HÍREK
A Rovatból

Özönvíz, jégeső, kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok – szombaton is letarolta a vihar az országot

Csak Budapestről több mint 4100 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. Mezőkövesd főterét teljesen elárasztotta a víz.
MTI - szmo.hu
2023. augusztus 06.



Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére a szombat hajnali, majd a délutáni viharok miatt. A legtöbb beavatkozás Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében történt – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

1295 esetben kidőlt fák miatt, 236 alkalommal vízszivattyúzás, 228 esetben pedig épületekben keletkezett károkhoz hívták a tűzoltókat. 60 esetben elakadt járműveket mentettek, 55 helyszínen pedig magasból veszélyesen lógó tárgyakat távolítottak el.

A legtöbb beavatkozásra Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt szükség, de szinte nem volt olyan része az országnak, ahol ne kellett volna segíteniük a tűzoltóknak a viharok miatt. Csak Budapestről több mint 4100 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. A viharkárok elhárításán folyamatosan dolgoznak a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók.

A XIV. kerületi Ond vezér útján egy 30 méteres fa négy autóra dőlt rá. A XVIII. kerületi Garam utcában egy 30 méteres fa három oszlopot döntött egy házra. A XXI. kerületben, az Áfonyás utcában két 10 méteres fa is villanyvezetékre dőlt. Az V. kerületi Bécsi utcában 30 méterről hulló vakolat veszélyeztette a gyalogosforgalmat.

A XXI. kerületben, a Medve utcában egy fa házra dőlt, amely emiatt lakhatatlanná vált. Az épületet két embernek kellett elhagynia, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott.

A Pest vármegyei Verőcén, a vasútállomáson megcsúszott és a vasúti sínekre dőlt a támfal. A sár két sínpárt árasztott el. Zebegénynél szintén a hegyről lezúduló kövek és iszap okozott fennakadást a közúti és vasúti közlekedésben. Dunavarsányban egy családi ház kéménye dőlt le, megrongálva ezzel a ház tetőszerkezetét.

Hajdú-Bihar vármegyében a legtöbbször Debrecenben, utakra dőlt fák miatt kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk. Az RTL beszámolója szerint diónyi jég verte el Debrecent. A Hortobágyon két családi ház tetőszerkezetét is megbontotta a szél.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében villám csapott egy mezőkövesdi melléképületbe, Mezőkövesd és Bogács között pedig egy szalmabála gyulladt ki villámcsapás miatt. A villámok miatti tüzeket a tűzoltók oltották el. A Mezőkövesd főterén hömpölygő vízről videók is készültek:

Encsen egy családi ház kéményébe csapott a villám, amelyet vissza kellett bontani. Putnokon 2 családi házat a villámárvíz miatt 400 homokzsákkal kellett megvédeni.

A Fejér vármegyei Pusztaszabolcson és Nagylókon hét családi ház tetejét bontotta meg a szél. Csongrád-Csanád vármegyében utakra, épületekre dőlt fák miatt hívták a tűzoltókat. Hódmezővásárhelyen a Szent István téren iskola kerítésére dőlt egy fa.

Vas vármegyében, Gasztonyban több házat is körbevett a megáradt Rába, oda a tűzoltók is csak csónakokkal tudtak bejutni. Egy anyát és a gyermekét csónakkal hozták ki a víz által veszélyeztetett épületből.

Csákánydoroszlón és Gasztonyban több családi házat homokzsákkal kellett megvédeni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt a lengyel külügyminiszternek: Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában
Folytatódik az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között az X-en.


Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.

Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.

„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”

- írta Sikorski.

Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.

„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”

- írta a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Így lepték el a vaddisznók Budapest 12. kerületének egyik parkját, már elijeszteni sem lehet őket
Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy már az úton sem szaladnak, hanem kényelmesen kocognak. Az önkormányzat csapdákat akar kihelyezni.


A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.

Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.

Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.

Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: