HÍREK
A Rovatból

Orbán: Az oltásellenes kampányt a baloldalnak és az eszement orvosoknak is abba kell hagyni

A miniszterelnök szerint a következő hét lesz az egész járványidőszak legnehezebb hete.


Orbán Viktor ezúttal nem pénteken, hanem a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

Lehet-e tartani az oltás tempóját? - kérdezte elsőként Orbán Viktortól Nagy Katalin műsorvezető. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a oltási ütem fenntartásához három dolog kell: kell, aki beoltatja magát, kell aki beadja és kell elég oltóanyag is. "Az utóbbival van baj egyedül" - fogalmazott Orbán, aki hozzátette, hogy 13 millió nyugati vakcinát rendeltek, de mivel

"már novemberben láttam, hogy baj lesz ezzel a nyugati beszerzési rendszerrel, ezért rendeltünk még 3,5 millió embernek elég keleti vakcinát".

A kormányfő azt is hozzátette: az orosz és a kínai oltóanyagok a megígért időben érkeznek - a kínai szállítmányok néha még hamarabb is -, a nyugatiak azonban nem, vagy csak késéssel.

Orbán megjegyezte, szerinte azért is indokolt az összesen 16,5 millió emberre elég vakcina, mert lehet, hogy be kell oltani a határon túli magyarokat is.

"Minden magyart, aki a világon él, 16 és félmillió vakcinából be lehet oltani"

- fogalmazott.

A kórházak leterheltségével kapcsolatban azt mondta: "aki volt katona és állt őrségben, az pontosan tudja, hogy az éjszaka az a hajnal előtt a legsötétebb, és most ebben a pillanatban vagyunk". Hozzátette: az éjszaka itt a folyamatosan emelkedő esetszámok, hogy van-e elég lélegeztetőgép, ember az ellátásra. A hajnal pedig, hogy van-e elég vakcina és elég ember, aki regisztrált az oltásért.

"Jó hírem van, úgy látom, hogy mi, magyarok kezdünk kiegyenesedni, 3 millió fölé ment a regisztráltak száma"

- mondta Orbán, aki azt is hozzátette: azok között, akik újonnan jelentkeztek, rendkívül magas a 60 év fölöttiek aránya. Ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy

a később regisztráló időseket előre veszik a sorrendben.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy ma egyeztet a kórházigazgatókkal, hogy mennyire készültek fel a következő hétre, ami

"valószínűleg az egész járványidőszak legnehezebb hete lesz, mind a kórházi ágyak, mind a lélegeztetőkészülék, mind a hadra fogható ápolónők és orvosok tekintetében".

Arra a kérdésre, hogy nem lesz-e szükség rá, hogy külföldről is segítséget kérjünk, Orbán úgy válaszolt: "úgy látjuk, hogy megvagyunk", sőt, inkább segítséget fogunk adni másoknak. Népességarányosan ugyanis több az ágy, mint másoknak, és biztosan itt van így a legtöbb lélegeztetőkészülék is.

A miniszterelnök sunyi hazugságnak nevezte a raktáron lévő és már felhasznált vakcinák arányát érintő híreket. Szerinte a beérkező oltóanyagokat azonnal, egy biztonsági vizsgálat után, egy-két napon belül eloltják. Ami pedig mégis raktáron van, azt néhány napon belül adják be az embereknek, vagy ezek a második adagjai a két dózisú vakcináknak, amelyeknek az első adagját már beadták.

Orbán az orosz és kínai vakcinaszerződések nyilvánosságra hozatala kapcsán arról beszélt, hogy mi megtehettük ezt, mert nincs a szerződésekben olyan passzus, ami nem nyilvános üzleti adattá tette volna. Míg Brüsszel ezzel szenved, hogy nem tudja nyilvánosságra hozni azokat, szerinte hiba volt ilyen szerződéseket kötniük, miközben pontosan lehetett előre tudni, hogy vita lesz a vakcinák körül, és

"a vitában csak a nyilvánosság segít"

- fogalmazott Orbán, aki szerint így a "brüsszeli bürokraták" nem tudják megvédeni magukat.

Orbán szerint a baloldal oltásellenes kampányt folytat, és a kormánynak a járvánnyal párhuzamosan ezzel is küzdenie kell. De az interjúban szóba került egy oltásokat megtagadó háziorvos kapcsán az is, hogy az egészségügyben is fellelhető az oltásellenesség. Orbán úgy fogalmazott,

"az oltásellenes kampányt a baloldalnak és az eszement orvosoknak is abba kell hagyni".

Hozzátette: az első és legfontosabb most, hogy bárhol él az ember, hozzájuthasson, megkaphassa a vakcinát.

A kormányfő arról is beszámolt: magyar tudósok is fejlesztenek oltást, valamint vakcinagyárat építenek Debrecenben, és megállapodtak Izraellel abban, hogy építenek egy gyárat Izraelben is, így

egy év múlva önellátó lesz Magyarország oltóanyagból.

Azt is közölte: Magyarországon érhető el a legtöbb fajta vakcina a világon és az EU-ban első-második helyen vagyunk az átoltottság tekintetében.

Az újranyitás lehetséges idejéről szólva azt mondta: a jövő nagy kérdése, hogy az eddig kifejlesztett oltások a később megszülető mutánsokkal szemben is védenek-e majd. Ha a válasz igen, akkor hamar tudunk nyitni, ha nem, akkor teljesen új helyzetben találjuk magunkat - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem mondhat beszédet Menczer Tamás Pilisborosjenőn, miután a polgármester visszavonta a meghívását a tiltakozások miatt
Tömöri Balázs előbb meghívta, majd lemondta Menczer szereplését, mert többen tiltakoztak miatta. A politikus hajnalban kapott üzenetben értesült a döntésről, és ki is borult.


Pilisborosjenő polgármestere, Tömöri Balázs a közösségi oldalán jelentette be kedden, hogy az október 22-én, 17 órakor kezdődő nemzeti ünnepi rendezvényen Menczer Tamás országgyűlési képviselő is részt vesz. A bejegyzés azonban vegyes fogadtatásban részesült, többen is jelezték, hogy nem örülnek a politikus érkezésének.

A polgármester szerdán újabb posztban tudatta a nyilvánossággal, hogy „megosztottság-növelő hatása miatt néhány perce lemondtam Menczer Tamás országgyűlési képviselő október 22-ei nemzeti ünnepen elmondani tervezett pilisborosjenői beszédét”.

Tömöri bejegyzésében azt is megosztotta: „Nem jól ítéltem meg a napi darálóban a helyzetet és sok más szempont is felmerült és elgondolkodtatott azon felül, hogy figyelembe kell vennem azt is, hogy a falubeli szavazók (is) pártpolitikai alapon megosztottak”. Hozzátette, hogy fontosnak tartja, hogy a település nemzeti ünnepei a jövőben is „aktuális pártpolitikától és megosztottságtól-mentes, mindenki számára nyitott és méltóságteljes események” maradjanak.

A polgármester megjegyezte azt is, hogy azok számára, akik másképp szeretnének emlékezni, többféle országos rendezvény is elérhető.

Menczer Tamás végül Zsámbékon mond majd ünnepi beszédet.

A történtekre reagálva a képviselő közösségi oldalán azt írta: „Pilisborosjenő liberális polgármestere nem engedi, hogy részt vegyek a nemzeti ünnepi rendezvényen. Előbb meghívott, és most hajlani 3-kor tájékoztatott, hogy nem engedi, hogy részt vegyek. Írta ezt nekem hajnali 3-kor. Van, aki olyankor bátor. Polgármester úr attól tart, hogy én mit fogok mondani az ünnepi beszédemben. De engem nem hívott fel, nem kérdezett meg, nem egyeztetett velem, csak közölte, hogy nem engedi, hogy részt vegyek a rendezvényen. Rendben.”

A bejegyzés végén még hozzátette:

„milyen érdekes, hogy a társaságom nem volt terhes polgármester úrnak akkor, amikor egy milliárdos szennyvízberuházásért könyörgött, amikor egy milliárdos szennyvízberuházást kért tőlem, akkor nem volt terhes a társaságom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Havonta találkozhatott Semjén Zsolttal Hilarion metropolita, akit szexuális zaklatással vádoltak – állítja az egykori ministránsfiú
Volt asszisztense, George Szuzuki azt állítja, Semjén és Hilarion Alfejev olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba.


Havonta egyszer Semjén Zsolttal találkozhatott „nem hivatalos keretek között” Hilarion Alfejev metropolita, akit tavaly szexuális zaklatás vádja miatt az Orosz Ortodox Egyház vezetése eltávolított a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről – állítja az egykori ministránsfiú, aki megvádolta Hilariont. Erről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be a The Insider Russia orosz lap cikke alapján.

Az oknyomozó újság George Szuzuki „vallomását” hozta le, aki elmesélte, mi mindent tapasztalt Hilarion mellett Magyarországon 2022-től kezdődően. Elmondta például, hogy korábban azt hitte, a metropolita egy mélyen hívő ember, de „mindez csak illúzió volt”, mert mint arra rájött, „a hitet pénzkereseti eszközként használja”, „számára az egyház nem több, mint üzlet”. Azt is elárulta, hogy Hilarion alig érintkezett a híveivel, mivel percekkel a szertartások kezdete előtt érkezett és a prédikáció után rögtön távozott is. Ezzel szemben az orosz nagykövettel például havonta személyesen találkozott, a nagykövetség munkatársaival pedig heti rendszerességgel egyeztetett a segédje. Szuzuki szerint ezek a kapcsolatok mind informálisak voltak, és vagy a nagykövetségen, vagy éttermekben zajlottak, de néha a metropolita a lakásán fogadta őket.

Hilarion volt munkatársa arról is beszámolt, hogy többször is tanúja volt az egyházvezető és Orbán Viktor találkozóinak.

Semjén Zsolttal viszont gyakrabban, „nagyjából havonta egyszer” találkozott „szintén nem hivatalos keretek között” – mondta. Állítása szerint olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba. Egyszer Szuzuki szolgálta fel a teát akkor, amikor a miniszterelnök-helyettes nejével együtt Hilarionnál vendégeskedett, Semjén feleségének pedig állítólag annyira ízlettek a japán fiú által készített édességek, hogy még a receptet is elkérte tőle.

A volt asszisztens azt mondta, minden ilyen találkozó négyszemközt zajlott, de a metropolita időnként neki és más asszisztenseknek is mesélt ezekről. „Például arról folytak tárgyalások, hogyan segíthetne Magyarország az orosz üzletembereknek és oligarcháknak – például befektetésekért cserébe letelepedési engedélyek kiadásával, vagy a szankciók feloldásáért lobbizva. Több millió eurós ügyletekről volt szó” – állítja Szuzuki.

Elmondása szerint Hilarion „aktívan közreműködött abban is, hogy Kirill pátriárka ne kerüljön fel a szankciós listára”. Úgy fogalmazott, a metropolita „gyakorlatilag hidat képezett az orosz és a magyar hatóságok között”, ami „mindkét félnek, és persze magának Hilarionnak is hasznot hozott”.

Például diplomáciai rendszámú kocsival járt, külföldi útjain a kormányzati terminált használta, 2022 őszén pedig alig néhány hónap alatt megkapta a magyar állampolgárságot a cikk szerint. Szuzuki azt is mondta, hogy míg a híveinek arról beszélt, hogy kolostorban lakik, valójában egy Budapest közelében lévő birtokot vett meg magának, ahol luxuskörülmények között élt. Erről korábban a Novaja Gazeta orosz lap is beszámolt: egy 820 millió forintos, a 2360 négyzetméteres házról lehet szó, amely 14 szobával, medencével, edzőteremmel, borospincével és nagy parkolóval rendelkezik. Miután eltávolították a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről, a csehországi Karlovy Varyba helyezték át, de Szuzuki úgy tudja, csak vasárnaponként, és nem is minden héten jelenik meg Hilarion a Szent Péter és Pál templomban, továbbra is budapesti birtokán él.

A volt asszisztens tavaly nyáron vádolta meg szexuális zaklatással a metropolitát, akitől 2024 januárjában szökött meg. Elmondása szerint ekkor orvosi vizsgálatra hivatkozva távozott Budapestről. Titokban összepakolt, hajnalban taxival kiment a repülőtérre, majd isztambuli átszállással Japánba repült, ahol feljelentést tett Hilarion ellen.

A The Insider Russia cikkében azt állította, hogy az egyházvezető élethosszig tartó anyagi támogatást ajánlott neki a hallgatásáért, de ő visszautasította. Most már arra kéri, hogy vonja vissza a zaklatási vádakat és szüntesse meg a YouTube-csatornáját.

Szuzuki ellen büntetőeljárás indult Magyarországon, mert 30 ezer euró értékben lopott értéktárgyakat a metropolita házából, mielőtt Japánba menekült volna. A férfi viszont azt mondja, az órát, amely miatt Hilarion feljelentette őt, még a metropolita adta neki letétbe, ő pedig már visszajuttatta ügyvédjén keresztül.

Azt is állítja, hogy Hilarion ügyében egy éve nem történik előrelépés, mert „nem tudják kézbesíteni az idézést”, és a metropolita pedig nem megy be a bíróságra.

Kérdéseinkkel megkerestük a Miniszterelnökséget. Ha válaszolnak azokra, cikkünket frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Telex: vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kihallgatása után
A lap forrása szerint azért nem a főbejáraton engedte ki az ezredes a volt vezérkari főnököt, mert ott rögtön a propagandasajtóval találta volna szembe magát.


Függelemsértés miatt vizsgálat indult egy rendőr ezredes ellen, amiért nem a főbejáraton, hanem egy hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a rendőrség épületéből a gyanúsítotti kihallgatása után – írja a Telex rendőrségi forrásra hivatkozva.

Mi is megírtuk, hogy múlt héten Kaposváron hallgatták ki gyanúsítottként a volt vezérkari főnököt, mert a gyanú szerint Kötcsén meglökte a Mandiner egyik munkatársát, és garázdaság vétsége miatt eljárás indult ellene. Ruszin-Szendi Romolusz a Facebookon akkor azt írta, egy vidéki rendőrkapitányságon kellett megjelennie, ahol a Hír TV stábja már várta.

A Telex szerint

a gyanúsítotti kihallgatás után egy rendőr ezredes a felettese utasítása ellenére a hátsó, úgynevezett gazdasági bejáraton engedte ki a volt vezérkari főnököt, mert a főbejáratnál, az épületen kívül a propagandasajtó várakozott. Az ezredes ellen függelemsértés miatt indult vizsgálat,

ami azt jelenti, hogy egy rendőr nem tartja be az alá-fölérendeltségi viszonyokat, például nem a felette utasításai szerint cselekszik, ezzel megsértve a belső hierarchiát és a szolgálati szabályokat.

A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyben, és Ruszin-Szendi Romuluszt sem szeretett volna nyilatkozni a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő fotókon a szolnoki buszbaleset helyszíne: mindenhol mentők és tűzoltók dolgoztak
A legfrissebb információk szerint a mentők 23 embert – 19 elnőttet és 4 gyermeket – szállítottak kórházba. Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett.


Mint azt mi is megírtuk: szerda reggel egy helyi járatos busz letért az útról, és a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumnak csapódott.

A legfrissebb információk szerint a mentők 23 embert – 19 elnőttet és 4 gyermeket – szállítottak kórházba a helyszínről. Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett

– közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a helyi járatú autóbusz a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött, a jármű az épület azon részébe csapódott, ahol nem tartottak órát; a sérültek egyike egy gyalogos volt.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint számos mentőautó és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Életmentő beavatkozásra nem volt szükség, a sérültek jellemzően zúzódásokat szenvedtek és felmerült a csonttörés lehetősége. Egy idős nő állapota minősült súlyosabbnak, ő fej- és gerinctáji sérüléseket szenvedett, de eszméleténél vol. Többen könnyen sérültek – tette hozzá.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy az autóbusz 8 óra előtt Szandaszőlős irányából Szolnok belvárosa felé haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között, a Tisza-hídról lehajtva, a körforgalomban a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött. A balesettel érintett útszakaszt egy időre lezárták.

A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást – közölték.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján arról tájékoztatott, hogy a busz áramtalanítását és a baleset során kidőlt fa eltávolítását szolnoki hivatásos tűzoltók végezték, a helyszínre érkeztek a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a társhatóságok szakemberei is.

Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni – írták.

A helyszínről megdöbbentő fotók készültek:

A város polgármestere, Györfi Mihály egy videót is közzé tett arról, ahogy a második helikopter megérkezik a helyszínre:

Később pedig videóban számolt be az eseményekről, ebben azt is elmondta, hogy szerencsére mindkét helikopter sérültek nélkül szállt fel:


Link másolása
KÖVESS MINKET: