Az ENSZ élelmiszerbiztonsági tanulmánya szomorú képet mutat a bolygónkon uralkodó állapotokról. A rosszul táplált emberek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a járványban, mivel gyenge az immunrendszerük.
A világjárvány rávilágított "élelmezési rendszereink sebezhetőségére és gyengeségére", amelyet az éghajlati szélsőségek és az egészségügyben mutatkozó, életeket veszélyeztető különbségek is megterhelnek
- idézte a The Guardian a jelentést.
A jelentés következtetései egybevágnak a klímakutatók korábbi megállapításaival, az élelmiszer- és földgazdálkodás átalakítására szólítanak fel. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPPC) tavaly számolt be arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának egynegyedét a rossz földhasználat okozza.
A globális táplálkozással kapcsolatos 2025-ös tíz célkitűzés végrehajtásában egy ország sem halad megfelelő ütemben, és 194 ország közül csak nyolc halad jól négy cél elérése felé
- állapította meg a jelentés.
A rosszultápláltság okozza a legtöbb megbetegedést és halálozást világszerte. Minden kilencedik ember éhezik - állapította meg az ENSZ egy új tanulmánya.
A 2020-as Globális Táplálkozási Jelentés szerint a legtöbb ember nem jut hozzá az egészséges táplálékhoz vagy nem engedheti meg magának, hogy egészségesen táplálkozzon, mivel a mezőgazdasági rendszerek a kalóriát a tápérték elé helyezik, és a többszörösen feldolgozott élelmiszerek széleskörűen hozzáférhetők mindenfelé, ráadásul alacsony árakon. Az egészséges táplálékhoz való hozzájutásban mutatkozó egyenlőtlenségek a határokon belül és az országok közötti összehasonlításban is tapasztalhatók a jelentés szerint.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A haza nem eladó” – tömeg vonul a migrációs paktum ellen a fővárosban
Péntek délután demonstráció indult a fővárosi Kodály köröndről a Kossuth térre az uniós migrációs paktum ellen. A tiltakozás pontosan egy héttel azelőtt zajlik, hogy a csomag szabályai a gyakorlatban is alkalmazandóvá válnak.
Pártzászlók nélkül, de annál hangosabban indult el péntek délután a migrációs paktum elleni tüntetés Budapesten. A tiltakozó tömeg a Kodály köröndön, a Zrínyi-szobornál gyülekezett, ahonnan a Kossuth térre, az Országház épülete elé vonulnak – számolt be róla a Hír TV élőben a helyszínről.
A tudósítás szerint a demonstráció kezdetére a tér teljesen megtelt, és az Oktogon felé vezető útszakasz is folyamatosan telik a csatlakozókkal. A résztvevők között vidéki és agglomerációs településekről, például Pilisszántóról és Diósdról érkezők is feltűntek.
A tömegben felhangzott „A haza nem eladó” rigmus is.
A tüntetés időzítése nem véletlen: bár a jogszabálycsomag már 2024 júniusában hatályba lépett, a gyakorlati alkalmazása június 12-én, vagyis épp egy hét múlva kezdődik az Európai Unió sokat vitatott migrációs és menekültügyi paktumának.
A helyszíni beszámolók alapján a demonstrálók attól tartanak, hogy a paktum egyfajta kötelező felelősségvállalást erőltetne a tagországokra a menedékkérők elosztásában.
Úgy vélik, a szabályozás nyomást gyakorolhat azokra az államokra – köztük Magyarországra –, amelyek nem kívánnak illegális bevándorlókat befogadni.
A tiltakozók szerint a paktum nem a külső határok védelmét, hanem a bevándorlók érdekeit szolgálja.
Ezzel szemben a hivatalos uniós álláspont szerint a reform célja, hogy hatékonyabbá és egységesebbé tegye a közös menekültügyi rendszert. A szabályozás egy rugalmas szolidaritási mechanizmust vezet be, amely szerint a tagállamok választhatnak, hogy menedékkérők átvételével, pénzügyi hozzájárulással vagy technikai segítségnyújtással vesznek-e részt a közös tehermegosztásban, derül ki az Európai Tanács tájékoztatásából.
A Hír TV helyszíni tudósítását itt lehet megnézni:
Pártzászlók nélkül, de annál hangosabban indult el péntek délután a migrációs paktum elleni tüntetés Budapesten. A tiltakozó tömeg a Kodály köröndön, a Zrínyi-szobornál gyülekezett, ahonnan a Kossuth térre, az Országház épülete elé vonulnak – számolt be róla a Hír TV élőben a helyszínről.
A tudósítás szerint a demonstráció kezdetére a tér teljesen megtelt, és az Oktogon felé vezető útszakasz is folyamatosan telik a csatlakozókkal. A résztvevők között vidéki és agglomerációs településekről, például Pilisszántóról és Diósdról érkezők is feltűntek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter videót tett ki a neki bemutató tüntetőkről, szerinte az uniós források ellen tüntettek
A miniszterelnök egy erkélyről integetett a migrációs paktum ellen tüntetőknek, majd egy magyar zászlót is meglengetett. Az emberek változatos módon szidalmazták és mutattak be neki.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, kisebb verbális csetepaté alakult ki Magyar Péter és a migrációs paktum ellen tüntetők között pénteken délután Budapesten. A több ezresre becsült tömeg éppen a gyülekezőhelytől tartott a Kossuth térre, amikor észrevették a Miniszterelnökség teraszán a kormányfőt és Radnai Márkot.
A demonstrálók ekkor azt kiabálták Magyarnak, hogy „hazaáruló”, mire a politikus előbb integetve, majd zászlót lengetve reagált.
Ezután nem sokkal a miniszterelnök egy rövid Facebook-posztban foglalta össze a történteket:
„Nemzeti zászlóval fogadtuk a Fidesz és a Mi Hazánk által közösen szervezett 1000 fős, az uniós források ellen tüntető “tömeget”. Hamarosan videó arról, hogy mivé lett a polgári oldal”
– írta Magyar Péter. Percekkel később a beígért videó is megérkezett, amihez néhány mondatot is fűzött:
„Ennyi maradt az egykori több milliós polgári oldalból: Bede Zsolt, Németh Balázs és Toroczkai László nagykoalíció, ezer fős “tömeggel”. Felhergelt, artikulálatlanul kiabáló, kivégzéssel fenyegetőző polgártársak óriási kereszttel és magyar zászlóval tüntettek a magyaroknak járó 6 ezer milliárd forintos uniós forrás ellen… Folytatjuk a munkát. ui.: a hazaáruló egy szó.”
A felvételen látszik, hogy Magyarék már az erkélyen állva várták a tömeget. A tüntetők közül sokan torkuk szakadtából szidalmazták a miniszterelnököt, változatos módokon bemutattak neki, az egyik teljesen bepöccent tüntetőt pedig Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője próbálta visszafogni a tömegben.
A felvételen az is hallatszik, ahogy Magyar Péter feltehetően az egyik tüntetőnek reagál arra, hogy miért nem megy le közéjük az utcára:
„Nem megyek. Dolgozunk” - mondja a miniszterelnök. A teljes videót itt lehet megnézni:
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, kisebb verbális csetepaté alakult ki Magyar Péter és a migrációs paktum ellen tüntetők között pénteken délután Budapesten. A több ezresre becsült tömeg éppen a gyülekezőhelytől tartott a Kossuth térre, amikor észrevették a Miniszterelnökség teraszán a kormányfőt és Radnai Márkot.
A demonstrálók ekkor azt kiabálták Magyarnak, hogy „hazaáruló”, mire a politikus előbb integetve, majd zászlót lengetve reagált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hazaáruló!” - kiabálták a tüntetők Magyar Péternek, aki zászlólengetéssel válaszolt
A miniszterelnök Radnai Márkkal együtt bukkant fel a Miniszterelnökség erkélyén. Előbb integetett a vonuló tömegnek, majd zászlólengetéssel reagált az őt lehazaárulózók kiabálására.
Péntek délutánra hirdették meg a szervezők az uniós migrációs paktum elleni tüntetést Budapesten. A több ezresre becsült tömeg a Kodály köröndön, a Zrínyi-szobornál gyülekezett, ahonnan a Kossuth térre, az Országház épülete elé vonultak.
Az emberek útközben elhaladtak a Miniszterelnökség épülete előtt is, melynek teraszán egyszer csak megjelent Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke.
„Hazaáruló!”
- kezdte skandálni a tömeg, mire a kormányfő előbb integetett nekik, majd egy magyar nemzeti lobogót kezdett lengetni.
A megafonos Bohár Dániel több videót is készített a jelenetről. Előbb az épület erkélye alól videózta Magyar Péteréket:
Majd nem sokkal később kicsit távolabbról is felvette a Magyar és a tüntetők között kialakult interakciót:
A pénteki tüntetés résztvevői attól tartanak, hogy a jövő pénteken életbe lépő paktum egyfajta kötelező felelősségvállalást erőltetne a tagországokra a menedékkérők elosztásában. Szerintük a paktum nem a külső határok védelmét, hanem a bevándorlók érdekeit szolgálja.
Ezzel szemben a hivatalos uniós álláspont szerint a reform célja, hogy hatékonyabbá és egységesebbé tegye a közös menekültügyi rendszert. A szabályozás egy rugalmas szolidaritási mechanizmust vezet be, amely szerint a tagállamok választhatnak, hogy menedékkérők átvételével, pénzügyi hozzájárulással vagy technikai segítségnyújtással vesznek-e részt a közös tehermegosztásban.
Péntek délutánra hirdették meg a szervezők az uniós migrációs paktum elleni tüntetést Budapesten. A több ezresre becsült tömeg a Kodály köröndön, a Zrínyi-szobornál gyülekezett, ahonnan a Kossuth térre, az Országház épülete elé vonultak.
Az emberek útközben elhaladtak a Miniszterelnökség épülete előtt is, melynek teraszán egyszer csak megjelent Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
HVG: Teljesen átalakul a Fidesz - megszüntetik a választókerületi rendszert, 28 fős elnökség jöhet
A Fidesz a jövő szombati kongresszusán dönthet a párt teljes szervezeti átalakításáról, amelynek részeként a jelenlegi választókerületi rendszer helyett önkormányzati alapú struktúrát vezetnének be.
A Fidesz a június 13-i kongresszusán alapjaiban alakíthatja át a párt belső működését: a tervek szerint megszüntetnék a választókerületi rendszert, és a párt szervezete az önkormányzati struktúrához igazodna. Az átalakítással az elnökség létszáma akár 28 fősre is bővülhet.
A párt új felépítésének alapját a települési csoportok és a megyei választmányok adnák.
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a részletekről azt közölte, hogy „a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a Fideszben települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd”
Az új modell szerint a megyei választmányok által megválasztott megyei elnökök automatikusan az országos elnökség tagjaivá válnának.
A jövőbeli elnökség így húsz megyei és fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által megválasztott pártelnökből és négy alelnökből állna össze.
A folyamat jelenleg a megyei küldöttgyűléseknél tart, ahol megvitatják a javaslatot, személyi döntések csak ezt követően várhatók.
Navracsics Tibor, aki a párt önkormányzati megújulását koordinálja, pénteken a Facebook-oldalán hangsúlyozta, a változások hitelességéhez elengedhetetlen, hogy az új vezetésben helyet kapjon egy sikeres polgármester is.
A volt miniszter szerint a megújulás akkor lesz hiteles a közvélemény számára, ha „az elnökségben helyet kap legalább egy sikeres polgármester is”.
Navracsics négy, a 2024-es önkormányzati választáson kiemelkedően szereplő fideszes városvezetőt is megnevezett: Cser-Palkovics Andrást (Székesfehérvár, 74,11%), Balaicz Zoltánt (Zalaegerszeg, 73,08%), Hernádi Ádámot (Esztergom, 70,33%) és Szita Károlyt (Kaposvár, 52,10%).
A héten derült ki, hogy a Fideszen belül több új munkacsoport is alakult: Czunyiné Bertalan Judit vezetésével létrejött a Védvonal, Vidoven Árpád irányításával egy biztonságpolitikai műhely, és hamarosan elindul a Fidesz Európa Klubja is. Az önkormányzati kabinetet Navracsics Tibor szervezi, akinek feladata a helyi hálózatok megerősítése és a párt „aranytartalékának” tekintett önkormányzati szereplők munkájának összefogása.