HÍREK
A Rovatból

Reagált a Nemzetközi Büntetőbíróság: Magyarország továbbra is kötelezve van az együttműködésre a kilépés bejelentése után is

Netanjahu magyarországi látogatásának reggelén jelentették be a magyar kilépést. A hágai testület szerint azonban ettől függetlenül is kötelező lenne az izraeli politikus ügyében együttműködni.


A kilépést Gulyás Gergely jelentette be, azelőtt, hogy Orbán Viktor a Karmelitában fogadta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. Magyarország az első olyan uniós tagország, amely a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt kiadott elfogatóparancsot figyelmen kívül hagyva vendégül látta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

orbán Viktor később az izraeli vezetővel közös sajtótájékoztatón azt mondta: „a Nemzetközi Büntetőbíróság a magyar kormány álláspontja szerint egy politikai bírósággá változott az utóbbi években, és ezt alátámasztja az izraeli miniszterelnök ellen hozott döntés is”.

A Nemzetközi Büntetőbíróság szóvivője reagált Benjamin Netanjahu magyarországi látogatására. Fad El-Abdullah közölte:

„A bíróság a sztenderd eljárást követte, amikor Netanjahu úr letartóztatását kérte a látogatáson.”

A magyar kormány hivatalosan a látogatás reggelén jelentette be, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Egy magas rangú kormányzati tisztviselő néhány órával Netanjahu budapesti érkezése után erősítette meg a döntést.

Orbán Viktor már akkor meghívta az izraeli kormányfőt, amikor tavaly novemberben kiadták az elfogatóparancsot. Azt mondta, a bíróság határozatának „semmi hatása nem lesz” Magyarországon.

A döntést a kormány már tavaly nyár óta fontolgatta, amikor a bíróság kérelmet nyújtott be Netanjahu elfogására.

A Nemzetközi Büntetőbíróság bírái novemberben azt írták, hogy „megalapozott okok” alapján Netanjahu „büntetőjogi felelősséget viselhet” háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt, amelyek az Izrael és a Hamász közötti háború során történtek. Netanjahu „antiszemita” döntésnek nevezte a bíróság lépését.

A kilépés folyamata azonban nem azonnali, a bejelentéstől számítva egy évre van szükség, hogy érvénybe lépjen. A szóvivő ezzel kapcsolatban is megszólalt: „A bíróság tudomásul veszi, hogy Magyarország továbbra is kötelezve van arra, hogy együttműködjön a Nemzetközi Büntetőbírósággal.”

Forrás: 24.hu, BBC.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.

„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.

„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.

„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”

- olvasható Magyar posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felfüggesztették az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját
A felfüggesztést egy vezetői vita előzhette meg, a döntést az osztályvezetői értekezleten jelentették be. A vizsgálat eredménye egyelőre nem ismert.


Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját egy hónapra felfüggesztették. Ez idő alatt a főigazgatói feladatokat Gerencsér Judit, az intézmény általános helyettese látja el – erősítette meg a hírt a hvg.hu-nak Demeter Szilárd.

A lap információi szerint

Rózsa Dávid és Demeter Szilárd között nézeteltérés alakult ki, ami a felfüggesztés közvetlen előzményeként történt.

A személyi változást a könyvtár osztályvezetői értekezletén jelentették be hivatalosan.

„Munkahelyi ügy, az OSZK napi működését nem érinti, az adófizető állampolgárok továbbra is igénybe tudják venni az OSZK szolgáltatásait.

Folyik egy belső vizsgálat, annak eredményét várom, addig nem nyilatkoznék a témában”

- fogalmazott az Országos Széchényi Könyvtárat is magába foglaló Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke.

 A lap információi szerint Rózsa Dávid ezzel elveszíthette vezetői pozícióját. Úgy tudják, Demeter Szilárd azonnal megvált volna tőle, de ezt Hankó Balázs kultúráért felelős miniszter akadályozta meg.

A felfüggesztett főigazgatót korábban éppen Demeter Szilárd kérte fel az Országos Széchényi Könyvtár szakmai átvilágítására, amikor még miniszteri biztosként az intézmény költözéséért és megújításáért felelt.

Az átvilágítás után távozott a korábbi főigazgató, Hammerstein Judit, helyére pedig Rózsa Dávid került, aki korábban a KSH Könyvtár főigazgatója volt.

A HVG korábban több alkalommal is beszámolt a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) intézményein belüli nehézségekről. Írtak többek között pénzhiányról és szervezési problémákról is.

A lap szerint előfordult, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban elfogyott a fénymásolópapír, vagy nem újították meg a szoftvereket. A beosztott dolgozók bruttó bére jellemzően 400 ezer forint körül alakul.

A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai a közelmúltban fizetésemelést kértek. Sok dolgozó fizetése 300–350 ezer forint között mozog. A lap szerint Demeter Szilárd erre úgy reagált: mondják meg, kit bocsásson el. Nemrég az Iparművészeti Múzeum munkatársai is demonstrációt tartottak annak érdekében, hogy végre elinduljon az évek óta zárva tartó épület felújítása.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 2024-ben jött létre Demeter Szilárd kezdeményezésére. A szervezethez több jelentős intézmény tartozik, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár is.

Demeter Szilárdot a megalakulás után a központ élére nevezték ki, amely több mint 1700 munkavállalót foglalkoztat. Az intézmények azonban nem kaptak pluszforrást az összevonás lebonyolítására

– ezt maga Demeter is elismerte. A szervezet költségeit, így az elnöki kabinet működését és a Váci úton bérelt irodaház fenntartását is az intézményeknek kellett fedezniük.

A központosítással együtt új márkanevet is bevezettek: a korábban ismert intézménynevek helyett a Közgyűjteményi Központ nevet használták, ennek kommunikációjára a lap szerint jelentős összeget fordítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: