Többet bírnak a panelházak, mint amire tervezték őket – A korábbi panelszerelések egyik vezetője elmagyarázta, mi volt a terv
A panelprogram az 1960–70-es években indult el Magyarországon. Ekkor sokan költöztek faluból városba, és sürgősen meg kellett oldani a lakhatásukat. Az országban több házgyár is épült, amelyek folyamatosan gyártották a panelelemeket.
„1960-tól 15 év alatt 1 millió lakás épült fel. Ennek meg kellett teremteni a feltételeit, a panel kézenfekvő megoldás volt. Összehasonlításként ma évente 12 ezer lakás épül” – mondta Kákonyi József építőmérnök, statikus és igazságügyi szakértő, aki korábban a panelszerelések vezető irányítójaként dolgozott.
Sokan úgy tudják, hogy a panelházakat 50 évre tervezték, ezért az idősebb lakótelepek esetében gyakran felmerül a kérdés: meddig bírják még ezek az épületek? Kákonyi József ezzel kapcsolatban hangsúlyozta:
- tette hozzá.
„Ezek be is igazolódnak, hiszen a panelfelújítási programban ezek meg is mutatkoznak. Például nagyon sok panelnél szükséges volt már a nyílászárócsere” – mondta a szakértő.
A panelházak szerkezeti állapotával szerinte eddig nem volt gond. Szakértőként főként hőtechnikai veszteségek, hőszigetelési, vízszigetelési és fűtéskorszerűsítési munkák kapcsán kérték a közreműködését.
Forrás: 24.hu