KULT
A Rovatból

Buda Udvar nyílik a Művészetek Völgyében – 10 napra Kapolcsra költözik a II. kerület kulturális élete

Több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág a nagy nyári kalandba július 18-27. között. A részletekről a kerület polgármestere mesélt.


Új helyszínnel bővül idén a Művészetek Völgye: a kapolcsi Buda Udvarban a II. kerület, illetve kiemelten a Margit-negyed alkotó közösségei mutatkoznak be július 18–27. között az egyik legnagyobb hagyományú összművészeti fesztiválon, a Balaton-felvidéken. De mi is az a Margit-negyed, ami az utóbbi években a főváros egyik legpezsgőbb kulturális színterévé vált, és miből áll pontosan az együttműködés? Erről Őrsi Gergely polgármestert kérdeztük.

– Kié volt a helyszín alapötlete és hogyan merült fel?

– Mi itt Budán úgy gondoljuk, hogy a másik iránti nyitottság, az egymás felé fordulás, mai divatos szóval élve a kapcsolódás segít bennünket abban, hogy jól tudjunk közösségként is működni. A Művészetek Völgye programjait szervező stábbal hosszú évek óta együttműködünk, Oszkó-Jakab Natália például korábban is segítette javaslataival a Margit-negyed programot. Tavaly év végén fogalmazódott meg bennünk, hogy a 2020-ban indult Margit-negyed Projekt eredményeinek hírét szélesebb körben is megosztanánk. Különös tekintettel arra, hogy előzetes várakozásainkat felülmúlóan pezsdült fel a Margit körúti térség és ezzel együtt Buda kulturális élete.

Az is hamar kiderült, a Művészetek Völgye szervezőiben van fogadókészség, hogy helyszínt biztosítsanak ahhoz, hogy bemutathassuk a II. kerület és kiemelten a Margit-negyed művészi alkotó közösségeit. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az ötletet, így július 17-én megnyílhat a Buda Udvar Kapolcson, ahová tíz napon keresztül várjuk a közönséget. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, csupa olyan programmal készülünk, amely nemcsak igényes szórakozást kínál, de alkalmat teremt beszélgetésekre és együttműködésre.

Őrsi Gergely polgármester

– Hogyan állt össze az udvar programja? Meghívásos alapon, vagy meghirdették a részvételi lehetőséget a potenciális résztvevők között?

– A Margit-negyed Program alapvetően egy önkormányzati projekt, amit azzal a céllal hívtunk életre, hogy életre keltsük a 2010-es évek végére igen elhanyagolttá vált Margit körutat. Az ingatlanok bérbeadása, a funkciók kialakítása, a felmerülő problémák minél gyorsabb megoldása miatt a polgármesteri hivatal állandó kapcsolatban áll az ide települt szervezetekkel és vállalkozásokkal. Folyamatos a párbeszéd, szinte mindenkivel személyes jó viszonyt ápolunk, és azt látjuk, hogy ez a különböző helyszínek között is szorosabb együttműködést alakított ki.

A program összeállításakor mindenkit megszólítottunk, és örülünk, hogy több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág ebbe a nagy nyári kalandba. Programjainkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a Buda Udvarban is ott legyen az a hangulat és érzés, mint ami a Margit-negyedet jellemzi – a sokféleség, a társadalmi kérdések iránti nyitottság és a magas színvonalú alkotásokban megmutatkozó eredetiség.

– Ki mivel készül a kitelepülő intézmények és szervezetek közül?

– A Buda Udvar részletes programja megtalálható a rendezvényeket szakmai szempontból összefogó KULT2 honlapján. A színházi programjaink a Művészetek Völgye egészét tekintve is kiemelkedőek lesznek. A Színkör Alkotóműhely, a TÁP Színház, a Dante Közösségi Alkotó Tér, az Átrium, a Freeszfe előadásai mellett ott lesz például a Marczibányi Téri Művelődési Központ „felfedezettje”, Széplábi Bori is. A zenei programokban is erősek leszünk: fellépnek Bucz Magor és zenésztársai, Szaffi. Koszmosz936, lesz énekes workshop Kazai Ágival.

Arra törekedtünk, hogy az alkotó közösségek sokszínűségét megmutassuk, több II. kerületi galéria tart majd workshopot, ahol a közönséget bevonva a kortárs művészet megértését is segítik. A Buda Udvar programjainak sorában érdekes színfolt lesz a Vízivárosi Galéria Art is Wind eseménysorozata. Az udvar előtt ideiglenesen felállított zászlórúdon a fesztivál ideje alatt minden nap másik II. kerülethez kötődő művész alkotása lesz látható. Lesznek beszélgetések közéleti és művészeti témákban, a gyerekekre is gondoltunk, illetve mozgás színházi előadással is készülünk.

– Hogyan jellemezné a II. kerület kulturális életét? Melyek az erősségei Budapesten belül, illetve országos összehasonlításban?

– A II. kerület az egyik legnagyobb a többi fővárosi kerülettel összevetve, Pestről nézve a Margit hídtól indul és a Budai-hegységben Solymár, Budakeszi és Nagykovácsi a szomszédunk. Van Duna-partunk, modern metropoliszokat idéző utcáink, a dualizmus idején fellendülő hazai nagyipar vagy éppen a modern építészet emlékei, kertváros, Pesthidegkút–Ófalun pedig az egykori sváb hagyományokat őrizzük. Sokfélék és sokszínűek vagyunk, amit az is jól jelez, hogy összesen 33 kisebb-nagyobb településrészből áll a kerület Vízivárostól, az Országúton, Rózsadombon, Pasaréten át egészen Adyligetig.

Itt jegyzem meg, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan, a Duna jobb partján fekvő kerület, amely nem talált magának más elnevezést – mint például Hegyvidék, Újbuda, Várnegyed. Ennek oka az is, hogy a sokféleséget nehéz egy névben összefoglalni, de az is, de az is, hogy ez a sokféleség a hagyományokat és a jelent tekintve leginkább Budát jelenti mindannyiunk számára. Mindezekről azért beszéltem kicsit hosszabban, mert így talán érthetőbbé válik, hogy miért is tudott néhány év alatt a főváros egyik legegyedibb kulturális központja létrejönni a Margit körút környékén. A diplomások arányát, a színház- és koncertlátogatók és általában a kultúrafogyasztók számát tekintve a II. kerület országosan az élen jár.

A főváros kulturális élete hosszú évtizedeken át leginkább a pesti oldalon fejlődött. Színházak, koncerttermek, galériák leginkább ott jöttek létre, nekünk budaiaknak valahogy az vált természetessé, hogy művészeti élményekért átmegyünk Pestre. Az elmúlt egy évtizedben – a számunkra sok szempontból példa – leginkább Bartók-negyed indulásával, ha nem is fordult meg a korábbi tendencia, de egyre több értékes és színvonalas helyszín telepedett meg a budai oldalon.

Nagy öröm a számunkra, hogy ezt a folyamatot a Margit-negyeddel folytatni tudtuk. Az egyediségét pedig abban látom, hogy a független színjátszás műhelyei nagy számban találtak otthonra.

Az Egy perccel tovább c. előadás a Dantéban

Vízivárosi Galéria

– Mit érdemes tudni a Margit-negyedről, hogyan vált helyi kultúra zászlóshajójává az utóbbi időben?

– A Margit-negyed Programot öt éve hirdette meg a II. kerületi önkormányzat azzal a céllal, hogy az üres, egyre romló állapotú Margit-körúton és közvetlen környezetében lévő önkormányzati ingatlanokat ismételten vonzóvá tegye a vállalkozók számára. A projekt alapgondolata, hogy az ingatanokat elsősorban olyan funkciókkal kívánjuk megtölteni, amelyek vonzzák a gyalogosforgalmat, pezsgő kulturális és művészeti értéket hozva a környékre. A program mostanra arra a szintre jutott, amikor gyakorlatilag az összes, korábban üres önkormányzati ingatlan gazdára talált a körúton. A Margit-negyed projektet az utóbbi egy évben a kulturális programok és közösségépítés irányába toltuk el, a vállalkozások közötti szinergiák kiaknázása, sokszínű művészeti események, fesztiválok szervezése kapott prioritást.

– Milyen új szereplők bukkantak még fel az elmúlt években, és mekkora további potenciál lehet ebben?

– A kultúrát szerencsére meglehetősen tágan tudjuk értelmezni a Margit-negyed kontextusában. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mennyi független társulat talált a negyedben otthonra az elmúlt évek során.

Az Átrium, a Jurányi, a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Nemzeti Táncszínház mellett ott van a Dante, az Art-Színtér és olyan lakásszínház és pop-up helyszínek is felbukkantak, mint a Színkör, a Kollab, de az utóbbi időben több színházi előadást tartottak a Képezőben is. Mindezek mellett körvonalazódik egy tengely a galériák, kiállítóterek oldaláról is.

A térség kulturális erejét jól mutatja, hogy a május közepén megrendezett négynapos összművészeti rendezvénysorozatunkon, a Helló Margit! fesztiválon egyidőben 20 különböző helyszínen élvezhette a közönség kiállítások megnyitóját és az éppen futó kiállításokhoz kapcsolódó kísérőprogramokat, tárlatvezetéseket. Az a meglátásunk, hogy előszeretettel csatlakoznak olyan helyszínek is „galériáknak”, amelyek a hétköznapokban egészen más funkcióval üzemelnek. Egy-egy fesztivál idejére így lesz például kiállítótér egy csomagolásmentes bolt, vagy egy bégelező falaiból, mint ahogyan egy piac kerítéséből is akár. A kultúrát visszük ezzel a hétköznapi tevékenységeink színterére, még több emberhez juttatva el a művészetet.

Ezzel párhuzamosan piaci szereplők között is látunk egyfajta cserélődést az elmúlt 1-2 évben: a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokban is olyan vállalkozások jelentek meg, akik már a megnövekedett gyalogosforgalomra és az újra pezsgő kulturális életre reagálva nyitnak üzletet a körúton. Az elmúlt öt v legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a Margit-negyed, a budai nagykörút és a környező utcák terek elfogadottságát, hangulatát sikerült megfordítani, egy olyan brand jött itt létre, amely tredinek és fiatalosnak is nevezhető.

GYIK Műhely

– Több belvárosi kerületben is cél üres önkormányzati üzlethelyiségek hasznosítása kulturális célra. A II. kerületben ez mennyire jellemző, illetve prioritás?

– Kimondottan támogatjuk az üres önkormányzati ingatlanokban a kulturális célú hasznosítást, ugyanakkor hiszünk benne, hogy egy vegyes szolgáltatói rendszer tud csak hosszú távon is életképesen működni, amely az itt élőknek is nagyban segít, hogy valóban ne kelljen kimozdulniuk a negyedből, a hétköznapi bevásárlás vagy egyéb szolgáltatások igénybe vétele céljából. Úgy látjuk, nagyon is jól elfér a kulturális tevékenységek mellett egy kávézó, cukrászda, vagy delikátesz szendvicsező, ugyanakkor támogatjuk, hogy a legkisebb üzlethelyiségekbe olyan mesterségek is visszataláljanak, mint a szabó vagy például a cipész szakma. Nagy álmunk, hogy a körúton ismételten legyen könyvesbolt és a régi időket idéző olyan kávéházak, közösségi terek, találkozási pontok, amelyek egyben a kulturális és művészeti tartalmaknak is helyet tudnak biztosítani.

– 2025 Budán a nők éve. Ez megjelenik valamilyen formában a kapolcsi udvar programjában?

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közbeszéd része legyen hosszú távon a nők társadalmi helyzete, arra törekszünk, hogy rávilágítsunk az egyenlőtlenségek, a kiszolgáltatottságok okaira, és a saját lehetőségeink szerint megoldásokat s kínáljunk. Erről szól a II. kerületben a Nők éve, amely természetesen témáiban ott lesznek Kapolcson a Buda Udvarban.

Az egyik legizgalmasabb esemény ebben a témában Lovas Rozi LOUPE-alapító színész, Veiszer Alinda műsorvezető és Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember beszélgetése lesz a családon belüli erőszakról, a férfi és női kapcsolati dinamikákról. Örülök annak is, hogy Békéssy Olga a Női Váltó Magazin főszerkesztője elvállalta a II. kerületi női ügyekről szóló eszmecsere vezetését.

– Eldőlt már, tartós lesz-e az együttműködés, vagy egyelőre csak erre az évre szól?

– Izgatottan készülünk, és bízom abban, hogy a közönség szeretni fogja azokat a programjainkat, amelyekkel megjelenítjük a II. kerület kulturális életét.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk