HÍREK
A Rovatból

Ők lehetnek az új Trump-kormány kulcsemberei, Elon Musk is szerepet kaphat

A Tesla-vezért a kormányzat hatékonyságát felügyelő bizottságban tudná elképzelni az újraválasztott elnök. De már vannak ötletek a gazdasági vezetőkre és a külügyminiszter személyére is.


A Financial Times értesülései szerint Donald Trump újraválasztását követően ismét „rendhagyó” személyekkel kívánja betölteni kormányának legmagasabb pozícióit. Míg első ciklusában főként az üzleti világ meghatározó alakjai és katonai vezetők kaptak helyet kabinetjében, most olyan lojalistákban bízna, akik támogatják a legmerészebb ötleteit is.

A cél most az, hogy olyan személyeket találjon, akik hűségesek hozzá és képes lehet átvinni a Szenátuson is a kinevezésüket, ami a Republikánusok felsőházi többsége miatt egyszerűbbé válhat.

A listán az első helyen Elon Musk, a Tesla és X (korábban Twitter) vezérigazgatója szerepel. Musk a kampány utolsó szakaszában komoly támogatást nyújtott Trumpnak, és millió dolláros ösztönzőket ajánlott azoknak a választóknak, akik aláírásukkal támogatták a szólásszabadság és a fegyvertartás jogát.

Trump már kijelölte Muskot egy új hatékonysági bizottság élére, amely a szövetségi kormány teljes pénzügyi és működési átvilágítását végzi el, és radikális reformokat javasolhat.

Más Trump-hűségesek, mint Howard Lutnick, a Cantor Fitzgerald vezetője, illetve Mike Johnson, a képviselőház vezető republikánusa, szintén fontos szerepet játszhatnak a januárban felálló adminisztrációban. Az újraválasztott elnök tanácsadói csapatába visszatérhet Stephen Miller és Steve Bannon is.

A kabinetfőnöki pozíció egyik legfőbb várományosa Susie Wiles, Trump kampánymenedzsere, akit „az amerikai politika egyik legbefolyásosabb személyeként” emlegetnek. További jelöltek között említik még Brooke Rollins konzervatív ügyvédet, aki Trump első ciklusában belföldi politikai tanácsadóként dolgozott, valamint Kellyanne Conway korábbi vezető tanácsadót is.

A gazdasági ügyekért felelős szerepekre Scott Bessent, a Key Square Capital Management alapítója, és John Paulson milliárdos neve is felmerült. Mindketten támogatták Trump vámreformjait. A Fed, vagyis a Szövetségi Jegybank elnöki posztjával kapcsoaltban Kevin Hassett, Trump volt gazdasági tanácsadója, valamint Kevin Warsh neve került szóba.

Az egyik legesélyesebb külügyminiszteri jelölt Ric Grenell, Trump korábbi németországi nagykövete, aki előző elnöksége alatt az amerikai hírszerzés megbízott igazgatójaként is szolgált. Védelmi miniszterként Tom Cottont, az arkansasi szenátort tartják esélyesnek, aki ugyancsak hű szövetségese Trumpnak.

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban Trump egyik kihívója volt az elnökválasztási kampányban, várhatóan közegészségügyi kérdésekben kaphat fontos szerepet. Kennedy, aki kritikus a kötelező oltásokkal szemben, valószínűleg újragondolná az Obamacare programot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kétmillió forintért rendelt turulszobrot egy alföldi község polgármestere, de nem veszi át és nem fizeti ki az alkotást
A szobrász szerint a kétmilliós alkotás egy éve átadásra vár. Már az is felmerült, hogy másnak adja el a turult, ha a falu nem lép.


Tölgyesi Poós Anna szobrász egy éve készített el egy turulszobrot Kaskantyú település számára, de az alkotást azóta sem vették át.

A művész elmondása szerint a szobor ára kétmillió forint volt, ennek felét a bronzöntés költsége tette ki, a másik fele a tiszteletdíja lett volna, amelyről lemondana a település javára.

Hozzátette, hogy „ha már biztos lesz, hogy sosem kerül az eredeti rendeltetési helyére”, akkor próbálja majd meg eladni másnak, írta meg a 24.hu.

A szobrász augusztus 12-én a község Facebook-oldalán nyílt levélben fordult a polgármesterhez.

Leírta, hogy többször is kereste Újházy Zsoltot, de nem érte el, a telefonhívásaira sem reagált. Az eredeti bejegyzés közel két hétig nem hozott előrelépést.

A helyzet akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton megosztotta a levelet saját oldalán. Ezt követően több hozzászólás érkezett, volt, aki azt vetette fel, hogy a szobrot inkább másnak kellene eladni.

Tölgyesi Poós Anna azt is közölte, hogy a bronzöntés költségét mindenképp vissza szeretné kapni. Úgy fogalmazott: a tiszteletdíjáról lemondana, „ez lenne az én ajándékom, így csak egymillió forintot kellene valahogy előteremtenie Kaskantyú derék polgárainak, hogy mégis legyen Turul szobor Kaskantyún”.

Újházy Zsolt polgármester továbbra sem reagált az ügyre. A falu vezetőjét független jelöltként a 2019-es önkormányzati választáson és tavaly is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk