HÍREK

„Most ismeretlen ellenséggel kell szembenéznünk” – Megfeszített tempóban dolgoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei koronavírus-kórház dolgozói

Látványos és érzékletes videóban pillanthatunk bele a mindennapos harcokat vívó orvosok munkájába.

Link másolása

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyetemi Oktatókórház szeptember 19-e óta új feladatot lát el: három megye elsődleges koronavírus-ellátóhelye lett.

Ahogy Dr. Szondi Zita megbízott igazgató elmondta, ez esetükben elsősorban kapacitásbővítést jelentett. Az orvosok úgy fogalmaztak, most érezték meg igazán, hogy megérkezett a koronavírus, és ami a legnagyobb nehézséget jelenti, hogy ezúttal egy „ismeretlen ellenséggel” kell szembenézniük.

A videóban szereplő egészségügyi dolgozók elmondták, hogy kórházukban minden feltétel és eszköz adott ahhoz, hogy gond nélkül elláthassák a Coviddal érkező betegeket. A frontvonalban dolgozók arról is beszéltek, hogyan és milyen komoly protokoll mellett zajlik egy koronavírus-gyanúval kezelt beteg ellátása.

A látványos videóban bepillanthatunk a Covid-osztály mindennapjaiba, és láthatjuk, hogy milyen egy igazi vészhelyzetben dolgozó orvos mindennapja egy sosem látott és tapasztalt vírus idején. A "főszereplők" beszélnek arról is, hogy bár sokféle halállal találkoztak már hosszú pályafutásuk alatt, de a koronavírussal összefüggő halálesetekkel való szembenézés még nekik is kihívásokat okozott.

Az orvosok kihívásairól és folyamatos küzdelmeiről szóló videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Elbontják a 140 millió forintnyi uniós pénzbe került biciklis kalandparkot Hatvanban
A polgármester tervei szerint a területen egy másik bringapark épülhet majd.

Link másolása

Az Átlátszó Hatvanba látogatott, hogy megnézze a 2015-ben, 140 milliós, uniós pénzből épült biciklis kalandparkot, amit eddig 55 ember használt.

A megnyitás utáni évben volt egy súlyos baleset is, ezért utána már csak saját felelősségre lehetett, regisztrálás után használni. A kalandparkot hivatalosan 2021 nyarán zárták be, de csak tavaly ősszel lakatolták le.

A pályának többféle szakasza van, de pár helyen már töredezik. A pálya része egy beruházásnak, ami híddal, bicikliúttal együtt nettó 884 millió forintba került. A kivitelezést az EB Hungary Invest Kft. végezte, amely azóta több milliárdos állami beruházást is kapott - jegyzi meg a portál.

A pálya bontása lassan halad, most a negyedénél tarthatnak. Az önkormányzat döntése alapján a jelenlegi polgármester, Horváth Richárd a területre újra biciklis parkot építene, de negyedannyiból. Igaz, erre nincs uniós támogatás, csak állami pénzt kaphatna.

A polgármester szerint olyan park lenne, amit "kicsik és nagyok rollerrel és kerékpárral is igénybe tudnak venni. Ilyen pályázat fog megnyílni".

A portál szerint a városban épített lombkoronasétány útját is feltörte a nád, amit a készíttető Duna Aszfalt szurokkal oldott meg. Az Átlátszó szerint azóta újabb repedések jelentek meg és a fű is kinőtt rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Lelőtték az Egyesült Államok felett szálló kínai kémléggömböt
Joe Biden amerikai elnök minél előbb meg akart szabadulni tőle, ezért döntöttek a lelövése mellett.

Link másolása

Lelőtte az amerikai hadsereg azt a kínai kémballont, amely a hét közepe óta lebegett az Egyesült Államok felett - írja a CNN.

Mint megírtuk, korábban már mérlegelte az amerikai kormány az eszköz lelövését, akkor azonban biztonsági okokból elvetteték ezt. A tévécsatorna szerint viszont Joe Biden amerikai elnök arra utasította a védelmi minisztériumot, hogy amint biztonságos, azonnal szedjék le a léggömböt. Az amerikai hadsereg úgy látta, hogy akkor lehet ezt a legbiztonságosabban megtenni, amikor a kémballon víz felett repül.

A CNN szerint végül akkor lőtték le, amikor az Atlanti-óceán felett lebegett Dél-Karolina partjainál. A művelet előtt légtérzárat és részleges hajózási tilalmat rendeltek el a környéken.

Joe Biden maga számolt be arról, hogy sikeresen kiiktatták az eszközt, meg is dicsérte a művelet végrehajtóit.

A lelövésről több videó is felkerült a Twitterre:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Méltatlan támadást” emleget a Belügyminisztérium, miután az orvosi kamara bejelentette, hogy tiltakozásba kezdenek
A MOK szombaton tartott rendkívüli közgyűlést, ahol arról is döntöttek, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket.

Link másolása

Vasárnap 14 órára rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, illetve az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor.

A meghívó címében már a témát is megjelölték:

„Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen – reagálás a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli országos küldöttgyűlésére”.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: szombaton a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése egyhangúlag fogadott el egy követelést. Ebben megfogalmazták, hogy

  • a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket,
  • helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását,
  • a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe.

    A közgyűlést azért hívták össze, mert szerintük az új törvény és rendeletek következtében az orvosok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, sérül az autonómiájuk, egyúttal a betegek helyzete is jelentősen romlik.

    Az RTL Híradó érdeklődésére azonban

    a Belügyminisztérium azt mondta, hogy folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával, az új típusú ügyeleti rendszerben a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették.

    Sőt, a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője korábban elfogadhatónak tartotta az új szerződéseket.

    Ahogy a szombati meghívó címéből is kiderül: a tárca a MOK szombati Küldöttközgyűlésére fog reagálni. Az eseményről mi is beszámolunk majd.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • HÍREK
    A Rovatból
    A chatbot elárulta Márki–Zay Péternek, hogyan lehet legyőzni az Orbán–rendszert
    Azért túl meglepő dolgok nem derültek ki a ChatGPT-alkalmazás válaszaiból.

    Link másolása

    Kübekházán tartották meg a Mindenki Magyarországa Néppárt alakuló ülését Márki-Zay Péterék. Az egykori közös miniszerelnök-jelölt a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be erről, és azt is elmondta: feltették a kérdést a ChatGPT alkalmazásnak, hogyan lehet leváltani Orbán Viktor rendszerét Magyarországon?

    A politikus szerint nem túl meglepő, de elég „prezíc válaszokat” kaptak a mesterséges intelligenciától. Ezek pontokba szedve a következők:

  • Támogasd és vegyél részt a tiltakozásokban,
  • támogasd a független médiát,
  • támogasd a demokráciapárti szervezeteket,
  • képezd magad és segíts másoknak tájékozódni,
  • vegyél részt politikai vitákban,
  • szavazz a választásokon!

    „Megvan a recept, ezt természetesen minden párt a maga ízlése szerint alakítja”

    - összegezett a hódmezővásárhelyi polgármester.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: