TUDOMÁNY
A Rovatból

Pécsi virológusok is beadatnák a kínai vakcinát, de csak ha az unió is jóváhagyja

Ha sikerül a 3. tesztfázis, valamint az Európai Unió és a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi.


A kínai Sinopharm koronavírus-vakcina tudományos hátteréről írtak egy hosszú bejegyzést a pécsi virológusok a Facebookon, amelyben többek között azt is elárulják, hogy ők is beadatnák maguknak ezt az oltóanyagot, ha a hármas tesztfázis jól sikerül, és az Európai, illetve a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi.

Bejegyzésük szövegét változtatás nélkül közöljük.

"A Sinopharm vakcina (BBIBP-CorV) és amit tudni lehet róla - A „kínai” vakcina tudományos háttere

Fontos az elején leszögezni, hogy több kínai fejlesztésű vakcina is létezik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Sinopharm a BBIBP-CorV-val párhuzamosan egy másik vakcinán is dolgozott (együttműködésben a Wuhan Institute of Biological Products-szal), melyet egy másik publikáció taglal és amelynek a fejlesztése minden bizonyosság szerint leállt.

Az alacsony hatékonyságú kínai vakcina a Sinovac nevű vakcina, ez sem azonos az itt taglalt termékkel.

A klinikai I és II-es fázisok az emberben való használat első lépései. Ezek során mérik a biztonságosságot (kizárják a súlyos mellékhatásokat és felmérik az enyhe, illetve közepes mellékhatások arányát az adagolás függvényében), illetve, hogy az előzetes állatkísérletekhez hasonlóan kivált-e mérhető immunválaszt emberben is. Ekkor határozzák meg a legjobban tolerálható adagolást és optimális időzítést is – azt, amely a legkevesebb mellékhatás mellett váltja ki a legjobb immunválaszt. Ezek során általában százas nagyságrendű emberalanyon futnak a tesztelések és megfigyelések. Ezekre alapozható a tízezres emberalanyt vizsgáló hármas fázis.

Mit tudunk ezek alapján?

A vakcina egy elölt, teljes vírust tartalmazó készítmény, melyben az egyik leggyakrabban használt vakcina adjuváns, alumínium-hidroxid van [Az alumíniumsók védőoltásokban történő alkalmazása csaknem 90 éves múltra nyúlik vissza, használatuk kapcsán komolyabb mellékhatások csak lokális reakciók formájában léptek fel.]. Röviden, az adjuvánsok hivatottak az immunválasz megfelelő aktiválását segíteni, egyszerűen fogalmazva, segítik a szervezetet a bevitt elölt vírusra irányítani a figyelmet.

A BBIBP-CorV vakcina teszteléseket 18-60 és 60-79 éves korosztályokon végezték. Összességében 644 embert vizsgáltak, közülük 480 kapott vakcina készítményt.

A tesztelések során nem jegyeztek fel súlyos mellékhatást. Az enyhe oltási reakciók (oltási hely fájdalma, pirosodás), a végső készítményben használt koncentrációnál az esetek 29 százalékánál jelentkeztek. A közepes súlyosságú (szisztémás – láz, hányinger/hányás) mellékhatások alacsony, 4 százalékban jelentkeztek.

Összevetésben például a Pfizer vakcinakészítmény hasonló stádiumú tesztelésével, ezek hasonló/valamivel jobb értékek – abban az esetben, ugyanezen klinikai stádiumban a láz, a második adagot követően 17 és 8 százalék között jelentkezett, korcsoport függvényében.

Kiváltott immunválasz tekintetében, korcsoportonként külön vizsgálva is megfelelő immunválaszt váltott ki az antitest termelés tekintetében. Ebben az esetben sejtes immunválasz mértékét és jellegét nem mérték fel, ám annak következménye az antitestes így akut immunválasz tekintetében ez is megfelelő vizsgálat.

Összefoglaló

Az inaktivált SARS-CoV-2 vakcina, a BBIBP-CorV, százas nagyságrenden vizsgálva biztonságos (súlyos mellékhatás nélküli) és jól tolerálható minden tesztelt dózisban, mindkét korcsoportban, az immunválaszt pedig megfelelő mértékben idézi elő. Adagolását tekintve két adagos, melyet 21 nap eltéréssel adnak be, komponensei tekintetében a legáltalánosabban használt adjuvánst, alumínium-hidroxidot tartalmaz.

Technológiáját tekintve az első generációs vakcinák közé tartozik, ehhez összetettebb gyártási folyamatok kellenek, mint az újabb generációs vakcinák tekintetében, ez nem indikálja a minőséget! Rendkívül fejlett gyártósorok léteznek ezekre a technológiákra is. Olyan országok, ahol ez elérhető, logikus, hogy ebbe az irányba indulnak.

A tényleges hatékonyságot és az esetleg jelentkező ritkább mellékhatásokat a klinikai hármas fázis (tízezres nagyságrendű tesztelés embereken) adataiból olvashatjuk majd

– reményeink szerint hamarosan, ennek publikálási idejére nem találtunk adatot.

A klinikai hármas fázisra vonatkozóan az indikatív adatok olyan országokból, ahol használatban van, összességében 79,35%-os hatékonyságot jeleznek. Fontos megjegyezni, hogy a bejelentések alapján a súlyos megbetegedéstől ez a vakcina is százszázalékos védelmet nyújt!

Ezek alapján egy klinikai hármas fázisba vonható, ígéretes vakcina képe rajzolódik ki.
Plusz adalék

Az inaktivált vakcina, a hírekben megjelent nyilatkozatokkal ellentétben nem egy rossz technológia. Jelenleg ezen a technológián alapuló vírus ellenes oltások: gyermekbénulás, Hepatitis A, veszettség, influenza. A vakcinák gyártása során a technológia kérdése főként gyógyszeripari döntés – mire van gyártási és fejlesztési háttér? A felhasználás tekintetében a klinikai hármas fázis eredményei adnak értékes adatokat, nagyon reméljük, hogy hamarosan ezek elemzésével is jelentkezhetünk.

Beadatnánk?
Amennyiben a hármas tesztfázisban is megmarad a kedvező profil, valamint az Európai Unió és a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi, a válasz egyértelmű: igen!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a rákkutatásban: egy új injekció azoknál is hatott, akikről már lemondtak
Előrehaladott fej-nyaki rákos betegeknél tesztelték az amivantamab nevű készítményt, amely a betegek több mint harmadánál csökkentette a daganatot. A vizsgálatban résztvevők közül 15 embernél a tumor teljesen el is tűnt a kezelésnek köszönhetően.


Teljesen eltüntette a daganatokat egy új, bőr alá adható injekció olyan betegeknél, akiknek a szervezete már nem reagált sem a kemoterápiára, sem az immunterápiára. Az amivantamab nevű készítményt egy 11 országra kiterjedő nemzetközi vizsgálatban tesztelték előrehaladott fej-nyaki rákban szenvedő pácienseknél – írta a The Guardian.

A 102 beteg közül 43-nál a daganat mérete csökkent, 15 betegnél pedig a tumor teljesen felszívódott.

A kezelésben részesülők esetében a kezelés kezdetétől mért medián teljes túlélés 12,5 hónap volt, ami kiemelkedő eredménynek számít, mivel a betegségük olyan stádiumban volt, ahol a hagyományos terápiák már hatástalanok. Az eredményeket vasárnap mutatják be a világ legnagyobb onkológiai konferenciáján, Chicagóban.

Kevin Harrington, a londoni Rákkutató Intézet professzora és a Royal Marsden onkológusa szerint a vizsgálat egy eddig rendkívül korlátozott lehetőségekkel rendelkező betegcsoportnak ad új esélyt.

„Ezek példátlanul erős válaszok olyan betegeknél, akiknek a betegsége ellenállóvá vált mind a kemoterápiával, mind az immunterápiával szemben” – fogalmazott a szakértő.

A háromhetente, ambulánsan beadható injekció ráadásul sokkal kényelmesebb a betegeknek, mint a kórházi infúziós kezelések, a mellékhatásai pedig többnyire enyhék voltak. A készítmény egy „intelligens” injekció, amely háromféleképpen támadja a rákos sejteket: gátol két, a daganat növekedéséért és a kezelések kijátszásáért felelős jelátviteli útvonalat, miközben az immunrendszert is a tumor elpusztítására ösztönzi.

Az egyik első beteg, aki megkapta a kezelést, az 56 éves Carl Walsh volt, akinél nyelvrákot diagnosztizáltak. Miután a korábbi kezelései sikertelenek voltak, csatlakozott a klinikai vizsgálathoz.

„Most úgy érzem, képes vagyok normális életet élni. A vizsgálat előtt nehezen tudtam rendesen beszélni, és az evés is gondot okozott a duzzanat és a fájdalom miatt” – mondta Walsh.

A férfi arról is beszámolt, hogy a kemoterápiával ellentétben az új injekció nem okozott súlyos mellékhatásokat, és az életminősége látványosan javult. „Amikor a helyzet a legrosszabb volt, leveseket, tejberizst és rengeteg omlettet ettem. Elég sokat fogytam. Már két ciklus után elkezdett visszatérni a normális étrendem, és hat hónap után teljes értékűen étkeztem. A legjobban az első nagy steaknek örültem” – tette hozzá.

Kristian Helin professzor, a Rákkutató Intézet vezérigazgatója szerint a tanulmány bizonyítja, hogy a szigorú kutatások révén még a legkisebb eséllyel rendelkező betegek számára is lehet érdemi előrelépést elérni. „Ilyen mértékű daganatválasz és biztató túlélési eredmények elérése egy ennyire nehezen kezelhető csoportban jelentős előrelépést jelent” – hangsúlyozta.

A vizsgálatból kizárták azokat a betegeket, akiknek a daganatát a humán papillomavírus (HPV) okozta, mivel az ilyen típusú rák általában jobban reagál a kezelésekre. A mostani eredmények alapján már elindult a következő, III. fázisú vizsgálat, amely a kezelés hatékonyságát vizsgálja a betegség egy korábbi stádiumában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Heteken belül visszatér az El Niño – novemberig tarthat, és minden eddiginél erősebb lehet
A Meteorológiai Világszervezet szerint a jelenség már a nyáron kialakulhat, és rendkívül erős lehet. A következmény aszály, árvíz és élelmiszerár-emelkedés lehet a világ több pontján.


Hamarosan visszatérhet az El Niño, és a mostani az évtizedek legerősebbje lehet – erre figyelmeztetett kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete. A Meteorológiai Világszervezet szerint 80 százalék az esélye annak, hogy az időjárási jelenség már a június–augusztusi időszakban kialakul, és több mint 90 százalék a valószínűsége, hogy legalább novemberig fennmarad.

A tudósok attól tartanak, hogy a jelenség a már amúgy is felmelegedett bolygón extrém időjárási események sorozatát indíthatja el világszerte.

A Csendes-óceán trópusi vizeinek felszíne alatt hatalmas, helyenként az átlagosnál 6 Celsius-fokkal is melegebb víztömeg halad kelet felé, ami a felszíni vizek további melegedésének és a globális időjárási mintázatok megzavarásának előjele.

António Guterres, az ENSZ főtitkára drámai képpel írta le a helyzetet.

„Az El Niño hatásai még erősebben fognak lesújtani, még messzebbre jutnak, és pusztító gyorsasággal lépik át a határokat.”

A tudományos közösség szinte biztosra veszi egy komoly esemény érkezését – írja a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi közleményében.

Michelle L’Heureux, az amerikai Éghajlat-előrejelző Központ fizikusa a mélytengeri felmelegedésről azt mondta, az „vetekszik néhány, az általunk látott legerősebb El Niño eseménnyel”.

Egy erős El Niño jellemzően forró, száraz időt hoz Ausztrália, Indonézia és Délkelet-Ázsia egyes részeire, növelve az aszály és a bozóttüzek kockázatát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok déli részén a heves esőzések és árvizek esélye nő. Európára, így Magyarországra a közvetlen hatása gyengébb, de a globális ellátási láncokon és az élelmiszerárakon keresztül éreztetheti hatását.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Végre kiderült, miért voltak nevetségesen kicsik a T. rex karjai
Egy új tanulmány szerint a T. rex apró karjai nem evolúciós baklövések, hanem egy tudatos „leépítés” eredményei, mivel a hatalmas fej és harapás lett a fő fegyver. A zsákmányállatok óriásira növése miatt a karmokkal való harc egyszerűen hatástalanná vált.
DP - szmo.hu
2026. június 03.



A Tyrannosaurus rex apró karjai évtizedek óta a dinoszauruszokkal kapcsolatos viccek állandó forrásai, egy új kutatás azonban új, kvantitatív módszerrel támasztja alá a magyarázatot a jelenségre. A paleontológusok szerint a hatalmas ragadozók fejlődése során a fej és a harapás vált a fő fegyverré, a mellső végtagok szerepe pedig annyira lecsökkent, hogy a „használd vagy elveszíted” elve alapján egyszerűen összezsugorodtak.

Egy szaklapban megjelent tanulmány szerint erős statisztikai összefüggés van a robusztus, erős koponyák és a rövid karok között – számolt be róla a ScienceAlert.

A kutatócsoport a húsevő dinoszauruszfaj adatait elemezte, és arra jutott, hogy a karok méretcsökkenése nem a testmérettel, hanem a koponya felépítésével, a becsült harapáserővel és a fogazattal áll szoros kapcsolatban.

„Összefüggést találtunk a rövid karok és a nagy, erőteljesen felépített fejek között” – mondta Charlie Roger Scherer paleontológus.

A változás mögött álló ökológiai nyomást a zsákmányállatok méretének drámai növekedése jelenthette. A T. rex korában a szauropodák a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokká nőttek, amelyek ellen a karmok és a karizom már keveset ért. „Ezek a fajok gyakran olyan területeken jelentek meg, ahol a zsákmány óriási volt. Egy 30 méter hosszú szauropodát karmokkal megragadni és rángatni nem épp ideális. A támadás és az állkapoccsal való kapaszkodás hatékonyabb lehetett” – magyarázta Scherer.

A jelenség nemcsak a T. rexre korlátozódott. A kutatók legalább öt, egymástól független theropoda-családban (köztük a tyrannosauridáknál, az abelisauridáknál és a carcharodontosauridáknál) azonosították a rövidülő karok és erősödő koponyák mintázatát.

Bár a karok elvesztették elsődleges szerepüket a vadászatban, nem váltak teljesen haszontalanná.

Korábbi becslések szerint egy T. rex még így is több mint 100 kilogrammot tudott megmozgatni egyetlen karjával, amit valószínűleg másodlagos feladatokra, például párzás közbeni kapaszkodásra vagy fekvésből való feltápászkodásra használt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Új szimulációk borítják a Naprendszerről alkotott képünket: az Uránusz holdjainak nem is szabadna létezniük
Számítógépes modellek azt mutatják, hogy az Uránusz holdjai a legtöbb esetben ütköztek vagy kirepültek a pályájukról. Rendkívül nehéznek bizonyult olyan fejlődési utat találni, amely mindkét bolygó holdrendszerét megkíméli.


A Naprendszer korai története egy kaotikus időszak volt, ahol bolygók lökődhettek ki a csillagközi térbe, a mai rend megmaradása pedig egy hajszálon múlhatott. Az egyik legelfogadottabb elmélet, a Nice-modell szerint

a külső Naprendszerben eredetileg nem négy, hanem akár öt vagy hat óriásbolygó is keringhetett, mielőtt a gravitációs instabilitás a felesleges jégóriásokat kilökte volna.

Egy új kutatás azonban éppen ennek a modellnek a következményeit vizsgálva jutott meglepő eredményre: a folyamat annyira erőszakos lehetett, hogy az Uránusz holdrendszerének szinte el kellett volna pusztulnia.

A Johns Hopkins University kutatóinak szimulációi azt tesztelték, mi történik a Jupiter és az Uránusz holdjaival azokban a forgatókönyvekben, amikor egy vagy két extra bolygó is részt vesz a korai bolygótáncban – írta a Space.com. A modellek túlnyomó többségében az Uránusz holdjainak pályája annyira megzavarodott, hogy ütköztek, kidobódtak a rendszerből, vagy pályájuk drasztikusan átrendeződött.

Bár a Jupiter holdjai nagyobb arányban maradtak épek, rendkívül nehéznek bizonyult olyan fejlődési utat találni, amely mindkét bolygó holdrendszerét megkíméli.

A kutatók szerint az eredményeknek több lehetséges magyarázata is van.

Az egyik, hogy az Uránusz holdjai valóban átestek ilyen ütközéseken, és a mai rendszer már egy újraformálódott állapotot tükröz.

A másik, hogy a Nice-modell jelenlegi formájában hiányos.

A harmadik lehetőség, hogy a Naprendszer egy rendkívül ritka és szerencsés eseménysoron ment keresztül, ami azt jelentené, hogy „a Naprendszer meglehetősen valószínűtlen instabilitási fejlődésének eredménye, amely szinte semmilyen mély találkozást nem tartalmazott az Uránusz és a többi óriásbolygó között”.

A tudósok ugyanakkor elismerik, hogy egy négy milliárd évvel ezelőtti eseménysor rekonstrukciója hatalmas kihívás.

Ahogy fogalmaztak: „Erősen valószínű, hogy az irodalomban szereplő egyik instabilitási modell sem tartalmazza pontosan azt a találkozási sorrendet, amely szükséges volna a Naprendszer minden részletének pontos reprodukálásához.”

A James Webb-űrteleszkóp felvételei minden eddiginél részletesebben mutatták meg a bolygó gyűrűit és holdjait, a legújabb kutatások pedig azt is tisztázták, hogy a jégóriás valódi színe nagyon hasonló a Neptunuszéhoz.

Ezek a fejlemények azért is fontosak, mert egyre több tudós véli úgy, hogy az Uránusz nagyobb holdjainak jeges felszíne alatt folyékony óceánok rejtőzhetnek. A bolygó légköréről közben kiderült az is, hogy a kén-hidrogén miatt jellegzetes, záptojásra emlékeztető szaga van.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk