HÍREK
A Rovatból

Ráharaptak az emberek a rezsikalkulátorra, hogy megtudják, milyen energiaárakkal szembesülhetnek augusztustól

A money.hu portál szerint az energiatakarékossági beruházások miatt reneszánszukat élhetik majd a szabad felhasználású jelzáloghitelek.


Már többezer kalkulációt hajtottak végre az érdeklődők a money.hu rezsikalkulátorában, így tájékozódva arról, milyen energiaárakkal szembesülhetnek augusztustól. A portál szakértői szerint a jövőben – a rendelkezésre álló állami támogatások mellett – az energiatakarékossági beruházások miatt reneszánszukat élhetik majd a szabad felhasználású jelzáloghitelek.

A hitelösszehasonlító portál a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében a kormányzati bejelentést követően aloldalt hozott létre, ahol az érdeklődők valamennyi, a gáz- és villamosenergia árváltozással kapcsolatos információt naprakészen követni tudnak.

A rezsikalkulátor konkrét jogszabályi szabályozás hiányában egyelőre a július 13-i Kormányinfón elhangzott átlagfogyasztásra vonatkozó adatokkal számol, ám az új információk átvezetése a jövőben is automatikusan beépül.

A rezsikalkulátor csak a fogyasztási adatokkal számol, hiszen ma még nem tudható, hogy a szolgáltatók által kiszabott egyéb díjakat (pl. rendszerhasználati díj) miként alakítja majd a szabályozás, a későbbiekben ez is a kalkuláció része lesz. Ugyanakkor a fogyasztási szerkezet modellezésére már most is alkalmas a havi gáz és áramfogyasztás alapján számoló rezsikalkulátor.

A rezsikalkulátor mellett az oldal látogatói azokról a támogatási és hitellehetőségekről is tájékoztatást kapnak, amelyek a természetes spórolás mellett segíthetik a fogyasztókat abban, hogy energiatakarékossági beruházásokat hajtsanak végre.

Ezekkel az állami programokkal számolhatunk

Az év végéig biztosan elérhető az otthonfelújítási program. A támogatás összege az elvégzett beruházás 50 százaléka, maximum 3 millió forint lehet, a forrásokat a maximum 6 millió forint összegig, évi 3 százalékos kamatozású, maximum 10 éves hitelből lehet finanszírozni. A támogatást az állam utólag, számla alapján számolja el, ha a fejlesztés hitelből történik, a támogatás összege a hitel előtörlesztésére fordítódik.

A támogatható beruházások körében számos olyan fejlesztés finanszírozható, amely komoly rezsiszámla csökkenést okozhat – a nyílászárók cseréjétől, a fűtésrendszer korszerűsítésén át a házak szigeteléséig és napkollektor, napelemes rendszer telepítéséig.

A money.hu szakértői szerint a sikeres energiatakarékossági program a jövő évben is folytatódhat, nagy kérdés, hogy a feltételeken, a támogatási és hitelösszeg több szervezet által kért növelésén elgondolkodik-e az új fejlemények tükrében a kormányzat.

Az arra jogosultak számára a falusi CSOK a Babaváró is felhasználható energetikai célú beruházás, felújítás támogatására.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek reneszánsza jöhet

A támogatások mellett a piaci hitellehetőségek is alternatívát kínálhatnak energetikai fejlesztések finanszírozására. Korábban számos energetikai beruházást személyi kölcsön felvételével finanszíroztak a családok. A könnyen, akár órák alatt is elérhető hitelek konstrukcióit a bankok tavaly úgy alakították, hogy azok passzoljanak az otthonfelújítási támogatáshoz. Azaz a futamidő idején egyszer, az otthonfelújítási támogatás megérkezésekor a támogatás összegével, maximum 3 millió forinttal külön díj nélkül ezek esetében is csökkenthető a még fennálló tartozás.

A kamatok emelkedése miatt ugyanakkor a szakértők szerint a komolyabb beruházásokban gondolkodók számára a személyi kölcsönöknél olcsóbb megoldást kínálhatnak a szabad felhasználású jelzáloghitelek. A trendfordulót jól mutatja, hogy az év első öt hónapjában a pandémiát megelőző utolsó évhez, 2019-hez képest már 24 százalékkal több szabadfelhasználású jelzáloghitel szerződést kötöttek a bankok, miközben a személyi hitel kihelyezések ugyanebben az időtávban 6 százalékos csökkenést mutatnak. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az év első öt hónapjában folyósított szabad felhasználású jelzáloghitelek teljes hitelköltség-mutatója (THM) 6,44-8,1 százalék között mozgott, miközben a személyi hiteleket átlagosan 12,9-14,74 százalékos THM mellett tudták felvenni az ügyfelek.

Fontos az összehasonlítás

Természetesen a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is fontos az ajánlatok összehasonlítása. Egy 15 millió forintos 10 évre felvett, végig fix törlesztést biztosító szabad felhasználású jelzáloghitel esetében a banki kamat ajánlatok a money.hu kalkulátorában 8,39 és 10,4 százalék között szóródnak (THM: 8,78-11,41%), ami a havi törlesztőrészletben közel 20 ezer forintos különbséget jelent. A havi törlesztés szerencsés esetében 146 800 forintból is megúszható, ám ennél 13 százalékkal magasabb, 166 300 forint is lehet a havi hitelterhünk. Mindez azt jelenti, hogy jó választással a hitel teljes futamideje alatt közel 4 millió forint spórolható.

Az elemzés ITT olvasható.

A rezsikalkulátor ITT olvasható." target="_blank">ITT érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte
A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében robbant ki.


Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.

A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.

A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:

„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”

A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”

A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.

Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajban a Fidesz jelöltje – a NAV vizsgálja Radics Béla alapítványának eltűnt 40 millióját
Hadházy Ákos feljelentése nyomán a legfőbb ügyész a NAV bűnügyi igazgatóságához utalta a Tradíciókért Alapítvány ügyét. A nyomozás politikai következményekkel is járhat a mandátumért induló jelöltre nézve.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.

Szerinte megalapozottan feltételezhető, hogy az állami támogatások egy részét egy tényleges piaci tevékenységet érdemben nem folytató nyomdán keresztül, fiktív vagy túlárazott szolgáltatások mögé rejtve, magánérdekeket szolgáló módon vonták ki.

A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa hivatalosan egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala pedig „karbantartás” miatt évek óta nem elérhető.

Ennek ellenére jelentős pályázati forrásokhoz jutott: az Erasmus+ program hazai forrásából 24,4 millió forintot, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót, a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót, a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.

Az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forintra rúgott a szervezet költségvetési támogatása.

A Magyar Narancs arról írt, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. Bár 2023-ban 700 ezer, 2024-ben pedig 5 millió forint költségvetési támogatást jeleztek, az nem derül ki, hogy melyik állami szervtől érkezett a pénz, és hiányoznak az elvégzett teljesítésekről, valamint az alapítványi munkáról szóló szöveges beszámolók is.

Radics Béla korábban „gratulált” az RTL-nek az oknyomozáshoz, és úgy reagált: „reméli nem bűn irodabérlés helyett ifjúsági és kulturális programokat megvalósítani.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Radics Bélának fel kellene függesztenie tevékenységét a Fővárosi Közgyűlésben, amíg nem tisztázza magát a közpénzmilliók eltüntetésének gyanúja alól, a Fidesznek pedig vissza kellene vonnia országgyűlési képviselőjelöltségét.

Az alapítványt vezető Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson pedig Budapest 6-os számú egyéni választókerületében indul a parlamenti mandátumért a kormánypárt színeiben. Ebben a körzetben indul Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk