HÍREK
A Rovatból

Perintfalvi Rita a Lakatos Márk-ügyről: Ez sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik

„Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk! ” - fogalmaz a teológus.


Perintfalvi Rita a Facebook-oldalán egy hosszú posztban írt a Lakatos Márk-ügyről. A teológus azzal kezdi a posztot, hogy áldozatvédőként nagyon fontosnak tartja, hogy megszólaljon ebben az ügyben is. Leszögezi, hogy nem ismeri személyesen Lakatos Márkot, de szerinte az sem jelente sokat, ha ismerné.

"A legtöbb elkövetőn ugyanis a legkevésbé sem látszik, hogy mire képes valójában. Legtöbbször olyan személyek a bántalmazók, akikre még a gyanú árnyéka sem vetülne: elismertek, karizmatikusok, nagyon jó kapcsolati hálóval rendelkeznek, amit azért építettek fel, hogy bevédessék magukat, amikor kell. Ezzel szemben viszont Lakatos Márk az általa nyilvánosan is felvállalt irányultságával akár tökéletes célpontja is lehetne egy kormány által megrendelt karaktergyilkosságnak. Hiszen ő eleve gyanús ebben a melegek ellen felhergelt közegben. Ráadásul éppen most történik mindez, amikor a TISZA és Magyar Péter már nem csupán ráúszott a Fideszre, de ebben a pillanatban erősebb is lett nála" - fogalmaz a teológus, aki ezután több szempontot is felsorol, amit fontosnak tart az ügyben.

Perintfalvi Rita először is kiemeli, hogy nem kíván állást foglalni Lakatos Márk ártatlansága vagy bűnössége mellett. "Hiszen nem voltam ott, nincsenek a kezemben bizonyítékok sem egyikre, sem másikra. Ez a rendőrség és az igazságszolgáltatás feladata. Őszintén remélem azonban, hogy annak ellenére, hogy ez az ügy politikai üggyé vált, mégis lehetséges lesz, hogy az esetleges áldozatoknak vagy éppen az ártatlanul megvádoltnak pártatlanul igazságot szolgáltassanak.

Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk!"

- fogalmaz.

A második pontban a teológus Ábrahám Róbertről ír.

"Ábrahám Róbert a vádló. Mit gondolok róla? Személyét teljesen hiteltelennek tartom, főként azért, mert „újságírói” pályafutása a Pesti Srácok kötelékében a legsilányabb és legaljasabb propagandista aknamunkát jelentette. Amivel számos hiteles személyt támadott és igyekezett lejáratni. Tehát ez Ábrahám eddigi eszköztárának része. Azt a bizonyos videót, ahol erről beszélt, csak részleteiben bírtam végignézni a gyomorforgató kocsmai hősködés és alpárian üvöltöző, bugris stílusa miatt. Elképesztő, hogy a közvélemény manipulálása ilyen mélyre süllyedt Magyarországon! És hogy ennek a mosléknak van közönsége"

- írja Perintfalvi, aki ezután hosszasan kifejti, milyen problémákat lát Ábrahám Róbert érvelésével.

A teológus szerint,

"amikor Ábrahám vádolja Lakatos Márkot akkor azt egy agresszív támadóhadjárat »csomagban« teszi. Vele egyidőben ugyanis bűncselekménnyel vádolja Osváth Zsoltot is, aki a februári influenszer-tűntetés egyik kulcsfigurája volt. De ugyanazzal a lendülettel nekimegy a »Jól van az így« csoportnak, Pottyondy Edinának, Gulyás Mártonnak is, akik szintén a tűntetés fő szervezői voltak. Sőt Puzsér Róbertet, akit nemrég dühödten felpofozott, az elsőszámú »szörnynek«, a »fő Kónya Endrének« nevezi.

Fotóját az összes olyan videójára is ráteszi, amelyekben egyetlen szót sem mond arról, hogy mivel is vádolja konkrétan Puzsért. Ez az egész setting azt a benyomást kelti, hogy itt nem egy őszinte, az áldozatokat védő valódi tényfeltáró szándékról van szó, hanem egy durva lejárató kampányról, amely sorra veszi egyrészt azokat a szereplőket, akiknek köze volt a politikai fordulatot hozó »Odakint most szörnyek járnak« c. hatalmas horderejű tömegdemonstrációhoz, másrészt egy füst alatt elintézni igyekszik Ábrahám Róbert személyes ellenségeit" - írja.

"Áldozatvédőként nyomatékosan tiltakozom az ellen, hogy az áldozatokból politikai fegyvert kovácsoljanak maguknak akár a politikusok, akár az ilyen influenszerek, mint Ábrahám Róbert, akár jobb- akár baloldalon. Mert igen, a gyermekek bántalmazása olyan téma, ami soha, de soha nem lehet politikai oldal kérdése! Mindenkinek fel kell lépnie ellene és egyúttal tartózkodnia kell attól, hogy rajtuk keresztül akarjon magának politikai tőkét kovácsolni. Ugyanezt láttam Varga Judit Hajdú Péternek adott nagyinterjúja kapcsán. Függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem, amit akkor elmondott, elfogadhatatlan az, hogy a rogáni propaganda olyan mélyre süllyedt, hogy a nőbántalmazás témájából politikai fegyvert kovácsolt. Persze anélkül, hogy a valós megoldás irányába – pl. Isztambuli Egyezmény ratifikálása – akárcsak egyetlen centit is tettek volna. Na nem, azt persze nem!" - fogalmaz Perintfalvi.

A teológus szerint "nagyon röhejes az a »libsi pedozás«, sőt »pedo-tiszázás«, amit Ábrahám a videóban művel! Ugyanis egy fontos dolgot nem vesz figyelembe: csak azok vádolhatók a pedofil-ügyek eltussolásával, akik hatalmon vannak! És akiknek lett volna érdemi lehetőségük kiállni az áldozatok mellett. Ezt láttuk a kegyelmi ügyben, s abban, hogy Balog Zoltán püspök még mindig püspök, vagyis semmilyen valós számonkérés nem történt azóta sem! Sőt azt sem tudtuk meg, hogy milyen módon van benne ebben az ügyben maga Orbán Viktor és a felesége. Sőt, a nemrégiben kirobbant katolikus botrányok és Tóth Tamás MKPK titkár belebukása megmutatta, hogy ott is az vétkes az eltussolásban, akié a hatalom! Tehát a pedo-fidesz tézis megáll – bár nem ízléses – , az ábrahámi variánsok viszont röhejesek".

Perintfalvi posztjában azt is kiemeli, hogy vérlázítónak tartja azt a 2021. júniusa óta tartó kormányzati akciót, ami tudatosan összekeveri a homoszexualitást a pedofíliával! "És ennek az erkölcstelen hadjáratnak az egyik zászlóshajója éppen a Pesti Srácok és ugyanezt műveli Ábrahám is számtalan megnyilatkozásában" - jegyzi meg.

A teológus szerint

"Ábrahám szándékosan hibás fogalmat használ. Ugyanis a 15 éves fiú kapcsán tévesen beszél pedofíliáról és ezt persze az egész kormánymédia is átveszi. Akkor most szólok, hogy a pedofílok az éretlen test iránt éreznek vonzalmat, aminek a felső korhatárát az orvostudomány 13 (ritkán 14) évben határozza meg. Tehát egy 15 éves áldozat esetén már nem beszélhetünk pedofíliáról. De nyilván a tények Ábrahámnak mit sem számítanak!"

Perintfalvi úgy gondolja, hogy Ábrahám Róbert vádló-videóit nagyon komoly szkepticizmussal kell kezelni, mert sem stílusában, sem szakmaiságában, sem Ábrahám emberi minőségében nem látja a valódi áldozatvédő munka legfontosabb ismérveit: az alázatot, a szolgálatot, a sebek gyógyítására való képességet.

"Ez nekem sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik. Ráadásul meglehetősen silánynak"

- fogalmaz a teológus, aki azzal zárja posztját, hogy reméli, tényleg lesz mód arra, hogy megismerhessük az igazságot a Lakatos Márkot ért vádak kapcsán. "Mert egy kreált koncepciós ügy semmit nem segít a valódi áldozatvédő munkában!" - teszi hozzá.

Mint azt mi is megírtuk: Néhány napja Ábrahám Róbert YouTube-videójában azt állította egy fiatal, hogy 15 éves korában egy gyerekotthonból, egy kerítőn keresztül közvetítették ki Lakatos Márkhoz, aki egy cipőért cserébe szexet várt el tőle. Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Róbert feljelentést tett a rendőrségen, és tüntetést is szervezett. Lakatos Márk napokig nem szólalt meg az ügyben, később aztán a közösségi oldalán reagált. Nyilatkozatában tagadta, hogy igaz lenne, amivel vádolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
400 ezer forintot követel a minisztérium egy 300 fős falutól, ahol vakolattal foltozzák az utat
Egy 2017-es községháza-felújítási pályázat elszámolásában találtak szabálytalanságot. Mencshely jegyzője szerint abszurd, hogy a tárca hat év után vizsgálta felül az egyszer már elfogadott elszámolást.


Hat évvel a pályázat elszámolásának benyújtása után 400 ezer forintot és annak kamatait követeli Navracsics Tibor minisztériuma a háromszáz lelkes Balaton-felvidéki Mencshelytől, ahol évek óta nem jut pénz útfelújításra sem – írta meg a 24.hu.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium egy 2017-es községháza-felújítási pályázat elszámolásában talált szabálytalanságot. Az önkormányzat kifogást emelt a követelés ellen, a tárca azonban hajthatatlan, arra hivatkozva, hogy a visszafizetési kötelezettséget idén július végén állapították meg, és „a pénzügyi és szakmai beszámoló jóváhagyására jelen napig nem került sor.”

A minisztérium négy számlát kifogásol azzal az indokkal, hogy a támogatói okirat ezekkel a „költségekkel kapcsolatos támogatási célt” nem tartalmazott. A legnagyobb, 150 ezer forintos tétel egy födémszerkezeti vizsgálatról szólt, de szerepel a listán egy tervezéshez kapcsolódó környezetvédelmi vizsgálatról és egy állapotfelmérésről szóló számla is, valamint egy alig több mint 50 ezer forintos munkaruha-vásárlás.

A falu anyagi helyzetét jól érzékelteti a polgármester:

„Oda jutottunk, hogy Lacival ketten itt a szomszédban levertük a vakolatot, hogy jó lesz az szétteríteni az úton. Nem úgy van itt, hogy a polgármester nem dolgozik, ugyanúgy fölül a fűnyíró traktorra, megfogja a fűkaszát, mint a többi”

– mondta Szabó Zoltán.

Mencshely 2017-ben nyert kevesebb mint 20 millió forintot a többfunkciós községháza helyreállítására, mert az épület északnyugati sarka megsüllyedt, és a tető, a nyílászárók cseréje, valamint a hőszigetelés is időszerűvé vált.

A Fidesszel jó kapcsolatot ápoló előző polgármester, Rauch Csaba vezetése alatt azonban nem tudták időben befejezni a felújítást, ezért a támogatásból már 2019-ben vissza kellett fizetniük közel négymillió forintot az akkor illetékes Belügyminisztériumnak.

Az önkormányzati ügyek később kerültek át a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A falu jegyzője, Weller-Jakus Tamás abszurdnak tartja, hogy a tárca hat év után vizsgálta felül az egyszer már elfogadott elszámolást. „A törvény szerint öt év az általános elévülési határidő. Ha valaki ennyi idő alatt nem tud lezárni egy pályázatot, az öt év után ne jöjjön ide, hogy, bocsi, de fizessél még ennyit” – érvelt a jegyző.

A követelés a legkisebb önkormányzatokat sújtó filléres gondok sorába illeszkedik. Mencshely éves költségvetése kevesebb mint 50 millió forint, ennek legnagyobb része a működésre és a kötelező feladatokra megy el, a falunak gyakorlatilag nincs pénzügyi mozgástere. A község hiába pályázik, negyedszerre sem kapott támogatást útfelújításra. A polgármester szerint nem egyedi esetről van szó.

„Nem mi vagyunk az egyetlenek, máshonnan is megy ez a pénzbehajtás. Iszonyatos rossz gazdasági helyzetben van az ország, felvették a kínai hiteleket, mert az EU-ból nem jön a pénz, és most rajtunk verik le, hogy az állam működőképessége fennmaradjon”

– vélekedik Szabó Zoltán.

A település annyira kicsi, hogy önálló hivatala nincs is, a nagyvázsonyi közös önkormányzati hivatal alá tartozik. A falu központjában évek óta bezárt a kocsma és a bolt, miközben az ingatlanárak elszálltak: egy 180 négyzetméteres házat 84 millióért kínálnak, és nem kiugró az egymillió forint fölötti négyzetméterár sem. Az elnéptelenedés is nagy probléma: a fiatalokat elszívja Veszprém, a házakat megvásárlók pedig többnyire nem laknak a faluban.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a 24.hu megkeresésére azt írta, a méltányos és arányos eljárásokat fontosnak tartják, főleg a kisebb, forráshiánnyal küzdő települések esetében. Hozzátették azonban, hogy a hatályos jogszabályok és a pályázati feltételek betartása ennél is fontosabb. Ezért ha az ellenőrzések közben szabálytalanságot találnak, a jogszabályban meghatározott módon járnak el, ami a támogatások részleges vagy teljes visszakövetelését is jelentheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a klub milliárdokat és a stadionját is megkapja
Leisztinger Tamás tulajdonos szerint elfogyott az ideje, ezért új, öttagú elnökség jön. A friss főszponzor, a Vulcan Shield Global több százmillió forintot pumpál a klubba a következő négy évben.


Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – írta a Telex a futballklub hétfői budapesti rendezvényén elhangzottak alapján.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.

Szijjártó Péter szerint ennek három fontos feltétele van. Az első, hogy négymilliárd forint értékű beruházási programot indítanak a kormány támogatásával, aminek része a sportcsarnok, illetve az akadémia felújítása és működtetése.

„Abban állapodtunk meg a sportkormányzattal és a parlamenti többséggel, hogy november végén a Bozsik Stadion és a Magyar Futball Akadémia a Budapest Honvéd tulajdonába kerül”

– jelentette be.

A miniszter a harmadik ponttal kapcsolatban helytelennek nevezte, hogy a klubnak eddig nem volt főszponzora, de elmondta, hogy ez most megváltozik. „A Vulcan Shield Globallal tegnap aláírtuk a szerződést, így ez azt jelenti, hogy a következő négy évre több százmillió forintos nagyságrendben megnő a klub költségvetési mozgástere és pénzügyi ereje” – közölte.

Leisztinger Tamás, a klub tulajdonosa úgy döntött, hogy maga mellé állít egy öttagú elnökséget. „Az ember nem rendelkezik végtelen idővel és végtelen kapcsolatrendszerrel sem” – indokolta a döntést.

Múlt pénteken megírtuk, hogy a külügyminiszter a washingtoni tárgyalások előtt szokásához híven futni indult: akkor a Bayern München logójával díszített melegítőfelső volt rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titkolóznak, mire kapott több mint 100 millió forintot Fásy Ádám családjának cége a kulturális minisztertől
Alig alapították meg Fásy feleségének és lányának cégét, máris ömlik hozzájuk a közpénz. A minisztérium és a mulatós sztár is mélyen hallgat a részletekről.


Százmillió forintot meghaladó támogatást kapott Fásy Ádám családjának frissen alapított cége a kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs saját keretéből – számolt be róla az RTL Híradó. A közpénzt a Zsam-Art Kft. a „Munkácsy Művészeti Misszió égisze alatt megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére” nyerte el. Hogy ez pontosan mit takar, azt sem a minisztérium, sem Fásy Ádám nem árulta el.

A cégadatbázis szerint a ZSAM-ART Production Kft.-t idén februárban alapították, tulajdonosai a mulatós sztár felesége, Fásyné Gurzó Mária és lánya, Fásy Zsüliett.

Fásy Ádám régóta kampányol a kormány mellett, és gyakran feltűnik a Fidesz rendezvényein. 2021-ben Orbán Viktor egy mulatós kampánynótával búcsúztatta az évet, amiben Fásy is énekelt: ez volt az elhíresült „Piros volt a paradicsom, nem sárga; Magyarország előre megy, nem hátra." Az idei Békemeneten az EDDA frontembere, Pataky Attila mellett vonult az első sorban, ahol a kormányfőről úgy nyilatkozott: „Nekünk Orbán Viktor az irányadó. Én nagyon tisztelem a miniszterelnök urat és mindenkinek meg kell hajolni.” Szerinte a miniszterelnök feltette Magyarországot a világtérképre, és „olyan kommunikációs és más tettei vannak, hogy csak jót, és nem akar rosszat az országnak.”

A Fásy Mulató és szépségversenyek tulajdonosa tavaly augusztus 20-án állami elismerést is kapott, a Hankó Balázs vezette minisztérium a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatával tüntette ki.

Fásy évek óta a Munkácsy Alapítvány elnöke, ebben a minőségében vett részt a festő Honfoglalás című művéről szóló vándorkiállítás júniusi, győri megnyitóján is. A család cégének most odaítélt 101 millió forintos támogatás kiemelkedő, hiszen Hankó Balázs évi 544 millió forintos keretéből idén ez volt a legnagyobb összeg, amit egyetlen kedvezményezettnek ítéltek oda.

A Híradó megkereste a minisztériumot és Fásy Ádámékat is, de adásukig egyik féltől sem kaptak választ arra, hogy milyen szempontok alapján döntöttek a támogatásról, és pontosan mire költik a közpénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt: Nagy Mártonék a jegybank feje fölött egyezkedtek Washingtonban, súlyosan sérülhet az MNB függetlensége
Kármán András, a Tisza közgazdásza szerint a pénzügyi védőpajzsot a jegybank háta mögött hozták tető alá. Pedig a szabályok célja pont az, hogy születhessenek olyan rövid távra fókuszáló döntések, amelyek a politikai pártok esetleges újraválasztását segítik, de az országnak ártanak.


Kármán András, a Tisza Párt gazdaságpolitikai szakértője, aki 2010 és 2013 között a második Orbán-kormányban a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára volt, egy Facebook-posztban fejtette ki a véleményét arról, hogy a kormány a Magyar Nemzeti Bankot kihagyva tárgyalt Washingtonban egy devizaswap-keret felállításáról. A szakértő szerint bár Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter megerősítette a hírt és jelezte, hogy a miniszterelnök már tájékoztatta a jegybank elnökét, az eljárás súlyosan sérti az MNB függetlenségét.

Kármán András szerint az a probléma, hogy „az MNB-nek a jegybank törvényben meghatározott feladatai végrehajtása tekintetében függetlennek kell lennie, azaz nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a Kormánytól vagy politikai párttól. És ezt nem csak az MNB-törvény írja elő, hanem az Európai Unió Alapszerződése is.”

A poszt írója állítja, hogy egy devizaswap-keret a jegybank egyik legfontosabb feladatához, az árfolyampolitika alakításához szükséges eszköz. Éppen ezért „arról a jegybank feje fölött megállapodni, sőt nélküle a technikai részleteket is leegyeztetni, nagyon is a jegybanki függetlenség megsértésének tűnik” – írja.

Azt is elmagyarázza, miért tartja ezt a függetlenséget elengedhetetlennek: „Mert a jegybankoknak az aktuális kormányoktól való függetlensége biztosítja, hogy ne születhessenek olyan rövid távra fókuszáló döntések, amelyek a politikai pártok esetleges újraválasztását segítik, de hosszú távon komoly költséget okoznak az egész társadalomnak. A korábbi évtizedekben a jegybanki függetlenség fontosságának a felismerése és törvénybe iktatása nagyban segítette a fejlett országokban az infláció visszaszorítását és az árstabilitás megteremtését.”

Bejegyzését egy Nagy Mártonnak címzett üzenettel zárja: „Miniszter Úr! A jegybanki függetlenség semmibevétele lehet, hogy Argentína esetében, aki pár héttel ezelőtt hasonló megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, teljesen elfogadott eljárás lenne, de itt Európában ez nem az!”

Az Trump–Orbán-találkozó után a kormány egy „pénzügyi védőpajzsról” kezdett beszélni, amelynek egyik eleme egy dollár-swapkeret lehet. Nagy Márton hétfőn közölte: Washingtonban technikai egyeztetések zajlottak egy swap-line-ról, amely végső soron az amerikai Pénzügyminisztérium  és az MNB között jöhet létre. A csomagban szabad felhasználású, fejlesztési és infrastrukturális hitelek is lehetnek, a részletek azonban még nem véglegesek.

Nemzetközi előképként az Argentínával kötött megállapodás említhető, ahol 2025 októberében az amerikai Pénzügyminisztérium pesóvásárlásokkal és egy mintegy 20 milliárd dolláros swap-kerettel segítette az országot, hogy Trump szövetségese megnyerhesse a választásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk