HÍREK
A Rovatból

Puzsér Róbert: Bizarr látványt nyújt Magyar Péter, amint megretten Rogán Antaltól, a „ne féljetekből” nem ez következne

Puzsér Róbert elmondta, hogy hónapokon át készültek a beszélgetésre, ráadásul hatalmas volt az érdeklődés is. Az elmaradt esemény miatt igen komoly veszteségük lett. Elárulta azt is, hogy mire készültek.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtök este jelentette be Magyar Péter, hogy nem megy el Puzsér Róbert Sznobjektív című műsorába. A TISZA Párt vezetője, bár szívesen ment volna, de lemondta a találkozást. Azzal magyarázta döntését: "A rogáni propaganda által okozott méltatlan körülmények azonban nem tették volna lehetővé, hogy a beszélgetés a magyar embereket valóban érdeklő kérdésekről szóljon. A propagandának egészen más tervei voltak".

Az ügyre Puzsér Róbert a közösségi oldalán reagált. Azt írta:

"Amint arról bizonyára mindenki értesült, Magyar Péter megtagadta részvételét a Sznobjektív vele tervezett rendezvényén, ezért lemondani kényszerültem azt. Bocsánatot kérek mindazoktól, akik jegyet váltottak az eseményre". Azt is hozzátette, hogy politikai tárgyú interjú-showra idehaza még sosem váltottak ennyien jegyet.

Elmondása szerint hónapokon át készültek a Szélsőközép stábjával arra, hogy "érvényes tartalmú és magas minőségű műsort hozzunk létre". A tervük az volt:

"A legélesebb kritikai szándékunkkal szerkesztettünk konstruktív szellemű tartalmat, hogy

tíz pontban fejezzük ki mindazt, amin Magyar Péternek változtatnia kell, ha rendszert akar váltani. Kifejezetten erre az eseményre fejlesztettünk egy jelentős gyártóstábot, építettünk díszletet, béreltünk eszközöket, beleöltünk sok száz munkaórát: legjobb tudásunk szerint szerveztük az eseményt, hogy a rendszerváltásnak ne csak óhajtása, hanem tartalmi igénye is legyen".

Emiatt jelentős - több tízmillió forintos - káruk keletkezett. Ezért keresik a módját, hogy a műsort valahogy mégis elkészítsék, de nem tudják még annak módját - írta. Magyarázatként hozzátette, hogy a Szélsőközép és az Inga Kultúrkávézó nem profitorientált intézmények. "Mögöttünk nincs se mecénás, se szponzor, se oligarcha, se külföldi támogató szervezet. A mi erőnk annak az elkötelezett csapatnak az önkéntes munkája, amelynek a tagjai nap mint nap a kulturális missziónkon dolgoznak".

Végül úgy vélekedett:

"Bizarr látványt nyújt Magyar Péter, amint megretten Rogán Antaltól – a színre lépése óta nem láttunk ilyesmit, és abból az imperatívuszból, hogy „ne féljetek”, hát nem ez következne.

Mi a Szélsőközépnél a szolidaritásban és a kölcsönös felelősségvállalásban hiszünk, akkor is, ha ez számunkra ezúttal hatalmas pofára esést eredményezett".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Schmuck Andor
Az egykori politikus 54 éves volt, hosszú ideje küzdött betegséggel.


54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.

Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.

A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.

A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A BBC Orbánról: „Visszanyalt a fagyi!” – a hatalma inog, a lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb
Az elemzés szerint hiába a sokéves rutin és a nemzetközi hírnév, Orbán Viktoron egyre nagyobb a nyomás. Riválisa, Magyar Péter felforgatta a belpolitikai erőviszonyokat, és kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere.


A brit közszolgálati médium budapesti tudósítója, Nick Thorpe részletes elemzést közölt a BBC oldalán arról, hogy a magyar kormányfő hatalma szétporlik. A közép-európai tudósító úgy látja, a helyzet jellemzésére tökéletesen illik a közkeletű magyar mondás, mely szerint „a fagyi visszanyal”.

Orbán Viktor továbbra is ugyanazt teszi, mint lassan húsz éve: támadja a liberális világnézetet és átalakítja az államát. Hol illiberális demokráciának, hol a keresztény szabadság nemzetének nevezi Magyarországot, és emiatt már világszerte vannak követői, köztük Donald Trump amerikai elnök.

Thorpe a cikkben kiemeli: a választások előtt az LMBTQ-közösség került a miniszterelnök célkeresztjébe, mégis, a Pride-on (avagy a Budapesti Büszkeség napján) legalább 100-200 ezren vettek részt. Az újságíró helyzetelemzése szerint a fenyegetés valójában középjobbról jön.

Magyar Péter megjelenése óta kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere, és a kormányfő most minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy 15 év irányítás után leváltsák.

Orbán Viktor egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy pontosan megérezte, mitől félnek a hívei. A választási rendszert úgy alakította át, hogy a győztes mindent visz. Egyszerű, pontokba szedett üzeneteket használ, amiket bizalmas közvélemény-kutatások alapján határoz meg. Ezeket a kormányközeli média, a közösségi hálózatok és rengeteg óriásplakát erősít fel - foglalja össze Thorpe.

A szerző azt írja, Orbán lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb, eközben a fideszes publicisták üres messiásként és árulóként emlegetik Magyar Pétert, miközben ő egy alternatív jövőképet kínál.

A BBC cikke szerint Orbán most már hibákat is kezd elkövetni. Ezek közé tartozik például az, hogy a román elnökválasztáson egy magyarellenes nacionalista jelölt mellé állt, míg a Büszkeség menetének betiltási kísérlete szintén arra utalhat, hogy a hatalom gyengül. Erre erősíthet rá az, hogy a gazdaság érezhetően stagnál, és talán túl erősen függ a német autógyártástól.

A kormány már nem tud javítani az életszínvonalon, és ha Orbán jövőre kikap a választáson, az „monumentális” esemény lenne - fogalmaz Thorpe.

A BBC-s írás Kiszelly Zoltán politológusra hivatkozva hangsúlyozza: a választás kimenetele nagyjából félmillió-egymillió szavazón múlik, hiszen a Fidesz és a Tisza Párt is körülbelül 2-2 millió támogatóval rendelkezik.

A fő kampánytéma pedig a kormánynál jelenleg Ukrajna. Ha véget ér a háború, Orbán politikai realistaként hivatkozhat magára, aki előre szólt, hogy Kijev nem győzhet, de ha folytatódnak a harcok, akkor meg előveheti Manfred Webert, amiért a lerohant ország katonai támogatása mellett áll. Nick Thorpe hozzáteszi: Orbán márciusban azt mondta, hogy „a harc a Nyugat lelkéért folyik”, de egyesek már úgy vélik, a jövő évi választás tétje inkább „a magyarok lelke lesz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszatérnek az űrből! – Kapu Tiborék a Föld felé indulnak, élőben lehet nézni a hazautat
Magyar idő szerint kedden késő délelőtt térhet vissza a légkörbe Kapu Tiborék űrhajója. A hazautat élő közvetítésben lehet követni.


A Dragon űrhajó várhatóan július 14-én, hétfőn, magyar idő szerint 13:05-kor válik le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az Ax-4 küldetés űrhajósai – Peggy Whitson, Shubhandshu Shukla, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor – ezzel megkezdik a visszatérést a Földre. A négy űrhajós június 25-én, szerdán indult útnak a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról. A Falcon 9 rakéta közép-európai idő szerint 8:31-kor emelkedett a magasba, fedélzetén a Dragon űrhajóval, amely az Ax-4 küldetés tagjait vitte az űrállomásra.

A SpaceX közölte: a Dragon űrhajó az ISS-től való eltávolodás után több pályamódosítást hajt végre, ledobja a törzsegységét, majd belép a Föld légkörébe. A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után. A hazatérést élőben közvetíti az Axiom Space:

Aki magyar nyelvű közvetítést szeretne figyelni, annak a hazai Spacejunkie csatornát ajánljuk:

Magyar idő szerint július 14-én 13:07-kor zöld utat kapott a Crew Dragon legénysége, így hamarosan megindulhat a leválás a Nemzetközi Űrállomásról.

Nem sokkal később jött a hír, hogy Kapu Tiborék hajója megerősítette: leváltak az ISS-ről és elindultak haza. A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az állomáshoz - ezeket közép-európai idő szerint 13:15-kor kioldódtak. A Crew Dragon fizikailag is levált, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Kapu Tibor és társai kb. 22,5 óra alatt térnek haza, és kedden délelőtt landolnak Kalifornia partjainál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki az Otthon Startról: csak korlátozott ideig lehet igényelni a 3 százalékos hitelt
Új részletek derültek ki a 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott lakáshitelről. Marad, hogy egyedülállók is felvehetik, de családtámogatások szintén járhatnak mellé.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Akár egyedülállók is igényelhetik majd az Otthon Start lakáshitelt, még abban az esetben is, ha nem terveznek gyermeket. Ez eddig is ismert volt, de a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1-en további részletekről számolt be. Koncz Zsófia elárulta, hogy a hitelprogram és az otthonteremtést segítő családtámogatások együtt is igénybe vehetők lesznek.

A konstrukció fix 3 százalékos kamattal, legfeljebb 50 millió forintos összeggel és 25 éves futamidővel lesz elérhető.

Koncz kiemelte: azon dolgoznak, hogy a támogatások kombinálhatók legyenek, akár a vidéki otthonfelújítási programmal is. Jelenleg többek között ezeket a részletszabályokat dolgozzák ki, és folyamatban vannak az egyeztetések a bankokkal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a hitelfelvétel lehetősége „a tervek szerint határozott idejű” lesz.

Ez újdonság, hiszen a kormány nevében eddig senki nem ejtett szót arról, hogy a konstrukció csak határozott ideig igényelhető. Pontos határidőt mondjuk most sem osztottak, így egyelőre nem lehet tudni, mennyi idejük lesz a feltételek teljesítésére azoknak, akik szeretnék kihasználni a lehetőséget.

Korábban kiderült az is, hogy az Otthon Start és a CSOK Plusz együttes igénybevételéhez akár nettó 1,2 millió forintos jövedelem kellhet. Emellett jogszabály-módosításra ugyancsak sor kerülhet, például a lakás maximális értékének meghatározásával kapcsolatban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: