HÍREK
A Rovatból

Nagy Ervin keményen üzent Lázár Jánosnak: Szar ember vagy János!

A színész azután szólalt meg, hogy kirúgták az állásából a tiszás Tarr Zoltán feleségét. Nagy Ervin szerint Lázár János miniszterként és emberként is leszerepelt.


„Szar ember vagy János” — ezt üzente Nagy Ervin Facebook-bejegyzésében Lázár Jánosnak, miután az építési és beruházási miniszter kirúgatta a minisztériumából Tarr Zoltán, a TISZA Párt európai parlamenti képviselőjének feleségét.

A tiszás politikus szerdán írt arról, hogy

feleségét leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, a döntésről pedig az Ügyfélkapun keresztül szereztek tudomást.

Tarr szerint a feleségét a közelmúltban kirobbant műemlékvédelmi botrány miatt távolították el pozíciójából.

Később Lázár János úgy reagált az ügyre, hogy nem tudja, és nem fogja soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartja, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen.

„Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre"

– áll Lázár János bejegyzésében.

Erre érkezett később reakció a Facebookon a fenti felütéssel Nagy Ervintől, aki szerint Lázár „a legtehetségesebb politikusok egyikéből egy ócska, hatalmi hóhér” lett.

„Sose felejtem el, amikor hiba nélkül beszéltél a miniszterelnökséget vezető miniszteri sajtótájékoztatódon, ahol az ember leesett állal hallgatta a felkészültségedet. Innen sikerült magad lenavigálnod egy megalkuvó, dzsentri szintjére, aki alig várja, hogy apuval – aki nemrég még, úgy rúgott seggbe, hogy Hódmezővásárhelyig repültél – most végre Dubai csokizhasson, és közbe röfögve azon lamentáljatok, hogy itt lenne már az ideje, páros lábbal kibaszni egy 3 gyerekekes hívő, református, székely származású családanyát, 4 nappal a Jézuska születése előtt, csak azért mert tiszás a férje...

Amikor remegő lábbal, IFA csíkos nacival majd ott állsz a batidai kastélyod konyhájában, ahol a 6 fonásos kalácsot fonjátok hű feleségeddel, kint pedig a nép rágyújt a »Dicsőséges nagyurak« című versre, akkor majd gondolj azokra a dölyfös, a népfölséget szarba se vevő pökhendi intézkedéseidre, amikkel ártatlanokat tiportál el...

Csókolgathatod te minden nap a Horthy szobrocskádat, meg vetheted a keresztet ájtatosan, ezzel a viselkedéssel nemhogy 26-ig, de még a falutábláig sem juttok el.

Leszerepeltél miniszterként, és emberként egyaránt. A metaforája leszel mától a nagyszerűből lett kisszerűségnek...

U.i.:

Hallom te vagy a a magyar nemesi kékvér egyesület főnyomozója Jánoskám! Imádod ha valaki származásilag fölötte áll a népnek, mi? Ha nem vakított volna el a sznobizmusod, akkor tudhattad volna, hogy akiket keresel, és kutatsz lihegve, annak a neve ott virít a kirúgási határozaton, amit aláírtál, ugyanis Áprily Lajos dédunokáját rúgtad ki, te sötét bunkó!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De tényleg: normálisak???” – Hadházy Ákos kiakadt: hazánk legnagyobb curling csarnoka épül Miskolcon
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.


Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.

A független képviselő azt írta:

"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"

A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:

"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.

2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.

3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.

4) de tényleg: normálisak???"

A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:

"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."

"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"

"Hívjuk meg a jamaicai bobcsapatot az átadásra!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.


A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:

"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.

Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.

Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.

Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.

Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.

Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.

A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.

Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:

Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.

Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.

Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.

Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk