Reagált a Külügyminisztérium Hadházy állítására, hogy Szijjártó helikopterrel érkezett egy szekszárdi borászatba
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csütörtökön egy Facebook-posztban azt írta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendőrségi VIP-helikopterrel érkezett egy szekszárdi borászatba.
Hadházy Ákos állításaira a Külgazdasági és Külügyminisztérium is reagált.
"A mai Hadházy-féle álhírekkel szemben a valóság az, hogy július 14-én Szijjártó Péter előbb Budapesten bejelentette a Lidl 35 milliárd forintos beruházását, amely 400 új munkahelyet teremt, majd Budapesten hivatalos látogatásra, Dunakeszin pedig munkaebédre fogadta az osztrák, a cseh, a szlovák és a szlovén külügyminisztert, ezt követően Tolnára utazott, ahol bejelentette a Fastron Hungária Kft. 564 millió forintos beruházását, amely 217 munkahely megőrzését teszi lehetővé. Végül Szekszárdon egy munkavacsorán vett részt 10 Tolna megyei cég vezetőjével, tehát nem politikusokkal. Ezek a cégek 4,7 milliárd forintnyi beruházást fognak végrehajtani, és összesen 1139 munkahelyet védenek meg.
Magyarországnak működnie kell, számunkra a munkahelyek védelme a legfontosabb. A baloldalra az összefogásban a vírus első hulláma alatt sem lehetett számítani, és most sem lehet" - írták a közleményben.
Hadházy Ákos a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményére egy újabb Facebook-posztban reagált.
"Valaki mondja már meg nekem, hogyan menti meg a munkahelyeket, ha a külügyminiszter(!) helikopterrel(!) elrepül egy beruházás bejelentésére meg egy „munkavacsorára”? Mármint értem, segít megtartani a pilóta, a pincér és a szakács munkahelyét, ez dicséretes! Na de a többiek?"
- fogalmazott posztjában független országgyűlési képviselő, aki azt is hozzátette: már korábban is mondta, hogy
"a kormánynak a munkahelyteremtő és -megtartó támogatásokkal két dolga van: dönteni róla és átutalni a pénzt. Minden más – bejelentés, sajtótájékoztató, alapkőletétel és szalagátvágás – csak propaganda. Ha ráadásul helikopterrel megy oda, ahová másfél óra alatt, autópályán is el lehetne jutni, az közpénzpocsékolás is – hogy ennél súlyosabb szavakat most inkább ne használjak".