„Pont most haladt el a vihar felettünk” – így éli meg egy helyi magyar a brutális floridai hurrikánt
Rimán Dóra az ATV-nek elmesélte, hogyan kellett felkészülniük a természeti katasztrófára, és azt is, hogy a környezetében élők hogyan viselik a Milton fenyegető közelségét.
Élő adásban jelentkezett be az ATV Start című műsorába a floridai Tampából Rimán Dóra, nem sokkal azután, hogy a Milton hurrikán elhagyta a környéket. A vihar helyi idő szerint hajnali fél egykor távozott, miután este 7-8 körül csapott le Sarasotára, ami mindössze 100 kilométerre fekszik Dóra otthonától.
„Pont most haladt el a vihar felettünk. Mindent megúsztunk, ép a ház, mindenki jól van, semmi sérülés, semmi kár”
– nyilatkozta a tévének Dóra.
Bár a hurrikán központja tőlük délre volt, egyelőre nem tudott sokat mondani a környék pusztításáról: „Nem igazán kapok híreket még, meg nem is nagyon nézek utána... egyelőre a saját dolgainkat intézzük” – tette hozzá. Elmondta, hogy majd reggel fog szétnézni alaposabban, de éjszaka „nem is tudsz sok mindent tenni, még ha hallasz is károkról.”
Arról is mesélt, hogyan készültek fel a hurrikánra: „A házunk kőből van, és hurrikánbiztos ablakaink vannak... de azért néhány ablakot bedeszkáztunk.” Elmondta, hogy általában jól jelzik, honnan jön a legerősebb szél, így az északi oldalon deszkáztak be. Emellett volt egy generátoruk is, amivel áramkimaradás esetén biztosították az energiát: „Elment az áram, de ez alap egy ilyen helyzetben” – jegyezte meg.
Dóra dicsérte a helyiek felkészültségét is:
„Itt Floridában már van egy lista, amin rajta van, mit kell csinálni vészhelyzet esetén.” Szerinte ez az egyik oka annak, hogy nem volt káosz: „Az emberek tudják a dolgukat, mindenki nyugodt”
– mondta, és hozzátette, hogy ez a szervezettség sokat segít abban, hogy a viharokat békésebben átvészeljék.
Helyszíni beszámoló az ATV-n
Élő adásban jelentkezett be az ATV Start című műsorába a floridai Tampából Rimán Dóra, nem sokkal azután, hogy a Milton hurrikán elhagyta a környéket. A vihar helyi idő szerint hajnali fél egykor távozott, miután este 7-8 körül csapott le Sarasotára, ami mindössze 100 kilométerre fekszik Dóra otthonától.
„Pont most haladt el a vihar felettünk. Mindent megúsztunk, ép a ház, mindenki jól van, semmi sérülés, semmi kár”
– nyilatkozta a tévének Dóra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter: Csótánytenger közepén nem várhatjuk el, hogy csótánymentes legyen a kórház
Az egészségügyi államtitkár a Harcosok Órájában reagált a TISZA Párt helyszínbejárásai során felmerült kórházi gondokra. A Kulja András által bemutatott csótányinvázióra is reagált.
Takács Péter egészségügyi államtitkár a Harcosok Órája YouTube-csatorna vendégeként beszélt a magyar egészségügyet szerinte övező álhírekről, amelyeket következetesen igyekezett is cáfolni. Reagált többek között arra a tavalyi tiszás állításra, amely szerint tömegével maradtak el műtétek a kórházak „klímakatasztrófája” miatt, és külön kiért a korábban sokat kifogásolt kórházi étkeztetés kérdésére, a várólisták hosszára, valamint például az állítólagos csótányinvázióra is.
A politikus azt a költői kérdést tette fel Németh Balázs műsorvezetőnek, hogy szerinte a tervezett 64 ezer műtéti beavatkozásból mennyi maradt el a tavalyi évben, majd azt állította, csak 196 ilyen eset történt.
Németh Balázs a kórházi ételeket szóba hozva arról érdeklődött, hogy milyen változásokat sikerült bevezetni az utóbbi években. Az államtitkár elismerte: régebben sok olyan visszajelzés érkezett a betegektől, hogy nem elégedettek az ellátás minőségével.
„Nyilván sosem lesz elégedett az ember a kórházi koszttal” - fogalmazott Takács.
A politikus azt állította, hogy magasabb összeget állapítottak meg a fejadagokra, és ez a pénz már ott van a kórházaknál, kifejezetten arra a célra, hogy több, jobb és akár speciális igényekre szabott ételekről állapodjanak meg a beszállítóikkal. Takács közölte: ellenőrzik is, hogy a több pénzt valóban az ételek minőségének javítására használják-e fel.
A beszélgetésben ezután szóba került a várólisták kérdése, amely Takács szerint ma már nagyon szigorú szabályozás alá esik, és kizárja a korrupciót, vagyis azt, hogy egy boríték odacsúsztatásával „a főorvos úr előre vesz”.
„Igen, van 27 ezer ember, aki hat hónapnál régebb óta vár valamilyen beavatkozásra” - ismerte el, a műsorvezető közbevetésére hangsúlyozva, hogy ez régen (a COVID előtt) 88 ezer volt.
A magyar egészségügyben a csípő- és térdprotéziseket, illetve gerincstabilizáló műtéteket - vagy más „szélsőséges eseteket, amikor valaki 6-7 évre kap időpontot” - leszámítva „mindenhol 60 nap alatt van” a várakozási idő - ellentétben a „cselédsajtóban” olvasható állításokkal.
Az államtitkár leszögezte: mindenképpen üldözendőnek tartják azt, ha a betegeket hosszú várakozási idő megadásával „próbálják beterelni a magánegészségügyi ellátásba”. Többéves időpont esetén Takács azt javasolta, hogy a betegek kérjék át magukat más kórházak várólistáira. Azt állította, ezzel a lehetőséggel négyezer páciens már élt is.
Takács Péter a Péterfy Sándor utcai kórház kapcsán július elején előkerült csótányügyre reagálva elmondta: steril eszközökön nem mászkálnak rovarok.
„Az, hogy olyan helyzet legyen, hogy a betegbiztonságot veszélyeztesse és steril eszközökön mászkáljanak a csótányok – ahogy állítja Kulja András –, olyan nincs” – mondta Takács.
„Van a kórház területén néhány csótány, hisz Budapest belvárosában van a Péterfy Kórház, ahol az ilyen előfordul. Csótánytenger közepén nem várhatjuk el, hogy csótánymentes legyen.”
A kórház jelezte is, hogy évek óta elmaradt a fővárosban a csótányirtás.”
A politikus azzal zárta a témát, hogy az intézetekben rendszeres a rovar- és rágcsálóirtás, amit kéthetente végrehajtanak.
Takács Péter egészségügyi államtitkár a Harcosok Órája YouTube-csatorna vendégeként beszélt a magyar egészségügyet szerinte övező álhírekről, amelyeket következetesen igyekezett is cáfolni. Reagált többek között arra a tavalyi tiszás állításra, amely szerint tömegével maradtak el műtétek a kórházak „klímakatasztrófája” miatt, és külön kiért a korábban sokat kifogásolt kórházi étkeztetés kérdésére, a várólisták hosszára, valamint például az állítólagos csótányinvázióra is.
A politikus azt a költői kérdést tette fel Németh Balázs műsorvezetőnek, hogy szerinte a tervezett 64 ezer műtéti beavatkozásból mennyi maradt el a tavalyi évben, majd azt állította, csak 196 ilyen eset történt.
Németh Balázs a kórházi ételeket szóba hozva arról érdeklődött, hogy milyen változásokat sikerült bevezetni az utóbbi években. Az államtitkár elismerte: régebben sok olyan visszajelzés érkezett a betegektől, hogy nem elégedettek az ellátás minőségével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón egymás után kapta a kérdéseket a magyar gazdaság rossz mutatói kapcsán. A miniszter szerint a kormány hasonlóan optimista volt, mint a jegybank vagy az Európai Bizottság és a nemzetközi intézetek, amikor a költségvetésben magasabb gazdasági növekedéssel számolt. Úgy fogalmazott:
az idei büdzsét összeállítása idején a számok kedvezőnek tűntek, de azóta a helyzet megváltozott.
Kijelentette: ha folytatódik a háború, akkor a jövő évre betervezett 4 százalékos növekedés sem valósulhat meg. Hozzátette: „Annyi optimizmusunk maradjon meg, hogy Amerika békét akar elérni, most nem tartozik az irreális képek közé, hogy a következő fél-egy évben béke legyen”.
A miniszter úgy véli, a béke azonnali gazdasági növekedést eredményezne.
Gulyás arról is beszélt, hogy a kormány el szeretné kerülni azt a forgatókönyvet, amelyben Donald Trump olyan szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, hiszen ez hátrányosan érintené a Magyarországra irányuló orosz energiabehozatalt. Hozzátette: nem tartja valószínűnek, hogy az amerikai kormány büntetővámokat vezetne be Magyarországgal szemben az orosz energiahordozókkal folytatott kereskedelem miatt.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón egymás után kapta a kérdéseket a magyar gazdaság rossz mutatói kapcsán. A miniszter szerint a kormány hasonlóan optimista volt, mint a jegybank vagy az Európai Bizottság és a nemzetközi intézetek, amikor a költségvetésben magasabb gazdasági növekedéssel számolt. Úgy fogalmazott:
az idei büdzsét összeállítása idején a számok kedvezőnek tűntek, de azóta a helyzet megváltozott.
Kijelentette: ha folytatódik a háború, akkor a jövő évre betervezett 4 százalékos növekedés sem valósulhat meg. Hozzátette: „Annyi optimizmusunk maradjon meg, hogy Amerika békét akar elérni, most nem tartozik az irreális képek közé, hogy a következő fél-egy évben béke legyen”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havas Henrik: Sikeres volt a sugárkezelés, de a magyar közélet rontja az állapotomat
A tévés Facebook-posztban számolt be az állapotáról, majd bírálta a Fidesz frakció szóvivőjét, és nem kímélte a kormány vezetőit sem. Egykori interjúalanyainak külön üzenetet küldött.
Havas Henrik a nyár elején jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd, és 28 sugárkezelésen esett át. A kezelések után megnyugtató hírt osztott meg: az orvosok nem találtak áttétet a szervezetében.
Most újabb bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben azt írta, hogy a sugárkezelés lényegében sikeres volt, ugyanakkor nem múlt el nyomtalanul, vette észre a 24.hu.
„Ha valakit érdekel, közlöm, hogy lényegében sikeres volt a sugárkezelés, de vannak mellékhatások, például az, hogy a magyar közélet rontja az állapotomat.”
A posztjában kitért Németh Balázsra is, aki a Fidesz-frakció szóvivője és a Harcosok órája című műsor házigazdája. A műsor első vendége Orbán Viktor volt.
Havas így fogalmazott:
„Két megjegyzésem van. Németh Balázs – akinek a papája kollégám volt –, szakmailag tudatlan, stílusát tekintve egy »büdösbunkó«.”
Nemcsak Németh Balázsnak, hanem a miniszterelnöknek és a házelnöknek is címzett néhány gondolatot:
„Annak idején én csináltam az első interjút Orbánnal meg Kövérrel, szeretném, ha a bukásuk után megint nekem adnák az első interjút! Viktor és Laci! Higgyétek el nekem, Lentulai, Bohár, meg Németh után egy örömünnep lesz nektek!”
A bejegyzésre Németh Balázs még aznap este reagált egy hozzászólásban: „Jobbulást. Minden szempontból.”
Havas Henrik a nyár elején jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd, és 28 sugárkezelésen esett át. A kezelések után megnyugtató hírt osztott meg: az orvosok nem találtak áttétet a szervezetében.
Most újabb bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben azt írta, hogy a sugárkezelés lényegében sikeres volt, ugyanakkor nem múlt el nyomtalanul, vette észre a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely: A Tisza a hazugság és a jellemtelenség pártja
A miniszter szerint Takács államtitkár korábban „felmosta a padlót” a TISZA politikusával. Közben azt sem hagyta szó nélkül, hogy egy Orbánt fenyegető komment miatt letartóztattak egy nőt.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón hangsúlyozta: nem lepte meg, hogy a TISZA Párt egészségügyi politikusa, Kulja András végül lemondta Takács Péter államtitkár meghívását egy újabb vitára. Jelezte: Kulja visszalépése is azt jelzi, hogy „a TISZA Párt a hazugság és a jellemtelenség pártja”.
A miniszter úgy látja, a két politikus korábbi vitáján Takács „felmosta a padlót” Kuljával - ezért lehet, hogy Magyar Péter már nem engedi újra kiállni.
A Hír TV arról is megkérdezte a minisztert, hogy Majka fejlövést utánzó performanszának lehet-e köze egy debreceni nő letartóztatásához, akit kommentben írt fenyegetés miatt fogtak el a rendőrök. A 48 éves asszony annyit írt a Facebookon egy Orbán Viktor-videó alá, hogy „8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké”, erre őrizetbe vették, és internetes agresszióval gyanúsították meg.
Gulyás nem állította, hogy a két eset között konkrét összefüggés lenne, de hozzátette: az ilyen erőszakra való felhívásokat mindenkinek el kell ítélnie.