a férfi saját magát lőtte le manhattani irodájában, de ezt hivatalos források nem erősítették meg.
A rendőrség annyit közölt, hogy csütörtök délelőtt 11:10-kor riasztották a mentőegységeket, de mire a helyszínre értek, a milliárdos már halott volt. A halál pontos okát pedig majd a boncolás során fogják megállapítani.
Lee 2006-ban alapította a Lee Equity nevű céget, aminek haláláig elnöke volt. Korábban a Thomas H. Lee Partners elnöke és vezérigazgatója volt, ezt a céget 1974-ben alapította. Az elmúlt 46 évben több mint 15 milliárd dollárnyi tőkét fektetett be, beleértve olyan márkanevek megszerzését és későbbi eladásait, mint a Snapple Beverages és a Warner Music.
Filantróp is volt, több szervezett bizottságában részt vett, mint például a Harvard Egyetem vagy a Zsidó Örökség Múzeuma.
A Forbes szerint halálakor 2 milliárd dolláros 717 milliárd 730 millió forintos vagyona volt
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
78 éves korában meghalt az amerikai milliárdos, Thomas H. Lee - írja a Reuters.
A hírről a család adott ki közleményt, de a halál okát nem osztották meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:
„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”
Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”
A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”