prcikk: Összefogtak érte: járni fog a mozgáskorlátozott afrikai kislány a magyarországi műtét után | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Összefogtak érte: járni fog a mozgáskorlátozott afrikai kislány a magyarországi műtét után

A 10 éves Theodóra az operációra felkészítő gyógytorna után már járókerettel sétált be ghánai iskolájába. Diáktársai azt kiabálták, csoda történt. Egy budapesti műtéten már túl van, most jön a második.


Bisztricsány Linda Ghánában ismerte meg a járóképtelen Theodorát, amikor drámapedagógusként az iskolájukban dolgozott. Önkéntesként utazott Afrikába, elvileg egy óvodába, de akik fogadták volna, eltűntek, és a reptéren keresett hirtelen más megoldást. Az Afrika másként alapítványnál volt egy ismerőse, az ő segítségével került a fővárostól két órányira, Koforiduaba található iskolájukba.

A 10 éves kislányt mindig csak ülve látta, ide-oda tették. A tanárok azt mesélték neki, hogy őt és két testvérét elhagyta az édesanyjuk, az apjukkal élnek és annak új társával. Mostanra kiderült, van kapcsolat az anyukával, hétvégenként látogatja Theodóráékat.

„Amikor az osztályukba játszottunk, nem akartam, hogy ő kimaradjon, úgyhogy a hátamra vettem, és úgy csináltam végig az órámat a kíméletlen hőségben. Elég jól összebarátkoztunk” – meséli a drámatanár.

Linda megtanította a Bújj, bújj zöldágat afrikai gyerekeknek

Linda hat hónapra ment, de két és fél hónap után váratlanul haza kellett utaznia. „Jöttek a telefonok, hogy üljek fel egy gépre, a Covid miatt nagy baj lesz. Egy nap alatt el kellett búcsúznom a gyerekektől. Március 15-én zárta le határait Magyarország, előtte egy nappal értem haza.”

Nem tudta, mi várja itthon. Attól tartott, egy hónapra karanténba kerül. Akkor még egyáltalán nem kellett elzárva lennie, de haza nem mehetett, mert a lakása ki volt adva, csak az anyukájához tudott költözni. Alaposan össze volt zavarodva.

„Egy színes, szagos, vidám, napsütötte harmadik világbeli országból Magyarországra jössz, ahol tél van és szürkeség, szomorú, gondterhelt emberek, a koronavírus miatt üresek az utcák, és mindenki fél” - meséli.

„Ültem a taxiban és azon gondolkodtam, hogy itt most vége van az életnek, mindennek vége.”

Az élet nem állt meg, csak rosszabb lett. Két hónap múlva beszélgetett az alapítvány egyik munkatársával, és megtudta, hogy Theodóra támogatója visszalépett, így veszélybe került a tanulása. Linda azonnal vállalta, hogy fizeti a havi 8500 forintot, amiben benne van a tankönyvek, az iskolai busz, és az egyszeri étkezés ára.

Közben arról álmodozott, hogy hamarosan visszamehet Ghánába. Elhatározta, visz egy kerekesszéket is Theodorának.

Csakhogy az újabb és újabb hullámok, nyitások és zárások miatt nem tudott visszamenni. Az alapítvány egyik önkéntese, Lantos Zita gyógypedagógus, a Zitanoda egyesület vezetője épp kiutazni készült, és amikor hallotta, mit szeretne Linda, szívesen segített. Végül ő maga szerezte meg a kerekesszéket, és ki is vitte Theodórának.

Linda tovább törte a fejét, hogyan lehetne még javítani a mozgássérült kislány életén. Elkérte az iskola igazgatójától Theodóra orvosi papírjait, hogy a magyar specialistákkal nézesse meg, lehet-e valamit tenni.

„Kiderült, hogy mindenképp műthető Theodóra, lehet javítani az állapotán, de azt nem tudták megmondani, hogy járni fog-e valaha. Csípőficama és gerincsérve van.”

Elhatározták, hogy mindenképp segítenek a kislányon, Zita vette át a szervezést. A segítségükkel a kislány tavaly nyáron Magyarországra érkezett.

Egy tanítőnő kísérte, aki megtanulta a gyógytornáztatást, és folyamatosan dolgozott Theodorával. Pár hónap alatt sikerült úgy megerősíteni, hogy fel tudott állni, és járókerettel sétált is. A kislány megerősítésére volt szükség, mert a műtét után nagyon legyengülnek az izmok a hat hét fekvőgipsztől.

Zita szervezett egy adománygyűjtő vacsorát is, ahol mesélt Ghánáról, és bemutatta Theodórát. Ott volt Linda is.

„Táncoltam egy picit Theodórával, iszonyat jó élmény volt. Vittem neki ajándékot is. Varrattam neki egy fekete babát. Örült neki nagyon.”

Az afrikai kislánynak és kísérőjének a három hónapos rehabilitáció után vissza kellett utaznia. Zitától úgy tudja, hogy

otthon járókerettel sétált be az iskolába. Csoda történt! – sikítozták a gyerekek, amikor meglátták.

Az idei év elején jöttek vissza, ezúttal hat hónapra. Megvolt az első műtét. Jól sikerült, de a 6 hetes fekvőgipsz miatt a kislány most még nem tudja használni a lábát. Visszasorvadtak az izmai, de mégsem annyira, mintha egyáltalán nem erősítették volna.

Most a második műtét jön, előtte Lindánál is töltött két hetet a kislány. A drámatanár minden luxust igyekezett megadni afrikai vendégének. A lakás bemutatása után elmentek bevásárolni. Nem volt könnyű olyan ételt találni, amit Theodora ismer, és szívesen fogyaszt.

„Nagyon mást esznek. Közös pont talán a hagyma, a paradicsom, a tészta, a kenyér, a rizs és a csirke. Tudom, hogy szeretik a csípőset. Chili szószt mindenre tesz. Emlékszem, Ghánában még a házi fagyi is csípős volt.”

Az első nap csináltak egy babaházat kartonból. A másnapot egy Budakeszin élő ghánai-magyar ismerősnél töltötték, akinek két gyereke van. Azt nagyon élvezte Theodóra, mert végre nemcsak angolul, hanem az anyanyelvén is beszélhetett. Volt épp egy ghánai gálaest is Budapesten, az különösen ellazította az otthonától sokáig távol lévő kislányt. Ott az étel és a zene is ismerős volt neki.

Jártak Vácrátóton, Linda anyukájánál, ahol a húgáék családja is ott volt, így a két kislány együtt tudott játszani. Volt ott két kutya is, Theodora nehezen fogadta el, hogy barátságosak ezek az állatok. Azt mondja, Afrikában harapnak a kutyák.

Linda közben folyamatosan járt dolgozni is, ahová szintén vitte magával Theodórát. Igyekezett mindig bevonni őt is. A szerepjátékokba például úgy, hogy mindenkinek négykézláb kellett mozognia.

Az egyik foglalkozáson egy három év körüli kislány úgy megszerette Theodórát, hogy megkérdezte, hogyan segíthet. Ő lesz az afrikai lány legfiatalabb támogatója, mégpedig egy saját babájával, ami műanyag, vízbe tehető. Theodóra nagyon szeretne olyat, mert most csak egy textil babája van.

Sokat sétáltak az erdőben a babakocsival, amiben most közlekedik. „Azzal nagyokat lehet rodeózni, jókat röhögünk mindig a száguldozás közben.”

Játszótérre minden nap mentek, mert Theodóra ott úgy tud mozogni, hogy nem érzi a fájdalmat. „Sokkal lelkesebben csinálja a dolgokat, ha van cél. Lépcsőn mászik, négykézlábazik, lecsúszik és felmászik a csúszdán, hintázik, használja a hasizmát, a lábát. Kíméletesebb így, mint a tornával, amitől a múltkor elsírta magát.”

Linda szerint ugyanakkor, ha sok gyerek van kint, akkor Theodora nem szívesen mászik a homokban, mert ő mégiscsak egy nagylány.

„Mutattam neki, hogy itt nagyon sok régi épület van, és egy csomó olyan, mint egy palota. Azt mondta,

soha életében nem látott még ilyen szép és nagy házakat.

Amerre ő él, ott leginkább bádogkunyhók vannak. Bár ő nem él nagyon rossz körülmények között, egy kisebb kőépületben laknak.”

Budapesten kedveli a hidakat, a Dunát és a kivilágított várost. „Imád fürdeni, lubickolni a kádban, ott tud mozogni. Rakok bele neki olajokat, illatot, meg játékot.”

Nagyon nem szereti, hogy nézik őt a villamoson. Felvette a kapucniját, hogy eltakarja magát.

Linda szerint az is felkelti az emberek érdeklődését, miért van ekkora lány babakocsiban, de igyekszik nyugtatni Theodórát.

„Azért néznek, mert szép vagy, különleges vagy.”

Theodórát május 2-án műtik újra, ezúttal a másik lábát. Ezután újabb hat hosszú hét jön ágyban, gipszben, aztán következnek a tornák.

Ez a legnehezebb időszak neki, de a cél, hogy se babakocsira, se kerekesszékre ne legyen szüksége a jövőben.

A hosszú ágyban fekvésre álmodozást javasolt neki Linda. Nyáron is találkoznak majd még, terveik is vannak. Azt kérte Theodórától, hogy gondoljon arra, mi mindent fognak majd csinálni.

„A képzelet fantasztikus adomány, semmi nem kell hozzá, csak becsukni a szemünket!” – búcsúzott Linda a kislánytól.

Te is támogathatod Theodora gyógyulását

A második műtétre már csak egy kis pénz kell, de a rehabilitációra, betegszállításra és a hazautazására még gyűjt a Zitanoda.

10402379-50526989-52651007

Közlemény: Theodora


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: