A tengerimalac-védők kiperelték a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
Egy tengerimalacok védelmével foglalkozó civil szervezet bírósági úton kényszerítette ki, hogy a közpénzmilliárdok felett rendelkező Bethlen Gábor Alapkezelő tegye átláthatóvá a pályázati döntéseit. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az alapkezelő nem titkolhatja el, kik pályáztak és kik nem nyertek a Városi és Falusi Civil Alap forrásaira – írja a 444 a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) posztja alapján.
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület már meg is kapta a jelentős mennyiségű adatot, és megkezdte annak feldolgozását. Az adatok elemzése fényt deríthet arra, hogy a pályázati pénzek elosztásánál érvényesülnek-e bizonyos mintázatok, például hogy egyes szektorok, mint az állatvédelem, aránytalanul kevés támogatást kapnak-e.
Az ügyet a tengerimalac-védő egyesület vezetője, Szalai Bálint indította, aki az állatvédelmi civil szektor kutatójaként arra lett figyelmes, hogy a civil alapok pályázatain alig nyernek állatvédő szervezetek. Az egyesület már korábban is kritikusan nyilatkozott a kormányzat hozzáállásáról, szerintük az állatvédelem csupán kommunikációs eszközzé vált.
A szervezet a TASZ jogi segítségével először közérdekű adatigénylést nyújtott be, de a Bethlen Gábor Alapkezelő csak a nyertesek nyilvános listáját küldte el. Ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultak, amely nekik adott igazat, de az alapkezelő továbbra sem adta ki a teljes listát. A végső lépés a bírósági per volt, amely most az egyesület győzelmével zárult.
A Bethlen Gábor Alapkezelő döntéseit korábban is érték bírálatok. Nagy visszhangot váltott ki, amikor kiderült, hogy a szervezet 85 millió forinttal támogatta a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet dobogókői telekvásárlását. Az egylet a szervezője a vitatott megítélésű „Kitörés” emléktúrának is. Az ilyen esetek miatt az alapkezelő működése rendszeresen a figyelem középpontjába kerül.