News here
hirdetés

HÍREK

Orbán Viktor: „Körbe vagyunk kerítve”, sokkal rosszabb a helyzet, mint a 2015-ös menekültválság idején volt

A miniszterelnök azt javasolja az uniónak, fogadjuk el Egyiptom listáját a terroristákról, jogvédők szerint azonban azt az afrikai ország politikai célokra használja.

Link másolása

hirdetés

Egyiptom megerősödését nevezte az Európai Unió egzisztenciális érdekének a magyar miniszterelnök kedden Budapesten, miután találkozott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

„Körbe vagyunk kerítve” – fogalmazott Orbán Viktor, amikor arról beszélt, hogy Magyarország érzékeli az Ázsia felől a Balkánon keresztül egyre növekvő nyomást a szerb-magyar határon. Közölte azt is, Afrika felől is óriási nyomás helyeződik Európára.

Orbán Viktor azt javasolta az EU-nak, hogy minél hamarabb hívja össze az unió-Egyiptom társulási tanács ülését, továbbá az EU fogadja el Egyiptomot stratégiai partnernek, valamint fogadja el Egyiptomnak a terrorizmus megfékezése érdekében javasolt lépéseit.

Fogadjuk el sajátként az Egyiptom által terroristának minősített személyek, szervezetek listáját!

– szorgalmazta a kormányfő. Kezdeményezte azon korlátozások feloldását, amelyek nem teszik lehetővé, hogy Egyiptom beszerezze a határvédelemhez szükséges biztonsági eszközöket.

Az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet szerint viszont a listát Egyiptom politikai leszámolásra használja. Demeter Áron, az Amnesty programigazgatója szerint az arab ország kutatókat, aktivistákat, újságírókat bélyegez terroristának pusztán belpolitikai érdekekből.

hirdetés
Az RTL Híradó teljes riportja



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A Google törli azoknak a felhasználóknak a helymeghatározási adatait, akik abortuszklinikákat látogatnak meg
Az adatvédelmi szakértők aggódnak, hogy a felhasználók egészségüggyel kapcsolatos, érzékeny adatait kiszolgáltatják a hatóságoknak.

Link másolása

hirdetés

A Google pénteki blogbejegyzésében új irányelveket mutatott be, amelynek célja a felhasználók adatainak védelme az érzékeny egészségügyi kérdések esetében. A felhasználók érdekében a cég törli helymeghatározási adataikat, amennyiben abortuszklinikákat, drogterápiás központokat vagy családon belüli erőszak áldozatainak menedékhelyeit látogatják meg - írja az Insider.

A döntésre azért került sor, mert a technológiai vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik az adatvédelemmel kapcsolatosan, mióta az Egyesült Államok alkotmánybírósága érvénytelenítette a Roe kontra Wade-ítéletet.

Jen Fitzpatrick, a Google Core Systems and Engagement részleg vezető alelnöke az alábbiakat közölte bejegyzésében:

„Az emberek által látogatott helyek egy része - beleértve az olyan egészségügyi létesítményeket, mint a tanácsadó központok, a családon belüli erőszak áldozatainak menedékei, az abortuszklinikák, a termékenységi központok, a függőséget kezelő intézmények, a fogyókúra klinikák, a plasztikai sebészeti klinikák és mások - különösen személyesek lehetnek. Ma bejelentjük, hogy amennyiben a rendszereink azonosítják, hogy valaki meglátogatta az ilyen helyek valamelyikét, akkor a látogatás után hamarosan törölni fogjuk ezeket a bejegyzéseket a Helyelőzményekből. Ez a változás a következő hetekben lép életbe.”

A Google ezenkívül frissíti appjai adatvédelmi protokolljait is: a felhasználók ezentúl több információt kaphatnak arról, hogy az alkalmazások miként használják fel és gyűjtik össze adataikat.

Az óriáscég ezentúl a hatóságok számára sem fog annyi adatot szolgáltatni, mint korábban, bűnüldözési célokra. 2021 első felében 150 ezer felhasználó esetében kértek tőlük adatokat, amelyet 78 százalékban ki is adtak a rendvédelmi szerveknek.

hirdetés

Adatvédelmi szakértők az elmúlt hetekben aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a Roe kontra Wade ítélet hatályon kívül helyezése milyen hatással lehet az adatfelügyeletre. A felhasználók keresési előzményeiket, szöveges üzeneteiket és a helymeghatározási adataikat már felhasználták Mississippi és Indiana államban arra, hogy nőket abortuszuk miatt bíróság elé állítsák. A feltételezések szerint az ilyen esetek csak súlyosbodni fognak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Teljes útzár van az M7-esen Budapest felé, több kilométeres a torlódás
A 90-es jelű Balatonfüred csomópont után halálos baleset történt, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az ellenkező oldalon a nézelődés miatt araszol a forgalom.

Link másolása

hirdetés

Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Budapest felé vasárnap délelőtt - írta az Útinform a honlapján.

Azt írták: a baleset a 90-es jelű Balatonfüred csomópont után történt.

A 84-es kilométernél mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ezért a forgalmat bizonytalan ideig megállították.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy vasárnap délelőtt, 9 óra 40 perc körül egy autós a Balaton felé haladt, majd a 84-es kilométernél eddig ismeretlen okból átszakította a szalagkorlátot, és áttért az ellentétes oldalra.

A baleset következtében egy nő a helyszínen meghalt.

Olvasói fotó

hirdetés

Az Útinform kora délután azt írta, hogy a 84-es kilométernél a főváros felé a bent rekedt járművek egy sávon araszolva megindultak.

Budapest irányába a rendőrök Balatonvilágosnál a 7-es főútra terelik a járműveket, visszatérni a pályára a Polgárdi csomópontnál lehet.

A kiterelés mögött is óriási, 5-6 kilométeres a torlódás.

Sokan hajtanak le a pályáról Siófok- Sóstó csomópontnál is, ez az oka annak, hogy ott is több kilométeres az araszoló kocsisor a főváros irányába.

A 7-es főúton Lepsény térségében is megtorpan a kocsisor, itt is torlódásra kell készülni. Óriási a forgalom a 71-es főúton Balatonakarattya és Lepsény között is, itt szakaszos torlódásra kell számítani.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Van telitalálat az ötös lottón és a Jokeren is
Nézd meg, hátha te vagy a szerencsés.

Link másolása

hirdetés

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

1 (egy)

36 (harminchat)

42 (negyvenkettő)

hirdetés

57 (ötvenhét)

79 (hetvenkilenc)

Nyeremények:

5 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 356 118 440 forint.

4 találatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 1 935 180 forint;

3 találatos szelvény 1804 darab, nyereményük egyenként 23 550 forint;

2 találatos szelvény 55 646 darab, nyereményük egyenként 2025 forint;

Joker: 720167

Telitalálat: 2 darab volt, nyereményük egyenként 16 074 230 forint.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Júliusban érkezik a pluszpénz a nyugdíjasoknak
Ebben a hónapban jön az évközi nyugdíjemelés: 2,5 millió nyugdíjas összesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap.

Link másolása

hirdetés

Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg - tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t vasárnap.

A nyugdíjasok júliusban már a 3,9 százalékkal emelt összegben kapják a havi ellátásukat, és ezzel egy időben megkapják a január-júniusi, tehát 6 havi nyugdíjuk, illetve a 13. havi nyugdíjuk 3,9 százalékos különbözetét is, vagyis a címzettek összesen nyolc havi nyugdíj után kapják meg a növelést

- összegezte az államtitkár.

Aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én kerül az összeg a bankszámlájára, aki postai úton kapja, annak a szokásos naptári napon viszi a postás.

A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy gondoskodjék az idősek ellátásának értékállóságáról. Ahogyan azt is szem előtt tartjuk, hogy a nyugdíjasoknak is részesülniük kell a kedvező gazdasági eredményekből, a nehezebb helyzetekben pedig kiemelt védelmet kell kapniuk - hangsúlyozta Tállai András.

Emlékeztetett, hogy minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak. Idén 5 százalékos volt ez az emelés, de - tekintettel a nemzetközi energiaválságra és az elhúzódó háborúsválságra - ennél magasabb emelésre van szükség, és ezt az érintetteknek sokkal hamarabb kell megkapniuk, mint ahogy a nyugdíjtörvény előírja - szögezte le Tállai András.

A nyugdíjtörvény szerint, ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, vagyis a januári emelésnél, akkor novemberben kell, hogy folyósítsa az állam az érintetteknek a januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. Ám a kormány, ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak - tette hozzá.

hirdetés

A kormány nemcsak a nyugdíjak értékállóságáról gondoskodik, hanem nehéz helyzetekben kiemelt védelmet is biztosít számukra. Ezért döntött 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörését követően úgy a kormány, hogy visszaadja a baloldal által 2009-ben elvett 13. havi nyugdíjat - emelte ki Tállai András.

Megjegyezte, hogy az eredeti tervek szerint a juttatás fokozatosan négy év alatt épült volna vissza, de már az idén a teljes összeget kapták meg a jogosultak 13. havi nyugdíjként és ellátásként, ami 2022-től kezdődően minden évben, így jövőre is, februárban érkezik majd meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: