Hamisítványnak nevezte Vladimir Putyin az ukrajnai Bucsában történt orosz mészárlást. Kedden a fehérorosz elnökkel látogatott el a távol-keleti űrközpontba, ahol a sajtótájékoztatón a tömeggyilkosságokról is szót ejtett - számolt be róla a Politico.
"Ami Bucsát illeti (...) ez ugyanolyan hamis vád, mint ami Szíria esetében volt"
- fogalmazott.
Ezzel arra utalt, hogy amikor 2018-ban a szíriai polgárháborúban vegyifegyvereket vetettek be, Oroszország külföldi ügynököket vádolt a támadások elkövetésével, amelyekért valójában Bassár el-Aszad szír elnök és rezsimje volt a felelős.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pedig azt mondta, az az "angolok által végrehajtott pszhichológiai művelet" volt.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy "ami Ukrajnában történik, tragédia", "de nem hagytak nekünk más választást". Hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg célja "világos és nemes".
Azt is mondta, hogy az Egyesült Államok proxy konfliktuskén használja Ukrajnát és kész harcolni Oroszország ellen az utolsó ukránig.
Újságírók kérdésére közölte, hogy az Ukrajnával folytatott béketárgyalások "patthelyzetbe" kerültek "az alapvető kérdésekben fennálló következetlenség" miatt.
Hamisítványnak nevezte Vladimir Putyin az ukrajnai Bucsában történt orosz mészárlást. Kedden a fehérorosz elnökkel látogatott el a távol-keleti űrközpontba, ahol a sajtótájékoztatón a tömeggyilkosságokról is szót ejtett - számolt be róla a Politico.
"Ami Bucsát illeti (...) ez ugyanolyan hamis vád, mint ami Szíria esetében volt"
- fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.
Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”
Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.
A miniszter megosztotta azt a linket, ahol meg lehet nézni a két tanulmányt, ide kattintva megtaláljátok.
A miniszter kedden egy videóban már beszélt arról, hogy a projekt keretét a választások előtt 76 milliárddal emelték meg, a kivitelezőnek pedig 98 százalékos előleget engedélyeztek. A tárca szerint április 10-én 94,3 milliárd forintot utaltak is a cégnek. A kormány csütörtökön kormányhatározatban elrendelte a mohácsi Duna-híd beruházásának teljes felülvizsgálatát és az érintett kivitelezési munkák felfüggesztését, vizsgálva a 2×1 sávos kialakítás lehetőségét is.
„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.
Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”
Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A leállás az Instagram és a Threads platformokat is érinti, így a hiba a cég szinte összes nagy szolgáltatására kiterjed.
Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.
A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.
A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.
A hibajelenség kiterjedt: sokaknál a Facebook weboldala be sem tölt, vagy ha mégis, a hírfolyam üresen jelenik meg.
Tapasztalataink szerint a Messengeren küldött üzenetek célba sem érnek.
Az internetes szolgáltatások működését figyelő Downdetector adatai szerint a probléma Magyarországon és több más országban is jelentkezik, ami arra utal, hogy nem helyi, hanem kiterjedt, akár globális hibáról lehet szó.
Nem ez az első ilyen eset. 2024. március 5-én is globális leállás sújtotta a Meta fő szolgáltatásait, amikor a cég kommunikációs igazgatója, Andy Stone egy „technikai problémára” hivatkozott. Hasonló, világszerte érzékelhető kimaradás történt 2024. december 11-én is, szintén technikai hiba miatt.
FRISSÍTÉS, 16:30:
Nagyjából egyórányi leállás után 16:15 körül újra életjeleket adott a Facebook és a Messenger is.
Asztali felületről már mindkettő működik, de a mobilos felhasználók közül még nem mindenkinek sikerült visszajelentkeznie.
Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.
A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.
A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
NAV-os autót nem, de civileket megbüntettek Zuglóban, most elengedhetik a bírságokat
A zuglói önkormányzati rendészet több autóst is megbírságolt a Bosnyák piacnál, egy NAV-os járművet viszont nem. Egy szemtanú fellépése után a rendészet jelezte, a büntetések felülvizsgálhatók.
Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.
A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.
A zuglói rendészet munkatársai sorra helyezték el a bírságokat jelentő „mikuláscsomagokat” a civil autók szélvédőjén, egy szintén szabálytalanul parkoló NAV-os járművet azonban nem büntettek meg.
A kettős mércét egy helyi lakos vette észre, aki azonnal kérdőre vonta az intézkedőket, tudnak-e olyan hatályos jogszabályról, amely felmentést ad az adóhivatal munkatársainak a tilalom alól. A rendészek a kérdésre láthatóan zavarba jöttek.
A férfi a lapnak elmondta, mi volt a célja a fellépésével.
„Nem azt kértem a rendészettől, hogy utólag bírságolják meg a NAV-os autót, hanem hogy tekintsenek el az átlagemberek megbüntetésétől is, ha már ilyen nyilvánvaló kettős mércét alkalmaznak az utcán” – fogalmazott.
A férfi elmondása szerint a helyszínen azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendészet elismerte a téves jogszabály-értelmezést. Bár a már kiállított bírságokat automatikusan nem törlik, ha az érintettek személyesen bemennek a rendészet ügyfélszolgálatára és kérik az intézkedés felülvizsgálatát, akkor elengedik nekik a büntetést.
A zuglói önkormányzati rendészet jogtanácsosa, dr. Füle Ferenc ugyanakkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy kivételeztek a hatósági autóval. Ehelyett arról beszélt, hogy a rendészeknek tág mérlegelési jogkörük van, a szóbeli figyelmeztetéstől a feljelentésig dönthetnek a szankcióról.
Arra a kérdésre, hogy a NAV munkatársai miért maradtak büntetlenül, a jogtanácsos annyit mondott, olyan biztosan nem fordult elő, hogy egyáltalán ne alkalmaztak volna valamilyen szankciót.
Azt azonban, hogy pontosan mit, a titoktartási szabályokra hivatkozva nem árulta el. A hivatalos álláspont szerint a bírság felülvizsgálatát csak akkor végzik el, ha a megbüntetett autós meggyőzően érvel a döntés megalapozatlansága mellett.
A zuglói parkolás körül régóta feszült a helyzet. A parkolási gyakorlat jogszerűsége korábban is vitákat gerjesztett, idén februárban a Fővárosi Törvényszék egy ítélete is rávilágított, hogy a parkolási társaságok jogértelmezése vitatható lehet a pótdíjazás során.
Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.
A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Készüljön mindenki: a jövő héten megérkezik az első tartós kánikula
A változékony, átlagosnál kissé hűvösebb idő még kitart pár napig, de a jövő héten már erőteljes melegedés kezdődik. Az előrejelzés szerint a hét végére a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet, ami a csapadékhiány miatt a mezőgazdaságot is érinti.
A HungaroMet pénteki Facebook-posztjában arról írt, hogy „tartósabb hőhullám körvonalazódik”. Bár a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, közlésük szerint a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula.
A változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő a következő napokban még kitart: „szombaton melegfront érkezik, majd vasárnap és hétfőn ismét egy hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat.”
A jövő hét második felében a napi csúcsértékek egyre nagyobb területen meghaladják a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.
A meteorológiai szolgálat szerint a felmelegedés oka, hogy Délnyugat-Európa felett egy magasnyomású zóna épül ki, amelynek középpontja fokozatosan a Kárpát-medence fölé helyeződik. „Az anticiklon áramlási rendszerében egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünkbe, így erőteljes melegedés veszi kezdetét” – írták.