A Rovatból

Nagyon durva: a Telekom telefonszámáról jelentkeznek be a csalók

15 ezer forintod bánja, ha bedőlsz nekik.


Profi szintre emelte egy társaság a csalásnak azt a formáját, amelynek során a Telekom nevével élnek vissza.

Először felhívnak telefonon és elmagyarázzák, hogy összekuszálódott a szolgáltató adatbázisa, ezért fontos lenne újra összekötni az ügyfeleket és adataikat a készülékeikkel.

Majd egy sms-t küldenek, méghozzá pontosan a Telekom központi telefonszámáról, a 06 30 3444 500-ról!

- írja a hvg.hu. Ám mivel telefonos beszélgetésben nem kérhetnek el semmilyen adatot, nem is kérnek, így fent említett, a "központból" küldött sms-re válaszolva kellene majd elküldeni a visszaigazoló üzenetet, ugyanazzal a szöveggel.

Ha pedig ezt megteszed, már röppent is 15 000 forint a számládról. Egy "FELTÖLT" kezdetű üzenetet kapsz vissza, abból tudhatod, hogy átvertek.

Tehát, ha a Telekomtól hív fel valaki, és arról beszél, hogy zavar van a rendszerükben és jönni fog egy sms, amire választ kellene nyomnod, NE TEDD! Akkor se, ha az sms valóban a Telekom számáról érkezik.

Frissítés:

A hírrel kapcsolatban a Telekom kihangsúlyozta, hogy a feltöltési rendszerük zárt hálózaton működik, több ponton tűzfallal védve. Ennek elérhetősége kívülről nem lehetséges, a szolgáltatáshoz kapcsolódó feltöltési számról pedig semmilyen kimenő és semmilyen arra bejövő hang alapú kommunikáció nem lehetséges - mondták szerkesztőségünknek.

A Telekom teljes közleménye:

Feltöltőkártyás csalásra figyelmeztet a Telekom

A Telekom nevében követnek el visszaélést azok a csalók, akik ügyfélszolgálatosnak kiadva magukat, adategyeztetésre hivatkozva próbálják rávenni telefonon az ügyfeleket, hogy elküldjenek egy megadott kódot SMS-ben, amivel tulajdonképpen egy feltöltést indítanak el a csalók SIM-kártyájának egyenlegére. A szolgáltató kéri ügyfeleit, hogy fokozottan ügyeljenek személyes adataikra, és ismeretlen számra ne töltsenek fel egyenleget nyeremény reményében vagy adategyeztetés okán.

A csalók az ügyfélszolgálat nevében hívják fel az ügyfeleket, és nyeremény ígéretével vagy adategyeztetés ürügyén arra kérik őket, hogy a beszélgetést követően kapott SMS-t válaszolják meg úgy, hogy a kapott szöveget egy az egyben visszaküldik a feladó számra. Amennyiben a gyanútlan ügyfél eleget tesz ennek a kérésnek, az SMS elküldésével elindít egy feltöltési folyamatot, amelynek a végén, a megerősítő SMS-re küldött OK válasszal egy megadott összeget tölt fel a csalók hívószámának egyenlegére.

A szolgáltató azt tanácsolja, hogy gyanús, ismeretlen számról érkező hívás, vagy SMS fogadásakor fokozott óvatossággal járjanak el, nyeremény ígéretének ne dőljenek be! A fenti esetben gyanús jel lehet, hogy a „FELTÖLT” szót kell elküldeni SMS-ben a megadott számra. Az SMS elküldését követően az ügyfél minden esetben egy, a feltöltés részleteit tartalmazó jóváhagyást kérő SMS-t kap a +36303444440 telefonszámról, melynek szövege a következő:

„TELEKOM EGYENLEGFELTÖLTÉS! Felhívjuk figyelmét, hogy Ön pénzfeltöltést kezdeményezett egy mobiltelefonszámra. A megadott összeget a következő havi számlájában kell kifizetnie. Fizetendő: xxxxx Ft; Feltöltendő telefonszám: xxxxxxxxx; Ha jók az adatok, küldjön SMS-t (pl. OK) a +36303444440-re! Amennyiben mégsem szeretné a feltöltést végrehajtani, kérjük, NE válaszoljon. Üdvözlettel: Telekom”

A feltöltés kizárólag akkor történik meg, ha az ügyfél jóváhagyást kérő SMS-re válaszol, azaz jóváhagyja azt. Érdemes ezért a beérkező SMS-t figyelmesen elolvasni. Amennyiben az ügyfél nem akar feltöltést indítani a megadott számra, akkor ne válaszoljon erre az üzenetre.

Sajnos időről időre előfordulnak - jellemzően nagy ügyfélbázissal rendelkező - (nem csak távközlési) szolgáltatók nevében elkövetett visszaélések, ezeknek az ügyfelek mellett maguk a vállalatok is kárvallottjai. A szolgáltatók elsősorban ügyfeleik tájékoztatásával tudnak azért tenni, hogy a hasonló csalások száma visszaszoruljon. A Telekom honlapján több helyen nyújt ilyen jellegű tájékoztatást, illetve hívja fel ügyfelei figyelmét arra, hogyan kerülhetők el a visszaélések:

• http://www.telekom.hu/rolunk/telekom_vilaga/biztonsagi_tartalmak/csalas/

• http://www.telekom.hu/rolunk/vallalatrol/felhivasok/visszaelesekkel-kapcsolatos-felhivas

• http://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/gyakori-kerdesek/2923/telefonos_vagy_e_mailes_megkereses_alkalmaval_a_telekom_neveben_elkerhetik_e_a_bankszamla_adataimat__egyeb_jelszavaimat__illetve_kerhetnek_e_idegen_mobiltelefonszam_egyenlegenek_feltoltesere_?appid=tudasbazis&tudasbazis-eventType=2&tudasbazis-rlCode=1554e4c4c3f

• https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/gyakori-kerdesek/1967/gyanus__adatkero__szamlabefizetesre_felszolito__levelet_kaptam_a_telekomtol__mi_a_teendom_ilyenkor__?utm_source=telekom_hu&utm_medium=chat&utm_campaign=gyik_gyanus_adatkero

Amennyiben egy ügyfél úgy érzi, hogy csalás áldozatává vált, érdemes - a szolgáltatója tájékoztatása mellett - a rendőrségen hivatalos feljelentést tennie. Természetesen a Magyar Telekom saját hatáskörében is együttműködik az érintett hatóságokkal a visszaélések visszaszorítása érdekében.

Címkép: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket” - családját megmentette a hős férfi a texasi áradásban, ő viszont belehalt sérüléseibe
A férfi akkor szenvedett végzetes sérülést, amikor betörte a lakókocsijuk ablakát, hogy menyasszonya, két gyermeke és édesanyja kijuthasson onnan.


Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.

Julian azonnal cselekedett:

betörte a hálószoba ablakát, hogy szerettei kijuthassanak. Közben súlyosan megsérült, elvágódott egy artériája, és szinte teljesen leszakadt a karja.

Menyasszonya, Christinia Wilson elmondása szerint a férfi utolsó szavai ezek voltak: „Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket.”

A családnak sikerült kijutnia, amikor a lakókocsi kettétört. Julian holttestét csak később találták meg, miután visszahúzódott a víz. Édesanyja szerint fia hősként viselkedett, és úgy gondolja, fontos lenne, hogy a jövőben hatékonyabb riasztórendszerek védjék az embereket.

A térségben több települést is elöntött az áradás, a hatóságok közlése szerint eddig legalább 50 ember veszítette életét, köztük 15 gyermek.

A Guadalupe folyó vízszintje elérte a 7,9 métert. A mentésben több mint 100 állami rendőr, búvárok, mentőcsónakok és hét helikopter vett részt.

Greg Abbott texasi kormányzó arról beszélt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a segítségnyújtásra. Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és támogatásáról biztosította az államot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: