HÍREK
A Rovatból

Rendkívüli vírushelyzet és intézkedések – 50 év után ismét megjelent egy betegség a Dunántúlon

A szarvasmarhákat érintő súlyos betegség miatt sok állatot le kell vágni, és más rendkívüli intézkedéseket is bevezetnek az érintett Győr-Moson-Sopron megyei térségben.


Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen – jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte: a telepen, ahol mintegy 1400 szarvasmarha található, március 3-án jelentkeztek a ragadós száj- és körömfájás betegség tünetei. A beteg állatokon magas lázat, levertséget tapasztaltak, a szájban és lábvégeken jellegzetes hólyagos elváltozások voltak.

A helyi állategészségügyi hatóság a telepet azonnali intézkedésként zárlat alá helyezte, a létesítmény körül pedig elrendelte a korlátozó intézkedéseket – hangsúlyozta az országos főállatorvos.

Pásztor Szabolcs elmondta, ez a betegség utoljára 1973-ban fordult elő Magyarországon. Részletezte, a hatóságot a telepet ellátó állatorvos március 5-én értesítette, aznap helyszíni vizsgálattal összekötött mintavétel történt. A jellemző klinikai tünetek miatt a gyanú alapján elrendelték a korlátozó intézkedéseket, zárlat alá került a létesítmény. A kórokozó jelenlétét a Nébih laboratóriuma március 6-án erősítette meg.

Ismertette, a betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár. A fertőző állatokat nem lehet kezelni, ha egy gazdaságban egy állat is megbetegszik, akkor a összes párosujjú patás állatot fel kell számolni.

A vírus bejutásának körülményeit járványügyi nyomozásban vizsgálják, nézik azt is, hogy a telepekről milyen kiszállítások történtek a lappangási időszakon belül.

Kijelentette: rendkívüli a járványügyi helyzet, ezért a korlátozások is rendkívül szigorúak. Jelenleg országos, illetve a Dunántúl teljes területét érintő korlátozások indokoltak. A dunántúli régióban a fogékony állatok teljes forgalmi korlátozása lép életbe legalább 72 órára. Ezt követően pedig legalább március 17-éig csak az azonnali vágásra mehetnek az állatok. A fogékony állatok külföldre szállítását felfüggesztették.

Az érintett kisbajcsi telep körül 10 kilométer sugarú körben a hatóság számba veszi a fogékony állatfajokat tartó valamennyi gazdaságot, az állatokból mintát vesznek a vírus kimutatására. Ezen a területen tilos a vadászat. Ezen kívül Győr vármegye egész területén a fogékony vadfajokból víruskimutatásra vérmintát kell venni, és a Nébih laboratóriumába be kell küldeni. A vérvizsgálatokat állami költségre végzik - sorolta a főállatorvos.

Felhívta a figyelmet arra, hogy tilos Győr vármegyében minden, fogékony állatfajt bemutató rendezvény megtartása március 17-éig, és további rendelkezésig nem látogathatók ilyen állatfajt tartó turisztikai helyek.

Pásztor Szabolcs hangsúlyozta, az érintett állatállomány felszámolása haladéktalanul megkezdődik, a tetemek megfelelő kezelésére, a folyamatos fertőtlenítésre kiemelt figyelmet fordít a hatóság.

Az Agrárminisztérium, a Nébih és a teljes állatügyi hatóság mindent megtesz a járvány elfojtása, az érintett termelők segítése, kártalanítása érdekében. Az intézkedéseket a járványhelyzet alakulása alapján folyamatosan felülvizsgálják. Fontos, hogy a betegségre fogékony faj tartója ügyeljen a járványvédelmi előírások betartására, az elrendelt szigorú hatósági intézkedéseket is beleértve, és azonnal jelentsék az állat megbetegedését az állatorvosuknak – tájékoztatott Pásztor Szabolcs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Máris hárommal több képviselői helyünk van
Az átjelentkező és a külföldi választók szavazatainak megszámlálása után három körzetben is fordított a Tisza. Erre reagált egy rövid üzenetben a pártelnök.


A Facebookon reagált arra Magyar Péter, hogy péntek este három újabb egyéni mandátumot szerzett a Tisza Párt. Miután elkezdték megszámolni az átjelentkező és a külföldi választók szavazatait, kiderült, hogy Pakson, Dombóváron és Nyírbátorban is a tiszás jelölt kapta a legtöbb voksot, nem pedig az addig vezető fideszes jelölt.

„Folyik a fennmaradó szavazatok összesítése, és máris hárommal több képviselői helyünk van. És még hol a vége…” - írta a rövid üzenet elején a jövendőbeli miniszterelnök. Hozzátette:

„Kezdődik az első szabad hétvége a rendszerváltás után.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nyírbátorban is fordítottak Magyar Péterék, megvan a Tisza 140. mandátuma
Dr. Barna-Szabó Tímea végül 24 831 szavazatot kapott. Ez 1118-cal több, mint a fideszes dr. Simon Miklós szavazatainak száma.


Ahogy korábban már megírtuk, pénteken elkezdték megszámolni az átjelentkező és a külföldi választók szavazatait. Ennek köszönhetően a Tisza Párt előbb Pakson, majd Dombóváron is megfordította az egyéni képviselőjelöltek versenyét.

PÉntek este kiderült: ugyanez történt Nyírbátorban is, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6-os választókerületben jött össze a fordítás.

Barna-Szabó Tímea végül 24 831 szavazattal zárt, fideszes ellenfele, Simon Miklós pedig 23 713-mal.

Ez azt jelenti, hogy Barna-Szabóé lett a Tisza 140. országgyűlési mandátuma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hekkertámadás történt az orvos szerint, akiről azt írták, nem lát el tiszás pácienseket
A Femcare Miniklinika vezető orvosa a Facebookon reagált a honlapján megjelent, politikai alapú diszkriminációval vádoló feliratra. A klinika képviselője belső vizsgálatot indított, és két, éppen távozó munkatársat is megemlített.


„Kiírta valami hekker, hogy Én tiszás szavazókat nem látok el” – ezzel a magyarázattal reagált Kassai Enikő, a Femcare Miniklinika vezető orvosa arra a pénteken megjelent bannerre, amely szerint politikai alapon tagadná meg páciensek ellátását. Az orvos a Facebookon reagált, miközben a klinikát üzemeltető cég képviselője belső vizsgálatot indított, és két, távozásban lévő kollégát is megemlített azok között, akik hozzáfértek a weboldal szerkesztőfelületéhez. Péntek este a klinika honlapján jelent meg a felirat, amely szerint „dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét”. Kassai Enikő a közösségi oldalán „bődületes hazugságnak” nevezte a kiírást. Bár elismerte, hogy Fidesz-szavazó, és ezt a közösségi médiában is képviseli, de hangsúlyozta, hogy „ezen a héten is mindenkit elláttunk, mind a magánrendelőinkben és a háziorvosi szolgálatban is”.

Az orvos szerint rágalmazás és hitelrontás történt, amivel tönkre akarják tenni, ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A klinika képviselője, Légrádi Péter e-mailben közölte a 444-gyel, hogy a kiírás nem felel meg a valóságnak. „A kiírás okaival kapcsolatban belső vizsgálatot kezdeményeztem, aminek nyomán már kiderült, hogy 2 a cégtől távozó félben lévő alkalmazott is hozzáfért az oldal admin felületéhez, ezzel nem állítom azt, hogy ők lettek volna azok, akik ezt a kiírást eszközölték, de érthetőbbé teszi azt, hogy miért került ki ez az oldalra.”

Hangsúlyozom, hogy a vezető orvos sose tett ilyen kijelentést és nem is fog.

Légrádi Péter tájékoztatása szerint összesen négyen férnek hozzá a weboldal admin felületéhez. Köztük van a cég két napja távozott ügyvezetője, egy külsős, az oldal fenntartásáért felelős személy, valamint egy munkatárs, akivel „két napja lett közölve, hogy szeretnénk megszüntetni vele az együttműködést”. Azt is kiemelte, hogy maga Kassai Enikő nem írhatta ki a szöveget, mert nincs hozzáférése a szerkesztőfelülethez. A felelős felkutatására független szakértőt vonnak be. „Az azonosítást egy független informatikai szakértő bevonásával tervezzük, aki az oldal log adatait és egyéb az elvégzett tevékenységekre utaló adatok feltárásával reméljük képes lesz beazonosítani azt, hogy honnan érkezett ez a támadás.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Balázs a vereség után: Egy teljesen más stratégia mentén kellett volna menni
Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőnöke a választási vereség után először adott interjút, amelyben elismerte, hogy rosszul mérték fel a helyzetet. A politikus szerint a pártnak mozgalommá kell válnia, és jelezte, hogy ellenzékben a „szabadságért való küzdelem” is a programjuk része lesz.


A Fidesz kampányfőnöke szerint a vereség egyik oka, hogy a társadalom többsége pesszimista volt, és az ellenfél egyszerűbb üzenetet fogalmazott meg. Orbán Balázs a leköszönő miniszterelnök politikai igazgatójaként a Mandinernek adott interjúban először beszélt a Fidesz–KDNP választási kudarcának hátteréről – írta a Telex. Elmondása szerint a kampányban azzal a kettősséggel szembesültek, hogy a társadalom 40 százaléka optimista, 60 százaléka viszont nem. A Fidesz ajánlata az volt, hogy bár a helyzet nem tökéletes, a dolgok sokkal rosszabbra is fordulhatnának. Ezzel szemben az ellenfél üzenete egyszerűbb volt.

„Az ellenfélnek az ajánlata pedig egyszerű volt, hogy változás következik, és az jobb lesz. És ezt az ajánlatot a választópolgároknak a többsége jobbnak tartotta most, mint a mi ajánlatunkat.”

Orbán Balázs önkritikusan arról is beszélt, hogy bár a kutatásaik alapján mindig láttak esélyt a győzelemre, utólag már másképp látja a helyzetet. „Valószínű, hogyha jobban a kutatások mélyére nézünk, vagy a mozgósítási tapasztalatok mélyére nézünk, akkor láthattuk volna, hogy egy ezzel ellentétes forgatókönyv is van, és akkor egy teljesen más stratégia mentén kellett volna menni” – fogalmazott. A kampányfőnök a jövőre nézve teljes megújulást sürgetett a Fideszben, amelynek szerinte mozgalommá kell válnia, és be kell vonnia nem hivatásos politikusokat is. Azt is kijelölte, milyen ellenzéki szerepre készülnek: ha az új kormány „autoriter-elnyomó törekvéseket” mutatna, akkor a szabadságért fognak küzdeni.

„És akkor a politikai programunk része, az a szabadságért való küzdelem is lesz, és az autoriter-elnyomó törekvésekkel szemben is fel fogunk lépni.”

Orbán Balázs megújulásról szóló felvetése nem előzmények nélküli, a párton belül a vereség után azonnal megindult a felelősségkeresés, Ferencz Orsolya miniszteri biztos egy gyűlésen távozásra szólította fel a Fideszen élősködőket. Később Király Nóra csepeli jelölt a párt gyűlöletkampányáért kért bocsánatot, azt a vereség egyik fő okának nevezve.

A Fidesz jövőbeli mozgásterét szűkíti, hogy a Tisza Párt kétharmados győzelmével a leköszönő házelnök szerint az új kormánynak semmiféle alkotmányos korlátja nem lesz az ország átalakítására. A választás végleges eredménye több napig formálódott, az átjelentkezők és külképviseleti szavazatok összesítése után a Tisza Párt több billegő körzetet is megnyert, tovább növelve mandátumaik számát.

A mostani önkritikus hangvétel éles váltás ahhoz képest, hogy Orbán Balázs pár héttel a választás előtt még arról beszélt, szerinte Magyar Péterre ráuntak az emberek, és a Fidesz mozgósítása fogja eldönteni a választást. A következő hetekben kiderül, kik ülnek be a Fidesz megújuló parlamenti frakciójába, és hogyan kezdődik meg a párton belüli, mozgalmi jellegűnek ígért átszerveződés. Ezzel párhuzamosan a Tisza Pártnak meg kell kezdenie a kormányalakítást, és beváltani a kampányban tett ígéreteit az elszámoltatásra és az intézményi változásokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: