helye a törvényhozásban.

„Ha egy igazságügyi miniszter, egy kormánytag, egy döntéshozó ebben az egészben nem képes világos, emberi és felelős választ adni, akkor ne legyen ott, ahol törvényekről, igazságról és felelősségről döntenek.”

Írását azzal a gondolattal zárja: „Mert nem az erőszak a legrosszabb, hanem a közöny.” Azt is hozzátette, hogy ezt a közönyt a továbbiakban nem fogja csendben nézni.

A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és több társa ellen 2024 vége óta folyik nyomozás, amit az ügyészség 2025 őszén vett át. Az ügyészségi közlések és a sajtóban megjelent vallomások alapján az intézetben éveken át súlyos fizikai és szexuális bűncselekmények gyanúja merült fel. Az ügy akkor kapott új lendületet, amikor „Lili” a hatóságoknak átadott olyan belső kamerafelvételeket, amelyeken a bántalmazások láthatók.

A kormányzat képviselői eleinte tagadták a kiskorúak érintettségét. Később az ügyészség már 15 kiskorú sértettet azonosított. A nyomozás legfrissebb fejleménye, hogy a bíróság április közepén két hónappal meghosszabbította a volt igazgató és három gyanúsított-társa letartóztatását.

Múlt héten megszólalt az ügy koronatanúja, aki elmondta, elmondta, miket csinált vele a volt igazgató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely bejelentette, kik lesznek a Fidesz frakcióvezető-helyettesei
Még a hétfői alakuló ülésen döntöttek a hét új frakcióvezető-helyettes és egyben szóvivő kinevezéséről. Gulyás Gergely szerint a céljuk, hogy a „nemzeti oldalt támogató” választók véleményének adjanak hangot.


Gulyás Gergely Facebookon jelentette be, hogy hét frakcióvezető-helyettest neveztek ki a Fidesz-frakció hétfői alakuló ülésén, akik egyben szóvivők is lesznek.

Az új tisztségviselők Hegedűs Barbara, Koncz Zsófia, Bencsik János, Gyopáros Alpár, Németh Balázs, Szűcs Gábor és Zsigó Róbert.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, ők „adnak majd hangot a nemzeti oldalt támogató két és fél millió választópolgár véleményének és lesznek kritikus, de korrekt szószólói az ellenzéki politikának.”

Gulyás azt is közölte, hogy „a Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív ellenzéki szerepre és az egész ország érdekeit szolgáló munkára készül.”

Képeken mutatjuk az új fideszes frakcióvezető-helyetteseket:

A választási vereség után Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett, miszerint nem veszi át mandátumát, a frakció vezetését pedig Gulyás Gergelyre bízta. Hétfőn meg is alakult az új Fidesz-frakció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felmondtak a DK dolgozóinak, a párt a jelenlegi formájában megszűnik – derült ki egy belső levélből
A Demokratikus Koalíció sajtófőnöke egy levélben közölte a hírt. Közlése szerint a párt összes alkalmazottjának már április 13-án felmondtak.


A Demokratikus Koalíció a „jelenlegi működési formájában megszűnik” – erről Soós Henrietta, a párt sajtófőnöke írt egy szerdai levélben a sajtó képviselőinek.

Azt is közölte, hogy

a párt alkalmazottainak már április 13-án, tehát a választás másnapján felmondtak,

ő maga pedig májustól nem áll a DK alkalmazásában.

A párt leépülése a jelek szerint nemcsak a központi apparátust érinti. Zalaegerszegen például bezárják a DK irodáját – írja a a helyi párttagok közlése alapján a 444.hu.

Ők ugyanakkor inkább egy új kezdetet látnak a folyamatban. „Kezdjük elölről a szervezkedést. Kinyitjuk a DK-t a fiatalok, a baloldaliak és a civil szervezetek előtt” – fogalmaztak. Hozzátették azt is, hogy már „készülünk a tisztújításra és a DK kongresszusra”.

A DK április 12-én mandátum nélkül maradt az országgyűlési választáson. A párt története során először nem érte el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt.

A kudarc után Dobrev Klára pártelnök a teljes elnökséggel együtt még a választás éjszakáján lemondott, vállalva a felelősséget.

A bukásnak már a kampány során is voltak előjelei: a közvéleménykutatók rendre a bejutási küszöb környékére, vagy az alá mérték a DK támogatottságát, de a külső elemzők sem jósoltak sok jót a pártnak. Török Gábor politikai elemző már a választás előtt arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza Párt kétpólusú versenye a korábbi ellenzéki pártok számára egy „tömegsír” lesz.

Ehhez képest Dobrev Klára a választás napján még arról beszélt, hogy már az Orbán-rendszer bukását ünneplő „hatalmas nagy utcabálokra” készül.

A párt korábban azt közölte, hogy parlamenten kívüli politikai közösségként folytatja, júniusban pedig tisztújítást tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk