HÍREK

Orbán: mindenki vagy beoltatja magát, vagy meg fog fertőződni

A miniszterelnök szerint május végére, június elejére kint vagyunk a vízből, de ehhez az kell, hogy a lehető legtöbben kérjék a vakcinát.

Link másolása

A 8 millió felnőttkorúból beoltottak eddig 3 145 592 embert, több mint 1 millió 300 ezren pedig már a második dózist is megkapták – mondta el Orbán Viktor a Kossuth rádióban péntek reggel. Így hamarosan eljutunk oda, hogy a betegségen átesettekkel együtt, minden második ember védett lesz a vírussal szemben.

A következő 6 hétben szerinte meg tudjuk duplázni a beoltottak számát, még úgy is, hogy kiesett 580 ezer nyugati vakcina.

Hozzátette, a vérrögképződéssel összefüggésbe hozott Janssent ugyanannyira fogják vizsgálni, mint a keletieket, annak ellenére, hogy jóváhagyta az EU.

„Látni akarjuk a gyárat, látni akarjuk, mi történik, mert nagyon riasztók a hírek” - mondta. A kiesett mennyiséget pedig igyekeznek minél hamarabb pótolni.

Még mindig vannak olyan 60 év felettiek, akiket nem tudtak elérni, pedig regisztráltak, de ez az elmaradás már nagyon kicsi. Az oltások haladása alapján ugyanakkor így is arra számít, hogy „május végére, június elejére kint vagyunk a vízből.”

Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy mindenki vagy beoltatja magát, vagy meg fog fertőződni. Oltás nélkül, "farvizen", a nyájimmunitásra alapozva szerinte nem lehet megúszni, ezért újra arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon.

Az oltási programot a miniszterelnök Magyarország legnagyobb logisztikai műveletének nevezte a második világháború óta.

Elmondta azt is, hogy 2021-ben és 2022-ben 5 ezer milliárd forintot fordítanak a gazdaság újraindítására. "Mindenki visszaszerezheti a munkahelyét, vagy találhat egy újat. Több munkahelyünk lesz a járvány után, mint előtte volt" – ígérte meg.

A teraszok nyitását szimbolikusnak nevezte, így újra vissza kapjuk a régi életünk egy szeletét. Ettől függetlenül áprilisban és májusban is marad a bértámogatás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump bűnös, mind a 34 vádpontban elítélte az esküdtszék
Először ítéltek el büntetőügyben egy amerikai elnököt. A politikust üzleti dokumentumok meghamisítása és hallgatási pénz kifizetése miatt találták bűnösnek.

Link másolása

Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban, írja az MTI.

A New York-i bíróságon ismertetett esküdtszéki döntés hathetes tárgyalási sorozatot zárt le. A védelemnek lehetősége van fellebbezésre. A 12 tagú esküdtszék mintegy 11 órán át tartó vita után jutott egyhangú döntésre.

Juan Merchan bíró, a büntetés mértékének közzétételét július 11-re tűzte ki, ami négy nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvenciójának kezdetét, amelyen hivatalossá kell tenni a párt elnökjelöltjét.

Donald Trump az esküdtszék ítéletének kihirdetése után a bíróság előtt elcsaltnak nevezte a teljes bűnvádi eljárást, amit véleménye szerint a Biden-adminisztráció indított annak érdekében, hogy politikai ellenfelének kárt okozzon. A nem hivatalos republikánus elnökjelölt a vádat kezdeményező demokrata párti kerületi ügyészt, Alkvin Bragget, "Soros-által támogatott ügyésznek" nevezte, és kijelentette, hogy az igazi ítéletet a választók mondják ki november 5-én, azaz a választás napján.

Joe Biden amerikai elnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampánycsapata közleményben reagált az esküdtszék döntésére, ami szerint az New York-i bírósági eljárás azt mutatta meg, hogy senki nem áll a törvények felett.

„Donald Trump tévesen hitte azt, hogy soha nem szembesül majd a törvény saját hasznára való megsértésének következményeivel”

- olvasható a közleményben, ami hozzáteszi, hogy „egyetlen mód van Donald Trumpot az Ovális Irodától távol tartani: a szavazóurnáknál”.

A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump támogatói és ellentüntetők is összegyűltek. A két csoport között kisebb dulakodás is kialakult, mielőtt a rendőrség szétválasztotta volna őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter üzent a köztévés vita után: Ez nem a történet vége
A kampány szerinte nem rövidtávfutás, hanem maraton. Üzent a fiataloknak és a külföldön élő magyaroknak is.

Link másolása

A Tisza Párt EP-listavezetője a csütörtök esti köztévés vita után Facebook-bejegyzésben értékelte a műsort.

„Örülök, hogy a TISZA Párt elérte, hogy 18 év után a »köz«televíziónak legalább néhány percre be kellett engedni ellenzéki szereplőket is egy politikai »vitára« élő adásba” – írta Magyar Péter.

„Természetesen ez nem a történet vége. Ahogy tudjátok, lépésről lépésre, tégláról téglára haladunk. Tudjuk, hogy ez inkább maraton, mintsem rövidtáv futás, de ahogy a 10 éves szentesi kislány, Anna mondta, végül mi leszünk a bajnokok, hiszen mi tényleg a hazánkért és az unokáink jövőjéért küzdünk.”

– fejtette ki, majd péntek délutántól kezdődő programra invitálta a fiatalokat:

„Kedves Fiatalok, Ma este (16.00-tól hajnalig) várunk benneteket egy szuper rendezvényen, versenyekkel, előadásokkal és egy jó bulival a Margitszigeten. Én 20.00 óra körül az ATV stúdiójából érkezem. A kommentben lévő linken tudtok regisztrálni.”

A külföldön élő magyarokról sem feledkezett meg:

„Kedves külföldön élő Honfitársaink, Ma délután 16.00 óráig tudjátok benyújtani elektronikusan a kérelmet, hogy a nagykövetségeken szavazhassatok június 9-én. Link a kommentben. A hazátok számít rátok, Ti is számíthattok a hazátokra.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor a tévévitáról: Ez nem a centrális erőtér műsora volt
A politológus szerint a műsor egyetlen érdemi változást hozott. Meglátása szerint érdemes átgondolni, hogy ki és mit nyert a kétórás vitával.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 31.


Link másolása

Két hibára hívta fel a figyelmet a csütörtök esti választási tévévitával kapcsolatban Török Gábor:

„1. Győztesekről és vesztesekről az alapján beszélnek, hogy nekik (vagy másoknak...) mennyire tetszett egy-egy megszólaló.

2. Győztesekről és vesztesekről anélkül beszélnek, hogy figyelembe vennék, kinek mi volt, lehetett a célja a vitával és a vitában”

- írta a politikai elemző a Facebookon.

Török szerint azt is érdemes átgondolni, hogy a közel két órás műsorral ki mit nyert vagy veszített:

„Ha innen nézzük, szerintem egyetlen érdemi változás van: az a kormánypárt, amelyik eddig mindig azt üzente, hogy nincs kivel és nincs miről vitatkozni, hogy egyedül ő képviseli a nemzeti egységet és érdeket, a törzsközönsége előtt, főműsoridőben, saját listavezetőjének szereplésével volt kénytelen mindennek az ellenkezőjét demonstrálni. Ez nem a »centrális erőtér« műsora volt. 14 éves távlatban csak ez az újdonsága a tegnapi eseménynek.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

A közmédiában 18 év után először rendeztek élő adásban politikai vitát a választásokat megelőzően. A műsorban a 11 EP-listavezető fejenként 8 percben mondhatta el négy témában a véleményét és reagálhatott a többiek válaszaira.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jön a zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki
Viharos széllökésekre és jégesőre is számítani kell az ország több pontján. Zivatarok pedig még a késő esti órákban is lesznek.

Link másolása

Délnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, írja előrejelzésében a HungaroMet. Ennek előterében illetve a csapadékzónába ágyazva egyre nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok, melyek környezetében

főképp a Dunától keletre és az Észak-Dunántúlon akár 60-80 km/h erősségű viharos széllökések, 1-2 cm jégeső és intenzív, 15-25 milliméteres csapadékhullás is előfordulhat.

Átmeneti szünetet követően a késő délutáni óráktól egy hidegfronthoz kapcsolódóan újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, köztük akár heves zivatarok is. Utóbbiakhoz 70-90 km/h-t meghaladó viharos széllökések, 1-3 cm jégeső és 25-30 mm-t is elérő felhőszakadás társulhat.

Zivatarokra, intenzívebb zivatarokra - fokozatosan északkelet felé haladva - a késő esti órákban is számítani kell.

Link másolása
KÖVESS MINKET: