HÍREK
A Rovatból

„Nem hittem el” – üzlettársát sokkolta a 43 éves Haraszti Péter halála, a Triton vezére futás közben lett rosszul

A 43 éves vállalkozó egészséges életet élt, rendszeresen sportolt, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a halálát. Négy gyermeke volt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 24.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán edzés közben hirtelen rosszul lett, nem sokkal később pedig meghalt a Triton magánegészségügyi cég 43 éves alapítója és vezérigazgatója Haraszti Péter.

Haraszti Péter egészséges életet élt, rendszeresen sportolt, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a halálát. 43 éves vállalkozónak négy gyermeke volt.

Üzlettársát sokkolta a vállalkozó halála.

„Nem hittem el. Nem hittem el”

- mondta az RTL Híradónak Fábián Lajos, akivel együtt alapították az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi cégét, a Tritonlifeot, és az elmúlt 10 évben közösen építették a vállalatot. Azt mondta, Haraszti Péter egészségesen élt, rendszeresen sportolt.

„Péterrel nagyon sokat kommunikáltunk, és együtt menedzseltünk olyan életmódprogramot, ami ami a táplálkozásra nagyon odafigyelt. Nem volt túlsúlyos, sokat mozgott. Egy dolgot nem tudunk kivédeni az üzleti életben, ebben a környezetben különösen, ami most körülvesz minket, ez pedig az a hatalmas negatív stressz nyomás, amit mindannyian máshogy kezelünk”

- fogalmazott.

Az RTL Híradó által megkérdezett kardiológus szerint a nyári melegben végzett edzés extra terhelést jelent a szívnek.

„A szív túlterhelése ilyenkor többes, hiszen nem pusztán csak a hőtől akar megszabadulni, hanem a fizikai munkavégzést is el kell tudnia viselni. E kettős terhelés következtében olyan szimpatikus idegrendszeri túlhatások jelentkeznek, olyan mértékben növekszik a víz és elektrolit leadás, hogy ez extrém esetben súlyos ritmuszavar kiváltását okozhatja. Kamrai ritmuszavar, esetleg kamrafibrilláció beindulását is előidézheti, ami akár halálos is lehet” - fogalmazott Dr. Ofner Péter, aki szerint edzést szabadban reggel és késő este, vagy lehűtött teremben érdemes végezni nyáron.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt: A kritikus kórházi helyiségeknek csak a 48 százaléka megfelelően hűtött
Az egészségügyi miniszter konkrét számokkal vázolta fel, milyen jelenlegi klímahelyzet a kórházakban. Magyar Péter a szerdai kormányülés után bejelentette, 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adnak a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.


Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy megszületett az a kormányhatározat, amely a kórházi hűtési program 2026-os, első prioritású beavatkozásainak forrását biztosítja. Erről további részleteket a délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón mondanak majd, de addig is konkrét számokkal részletezte a jelenlegi helyzetet.

„Az aktuális állapot szerint a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken:

a) 402 db helyiség megfelelő hűtéssel rendelkezik (48%),

b) 303 db helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található (36%),

c) 110 db (13%) helyiség hűtése javítás alatt áll.”

Mint írja, „az 1. prioritású helyszínek és a hűtésrekonstrukciós program 2026. évre vonatkozó becsült forrásigénye összesen 3,668 milliárd forint.” Hozzátette: az idei évi beavatkozások és fejlesztések elvégzéséhez szükséges, hogy a kormány a forrást kormányhatározat útján biztosítsa.

Hegedűs már május végén arról kommunikált, hogy a kritikus helyiségek kevesebb mint fele rendelkezik megfelelő hűtéssel, miközben jelentős arányban alulméretezett berendezések működnek vagy éppen javítás alatt állnak. A most bejelentett, 3,668 milliárd forintos forrás az 1. prioritású helyszínek 2026-os beavatkozásait fedezi.

Magyar Péter a szerdai kormányülés után jelentette be, hogy a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adnak a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására. A részletekről a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.

Ajánljuk