Nem engedte kiszállni a NAV-ellenőröket egy budapesti taxis
Adóellenőrök sérelmére elkövetett, négy rendbeli személyi szabadság megsértése miatt állítottak bíróság elé gyorsított eljárásban egy 54 éves taxisofőrt - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Július 12-én a Nemzeti Adó és Vámhivatal négy adóellenőre az úszó-világbajnokság miatt Budapesten szervezett akció keretében a nyugta- és számlakibocsátási kötelezettség teljesítését ellenőrizte. A kora délelőtti órákban mind a négyen beültek egy Blaha Lujza téren várakozó taxiba.
A sofőr az utasokat az általuk megadott IX. kerületi úticéljukhoz vitte, a viteldíjat átvette, de arról sem számlát nem adott, sem a visszajáró pénzt nem adta át. Ekkor az adóellenőrök bemutatták szolgálati igazolványukat, és közölték a vádlottal, hogy a szabálytalanságról jegyzőkönyvet vesznek fel, és kérték, hogy adja át iratait.
A vádlott közölte a sértettekkel, hogy erre neki nincs ideje, és azonnal el is indult a kocsival - olyan nagy sebességgel, hogy az ellenőröknek esélyük sem volt kiszállni.
Természetesen többször felszólították a sofőrt, hogy álljon meg, de ő nem tett így. Az egyik ellenőr ekkor telefonon felhívta a NAV Bevetési Osztályát, tőlük kért segítséget.
A taxis körülbelül 3-4 kilométer után félrehúzódott, megállt, és közölte, hogy most öt percük van a jegyzőkönyv felvételére, mert ő továbbra is siet. A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a rendőrök. Az ügyészség még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította a taxist.
A bíróság a váddal egyezően állapította meg a bűnösségét. 312 óra közérdekű munka büntetésre és 200 000 forint pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen.
Az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.
Címkép: Pixabay