KÉK HÍREK
A Rovatból

Öt barát indult bulizni, de csak ketten értek haza – a szöuli halloweentragédia borzalmas részletei

Nem a vasárnapi volt az első tömegszerencsétlenség, ahol a mostani huszonéves dél-koreaiak voltak az áldozatok.

Link másolása

Mostanra megteltek a szöuli temetkezési irodák a vasárnap éjszakai halloweeni tömegszerencsétlenség áldozatainak holttesteivel és a gyászoló családtagokkal, írja a BBC. Az egyik ilyen iroda szobája előtt várakoznak összetörten a 28 éves James Sim szülei is. A fiatal férfi barátja a szomszéd helyiségben, míg barátnője holtteste egy másik temetkezési irodában fekszik.

Két másik ismerősükkel együtt közösen indultak vasárnap este szórakozni. Az aznap este bulit James találta ki. Édesanyja szerint mindig is ő volt a társaság motorja, ő találta ki a programok nagy részét. A szülők akkor kezdtek gyanakodni, hogy valami baj történt, amikor reggel arra keltek, hogy James még nem ért haza. Amikor pedig hívták, a férfi telefonját már a rendőrség vette fel.

A két életben maradt barát elmondása szerint ők sikeresen átverekedték magukat a keskeny sikátorba szorult tömegen, és felkapaszkodtak egy korlátra. A többieknek azonban nem volt ekkora szerencséjük.

A férfi anyja már csak azért is nehezen fogja fel a történteket, mert James rendszeresen sportolt, idejének nagy részét az edzőteremben töltötte, tehát kifejezetten jó erőben volt. De ez sem segített rajta. Bár a szülők elkeseredettek, mégsem hibáztatnak senkit. Szerintük egyszerűen baleset történt, a fiukat ellökték, majd meghalt.

A vízvezeték-szerelőként dolgozó férfi és barátnője kapcsolata egyre komolyabbra fordult, már az esküvőt tervezgették. Most pedig barátai és testvérei őrzik a koporsóját a temetkezési irodában. Egyikük már nyolcéves kora óta James barátja volt. Park Ju-sung sokat köszönhet a vasárnap elhunyt barátjának, aki sokszor bátorította a visszahúzódó férfit. Neki köszönheti, hogy megtanult taekwondózni is.

A pár lépésre ugyancsak koporsóban fekvő Yoon már elmúlt 28 éves. Egyik kedvenc hobbija a nyelvtanulást volt, emiatt gyakran egyedül járt bárokba, hogy külföldiekkel beszélgethessen.

Egyre gyűlnek a virágok a Szöul központjában található emlékhelyen. A 19 éves Kim Dae-hui két évvel idősebb barátját vesztette el a hétvégén. A férfi két éve azért költözött Dél-Koreába, hogy az építőiparban elhelyezkedve pénzt keressen, aminek egy részét hazaküldte a családjának. A fiatal lány szerint szerelme minden álma az volt, hogy idővel divattervező legyen.

A férfi éppen indított videóhívást, amikor a tömeg beszorult a szűk utcácskába. Kim látta, hogy a mellette álló fiatal nő alig kap levegőt. Végig vonalban voltak, miközben Raghu próbálta kitalálni, hogyan menekülhetne a szorult helyzetből. Akkor tették csak le a telefont, amikor a mellette álló nő keze teljesen kihűlt.

Kim másnap reggel tudta meg, hogy szerelme is meghalt. Végignézte a közösségi médiában posztolt fotókat, és az egyiken kiszúrta a halott férfit. Eleinte még győzködte magát, hogy nem Raghut látja, később azonban a rendőrség közölte a rossz hírt. A férfit valószínűleg nem sokkal a hívás befejezése után meglökték, elesett, és agyontaposták.

Nem ez az első tömegkatasztrófája a mostani huszonéves generációnak Dél-Koreában. 2014-ben 250 középiskolás vesztette életét egy kompkatasztrófában az ország délnyugati részén. Azok a gyerekek most a húszas éveikben járnának.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: