Nyitva maradhatnak a szórakozóhelyek, egyelőre nem lesznek újabb szigorítások
A járványügyi intézkedésekről és a gazdasági helyzetről is tájékoztatott Gulyás Gergely a péntek délelőtti kormányinfón.
Kijelentette, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is. Kiemelte, hogy az első hullámban sikeres volt a védekezés, és most is ez a kormány célja, de úgy, hogy közben az ország működőképes maradjon. Erről beszélt egyébként Orbán Viktor miniszterelnök is péntek reggel.
"Nem engedhetjük meg, hogy a vírus tönkretegye a mindennapok normális életét, veszélyeztesse a munkahelyeket és a közoktatást. Úgy kell az országnak működni, hogy közben mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy az emberi élet és egészség védett legyen"
- mondta.
Gulyás szerint nem az a legfontosabb mutató, hogy hányan betegszenek meg, hanem az emberi élet védelme, e tekintetben pedig Magyarország továbbra is jól áll. Mint mondta, a halálozások száma érdemben nem nőtt az elmúlt időszakban, köszönhetően annak, hogy a második hullámban eddig többnyire a fiatalabb korosztály érintett.
A kormány szerint még mindig a vírus külföldről való behurcolása jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért is vezettek be szigorú határellenőrzést (szerinte még időben, amikor alacsonyabb volt a napi új fertőzöttek száma), amit továbbra is fenntartanak. Azt elismerte, hogy már belföldön terjed a fertőzés, de szerinte a külföldről érkezők adták át a vírust azoknak, akik aztán belföldön fertőztek tovább.
Felhívta még a figyelmet a már sokat ismételt óvintézkedésekre, a szociális védőtávolság és a kötelező maszkviselés fontosságára, amiket mindenkinek be kell tartani. Kérdésre válaszolva azt mondta,
a nemzeti konzultáció eredményeinek ismeretében döntenek arról, hogy szükséges-e ismét bevezetni az idősek vásárlási idősávját.
Azt is elmondta, hogy az egészségügy fel van készülve a második hullámra, a kormány pedig biztosítja a védekezéshez szükséges eszközöket. Gulyás szerint van elég kórházi ágy, lélegeztetőgép, maszk és egyéb védekezési eszköz, ezek utánpótlása is biztosított. A miniszter azt is közölte, hogy
10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a védekezéshez.
A koronavírus-tesztek kapcsán érkezett kérdésre azt felelte, olyan árat kell meghatározni, amely fedezi a tesztanyag beszerzését, de nem hoz háromszoros, négyszeres nyereséget. Ahogy Orbán Viktor is mondta,
hatósági áras lesz a teszt, de a pontos árról még nem döntött a kormány, csak annyi biztos, hogy 30 ezer forint alatt lesz.