HÍREK
A Rovatból

Nincs bizonyíték, hogy vérrögöt okoz az AstraZeneca oltása az Európai Gyógyszerügynökség szerint

Ausztria továbbra is használja a vakcinát, holott onnan jelentették az első, oltás utáni halálesetet.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság azt közölte, nincs bizonyítható összefüggés az AstraZeneca oltás és néhány beoltott vérrögképződése között.

Most az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is hasonló állásfoglalásra jutott.

Nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga okozott volna vérrögképződést, a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett vakcinája továbbra is beadható

- közölte az EMA csütörtökön.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami központú ügynökség közleményében arra reagált, hogy csütörtökön több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.

Az uniós ügynökség hangsúlyozta,

a vérrögképződés, vagy az ahhoz hasonló esetek kialakulása nem szerepel a vakcina előzetesen jelzett mellékhatásai között. Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) úgy foglalt állást, hogy az oltás előnyei továbbra is meghaladják az esetleges kockázatokat, a vakcina továbbra is beadható.

Kiemelték: a szóban forgó vakcinával beoltott embereknél a vérrögképződéses esetek száma nem haladja meg az általános adatokat. Március 10-ig összesen 30 ilyen esetet jelentettek közel 5 millió AstraZeneca oltóanyagával Európában beoltott ember közül. A vérrögképződéses esetek kivizsgálása folyamatban van - tették hozzá.

Közben Ausztria bejelentette, továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával

- erről döntött csütörtökön a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.

Ausztriában korábban - vasárnap - egy 49 éves ápolónő elhunyt véralvadási komplikációk következtében, ő halála előtt tíz nappal kapta meg az AstraZeneca vakcináját. Tüdőembóliával kezelt 35 éves kolléganőjét - aki azóta már jobban van - ugyanezzel a vakcinával oltották be ezt megelőzően.

„A saját érdekünkben és minden érintett érdekében messzemenőkig támogatjuk a sajnálatos eset kivizsgálását” - közölte az oltóanyagot gyártó AstraZeneca cég már vasárnap, jelezve, hogy kapcsolatban áll az osztrák hatóságokkal, és teljes mértékben támogatja a vizsgálatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Azért van annak egy diszkrét bája, hogy Fidesz képviselője pár órával azután szavazta meg a drogtörvény szigorítását, hogy a rendőrök drogot találtak a fiánál
A TISZA Párt elnöke egy rövid posztban reagált Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő fiának ügyére.


Magyar Péter is reagált Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő fiának ügyére.

„Azért van annak egy diszkrét bája, hogy a Fidesz móri országgyűlési képviselője pár órával azután szavazta meg a drogtörvény szigorítását, hogy a rendőrök drogot találtak a fiánál és előállították”

- fogalmazott Facebook-posztjában a TISZA Párt elnöke.

Mint azt mi is megírtuk: előállította a rendőrség Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő fiát, miután egy bejelentés miatt az otthonához vonultak. Az ügyet nyilvánosságra hozó Telex információi szerint a képviselő fiának otthonához garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök, és a férfinél egy gáz- és riasztófegyvert, valamint kis mennyiségű kábítószert is találtak.

Nem sokkal azután, hogy az ügy megjelent a sajtóban, Törő Gábor egy közleményt adott ki, amelyben arról ír, hogy ebben a helyzetben is kitart a fia mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„A jelen helyzetben is kitartok a fiam mellett” – megszólalt a fideszes képviselő, akinek a fiát előállították a rendőrök
A Telex információi szerint Törő Gábor fiának otthonához garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök.


A Telex írt róla nemrég, hogy egy fideszes országgyűlési képviselő fiát előállította a rendőrség, miután egy bejelentés miatt az otthonához vonultak.

Most az is kiderült, hogy melyik képviselő fiáról van szó. Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán jelentetett meg egy közleményt, amelyben azt írta:

„a mai napon megjelent hírek szerint rendőrségi eljárás indult a fiammal szemben. Tény, hogy az elmúlt időszakban fiam és élettársa között akadtak összezördülések, hangos viták, a legutóbb a rendőrséget is értesítették. Az ügy kivizsgálása zajlik. A jelen helyzetben is kitartok a fiam mellett. A gyermekeinket úgy neveltük, hogy tetteikért vállalniuk kell a felelősséget, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, így rájuk is. Bízom az igazságszolgáltatásban! Kérem a sajtó munkatársainak megértését.”

Mint azt mi is megírtuk: a Telex információi szerint a képviselő fiának otthonához garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök. A lap úgy tudja, hogy a férfinél egy gáz- és riasztófegyvert, valamint kis mennyiségű kábítószert is találtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Telex: Egy fideszes országgyűlési képviselő fiát állította elő a rendőrség, gázpisztolyt és kábítószert is találtak nála
A lap információi szerint a férfi otthonához egy bejelentés után, garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök.


Egy fideszes országgyűlési képviselő fiát állította elő a rendőrség, miután egy bejelentés miatt az otthonához vonultak, és kis mennyiségű kábítószert találtak nála – írja a Telex. A lap értesülését több, egymástól független forrás is megerősítette.

A Telex információi szerint

a férfi otthonához garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök, egy gáz- és riasztófegyver volt nála, azzal balhézott, a lakásban tartott kutatásnál került elő a kábítószer.

Az eset április 28-án este történt.

A lap kereste az országgyűlési képviselőt, de amikor az meghallotta, hogy a Telex újságírója hívja, kinyomta a telefont.

A lap a rendőrséget is megkereste, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Eldőlt: autómentes lesz a bulinegyedként is ismert Belső-Erzsébetváros több utcája
„Nyárra gyalogosbaráttá válik és megújul a Madách tér hátsó fele, a Kazinczy utcában és a Dob utcában pedig megoldódik az a közlekedésbiztonságilag is tarthatatlan helyzet, hogy bár a gyalogosok többségben voltak, de az autóforgalom miatt mégis veszélyben” - fogalmazott Vitézy Dávid.


Budapest VII. kerületének belső részében új, gyalogos- és biciklisbarát forgalmi rend kidolgozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője által jegyzett javaslatot 20 igennel, 10 nem szavazat ellenében fogadták el a képviselők.

Az új forgalmi rend életbelépésével utcaszakaszonként differenciált megoldásokkal biztosítják majd a helyben lakók érdekeinek védelmével párhuzamosan a gyalogos-kerékpáros forgalom elsőbbségét több szakaszon.

Az erre vonatkozó tervdokumentáció elkészítésének határideje június elseje.

Vitézy Dávid Facebook-posztjából pedig az is kiderült, hogy így „nyárra gyalogosbaráttá válik és megújul a Madách tér hátsó fele, a Kazinczy utcában és a Dob utcában pedig megoldódik az a közlekedésbiztonságilag is tarthatatlan helyzet, hogy bár a gyalogosok többségben voltak, de az autóforgalom miatt mégis veszélyben”.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: