Rákay Philip állami támogatással ír forgatókönyvet az Aranybulláról szóló filmhez
A Nemzeti Filmintézet honlapján már olvashatók a Filmszakmai Döntőbizottság által frissen odaítélt támogatások, amik között szerepel egy, az Aranybulláról szóló film terve is.
A II. András király által 1222-ben kiadott legendás okiratról szóló film forgatókönyvírói között ott van Rákay Philip is, aki egyben egyik producere a filmnek.
A Nemzeti Filmalap mellett létrejött egy külön Televíziós Film Mecenatúra, ami elsősorban történelmi filmek elkészítésében segít. A jobboldalon ugyanis néhány éve erősen kritizálják, hogy nem készül elég film a magyar történelem nagy eseményeiről. A középkorban kiadott királyi oklevél születésének története kétségkívül beleilleszthető ebbe a sorba.
A Telex kiszúrt egy másik érdekességet is:
Reg Traviss szakmai pályája alapján nem ez lesz az első kapcsolódási pontja a magyar filmvilághoz, 2006-os Joy Division című filmje is német-magyar-angol közös produkció volt, részben a Hungarian Film Connection produkciós cég készítette, és 2015-ös Anti-Social című rendezése is brit-magyar film (magyar részről az Origo Film Group vett benne részt).