HÍREK
A Rovatból

Orbán: a Európai Bizottság álláspontja szégyenletes

A kormányfő szerint „teljesen nyilvánvaló, hogy az oktatási törvény módosítását kérik”, ennek pedig az a célja, hogy „rákényszerítsenek minket, hogy az LMBTQ-aktivistákat be kell engedni az iskolába”.


Mint azt mi is megírtuk, az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette: a melegellenes részeket tartalmazó pedofiltörvény és a Micsoda család! című gyermekkönyv megbüntetése miatt is jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben.

Orbán Viktor erre reagálva pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott: "egy jogi huliganizmussal állunk szemben...ez egy randalírozás".

"Mind a családjog, mind az oktatás kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik. Tehát semmi köze ehhez Brüsszelnek, ehhez képest ebben az ügyben akarnak velünk szemben eljárást indítani. Másrészt szégyenletesnek is tartom. Ha már a Bizottság így minősítette a magyar törvényt, akkor azt kell mondanom, hogy a Bizottság álláspontja szégyenletes"

- tette hozzá Orbán, aki szerint

"teljesen nyilvánvaló, hogy az oktatási törvény módosítását kérik, és a célja ennek a kérésnek, hogy rákényszerítsenek minket, hogy az LMBTQ-aktivistákat be kell engedni az iskolába. De a mi döntésünk az, hogy a gyerekeink közé nem fogjuk őket beengedni. A gyerekek szexuális nevelése a szülők feladata, a gyerek a szülőé, a szülő dönt a neveléséről".

A kormányfő szerint az iskolákban lehet szexuális felvilágosítást tartani, ha a szülő ezzel egyetért, "de akkor sem lehet oda beengedni senki mást a tanáron, illetve az iskolaigazgató által erre alkalmasnak vélt személyeken kívül".

"Úgy érezzük, hogy el akarják venni tőlünk a gyerekeket"

- fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt: "égnek áll az ember haja időnként, hogy mi történik Nyugat-Európában". Szerinte a Nyugat a szexuális oktatás terén nem a szerves fejlődés útját követi.

"Itt a gyerekeink szabadságáról van szó. A magyar ember olyan, hogy amikor a gyerekéről van szó, akkor valami ott a gyomortájékon megmozdul. Nem engedhetjük, hogy szexuális propagandisták grasszáljanak az iskolában" - fogalmazott Orbán, aki azt is megjegyezte:

Ha a szülő úgy dönt, hogy a gyereke nap mint nap találkozzon "valamilyen szivárványos aktivistával, akkor majd megszervezi, aztán majd lesz, ahogy lesz, amíg a gyereknek ez valami egészen mély kárt nem okoz, addig az állam nem avatkozhat be".

Arról, hogy miért nem ment el a témában tartott európai parlamenti vitára, Orbán azt mondta, "nem hívtak", és amúgy sem érezte úgy, hogy a vita olyan szintre, "döntő pillanatra" jutott volna, hogy ott lett volna a helye.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Figyelmeztet az MVM a januári gázszámla kapcsán, ez minden lakossági fogyasztót érint
A cég azután függesztette fel a számlázást, hogy Orbán Viktor bejelentette a rezsistopot. Arra figyelmeztetnek, egyelőre senki se fizesse be a fűtésszámláját.


A kormány a múlt héten rezsistopot jelentett be, ami azt jelenti, hogy a rendkívüli hideg miatt átvállalja a családoktól a januári fűtési többletfogyasztás költségét. Az MVM a technikai részletek kidolgozásáig felfüggesztette a lakossági számlák kiküldését. A részletszabályokat még nem hirdette ki a kormány, ezért az MVM most azt üzente a Facebookon, hogy

aki már megkapta a januári fűtésszámláját, egyelőre ne fizesse be.

A cég azt is jelezte, hogy a „rezsistop” miatt nem szükséges számlázási módot váltani.

A szolgáltató január 21-én közölte, hogy Orbán Viktor bejelentése után leállították a számlázást, mivel a döntés végrehajtásának pontos részletei még nem ismertek. „Kérjük, hogy minden ügyfél várja meg a részletes tájékoztatásunkat, akkor is, ha a napokban kapják meg a számlát, illetve akkor is, ha már megkapták az aktuális számlájukat, és be is fizették azt” – írták a múlt héten.

Sokan tanácstalanok, hiszen a januári számlák egy részét már kézbesítették, és többen be is fizették.

Az MVM egyelőre annyit közölt, hogy a már befizetett összegek sorsáról később adnak tájékoztatást. Valószínűsíthető, hogy a többletbefizetéseket a következő havi elszámolásnál írják majd jóvá, de a hivatalos mechanizmus kidolgozása még folyamatban van.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint várhatóan e hét közepére születik konkrét döntés a rezsistop részleteiről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lebontanák a zuglói buszpályaudvart: a NER-es cég 1,5 milliárdot és egy szakrendelőt ad, de két telket kér ingyen
A ZVK Development Kft. a Bosnyák téri beruházás vitáinak lezárására tett ajánlatot Zuglónak. A testület csütörtökön dönt a napi 32 ezer utast kiszolgáló végállomás sorsáról.


Lakóház a buszpályaudvar helyén, szakrendelő a földszinten – ezzel az ajánlattal próbálja peren kívül lezárni a vitát a zuglói önkormányzattal a kormányközeli ingatlanfejlesztő. Balázs Attila cége, a ZVK Development Kft. másfél milliárd forintot fizetne a kerületnek a megállapodástól számított 30 napon belül, és vállalná egy új szakrendelő teljes körű megépítését is. Ennek azonban komoly ára van: a cég két önkormányzati telket kér cserébe, ingyen - írja a Népszava.

Az ajánlat szerint a fejlesztő először az Örs vezér terén, az Ikea és a Sugár üzletház előtti, jelenleg buszpályaudvarként működő területet kapná meg. Ide építenének egy lakóházat, amelynek alsó szintjein alakítanák ki az új szakrendelőt, közvetlenül a nagy forgalmú Kerepesi és Nagy Lajos Király útja torkolatában.

Amikor az új intézmény elkészül és átköltözik, az önkormányzatnak át kellene adnia a jelenlegi szakrendelő ingatlanát is, amelynek helyére szintén lakóházat húzna fel a cég. A Népszava szerint a két lakóprojekt üzleti eredménye biztosítaná a szakrendelő létesítésének fedezetét.

Az érintett Örs vezér téri buszpályaudvarról jelenleg tucatnyi troli és busz indul, egy átlagos munkanapon csaknem 850 járat hagyja el a végállomást, és hozzávetőleg 32 ezer fel- és leszállás történik itt.

„Az ajánlat a két fél között fennálló viszony peren kívüli rendezésére tett javaslatként értékelhető, így kell mérlegelni” – idézte a lap Rózsa Andrást, Zugló momentumos polgármesterét. A kerületvezető szerint a döntés előtt az önkormányzatnak előbb arról kell határoznia, hogy a meglévő szakrendelő felújításával vagy egy új építésével oldja-e meg a kérdést. Ha az utóbbit választják, csak utána következhet a helyszín kijelölése. A javaslatról a zuglói képviselő-testület csütörtökön tárgyal.

A fejlesztő az idővel is sürgeti a kerületet: jelezte, hogy az év elején befejezik a Bosnyák téri beruházást és levonulnak a területről, így addig van reális esély az együttműködésre.

A vita hátterében a Bosnyák tér mögött felépült, az állam által 244 milliárd forintért felvásárolt irodakomplexum áll. A beruházó gyakorlatilag a projekt indulása óta vitatja a kerülettel kötött előzetes megállapodásban foglaltakat. A cég 2023-ban, még Horváth Csaba (MSZP) polgármestersége idején 2,9 milliárd forintot ajánlott, de azt a testület akkor nem fogadta el. A mostani, másfél milliárdos ajánlatot a cég azzal indokolja, hogy időközben 1,3 milliárdot költöttek 13 kerületi iskola udvarának felújítására, amit hivatalosan adományként végeztek.

Tavaly májusban a kerület határozatban erősítette meg, hogy a beruházást nem támogatják, mert az túlterjeszkedik a helyi építési szabályzat és a telekeladási szerződés keretein, továbbá további közlekedési fejlesztéseket is várnak a cégtől.

Rózsa András korábban azt is kilátásba helyezte, hogy beperlik a céget, ha nem sikerül aláírni a településrendezési szerződést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jakab Péter: Felajánlottam az összefogást, Magyar Pétertől egy röhögő emojit kaptam
A Jobbik volt elnöke revansot venne a 127 szavazatos vereségért, ezért szövetkezett a DK-val. Azt állítja, a helyi tiszások is inkább rá szavaznának, nem a saját jelöltjükre.


Jakab Péter szerint azért lett a Demokratikus Koalíció választókerületi jelöltje Miskolcon, mert míg Magyar Péter nemet mondott az összefogásra, addig Dobrev Klára igent. A Telexnek adott interjúban kifejtette, hogy a DK-val lényegében 2019 óta folyamatosan kapcsolatban állnak, és a 2018-as Fidesz-győzelem utáni társadalmi igény vezetett az ellenzéki pártok közeledéséhez, ami szerinte természetes folyamatként torkollott a mostani együttműködésbe. Jakab elmondta, hogy az általa ideálisnak tartott összefogás a Tiszától a DK-ig terjedne, mert véleménye szerint az nem rendszerváltás, ha a kétharmados többséget csak átadják egy másik pártnak. „Azt rezsimváltásnak hívják” – fogalmazott.

Úgy véli, a valódi rendszerváltás az, amikor a pártok együtt biztosítják a kétharmadot és közben egymást is ellenőrzik. „Magyar Péter egyelőre nemet mondott az összefogásra, Dobrev Klára meg igent. Innentől kezdve teljesen világos volt, hogy a Nép Pártján és a Demokratikus Koalíció együtt indul” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a lehetőséget a Tisza felé is nyitva hagynák.

A politikus szerint a DK-val kötött megállapodás után teljesen természetes volt, hogy Miskolcon ő indul, mivel van egy „adóssága” a fideszes Csöbör Katalinnal szemben, akitől 2018-ban 127 szavazattal kapott ki. Állítása szerint a DK is világosan látja, hogy összefogással megfordítható az eredmény. Ennek érdekében felszólította a Tisza Pártot a visszalépésre.

„Várjuk a Tisza Párt és az ismeretlen tiszás katona bejelentését is, hogy visszalép, és nem osztja meg az ellenzéki szavazatokat”

– mondta. Állítása szerint még a helyi Tisza-szimpatizánsok sem értik, miért indítanak rá jelöltet egy szerinte simán nyerhető körzetben.

Arra a felvetésre, hogy miért egy országosan vezető párt jelöltjének kellene visszalépnie egy 0 százalékos párt jelöltje javára, Jakab Karácsony Gergely példáját hozta fel. „Ilyen értelemben Karácsony Gergely se lehetne Budapest főpolgármestere, hiszen nem nagyon mérhető a pártja” – érvelt. Szerinte itt nem a párt támogatottsága a lényeg, hanem az, hogy neki van esélye legyőzni Csöbör Katalint, amihez az kell, hogy mindenki felsorakozzon mögé. A Tisza jelöltjét ismeretlennek nevezte, akiről nem tudni, mit gondol a helyi ügyekről. „Nagyon nehéz arra biztatni az embereket, hogy szavazzanak valakire, akiről nem tudunk semmit” – fogalmazott. Ezzel szemben Magyar Péterről azt mondta, ő nem ellenzékiekkel, hanem „Orbán államtitkáraival és utazó nagyköveteivel” fog össze, ami Jakab szerint inkább a „rezsim átmentésére hajaz, mintsem a rendszerváltásra”.

Jakab Péter elutasította, hogy a küzdelem a pártlogók versenyévé silányuljon, és úgy vélte, a választóknak nem logókra, hanem személyekre kellene szavazniuk. A 2018-as választási eredményével kapcsolatban azt állította, hogy a Jobbik logója inkább nehézséget jelentett számára. „Nekem a pártlogó inkább nehézséget jelentett, hiszen a Jobbik 20 százalékot ért el, én meg 38 százalékot. Lehet, hogy ha logó nélkül, csak egyszerű miskolciként indulok el, akkor győzni tudok” – mondta. Ezt Vona Gábor akkori pártelnök „pökhendiségével” magyarázta, ami szerinte hatott a választókra. „Ugyanazt a pökhendiséget mutatta a Jobbik elnöke 2018-ban, mint most Magyar Péter” – húzott párhuzamot. Jakab szerint a választók nem szeretik ezt a hozzáállást, és úgy érezte, emiatt büntették meg őt Miskolcon. „Örülnék, ha Magyar Péter nem követné el a '18-as Vona Gábor hibáját, és nem mondaná azt pökhendi módon, hogy csak ő, csak egyedül, és senki más nem jöhet szóba” – mondta Jakab, majd hozzátette:

„Felajánlottam az összefogást, Magyar Pétertől egy röhögő emojit kaptam. Nem túl államférfiúi viselkedés, de az nevet, aki utoljára nevet”

- mondta Jakab Péter.

A felelősség kérdését firtató kérdésre, miszerint mi lesz, ha miatta veszít a Tisza Párt jelöltje, a politikus a felelősséget Magyar Péterre hárította.

„Ezt a kérdést Magyar Péternek kell feltenni. Vállalja-e azt a kockázatot, hogy ráindulnak Jakab Péterre, Varju Lászlóra, Hadházy Ákosra és más beágyazott ellenzéki jelöltekre?”

– kérdezett vissza. Szerinte egy esetleges vereség után Magyar Péternek kellene megmagyaráznia, miért állította, hogy egyedül is nyerni tud. „Innentől kezdve nem én leszek a felelős, hanem az, aki felelőtlen módon senkivel nem működik együtt” – jelentette ki.

A Nép Pártján elnöke reagált arra az elemzői véleményre is, hogy Magyar Péter sikere éppen a régi ellenzéki pártoktól való elzárkózásnak köszönhető. Jakab szerint ő mást hall az elemzőktől: „Magyar Péter sikerének titka, hogy beházasodott a Fideszbe, és az emberek bennfentesnek tartják”. Kritizálta a Tisza Párthoz csatlakozó, korábban a NER-ben szerepet vállaló politikusokat, Kapitány Istvánt és Orbán Anitát. „Nekem az a benyomásom, hogy egy Fidesz-mentőcsónak épül Kapitány urakkal, ahova majd szépen át lehet szállni” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy ha ő nem indulna, a választói otthon maradnának. „Higgye el, ha én nem indulok el, a választóim otthon maradnak, és nem fognak Magyar Péterre szavazni. Megengedhetjük ezt a luxust?” – tette fel a kérdést.

Saját politikai pálfordulásával kapcsolatban, miszerint korábbi jobbikosként most a DK-val kampányol, azt mondta, két oka is van a gördülékeny együttműködésnek. Egyrészt szerinte annak idején ő tette „együttműködés-kompatibilissé” a Jobbikot, másrészt ma már a Nép Pártján elnökeként egy nem ideológia-, hanem emberközpontú pártot vezet. Önmagát „közös nevezőként” és „kéksapkásként” jellemezte, aki a DK-sokkal és a tiszásokkal is szót érthetne.

Jakab Péter bízik a győzelmében, és állítása szerint sok miskolci Tisza-szavazó is jelzi neki, hogy bár országosan Magyar Péter pártját támogatják, helyben rá fognak szavazni.

„Olyan helyi képviselőt szeretnének, aki nyersen, őszintén, kíméletlenül képviseli a várost a parlamentben akkor is, ha a Tisza kormányoz és akkor is, ha marad a Fidesz”

– idézte őket. Elmondta, hogy hamarosan nyilvánosságra hoznak egy Miskolcon készülő felmérést.

A DK-Nép Pártján szövetség részleteiről elárulta, hogy minden DK-s jelöltet támogatnak, de pártjának logója csak az ő miskolci kampányanyagain szerepel majd. Közös listát azért nem állítanak, mert akkor 10 százalékos lenne a bejutási küszöb. „Nem szeretnénk egy esetleges 9 százalékos DK-Nép Pártján-eredményt kidobni a kukába” – indokolt.

Arra a kérdésre, hogy szerepel-e majd a DK országos listáján, kitérő választ adott, de azt egyértelműsítette, hogy ha bejut a parlamentbe, a DK frakciójába ülne be.

„Szerintem nem kérdés. Miután a DK és a Nép Pártján szövetséget kötött, egyértelmű, hogy nem a Tisza frakciójába fogok ülni” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kókler fideszes bűnözőnek nevezte Takács Pétert, aki szerinte tönkretette a magyar egészségügyet
A Tisza Párt elnöke szerint az államtitkár hazudik a tervezett kórházbezárásokról. Úgy látja, hogy pont az Orbán-kormány tett tönkre 225 osztályt és hagyott 40 ezres ápolóhiányt maga után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Magyar Péter a Facebookon bírálta Takács Pétert. A Tisza Párt elnöke szerint az egészségügyi államtitkár arról „hazudozik”, hogy egy kormányváltás után bezárásra kerülne egy-egy vidéki kórház, amiből állítása szerint „egy szó sem igaz”.

Magyar Péter úgy véli, felháborító, hogy

„pont egy olyan kókler fideszes bűnöző hazudja ezt, aki tönkretette a magyar állami egészségügyet”.

Posztjában azt írja: „Az Orbán-kormány 10 ezer kórházi ágyat szüntetett meg, bezárt 225 kórházi osztályt, köztük rengeteg szülészetet. 1010 betöltetlen háziorvosi praxist és 40 ezres ápolóhiányt, valamint tragikus egészségügyi adatokat hagynak maguk után Takácsék. Évente negyvenezer honfitársunk hal meg jelenleg megelőzhető és kezelhető betegségben, a magyarok öt évvel rövidebb ideig élnek, mint az uniós átlag.”

A Tisza Párt elnöke szerint „Orbán hazug janicsárjának” ezek után van képe a Tiszát vádolni. Ezzel szemben azt ígéri:

„A TISZA-kormány minden vidéki kórházat fejleszteni fog a hazahozott uniós forrásokból és minden régióban szuperkórházat fejlesztünk. Évente minimum 500 milliárd forinttal fogunk többet költeni az állami egészségügyre. Ennek a forrása pedig pont az Orbán-kormány propaganda költéseinek megszüntetése lesz.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy Takács Péter „mehet nemsokára szakvizsgára készülni és egy hazugság elvonókúrára”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk