HÍREK
A Rovatból

Négymilliós tartozást akarnak behajtani a budapesti nyugdíjason, pedig semmi köze hozzá

Egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak behajtani rajta. Ferenc azonban állítja, hogy csalás áldozata lett, de a követeléskezelő nem fogadta el a bizonyítékait.


Nem mondott ellent a fizetési meghagyásnak a Blikk egyik olvasója, emiatt a mintegy négymillió forintos tartozást tőle fogják beszedni, hiába tudja bizonyítani, hogy a követeléskezelőnek más személynél lenne keresnivalója.

A 67 éves szívbeteg budapesti nyugdíjas 137 ezer forintos nyugdíjból próbál megélni a 13. kerületben. Florovics Ferenc eközben egy követeléskezelő céggel harcol azért, hogy bebizonyítsa, olyan tartozást akarnak rajta bevasalni, amihez neki semmi köze. A férfi nem mindennapi kálváriája 2016-ban kezdődött, amikor arról értesítette egy követeléskezelő cég, hogy rendeznie kellene egy régi tartozását.

„Soha nem vettem fel kölcsönt, így nyugodt voltam. Néhány hét múlva egy vastag levelet vettem kézhez, amelyben benne volt a régi személyi igazolványom fotója. A dátumokból nagy nehezen összeraktam, hogy

egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak nekem tulajdonítani. Tájékoztattam őket arról, hogy ez egy csalási ügy, amit az akkori élettársam fia követett el”

mondta a férfi a Blikknek.

Ezután éveken át semmi nem történt, ám 2023 júliusában egy közjegyző arról értesítette Florovics Ferencet, hogy tartozása van. Kereste a követeléskezelőt és a végrehajtót, de senki nem adott neki információt. Utólag tudta meg, hogy 15 napja volt az ellentmondásra, de miután soha nem vett fel semmit, biztos volt benne, hogy valamilyen adathalászatról van szó.

„Az ellentmondásra rendelkezésre álló idő letelte után kaptam meg egy kóddal megnyitható iratot, és amikor megnyitottam, leestem a székről. A régi csalási ügy iratai voltak benne, ami mára akkor is elévült, ha én vettem volna fel a pénzt. Minden hiába, 2024. január 10-én inkasszózták a bankszámlámat” – mondta a férfi, aki megkereste a mostohafiát. A fiú a csalást elismerte, a követeléskezelőhöz nem volt hajlandó elmenni, abba viszont belement, hogy ügyvédhez forduljanak.

Megindult a per elévülés miatt, de azt elvesztették, mert a nyugdíjas férfi a fizetési meghagyásnak nem mondott ellent. A per lezárulta után pedig a végrehajtás folytatódott. Florovics Ferenc nem hagyta annyiban a dolgot, de a követeléskezelő azt kérte tőle, hogy bizonyítsa az igazát.

„Bírósági irattárakat és a levéltárat is megjárva sikerült a vádiratot és az ítéleteket beszereznem. Azokat a GDPR előírásoknak megfelelően, a személyes adatokat kitakarva továbbítottam a követeléskezelőnek.

Ám a Gemini Zrt.-nek pont ezzel a kitakarással támadt gondja. Azt írták, hogy egy összevágott, kitakart részeket tartalmazó, összefüggéstelen beadvánnyal éltem, amit nem áll módjukban elfogadni. Ennyit az uniós GDPR-ról” – mondta a lapnak a nyugdíjas, aki biztos benne, hogy igaza van, de úgy érzi, nem tud mit tenni.

„Azzal, hogy az illető nem mondott ellent, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, egy ítélet hatályú határozat született, amiben jogerősen kimondták, hogy tartozik, és az végrehajthatóvá válik – közölte a Blikkel egy végrehajtási ügyekre szakosodott ügyvéd, dr. Karászi Viktor. – Ezt az ítéletet perújítással lehetne megtámadni, és annak idejére fel lehet függesztetni a végrehajtást. Igen ám, de perújítást csak akkor lehet utólag kezdeményezni, ha az új tény korábban nem volt előadható vagy látható a fizetési meghagyás során.”

„Általánosságban, amennyiben egy adós álláspontja szerint a vele szemben folytatott végrehajtási eljárás alaptalan vagy jogszerűtlen, végrehajtási kifogással élhet, a bíróság előtt végrehajtás megszüntetésére pert indíthat, továbbá perújítást kezdeményezhet a jogerős fizetési meghagyás ellen” – írta a követeléskezelő Gemini Pénzügyi Zrt. részéről. Megjegyezték azt is, hogy ha az adós álláspontja szerint bűncselekmény áldozata lett, akkor a felfüggesztéshez nem a végrehajtást kérőnek vagy a végrehajtónak kell igazát bizonyítania, hanem a bíróságnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Légifelvételek: Ekkora volt a tömeg Magyar Péterék március 15-i nagygyűlésén
Megtelt az Andrássy út a TISZA Párt rendezvényén, ahol Magyar Péter mellett Bódis Kriszta és Ruszin-Szendi Romulusz is beszédet mondott.


A Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt a tömeg az Andrássy úton, ahova a TISZA Párt meghirdetett a március 15-i nagygyűlését. Az eseményen beszédet mondott Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és a párt elnöke, Magyar Péter is.

A pártelnök többek között arról beszélt, hogy egy 12+1 pontból álló szavazást indítanak. Magyar fel is sorolta a konkrét kérdéseket, ezek között volt például, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen, illetve, hogy az szja egységesen 9 százalékra csökkenjen.

A pártelnök emellett arról is beszélt, hogy létrehoznának egy korrupcióellenes ügyészséget, illetve egy NAV-akciócsoportot is.

A TISZA nagygyűlésére rengetegen voltak kiváncsiak. A résztvevők száma jól látszott a TISZA élő közvetítésében, a légi felvételekből is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így áradt a Tisza az Andrássy úton – fotókon Magyar Péterék március 15-i nagygyűlése
A Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt a tömeg. Látványos fotókon Magyar Péterék idei ünnepi rendezvénye.


A Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt a tömeg az Andrássy úton, ahova a TISZA Párt meghirdetett a március 15-i nagygyűlését. Az eseményen beszédet mondott Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és a párt elnöke, Magyar Péter is.

A tömegben sokan viseltek kokárdát, és rengetegen lengettek magyar zászlót is.

Fotós kollégánk képei a TISZA idei március 15-i nagygyűléséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: korrupcióellenes ügyészséget és NAV akciócsoportot hozunk létre
Azonnal csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mondta a TISZA Párt elnöke. Minden olyan bűncselekménynél, ahol közpénz érintett, teljes vagyonelkobzást vezetnek be.


„A márciusi ifjak üzenete ma aktuálisabb, mint valaha” - mondta Magyar Péter március 15-én a TISZA Párt rendezvényén, az Andrássy úton.

A pártelnök azután lépett színpadra, hogy Nagy Ervin elszavalta a 12 pontot. Magyar szerint ez a magyarok jelenéről és jövőjéről szól.

„Itt a mi időnk. Most mi rakjuk le a haza építményére a téglákat. A március 15-i felkelés az első tégla volt a szabad, független, polgári Magyarország építményében.” Szerinte a kérdés az, hogy mit tudunk tenni mi 2025-ben azért, hogy „a magyar név megint szép legyen, méltó régi nagy híréhez”.

Magyar Péter szerint Baradlay Richárd, a Nyergelj, fordulj! jelszava elevenebb, mint valaha. „A márciusi ifjak itt élnek bennünk, harcuk, áldozatuk itt dobog mindannyiunk szívében” - mondta. Magyar szerint egy évvel ezelőtt ezen a napon megdőlt egy régi mondás, miszerint egy fecske nem csinál nyarat.

„Nézzetek körül! Mi vagyunk a tavasz, a változás, az emberséges Magyarország arca” - mondta.

„De itt van a hatalom gőgössége is, a rozsdás, öreg, dölyfös, mint Metternich, és a reszkető, zsírporos nyaloncai, akik uralkodnak a magyarokon.” A tömeg fújjolással válaszolt.

„A mi szabályunk egyszerű, szeretjük az otthonunkat, a szabadságot" - mondta.

Szerinte családok és a gyermekek fontosságáról papol a hatalom, miközben pedofilokat mentegetnek, és elvonják az összes pénzt a gyermekvédelemtől. Tudásról hazudnak, miközben lezüllesztik az oktatást, és bezárják az iskolákat. Nemzeti értékekről prédikálnak, közben idegen kézbe játsszák át a pályaudvarokat és földeket. Újkori csatlósai lettek a forradalmat leverő orosz Paszkevicsnek.

„A Karmelita palota fura ura pöffeszkedik a 10 milliárdos uradalmában. A pálmaházban próbálja összeszámolni a vagyonát, de a több ezermilliárdot már ő sem tudja fejben tartani. Mára ő lett Európa egyik leggazdagabb embere. Az Orbán-dinasztia belőletek lett gazdag, a ti pénzeteket lopta el."

A TISZA Párt elnöke ezután felsorolta, mit tennének a korrupció ellen.

  • Azonnal csatlakozunk az Európai Ügyészséghez,
  • zéró toleranciát hirdetnek a korrupcióval szemben,
  • korrupció ellenes ügyészséget és NAV akciócsoportot hoznak létre,
  • Megemelik a korrupciós bűncselekmények büntetési tételeit, és ezeknél kizárják a szabadlábra helyezés lehetőségét.
  • Lesz új bírósági, ügyészségi és rendőrségi vezetés
  • Minden olyan bűncselekménynél, ahol közpénz érintett, teljes vagyonelkobzást vezetnek be.
  • Húsz évre visszamenőleg az összes politikusnál és közeli családtagjainál vagyonosodási vizsgálatot indítunk, és öt évre visszamenőleg nyilvánosságra hozzuk az adóbevallásukat.„1848 márciusában az öreg császár a bécsi palotájában bujkált. Ma az öreg császár Hatvanpusztán épít magának pánikszobát. Odáig jutott, hogy 1956 hősei után már a márciusi ifjakat is elárulja és meggyalázza” – mondta Magyar.

    Most, amikor újra lehetne tenni az országok békéjéért, Magyar szerint a kormány számára az lett a fontos, hogy itthon háborút szítson.

    Beszédében üzent az erdélyi, délvidéki magyaroknak is, ahogy fogalmazott: a Tisza szövetségbe hív minden magyart a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban.

    Azt mondta, a határontúliak is számíthatnak a Tiszára, de most az anyaország van bajban.

    „Az nem lehet, hogy a zsarnokság elválassza a magyart a magyartól. Segítsetek az anyaországnak, ahogy azt mindig is tettétek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
ÁFA-mentes gyógyszereket és 200 ezer Ft-os SZÉP-kártyát ígért a nyugdíjasoknak Magyar Péter
A TISZA Párt elnöke ünnepi beszédében azt mondta, nem háborús veszélyhelyzet van Magyarországon, hanem megélhetési válsághelyzet. Azt ígérte, hogy a TISZA letöri az „orbáni inflációt”, amit szerinte maga a kormány okoz.


Magyar Pézer szerint a NER veszélyesebb, mint a multik. „Orbánék úgy csapnak be benneteket, hogy közben piros-fehér-zöld szalaggal kötik át a tőlünk ellopott pénzt.”

„Nagy Márton egy golyóstollal karikázgatja a számokat, hogy mennyit faragnak le a kék tejföl árából, miközben Orbán Viktor a vejétől megveszi a saját vejétől megveszi százmilliárdokért a túlárazott irodaépületeket, és épp ellopnák a kastélyainkat és a pályaudvarainkat.”

Szerinte amit a kormány csinál, szemfényvesztés.

„Az emberek kényszerűségből a kék tejfölre figyelnek, 30 forint miatt is, miközben az öreg császár az arcunkba nevet, és azt hazudja, hogy ő pénzügyekkel nem foglalkozik. De persze közben naponta milliárdokat lopnak el tőlünk.”

Az ígégetéssel, adócsökkentéssel, "jó hírekkel" mind-mind az átverést erősítik Magyar Péter szerint. „Azért akarják elterelni a figyelmünket, hogy közben megtarthassák a hatalmat, és még a megmaradt nemzeti vagyont is lerabolhassák.”

„A jó hír-kampányuk egy csapda. A jó hír a sajt az egérfogóban. De mi tudjuk, hogy elég csupán Orbán 3000 janicsárjával szemben összefognunk, hogy visszanyerjük a szabadságunkat”.

Hozzátette: „Van egy jó hírem, hamarosan indul az út a börtönbe program”. „Börtönbe, börtönbe” - reagált a tömeg.

Magyar Péter konkrét ígéreteket is tett a nyugdíjasoknak, például, hogy nyugdíjas szolgáltatóközpontokat indítanak, amikkel valódi idősgondozást alakítanak ki. Bevezetik a kiegészítő nyugdíjat. Azonnal eltörlik a 65 év felettiek szja-kötelezettségét, áfamentessé teszik a gyógyszereket, és bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amivel évente 200 ezer forintot költhetnek az idősek élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre.

„Ma nem háborús veszélyhelyzet van Magyarországon, hanem megélhetési válsághelyzet” – mondta Magyar Péter.

Szerinte nem álságos, hiteltelen ígéreteket kell tenni 2027-re, nem szavazatokat kell vásárolni, hanem azonnal cselekedni kell azonnal. Azt ígérte, a TISZA kezelni fogja a megélhetési válságot, és letört „orbáni inflációt”.

„Mert az élelmiszerinflációt ők okozták és semmi más. Magyarországon az utóbbi években kétszer, háromszor nagyobb volt az élelmiszerinfláció, mint az európai átlag. Sehol, még megközelítőleg sem drágultak így az élelmiszerek. A magyarokkal közösen megállítjuk Orbán Viktort, és vele együtt az orbáni inflációt is” - ígérte.

„Miután a nemzeti együttbűnözés rendszerét a történelem szemétdombjára küldtük, közösen fogunk dolgozni azért, hogy hazahozzuk az Orbánék miatt befagyasztott uniós forrásokat, amiből minden magyarnak 800 ezer forint jár.”

Bérlakásépítési programot indítanak, valódi munkahelyeket teremtenek és talpra állítják a mezőgazdaságot is, mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk