Nem állt át a Fideszhez, kirúgták állásából a helyi képviselőt
Hétfőn kirúgták munkahelyéről azt a képviselőt, aki a fideszes polgármesterrel szemben álló, a testületben többségben lévő frakció tagja - írja a Magyar Narancs.
A lap írt korábban arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírcsászáriban Szkibáné Teliska Éva polgármester és csapata nyomást gyakorolt Demeter Zsuzsa független képviselőre. Ultimátumot adtak neki, hogy vagy lemond a mandátumáról, vagy átáll a polgármester mellé, ha pedig egyik sem történik meg, kirúgatják a munkahelyéről.
A településen a tavaly júniusi önkormányzati választáson Szkibáné szűk többséggel győzött, de a testületben kisebbségben maradt. Velük szemben négy képviselő alkotja a többséget, köztük Demeter Zsuzsa is, aki nyugdíj mellett a helyi óvodában dolgozik.
Még 2024-ben az egyik fideszes képviselő, Kozma János bement a független képviselőhöz a munkahelyére, ahol közölte vele, vagy átáll hozzájuk vagy elküldik a munkahelyéről. De Demetert január elején az óvodavezető is megkereste elbocsátásáról szóló okirattal: vagy lemond a képviselőségről, vagy január 8-án megszűnik a jogviszonya az óvodában.
Az esetet követően a képviselő hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett a Nyírbátori Rendőrkapitányságon. A feljelentéshez több hangfelvételt is csatolt, amelyek szerint Szkibáné, az óvodavezető és a polgármester csapatának két másik tagja próbálta "jobb belátásra bírni".
A képviselő nyugdíj mellett dolgozik az óvodában és 44 éve foglalkozik gyerekekkel. Elmondása szerint viszont a legutóbbi fideszes vezetés alatt is elbocsátották az óvodából.
A lap szerint a helyiek most az találgatják, ki lehet Demeter utódja az óvodában. Felmerült, hogy akár a polgármester sógornője is betöltheti a pozíciót. Az ellenzéki képviselők a feljelentés megerősítéseként értékelik a történteket.
Az ügyben a Narancs megkereste Szkibáné Teliska Évát és az óvodavezetőt is, de egyikük sem kívánt nyilatkozni.
Frakciótársai megerősítették, hogy Demeter elbocsátása ellenére sem mond le mandátumáról, és nem áll át a kisebbségben lévő kormánypárti oldalhoz. Szerdán testületi ülést tartanak Nyírcsászáriban, ahol minden bizonnyal szóba kerül ez az ügy.