HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt, talán vérlázító is

A miniszterelnök szerint újabb energiaválság felé robog Európa, és ebből Magyarországnak ki kéne maradnia.


A benzinkutakon az év eleje óta folyamatosan drágul az üzemanyag. Az évvégi 617 forintól már 637-re emelkedett a benzin, 637-ről pedig 657-re a dízel ára - derült ki a holtankoljak.hu adataiból.

Orbán Viktor is reagált az üzemanyagárakra. A miniszterelnök egy vidóban arról beszélt, hogy felháborítónak tartja a helyzetet:

„Ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt, talán vérlázító is”

- mondta.

Úgy vélte, hogy az európai energiaellátásban kedvezőtlenül akalultak a dolgok az elmúlt időszakban. Sőt, „újabb energiaválság felé robog Európa”. Szerinte ebből az országnak ki kéne maradnia. Azt mondta, az a feladat, hogy megvédjük a Szerbián keresztül érkező gázvezetéket - erről tárgyal most Szerbiában Vucsics elnökkel.

A Telex megjegyzi, hogy korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium egy közleményben azt írta: „az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók” tehetnek a magas üzemanyagárakról. Másik okként a januárban leállított Barátság kőolajvezetéket említette, amivel a Török Áramlat biztonsága is veszélybe került „Ezért hazánk alapvető érdeke, hogy minden érintett fél biztosítsa a szállítási útvonal biztonságát és zavartalan működését". Megemlítették még az amerikai szankciós csomagot is, amely negatívan érinti a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot. Végül hozzátették: Magyarországon az üzemanyagok mintegy 20-30 százaléka importból származik, így a külső piaci folyamatok közvetlenül és azonnal hatnak a hazai ellátásra és üzemanyagok árának alakulására. „A kormány célja változatlan, garantálni kell, hogy hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagára alatt maradjanak” - írják a közleményben.

A minisztérium szerint a benzin egy forinttal olcsóbb nálunk, mint a szomszédos országok átlagára, a dízel pedig egy forinttal drágább. „A legfrissebb Európai Bizottság által közölt adatok alapján megállapítható, hogy a magyar kutak átlagárai illeszkednek a szomszédos országok átlagos üzemanyagárazásához. Ha ez sérül, a kormány kész minden eszközével beavatkozni.”

A lap azonban arra is emlékeztet, hogy 2024-ben a kormány az infláció mértékével növelte az üzemanyag jövedéki adóját. 2025-től pedig a benzin és gázolaj jövedéki adója is 6-6 forinttal emelkedett literenként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A valaha volt legfiatalabb vezérkari főnök „bűne” annyi, hogy kiállt a hazája és a magyar emberek szabadsága, és minden volt katonája mellett
A Tisza Párt elnöke a mai Magyar Infót, azaz heti belpolitikai beszámolóját ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tartja meg.


Komoly meglepetést okozott, mikor kiderült: Ruszin-Szendi Romulusz is csatlakozik a Tisza Párt csapatához. A volt vezérkari főnök végül szombaton fel is szólalt a párt első nagygyűlésén, az elnök beszéde előtt.

Magyar Péter hétfő délután Facebook-posztjában bejelentette, hogy este visszatért a Magyar Infó, azaz heti belpolitikai beszámolója, amit azonban ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tart meg.

„Altábornagy úr reagál a hatalmi elit felől rázúduló igaztalan vádakra, és ami ennél fontosabb, beszélünk majd a hazánk biztonságáról, a magyar honvédség állapotáról és a rendvédelmi szerveknél tapasztalható válság kezeléséről”

– írta posztjában Magyar Péter.

Az ellenzéki politikus egy másik bejegyzésben reagált arra is, hogy kormány- és ellenzéki oldalról egyaránt támadták pártját, amiért Ruszin-Szendi csatlakozott hozzájuk. Szerinte a volt „vezérkari főnök “bűne” annyi, hogy kiállt a hazája és a magyar emberek szabadsága és minden volt katonája mellett”. Hozzátette:

„Van annak egy diszkrét bája, amikor a hatalmát féltő, korrupt hatalom annyira retteg, hogy a mindig a hazáját szolgáló katona ellen az összes szatelit ellenzéki pártot, a pacal hadnagyot és a teljes propaganda gépezetet beizzítja és még egy aláírás nélküli levelet is felhasznál a lejáratásra.”

„Egyet felejtenek el Orbánék: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot mindenki ismeri a honvédségnél, együtt szolgált a katonáival a legnehezebb terepeken, Irakban és Afganisztánban is. A magyar katonák nem a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerére tettek esküt, hanem a hazájuk védelmére” – fogalmazott Magyar Péter, aki idézte magát a volt vezérkari főnököt is: „Ahogy altábornagy úr fogalmazott, az állomány tudja, hogy igaza van. A kaszinóminiszter pedig csak nevetnek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kósa Lajos olyan dologért szólt be Ruszin-Szendi Romulusznak, amit Deustch Tamás is megtett korábban
Azért a fideszes képviselő azt is elárulta, mi a VALÓDI baj Ruszin-Szendi Tiszához állásával. Különbséget tett furcsa és megbocsáthatatlan tett között.


Sokak (kormánypárti, ellenzéki és "névtelen" politikai és közéleti szereplők) után Kósa Lajos is betalálta Ruszin-Szendi Romuluszt. A volt vezérkari főnök, szombaton a Tisza Párt nagygyűlésén szólalt fel, hétfő este pedig közös Magyar Infót tart Magyar Péterrel.

Kósa egy Facebook-posztban reagált Ruszin-Szendi lépésére – de közben egy érdekes aspektusra is felhívta a figyelmet.

„Ruszin-Szendi Romulusz nagy csalódás. Akkor átállni a Tiszához, amikor a napnál világosabban kiderült, hogy a Tisza olyan zsoldosokból és hazaárulókból áll, akik pénzért, hatalomért, mentelmi jogért bármikor elárulják az országot és lemondanának “egy pici szuverenitásról”, ahhoz nagyfokú vakság vagy sértettség kell” – írja a debreceni országgyűlési képviselő. Hozzáteszi:

„Igaz, okozott már máskor is meglepetést a tábornok úr. Például, amikor nevet változtatott, és Magyarországon rendkívül szokatlan módon felvette a felesége családnevét. De ez csak furcsa és magyarázható. Az árulás nem.”

Érdekesség, hogy 2006 januárjában a Fidesz politikusa, korábbi minisztere, Deutsch Tamás is felvette akkor felesége, Für Ágnes Sarolta vezetéknevét, amit 2008-as válásukkor hagyott el. Nem tudni arról, hogy Kósa Lajosnak akkor ezt furcsának tartotta-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az oroszok örömmel idézik Szijjártó Pétert: az EU-csúcs résztvevői öntik olajat az ukrajnai háború tüzére
A magyar miniszter szerint mindent megtesznek Emmanuel Macronék, hogy ne lehessen békésen lezárni Oroszország háborúját Ukrajna ellen. Szijjártó véleményéről az orosz állami hírügynökség kiemelt helyen számolt be.


Szijjártó Péter Kazahsztán fővárosában, Asztanában tartott sajtótájékoztatót kazah kollégájával, Murat Nurtleuval. A miniszter, akit a hvg.hu idéz, beszédében kijelentette:

„A párizsi rendkívüli EU-csúcs résztvevői azok, akik három éve öntik olajat az ukrajnai háború tüzére, és mindent megtesznek a konfliktus békés megoldásának megakadályozása érdekében.”

A magyar külügyminiszter szerint a magyar kormányt az Ukrajna elleni háborút elindító Oroszország propagandistáinak és kémeinek állították be, pedig szerinte csak a diplomáciai megoldás mellett érveltek. Mint a hvg.hu észrevette, minderről az orosz állami TASZSZ hírügynökség egyébként kiemelt helyen számolt be.

A Szijjártó által bírált találkozó előzménye, hogy Emmanuel Macron francia elnök szombaton meghívta partnereit Párizsba, hogy az európai biztonságról tárgyaljanak. Erre azután került sor, hogy a müncheni biztonságpolitikai konferencián Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottja pedig közölte, hogy Európa nem kap helyet az orosz–amerikai tárgyalásokon. Később Marco Rubio amerikai külügyminiszter már arról beszélt, hogy Ukrajnának és Európának is részt kell vennie a béketárgyalásokon.

Eközben Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – akár korábban Kellogg – a szerb külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az európai országoknak nincs helyük az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalásokon. Mint az MTI írja, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig azt jelentette be, hogy Oroszországot a kedden Rijádban tartandó amerikai–orosz tárgyalásokon Lavrov és Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója fogja képviselni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A ruhájuk, a fal, a csempe, mindenhol vér volt” – elmeséli az anyuka, hogyan könyörgött a császármetszésért, a kórház szerint nem hibáztak
Egy napon belül, ugyanannál az orvosnál két szülésnél is nagyon komoly komplikációk léptek fel egy kistarcsai kórházban. A rezidens máshogy emlékszik a történtekre, mint az egyik kismama.
Malinovszki András / Fotó: Rainer Maiores/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. február 17.



Könyörgött a császármetszésért – erről beszélt az RTL Híradónak az egyik kismama, aki majdnem elvérzett szülés közben a kistarcsai kórházban decemberben. Szerinte az ügyeletes rezidens orvos csak annyit mondott: ki fog jönni a baba természetesen úton, ő maga is hármat szült.

A kismamának megrepedt a méhe, és sürgősségi császármetszés után lélegeztetőgépre került.

Az esetről elsőként a VálaszOnline írt. A portál azt közölte: a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban December 23-án két kismama is majdnem belehalt a szülésbe.

Az egyikük, Orosz Szintia telefonon nyilatkozott a Híradónak: „Könyörögtem a császárért, és hogy adják meg a császárt, mert én ezt már nem bírom tovább. A doktornő azt válaszolta, hogy nem, mert ki fog jönni, és ő amúgy is működjek együtt, mert ő is megszült három gyereket.”

Azt mondja, ezután egy szakorvos, aki többször hangoztatta, szerinte is császármetszés kellene, megpróbálta kinyomni belőle a babát.

„Megnyomták a hasam, és kiszakadt belőlem nem tudom mennyi vér, nagyon sok. És láttam, hogy a ruhájuk, a fal, a csempe, alatta mindenhol vér volt. Mindenhol”

– mesélte a rettenetes élményeket az édesanya.

Szintia végül sürgősségi császárral szülte meg kisfiát. A hasában vér volt, megrepedt a méhe, életmentő műtétet hajtottak rajta végre, vérátömlesztést kapott, majd lélegeztetőgépre került.

Mint kiderült, ugyanazon a napon, ugyanannál a rezidens orvosnál egy másik édesanya kis híján elvérzett szülés közben. Lázárné Sélley Szandra is hosszú órák óta császármetszésért könyörgött. Neki újszülött gyereke életveszélyes állapotba került.

Orosz Szintia szerint a rezidens később hárított: „Kérdezte tőlem is, hogy én mire emlékszem a történtekből, és mondtam neki, hogy egy nagyon fontos momentum van, amikor tiszta vér volt minden az egész szoba, és én akkor vittek el engem császárra. És azt mondta, hogy ilyen nem történt. És mondtam neki, hogy ne vicceljen már, hát emlékszem rá, és a férjem ott állt mellettem, és a férjem is emlékszik rá” – mesélte a kismama.

A Híradó információi szerint a rezidens kedvelt doktornő a kórházban, szülésfelkészítőket is szervez. Szerették volna megszólaltatni a doktornőt, de nem a kórház nem hagyta jóvá a megszólalását. Azt is elmondták: lezárult a belső vizsgálat, ami szerint nem történt mulasztás a szülések esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: