HÍREK
A Rovatból

Nagy–Britannia már tankokat is adna az ukránoknak

A brit kormány az eddigieknél intenzívebben támogatná Ukrajnát. Rishi Sunak kormányfő szerint az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná.

Link másolása

Nagy-Britannia néhány héten belül harckocsikat és önjáró lövegeket szállít az ukrán fegyveres erőknek - közölte vasárnap a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street már előző este - akkor még számszerű részletek nélkül - beszámolt arról, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy

a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget.

A vasárnap közzétett részletes ismertetés szerint Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel „hozzávetőleg harminc” AS90 típusú nagyméretű önjáró löveg is.

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harmadik generációs harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású AS90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél, és 1995-ig gyártották. Önsúlya 45,7 tonna, működtetéséhez ötfős személyzet szükséges.

A Downing Street vasárnapi beszámolója szerint

Nagy-Britannia már a következő napokban elkezdi ukrán katonák kiképzését a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint ez is része annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

A tájékoztatás szerint a brit kormány a jövő héten világszerte aktív diplomáciai tevékenységbe kezd, miután Rishi Sunak miniszterelnök utasította a kabinet vezető tagjait a nemzetközi fellépés előmozdítására az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulójának közeledtével.

A brit kormány védelmi és biztonsági illetékeseinek megítélése szerint erre alkalmat teremtett, hogy Oroszország meghátrálásra kényszerült az Ukrajnában tevékenykedő orosz erők utánpótlási problémái és moráljuk zuhanása miatt. A miniszterelnök ezért arra biztatja London szövetségeseit, hogy az Ukrajnának szánt idei segítségnyújtás terveit a lehető leggyorsabban valósítsák meg a maximális hatás elérése végett - hangsúlyozza vasárnapi tájékoztatásában a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint

Rishi Sunak egyértelmű álláspontja az, hogy az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná,

ezért ő és kormányának tagjai a következő napokban és hetekben felveszik a kapcsolatot a szövetségesekkel a Vlagyimir Putyin orosz elnökre gyakorolt nyomás erősítése érdekében.

„Sunak és a szövetséges partnerek azon lesznek, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetben, a katonai, gazdasági és diplomáciai erő pozíciójából kezdhesse meg a jövőbeni béketárgyalásokat, és biztosíthassa az erős alapokon nyugvó tartós békét” - olvasható a Downing Street vasárnapi nyilatkozatában.

Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben

az Egyesült Államok után, de harckocsik szállítására most először tett ígéretet az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A betegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor csak ültek, és gyönyörködtek a Duna fölött gomolygó felhőkben - írja a kínai hírügynökség
Romantikus hangvételű cikkben köszönt el Orbán Viktortól a kínai állami hírügynökség. A két vezető őszinte megbeszélést folytatott.

Link másolása

Hszi Csin-ping magyarországi látogatásának utolsó napjáról számolt be a kínai hírügynökség: a beszámoló szerint a kínai elnök és felesége a magyar miniszterelnökkel és feleségével költött el egy búcsúebédet a Mol-torony tetején lévő Virtu étteremben.

A lap szerint a pénteki búcsúeseményen a két vezető és házastársaik együtt tekintették meg Budapestet, és gyönyörködtek a Duna mindkét partját felölelő panorámában.

A búcsúebéd során a két vezető az ablak mellett ült, és együtt figyelték a gomolygó felhőket. Közben őszinte megbeszélést folytattak a gazdasági növekedéssel és a vezetői filozófiával kapcsolatos tapasztalataikról, véleményt cseréltek fontos közös érdekű kérdésekről, és számos megállapodásra is jutottak

- áll a kínai hírügynökség beszámolójában, amit az rtl.hu foglalt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – Deutsch Tamás is részt akar venni a tévés politikai vitán
Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.

Link másolása

Válaszolt az RTL Híradónak a Fidesz sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy vajon Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e az állami televízióban ritka politikai vitán.

"Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal"

– írta az RTL Híradó érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya szombat délután.

Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk