HÍREK
A Rovatból

Orbán: február 1-ig meghosszabbítjuk a korlátozó intézkedéseket

A kormányfő az kérte, ameddig nem érkezik elég vakcina, rendezkedjen be mindenki arra az életre, amit a jelenlegi keretek adnak.


Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be, hogy az operatív törzs pénteken úgy döntött,

február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a középiskolákban is marad az online oktatás

A kormányfő ismertette: eddig 42 549 egészségügyi dolgozót oltottak be, és bár kezdetben a fenntartás nagyobb volt, ez most változni látszik. Megkezdték az idősotthonok lakóinak oltását is, és a hétvégén minden olyan intézményben oltanak, amelyben 150-nél több idős él. Hozzátette: a jelenlegi adatok szerint az idősotthonok lakóinak mintegy 80 százaléka, a dolgozóknak viszont csak 50 százaléka vállalja az oltást.

Közölte: szeretne mindenkit megnyugtatni, az oltások biztonságosak és szükségesek, és ha sor kerül rá az oltási tervben, ő is beoltatja magát.

Eddig 80 ezer embernek elegendő vakcina érkezett az országba, ami kevés, ezért is döntött az operatív törzs a fennálló korlátozások hosszabbításáról

- mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva:

a járvány még erős, és bár most úgy érzi, megfékezték, még mindig komoly veszélyt jelent.

Megjegyezte: a magyar válságkezelés más, mint Nyugaton, ahol folyamatosan változtatnak az intézkedéseken. Magyarország a kiszámíthatóság miatt nem szeretné "rángatni" a szabályokat, és egészen addig, amíg nincs elengedő vakcina, a korlátozási rendet fenn kell tartani, és erre az életre kell berendezkedni - fejtette ki, egyúttal elismerésre méltónak nevezte az ország küzdelmét.

A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy a péntek reggeli adatok szerint 5297 koronavírus-megbetegedett van kórházban, lélegeztetőgépen 372-en vannak, az új fertőzöttek száma 2907, az elhunytaké pedig 115.

A magyarországi koronavírus-áldozatok számát érintően nemzetközi összevetésben azt mondta, hogy a magyar egészségügy olyan országoknál bizonyult eredményesebbnek, mint például Belgium, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia, Svédország, Franciaország. De ebben az összefüggésben a siker szót nem szabad említeni - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a győzelem, a vakcina már csak karnyújtásnyira van, de nem várni kell rá, hanem szerezni, ezért tárgyal a kormány a nyugatiakon kívül Izraellel, Kínával, Oroszországgal.

Az EU-ban Brüsszel tárgyal, és "várjuk, hogy jöjjön az oltóanyag", ami sok mindenkit frusztrál - mondta Orbán Viktor, megjegyezve: Magyarország 8,5 millió ember beoltásához elegendő megrendelést adott le.

Gratulált egyúttal az EU-ból kilépett briteknek, akik maguk tárgyaltak vakcinaügyben, és "jobb állapotban vannak, mint mi, akik egyébként Brüsszelen keresztül védekezünk".

A miniszterelnök arra számít, mindez vissza fog vezetni ahhoz a kérdéshez, hogy Brüsszelnek csak azokat a jogköröket kelljen átadni, amelyeket biztosan jobban kezel a tagállamoknál. A mostaninál sokkal több mindent kellene nemzeti alapon intézni, a jogkörök egy részét vissza kellene adni a nemzetállamoknak - közölte.

A munkanélküliségi adatokról Orbán Viktor azt mondta:

a válság előtti állapotnál 26 ezerrel dolgoznak kevesebben, ennyi az elveszített munkahelyek száma - kevés ilyen ország van a világon -, ráadásul "ezt is vissza fogjuk nyerni".

Hangsúlyozta: nem egyszerűen csak visszaállítják a korábbi munkahelyek számát, meg is növelik.

"Nem egyszerűen el akarom hárítani ezt a válságot, hanem azt akarom, hogy egy kiemelkedően jó éve legyen a magyaroknak a 2021-es. Az első egy-két hónap még döcögni fog, de utána be kell gyújtani a rakétákat"

- fogalmazott, kiemelve: úgy kellene kijönni a válságból, hogy versenyképesség és teljesítmény szempontjából Magyarország megelőz korábban előtte lévő államokat. Ennek esélyét valóságosnak nevezte.

Arról is beszélt, hogy a fő irány - miközben a bértámogatást sem hanyagolják el - a beruházástámogatás, mert ebből van munkahely.

Kiemelte: a kormány nem adta fel egyetlen tervét sem, így például sem a 13. havi nyugdíj visszavezetését, sem az otthonteremtési támogatásokra vonatkozót, és a sok száz beruházás is meghozza majd az eredményét.

"A magyar válságkezelésnek (...) rendkívül jó esélyei vannak arra, hogy a jól sikerültek, az eredményesek közé soroljuk majd 2021 végén" - mondta.

Az eredményesség mértékét természetesen befolyásolja, hogy mikor, márciusban, áprilisban vagy csak májusban tudják feloldani a korlátozásokat. Vagyis a vakcina az idei év gazdasági eredményességét is döntően befolyásolja - fejtette ki.

Vakcinaügyben úgy összegzett:

"ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor még sokáig, több hónapig kell a korlátozásokat fenntartani". Ám ha találni máshol biztonságos és bevált oltóanyagot, akkor felgyorsítható a folyamat

- mondta.

A héten a Capitoliumban történt erőszakos cselekményekről szólva Orbán Viktor egyrészt részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak, másrészt úgy fogalmazott: "nem szeretjük, ha bennünket minősítgetnek, következésképpen mi sem minősítgetünk más országokat". "Nem szólunk bele abba sem, ami most Amerikában történik, ez az amerikaiaknak a dolga. Szurkolunk nekik, és bízunk abban, hogy sikeresen meg fogják oldani a saját problémáikat" - közölte.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal, "megostromolták az Országgyűlés épületét", rendőrsorfallal kellett megvédeni a Parlamentet az erőszakos baloldali tömegtől, amelyben ott voltak ellenzéki politikusok. Van olyan pártvezető, akinek azért kellett bíróság állnia, mert egy ilyen alkalommal füstgránátot dobott rendőrökre - tette hozzá, jelezve: a magyar rendőrök kiválóan teljesítettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas eső érkezik, akár félhavi csapadék is lehullhat nyugaton – Figyelmeztetést adtak ki a következő napokra
A felhők távoztával újra kellemes koraőszi időre számíthatunk, bár nem lesz zavartalan a napsütés. A hőmérséklet sem esik vissza nagyon.


Alig távozik térségünkből a záporokat, zivatarokat okozó magassági hidegörvény, máris egy peremciklon érkezik, ami újabb csapadékot hoz. Nyugaton 20-30 milliméter eshet szerda éjfélig - írja az Időkép.

A veszélyjelzés szerint szerdán, csütörtökön és pénteken is sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok és a nagy mennyiségű csapadék miatt - írja a met.hu.

Kedd éjjel délnyugat felől labilizálódik a légkör, ekkor az északkeleti tájak kivételével már több helyen lehet zápor, zivatar, majd reggeltől átmeneti szünet következik. A délelőtti naposabb órákat délnyugat felől újabb erős felhősödés követi, miközben a délkeleti szél is feltámad. Kora délutántól egyre többfelé várható intenzív eső, zápor, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Estére a keleti tájakat is eléri a csapadék.

Szerdán megnövekszik felettünk a felhőzet, elszórt eső, zápor már hajnalban is előfordulhat. Délután azonban nyugat, délnyugat felől egy nagyobb csapadéktömb hoz újabb esőt. Kiadós mennyiség estig főként a Dunántúlon várható, nyugaton területi átlagban 20-30 milliméter eső eshet. A délkeleti szél megélénkülhet. Kora reggel 18, délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől felszakadozik a felhőzet, záporok, zivatarok délután főleg délnyugaton, délen és keleten fordulhatnak még elő. A Dunántúlon a nyugati-északnyugati, a Dunától keletre a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol keleten, északkeleten és a nyugati határ mentén alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Marad a meleg idő 24-30 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Délután és este elszórtan alakulhatnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, helyneként élénk lesz déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről
A riporter szerint a „Rogán-féle” agytröszt a hibás. Azt is megírta, hogy miért gondolja így, majd felajánlotta, hogy ingyen segít.


Havas Henrik a közösségi oldalán reagált Takács Péter korábbi bejelentésére. Az egészségügyi államtitkár ugyanis elmesélte, hogyan nevezik a gyerekeit - ő miatta - az iskolában.

Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!” Azt is elárulta: középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.

A riporter ezek után úgy vélte, hogy az államtitkár helyett ő kér elnézést a gyerekektől. Azt írta:

"Az egészről még csak nem is a papa tehet, hanem a "Rogán-féle agytröszt", amely kitalálta, hogy az egészségügyért felelős államtitkár adjon egy "emberközeli interjút” az Indexnek. Az eredmény katasztrofális.

Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak a saját problémáiba belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről.

A papa pont olyan hülye volt, mint a náci apját letagadó Sulyok Tamás, aki kérés nélkül közhírré tette, hogy ő egy szatyor fing" - írta Havas.

Úgy vélte, hogy a lényeg: "Rogán meg Habony totálisan alkalmatlan, egyetlen normális ötletük sincs. Védelmükre felhozom, hogy körülöttük egyetlen normális újságíró nincs, mert ha lenne, hogyan jelenhetett volna meg ez az Index-interjú?"

Az államtitkár gyerekeiről pedig azt írta:

"Én őszintén sajnálom Takács államtitkár gyerekeit, ők oda születtek, ahova a jóisten rendelte őket. Én arról nem tehetek, hogy ennek a szerencsétlen államtitkárnak megmondták, hogy magyarázza ki a 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszt, és valami idióta azt hitte, hogy hatásos lesz, ha elmeséli, hogy mozgalmi munka keretében ismerte meg a nejét".

Majd mesélt egy történetet saját magáról is: "Ha már a gyerekeknél tartunk: az apám válogatott focistának készült, aztán 40 kilósan jött haza a hadifogságból. Mint minden apa, ő is azt hitte, hogy majd én, azaz a fia befejezi azt, amit ő a fociban elkezdett. Aztán amikor kiderült, hogy kosarazok, és nem rúgom, hanem pattogtatom a labdát, egy világ omlott benne össze.

Összefoglalva: én nem folytattam azt, amit az apám elkezdett, nagyon őszintén azt hiszem, hogy ugyanezt az utat ajánlom Takács államtitkár úr bizonyára remek, tehetséges gyermekeinek.

Egyébként fenntartom a korábbi ajánlatomat, én komolyan mondom, hogy pro bono, azaz ingyen hajlandó vagyok felügyelni, hogy az idióta alkalmazottak tartózkodjanak a velőtrázó baromságoktól. (Hogy miért voltam kénytelen ezt megírni? Egyszerű. Az előző Facebook-bejegyzésemet néhány óra alatt majdnem 100 gyűlölködő komment lepte el, és jó néhányan a gyermekek miatt aggódtak.)" - tette még hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
TISZA-alelnök: Úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnest a kötcsei rendezvényen mutatták be. Másnap pedig felsőbb utasításra egy állami cég lemondott egy két napos, száz fős rendezvényt abban a szállodában, amelyet az új alelnök családja üzemeltet.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztotta meg Forsthoffer Ágnes videóját, melyben a frissen bejelentett TISZA-alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz megkezdte a családi vállalkozásuk - egy szálloda - tönkretételét.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a TISZA harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel. Az indokolás nélküli lemondással sok millió forintos kárt okoztak a családi szállodának.

Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi.

Együtt visszavesszük a hazánkat 210 nap múlva.

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!" - üzente.

Forsthoffer Ágnes a felvételen arról beszélt, hogy a kötcsei rendezvény után egy állami cég lemondta egy nagy rendezvényüket, amelyre már régóta nagy erőkkel készültek. A megrendelő egyébként visszatérő vendégük, és most is bizonyára azért mentek volna hozzájuk, mert elégedetettek voltak velük. Ám most indoklás nélkül mondták le a foglalástt, mindezt 16 órával az esemény kezdete előtt.

"Tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán"

- mondta el.

"Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét"

- vélte. Azt is elmesélte, hogy a TV2 stábja a városukat járja, és megszólít embereket, azt akarják a "szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

VIDEÓ: Forsthoffer Ágnes bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET: