Nicolas Sarkozy: Nagyon-nagyon nehéz, sőt, embert próbáló a börtönélet
Videókapcsolaton keresztül, a bíróság előtt szólalt meg hétfőn Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök, aki a börtönéletet „gyötrelmesnek” és „rémálomnak” nevezte.
- mondta Sarkozy, hozzátéve, hogy továbbra is ártatlannak vallja magát.
A Guardian tudósítása szerint arról beszélt, „soha nem fog beismerni olyasmit, amit nem tett”, és továbbra is az igazság győzelméért küzd. A meghallgatáson kérte, hogy büntetését házi őrizetben folytathassa, amíg megkezdődhet a márciusra kitűzött fellebbviteli eljárása.
Az ügyész indítványozta, hogy engedélyezzék Sarkozy kérelmét, de ne léphessen kapcsolatba a „líbiai ügy” más tanúival.
A politikus végül köszönetet mondott a börtön személyzetének, amiért „elviselhetőbbé tették a rémálmot”.
A volt francia köztársasági elnököt a bíróság szeptemberben bűnösnek mondta ki egy, a 2007-es elnökválasztási kampánnyal kapcsolatos ügyben. Sarkozyt azzal vádolták, hogy törvénytelen kampánytámogatást fogadott el Moamer Kadhafi líbiai diktátortól. Végül a korrupció, a sikkasztás és az illegális pártfinanszírozás vádja alól felmentették, de bűnszervezetben való részvételben bűnösnek találták. Bár az ítélet nem jogerős, a francia törvények alapján már most meg kellett kezdenie büntetését.
A politikus október végén vonult be a párizsi La Santé börtönbe, ahol egy rezsóval és tévével felszerelt egyszemélyes szobában tölti büntetését. Ő az első francia exelnök, akinek ténylegesen börtönbe kellett mennie. Érkezése után halálos fenyegetést is kapott: a közösségi oldalakon terjedt egy videó, amit egy rab készített, és amiben megfenyegette Sarkozyt. Az ügyben indított nyomozás részeként három rabot kikérdeztek, és lefoglaltak két mobiltelefont. A volt köztársasági elnököt két rendőr védi folyamatosan a börtönben, ami példátlan intézkedésnek számít.
A francia politika és a szavazók is megosztottan reagáltak a döntésre. A jobboldali politikusok politikai ítéletet emlegettek, Marine Le Pen pedig azt bírálta, hogy Sarkozynek már a fellebbezés jogerős lezárulta előtt börtönbe kellett vonulnia. Ezzel szemben a baloldali erők a bíróságok függetlenségét védték, és a törvény előtti egyenlőség fontosságát hangsúlyozták.