prcikk: Mikó István: A sztárokra mindig fel kell nézni, én a mindennapi életben nem ilyen vagyok | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Mikó István: A sztárokra mindig fel kell nézni, én a mindennapi életben nem ilyen vagyok

Az idén 50 éves Kaláka alapító tagja a zenekar mellett a Mindhalálig Beatlesről, a zeneszerzésről és a közelgő Beatles fesztiválról is mesélt.


Mikó István az egyik legsokoldalúbb magyar művész. Színészként, rendezőként és zenészként is jelentős pályafutást tudhat maga mögött. A közelgő Beatles Hétvége egyik sztárvendége lesz, ebből az apropóból adott interjút.

- Egy interjúban azt mondta önmagáról, hogy sosem volt sztár. Ami nekem nagyon furcsa, hiszen Mikó István olyan művész, aki a gyerekkorom óta része az életemnek, ha mondhatom így.

- Az a kérdés, hogy mit értünk sztár alatt. Szerintem ahhoz járul egy attitűd, amit én nem érzek magaménak. Nem viselem magamon éjjel-nappal a sztárság külsőségeit. Én belülről élem meg ezeket a dolgokat. Tudom, hogy sokat szerepelek... jobban mondva, szerepeltem, mondjuk inkább múlt időben. A közönség körében, elsősorban a vidámabb jellegű szerepeim révén, szert tettem bizonyos fokú népszerűségre. Elég sokat voltam képernyőn. De ez nem jelenti azt, hogy sztár vagyok.

Inkább olyan művész, aki sokat dolgozott, és ezért az emberek emlékeznek rám.

Persze kapok autogramkérő leveleket, megismernek az utcán, de ettől nem gondolom azt, hogy sztár lennék. A sztár az egy csillag, akire mindig fel kell nézni. Én a mindennapi életben nem ilyen vagyok.

- Tehát a sztárságon inkább egy külsőséget, egy viselkedési formát ért, és nem a népszerűséget.

- Látja, milyen szép magyar szó ez, hogy népszerű. Persze ezt sem tudom igazából megítélni. Bizonyos dolgokat érzek, a közönségtől nagyon sok szeretetet visszakaptam abból, amit én adtam.

- Az ön pályafutását mindig jellemezte egy billegés a zenész és a színész között.

- A zene előbb jött, mint a színészet. Olyan zenei általános iskolába jártam, amelyet Kodály Zoltán alapított. Nagyon sokat tanultunk a zenéről, nagyon jó iskola volt. Tizenhárom éven keresztül hegedültem, nyilván ez is nyomot hagyott. Már gyerekként kezdtem zenét komponálni is, úgy éreztem, hogy ezen keresztül tényleg ki tudom fejezni magamat. Elsősorban a magyar költészet gyöngyszemei ihlettek meg, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom. Nagyon sok verset megzenésítettem.

Ennek folyománya volt, hogy aztán 1969-ben Gryllus Danival megalapítottuk a Kaláka együttest, amely éppen idén ünnepli az 50. születésnapját.

Ezek a fiúk, akik most is együtt játszanak, mind iskolás társaim voltak.

Viszont kisgyerekkorom óta elvarázsolt a színház világa, ezért jelentkeztem a Színművészetire. Kamasz koromban már színdarabokat írtam, és rávettem szerencsétlen osztálytársaimat, hogy közreműködjenek. Írtam, rendeztem és játszottam. Mivel nem vettek fel a főiskolára elsőre, de még negyedikre sem, hanem csak ötödikre, azt a néhány évet muzsikálással töltöttem el.

- Végül a színjátszás győzött, de a színházi pályafutását is végigkísérte a zene. Az, hogy egy színész remekül énekel, ha nem is gyakori, annyira nem szokatlan. Sokkal ritkább viszont, hogy egy színész zenét szerez az előadásokhoz. Sőt, akár filmekhez, mint a Sárkány és papucs című rajzfilm esetében. A kollégák könnyen elfogadták önt komponistaként?

- Igen. Próbáltam a színházi tapasztalataimat összekapcsolni a zeneszerzéssel. Tisztában voltam a zene dramaturgiai fontosságával, hogy nem mindegy, mikor, milyen stílusban szólal meg egy zene. Valahogy ráéreztem, így fordulhatott elő, hogy számtalan előadást bemutattak az én zenémmel. A legtöbbször talán Carlo Goldoni: Mirandolina, te drága című darabja ment az én zenémmel.

- Az énekes szerepekben is brillírozott. Számomra nagyon emlékezetes volt a Denevérben az ügyvéd szerepében, akkor csodálkoztam rá igazán, milyen különleges hangi adottságokkal rendelkezik. De ha jól emlékszem, Az operaház fantomját is Ön énekelte elsőként Magyarországon.

- Színpadon biztosan. Tudtam, hiú ábránd, hogy a Thália Színházban bemutassák Az operaház fantomját. De én nagyon megszerettem ezt a darabot és ezt a muzsikát. Kazimir Károly igazgató bíztatott, hogy azt a sokféleséget, amit képviselek a zenében – a magyar népdaltól az operáig –, azt mutassam meg egy önálló esten. Ez volt a Miko-r lesz a fantom. Szeretem a zenés műfajt, és talán ennyi idő után mondhatom, hogy nem is megy rosszul.

- A színpadi munkái közül a leglegendásabb alighanem a Mindhalálig Beatles. Kicsit meséljen erről az előadásról, hogy született, mennyire volt nehéz megvalósítani.

- Egy öltözőben öltöztünk a Thália Színházban Forgách Péterrel és Incze Józseffel. Péternek szintén zeneiskolai végzettsége volt, ha jól tudom, csellózni tanult, de imádott gitározni is, nagyon jól is játszik. Az ő ötlete volt, hogy írni kéne egy darabot, ami Beatles dalokra épül. Nagyon szerette a Beatlest. Tehát az ő ötlete volt, ő indította be a motort. Persze annyira nem ment simán. Én például elektromos hangszereken nem is nagyon játszottam addig. Picit másképp kell, mint sima dobozgitáron.

Elkezdtünk gyakorolni, művész kollégák, zenészek segítettek. Incze József például nem tudott dobolni, csak nagyon jó ritmusérzéke volt. Egy hokedlin gyakorolt, dobosok segítettek neki, és olyannyira jól belejött, hogy végül a színpadon is tényleg ő ütötte meg a dobot. Azért ez nagy merészség volt tőlünk. A darab szerint, bár Beatles dalokat énekeltünk eredeti nyelven, de a darabban magyar fiatalokat játszottunk, akik imádják a Beatlest. A rendező Koltay Gábor volt. A bemutatón a nézők kapkodták a fejüket, hogy honnan jön a hang? Tényleg mi énekelünk? Nem playback? Természetesen nem az volt. Híre ment, és nagyon nagy siker lett.

Utána sokan azt hitték, hogy mi egy regnáló zenekar vagyunk, és hívtak koncertezni.

Na, akkor volt egy kis probléma, mert az előadásban volt 18 dal. De gyakran előfordult, hogy az előadás végén nem akart a közönség elmenni, kérték, hogy folytassuk a zenélést. A végén már 30-40 számot játszottunk, és ezzel már el is lehetett menni koncertezni.

- Nem ez volt az utolsó találkozása a Beatlesszel a színpadon, hiszen Márton András magyarított Beatles szövegeiből 2011-ben megalkotta a Bolond a hegytetőn című előadást.

- Igen, a Blackbirds Beatles emlékzenekar szerette volna, ha összehozunk valami közös színpadi játékot. Azt találtam ki, hogy a Blackbirds eljátszotta a dalokat eredeti szöveggel, a Márton András-féle magyar szövegek felhasználásával pedig a dalok történetéből jeleneteket állítottunk össze.

- Ön a közelgő Beatles hétvége egyik sztárvendége. Pontosan mivel készül? Beszélgetés lesz, vagy énekel is Beatles dalokat?

- Lehet, hogy nem lehet megkerülni az éneklést, bár azért az ember 70 éves korában már nem úgy énekel, mint mondjuk 40 vagy 50 évesen. Meglátjuk. Alapjában véve beszélgetésre készülök, de nem lehetetlen az sem, hogy eléneklek néhány dalt.

- Sopronban idén az Illés örökségét elevenítették fel a Tied a világ című előadásban. Az Illést gyakran nevezték a magyar Beatlesnek. Ön szerint jogos ez az összevetés?

- Megtisztelő, mindkét együttesnek. Való igaz, ha nincs a Beatles, lehet, hogy a fiúk is kicsit más muzsikát játszottak volna. Hasonló a két zenei világ: egyszerűség, tisztaság, minőségi előadás.

- Ebben a szezonban hol és miben láthatjuk még?

- Rendezek egy előadást a Turay Ida Színházban Barta Lajos: Szerelem című darabjából. Aztán a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban rendezem Móricz Zsigmondtól a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t. Egyébként a Tied a világ című előadásból Sopronban már lejátszottuk a szériát, de bemutatják Dunaújvárosban is, ahol szintén felkértek, hogy szerepeljek benne.

- Van még teljesítetlen szakmai cél a bakancslistáján?

- A szakmában nincs, inkább a privát életemben. Sok mindent nem csináltam még.

Sok minden már valószínűleg nem is teljesül, de anélkül nem érdemes élni, hogy az embernek ne legyenek tervei, céljai.

Beatles-hétvége

Hoffman Györgyöt. a BlackBirds együttes frontemberét, a Beatles-hétvége vezetőjét kérdeztük arról, mire készülnek pontosan:

"A két napos Beatles Weekendre, ami az első magyar Beatles fesztivál. Október 5-én szombaton délután 2-től 10-ig az Analog Music Hall ad neki teret, vasárnap pedig délután 3-tól 6-ig a Hard Rock Cafe, az egy kicsit exkluzívabb nap. Három fő sztárja lesz a fesztiválnak: Ukrajnából egy Szergej Radcsenkó nevű úriember, aki a liverpooli Beatles múzeum nagykövete. John Lennon gyerekkoráról fog előadást fog tartani.

Itt lesz Helen Anderson, egy liverpooli divattervező hölgy. Ő tervezte a 60-as években John Lennon sapkáit, amiket a Hard Day’s Nightban is láthatunk rajta. És itt lesz Chicagóból Jay Goeppner, aki a világ első számú John Lennon előadója. Goeppner és a BlackBirds szombaton és vasárnap is közös Lennon műsort ad elő. Szombaton pedig eljátsszuk az idén 50 éves Abbey Road teljes anyagát az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal kiegészülve. De lesz több magyar sztárvendég is: Petruska, Czutor Zoli, Márton András a KFT-ből, Mikó István, szombaton pedig egész nap B. Tóth László lesz a műsorvezető. Emellett szombaton egész nap lesz Beatles börze, képviselteti magát az egri Beatles Múzeum, és lesz Beatles forró csoki a Rengeteg RomKafé jóvoltából."

További részletekért keressétek fel a Facebook eseményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre
A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.


Lengyel Tamás körül őrült tempóban zajlik az élet, láthatjuk színházban, tévében, ráadásul nemrég podcastot is indított két kollégájával. Interjúnkban kérdeztük a Loupe Színházi Társulásról, a választásokról és A mi kis falunk spin-off sorozatáról is.

– Viszonylag rég ismerlek, korábban nem volt annyira jellemző rád, hogy nyilvánosan megszólaltál aktuálpolitikai vagy társadalmi kérdésekben. Volt egy tudatos döntés amögött, hogy ezen változtattál?

– 2020-ban született meg a kisfiam, és egyszerre ráébredtem, hogy az embernek már nem csak azért kell tennie, hogy a környezete önmagának megfeleljen, hanem hogy a gyerekei egy normálisabb világban tudjanak felnőni. Ebben az évben történt egy másik fontos, szem felnyitó esemény is, az SZFE ledózerolása.

– Mintha nem lenne így is elég ingatag a helyzet, művésztársaiddal létrehoztátok a Loupe Színházi Társulást, amely kicsit a "renitensek" gyűjtőhelye. A társulat több tagja is nyíltan vállalja az ellenzéki nézeteit. Eleve merész vállalás piaci alapon működő társulatot létrehozni, így pedig pláne nehezített a terep. Mennyire szűri meg a politika a közönséget, és mennyire szűkíti le a mozgásteret?

– A politikai klíma nálunk pont hogy nem becsukta a kapukat, hanem még nagyobbra nyitotta. A társadalom többségében érezhetően kialakult valamiféle változás iránti vágy. Azzal, hogy mi nyíltan vállaljuk a véleményünket, és mi is azt gondoljuk, hogy változás szükséges, a közönségünk nem csak színházi szempontból érdeklődik irántunk, hanem közösséget érez velünk. Ez most egy adottság, amivel sikerült élni, de az, hogy ekkorát nőtt a látogatottságunk, az nem csak ennek köszönhető.

Ha nem lenne jó a kulturális termék, az előadás nem lenne szórakoztató és elgondolkodtató, ha nem jó színészek adnák elő, akkor ez a vállalkozás nem lehetne ennyire sikeres.

Az is fontos, hogy országosan ismert színészek vannak nálunk, és hogy nem szokványos színházat csinálunk. Lebontottuk a negyedik falat, találkozunk a nézőkkel, beszélgetünk velük. Nemcsak színházat csinálunk, hanem a társadalmi felelősségvállalás keretében különböző eseményeket szervezünk. Adománygyűjtéseket rendezünk, felkarolunk civilszervezeteket, tüntetést szervezünk. Ezeken keresztül még több emberhez jutunk el.

– Több nyíltan ellenzéki előadóművész került már olyan helyzetbe, hogy bizonyos településeken nem engedték fellépni őket, vagy lemondták a már leegyeztetett fellépést. Ti is kerültetek már ilyen helyzetbe?

– Van ilyen. Mi azért nem kommunikáljuk ezeket, mert szerencsére nem ez a többség. Ráadásul ezt a kérdést rugalmasabban kezeljük. Mivel mi magunk szervezzük az előadásainkat, ha nem mehetünk Nyíregyházára, akkor megyünk Nyíregyháza mellé. És akkora az érdeklődés, hogy a nyíregyháziak hajlandóak 20-25 kilométert utazni, hogy megnézzenek minket.

– A Loupe nagyon érzi a közösségimédiát. Például a napokban botlottam bele egy videótokba, ahol a társulat négy hölgytagja rólad szóló reddites kommenteket olvas fel mély beleéléssel. Hogy találjátok ki ezeket a kontenteket?

– Minden területnek megvan a gazdája. Van egy háromfős csapat, akik a social tartalmakon dolgoznak. Projekt alapon kapcsolódnak hozzánk. Ők kitalálják és leforgatják velünk a tartalmakat.

– A Magyarország kedvenc műsora híradó paródiának indult. Most azonban úgy döntöttetek Rainer-Micsnyei Nórával és Molnár Áronnal, hogy elindítjátok Magyarország kedvenc reggeli műsorát, ami egy klasszikus közéleti kibeszélős podcast. Miért döntöttetek a formátumváltás mellett?

– Nagyon elbillent a magyar médiapiac, a kormány rengeteg pénzt költ arra, hogy eltussoljon bizonyos információkat.

Mi viszont azt szeretnénk, hogy a tények napvilágot lássanak, és ha ehhez hozzá tudunk tenni a nagy elérésünknél fogva, akkor ez kötelességünk.

Amikor 2020-ban elkezdtük a Magyarország kedvenc műsorát, maga a közélet annyira abszurd irányba ment, mintha maga is egy politikai szatíra lenne. Ezt próbáltuk ellensúlyozni, hogy közösen nevessünk rajta. Indulattal nagyon nehéz szembeszállni ezzel. A humornál nincs jobb fegyver.

– Az elmúlt napokban egymást érték a leleplező interjúk. Ezeket sokan azzal próbálják hitelteleníteni, hogy megrendezték, szerepet játszanak a nyilatkozók. Színészként, szakmailag megközelítve meg tudod állapítani, hogy amit látsz, az mennyire frankó?

– Ha egymás mellé teszem a NER-es megmondóembereket Szabó Bencével vagy Pálinkás Szilveszterrel, úgy érzem, az utóbbi két ember más minőségben szólal meg, mint az előbbiek. Mindkét interjúban olyan személyességet láttam, amihez vagy nagyon-nagyon jó színésznek kell lennie, vagy súlyos szociopatának, hogy az ember az ilyen jellegű gátlásait elveszítse és így tudjon szerepet játszani.

Semmi kétségem afelől, hogy ők a saját percepciójuk szerint megélteket őszintén mondják el.

Amikor a jobboldali fizetett propagandisták az ukránokról, Zelenszkijről vagy a háborúról beszélnek, hiába próbálnak egyes szám elsőszemélyben fogalmazni, ott nem érzek ilyen jellegű hitelességet. Ráadásul a mondatok, amiket elmondanak, rendre ugyanazok, mintha egy közös Google Drive-ról lennének átvéve.

Szóval a közlés minőségét lehet értékelni, és ehhez nem is kell feltétlenül színésznek lenni.

– Mit vársz az április 12-e utáni Magyarországtól?

Molnár Áron azt mondja, hogy mindig a pesszimistáknak van igazuk, de az optimisták változtatnak a világon. Én mindenesetre azt remélem, hogy mindent elsöprő változás jön. Nem mintha azt szeretném, hogy legyen megint egy kizárólagos hatalom, ami azt csinál az életünkkel, amit akar, de nem maradt más reményem, mint hogy bízom Magyar Péterben, és ha április 12-én sikerül jelentős győzelmet elérni, akkor a 2/3-ot arra használja majd, hogy visszaállítsa a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A különböző pozíciókba a Fidesz emberei vannak bebetonozva, és ha az új kormánynak nem lesz lehetősége leváltani őket, mert nem rendelkezik kétharmados többséggel, akkor ez csak egy vekengés lesz. Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon, és lesújt a neki nem tetsző emberekre.

– Végül beszéljünk kicsit könnyebb témáról is: Kapitány Iván A mi kis falunk fesztiválon bejelentette, hogy a karaktered, Gyuri spin-off sorozatot kap. Erről mit lehet elárulni jelen pillanatban?

– Leforgattuk az első évadot, de hogy mikor kerül adásba, azt nem tudom. Szerintem nagyon szórakoztató lett.

Én csak Gyuri-univerzumnak hívom, és nagyon reflektál a mostani időkre.

Egy fiatal család küzd, mint malac a jégen a rezsifizetéssel, a lakhatással, a mindennapi bonyodalmakkal, és ez sok komikus helyzetet szül.

– A mi kis falunk más karakterei is feltűnnek?

– Jelen pillanatban annyit mondhatok csak, hogy Erika, Lovas Rozi karaktere szerepel benne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Több mint 1000 nővel szexelt, Marilyn Monroe mellé vett sírhelyet, és gyűlölte a faji és nemi diszkriminációt – Hugh Hefner ma lenne 100 éves
1000 dollárt kért kölcsön az anyukájától a Playboy első számának kiadásához. Halálakor a birodaloma már több mint 500 milliót ért. Ilyen volt Hugh Hefner élete.


Hugh Marston Hefner 1926. április 9-én született Chicagóban, egy konzervatív középnyugati családban. Édesanyja, Grace svéd származású volt, míg édesapja, Glenn Lucius Hefner német és angol ősöktől származott. Volt egy Keith nevű öccse is. Mindkét szülő hagyományos értékrendet vallott, amely a mértékletességet, a fegyelmet és az erkölcsi komformitást tartotta szem előtt, ez a szigorú nevelés pedig később mélyrehatóan formálta Hefner világnézetét. Visszatekintve általában érzelmileg visszafogottnak jellemezte a gyermekkorát, amely hozzájárult ahhoz, hogy később szinte teljes mértékben elutasította a társadalmi nyomásokat és elnyomásokat.

Ő mindig a személyes szabadság, a szexuális nyitottság és az egyéni önkifejezés mellett kardoskodott.

A fiatal Hugh a chicagói Steinmetz Gimnáziumba járt, ahol már korán érdeklődést mutatott a rajzolás, a karikatúra és az írás iránt. Már tinikorában is vonzotta a kiadói munka, mint kreatív önkifejezési lehetőség, illetve hevesen érdeklődött a közbeszéd alakításának eszközei iránt.

Saját szabályokat akart

1944 és 1946 között Hugh az Egyesült Államok hadseregében szolgált. Nem volt ugyanakkor harci  bevetésen, mivel egy katonai újságnál dolgozott, ahol gyakorlati tapasztalatot szerzett az újságírásban, a szerkesztésben és a nyomás alatti publikálásban, értsd: propagandában. A katonai szolgálata után aztán beiratkozott az illinoisi Urbana-Champaign Egyetemre, ahol pszichológiát, kreatív írást és művészetet tanult. 1949-ben végzett. Később a Northwestern Egyetemen folytatta posztgraduális tanulmányait, ahol a szociológiára és az amerikai szexuális törvényekre összpontosított. Ez később jól is jött a Playboy magazin szerkesztői küzdelmeiben és jogi csatáiban.

Az újságírói karrierjét egyébként szövegíróként kezdte az Esquire magazinnál, ami a korszak egyik legjelentősebb férfimagazinja volt. S bár csodálta a kultúra és a stílus ötvözetét, amit a lap képviselt, később azonban egyre inkább frusztrálták a kreatív korlátok és a pénzügyi megszorítások. 1952 januárjában, miután elutasították a kért fizetésemelését, Hefner felmondott. A döntés fordulópontot jelentett az életében, mivel arra ösztönözte, hogy egy saját kiadványt alapítson, ahol ő alkothatta a szabályokat, és formálhatta a szerkesztői hierarchiát. Egy olyan magazint akart létrehozni, amely tükrözi az ő elképzeléseit az újságírásról, így elkezdett kidolgozni egy koncepciót, amely a kifinomult életmódtartalmakat és a komoly újságírást ötvözte a szexualitással.

A Playboy alapítása

Hugh 1953-ban (27 éves volt ekkor) 1000 dollárt kért kölcsön az édesanyjától, hogy kiadhassa a Playboy magazin első számát. A jövő bizonytalansága miatt akkor még a megjelenés dátuma sem szerepelt a borítón. A debütáló számban azonban máris volt egy nagy durranás: egy meztelen fénykép Marilyn Monroe-ról, ami még 1949-ben készült róla egy naptárhoz. Az első szám pillanatok alatt elfogyott, a Playboy pedig azonnal egyedi kulturális jelenséggé és kereskedelmi sikerré vált.

A magazin a kezdetektől fogva azzal különböztette meg magát minden mástól, hogy nemcsak erotikus képeket, hanem interjúkat, szépirodalmi műveket, politikai jegyzeteket és kulturális esszéket is közölt, ez a megközelítés pedig élesen megkülönböztette a rivális felnőttmagazinoktól.

Hefner úgy gondolta, a Playboynak egyaránt kell az ötletek és a fotók platformjaként szolgálnia. A vezetése alatt a magazinban különféle esszék és interjúk jelentek meg politikusokkal, filozófusokkal, művészekkel és aktivistákkal, tehát jelentős szerepet játszott az amerikai irodalmi kultúrában is. Hugh például nagy kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette Ray Bradbury Fahrenheit 451 című regényét akkor, amikor azt kifejezetten ellentmondásosnak tartották, s emiatt élesen bírálták. A mű később klasszikus státuszt nyert. Ez a szerkesztői bátorság azonban megerősítette a Playboy hírnevét, a lap többek között  a szabad véleménynyilvánítás szószólója is lett.

A nyusziverzum

Hefner vezetése alatt a Playboy globális multimédiás birodalommá fejlődött. A Playboy Enterprises kiterjesztette tevékenységét a televíziózásra, a filmgyártásra, az éjszakai klubokra, a licenszelt termékekre és a nemzetközi kiadásokra. A 20. század végére a világ egyik legismertebb életstílusmárkájává vált, a szmokingos nyúl logóját mindenhol felismerték.

Hefnernek azonban nem volt könnyű dolga abban, hogy ez így is maradjon. Számos jogi csatát kellett vívnia obszcenitás, postai terjesztés és cenzúra miatt. A Playboyt ugyanis gyakran vették célba konzervatív csoportok és kormányzati hatóságok, amelyek korlátozni akarták a terjesztését. Hefner következetesen az első alkotmánykiegészítés védelmezőjeként pozicionálta magát, azzal érvelve, hogy a szexuális kifejezés és az intellektuális szabadság elválaszthatatlanok. Általában meg is nyerte ezeket a pereket, Hefnert pedig sokan éltették a kiadói és a polgári szabadságjogok védelmezőjeként.

A Playboy például az első nagy magazinok közé tartozott, amelyek egyenlőként mutatták be az afroamerikai írókat, művészeket és közszereplőket, Hefner ugyanis ellenzett mindenféle faji szegregációt és a diszkriminációt. De olyan témákkal is foglalkozott, mint a polgári jogok, az abortusz, a fogamzásgátlás és az LMBTQ+-kérdések, még jóval azelőtt, hogy azok bekerültek volna a mainstream média diskurzusába. Próbálta normalizálni az addig tabunak számító témákat.

Nők tengere

1971-ben Hugh Los Angelesbe költözött, és a Holmby Hills-i Playboy-villában telepedett le. Az épület pedig egyaránt lett az ő otthona, illetve a Playboy márka szimbóluma. A villa évtizedeken át hírességek, művészek és médiaszereplők társasági központjaként működött, Hefner életmódja pedig, amit az állandó társaság és a nagy bulik jellemeztek, elválaszthatatlanul összekapcsolódott nyilvános személyiségével és megjelenésével: az a bizonyos bordó fürdőköntös…

Hefner egyébként az élete során összesen háromszor állt az oltár elé. Először még 1949-ben Mildred Williamsszel. Két gyermekük született: Christie (1952) és David (1955), a szülők pedig 1959-ben váltak el. Egy 2006-os tévés portréból egyébként kiderült, hogy Mildred megengedte Hugh-nak, hogy a házasságuk alatt más nőkkel is szexuális kapcsolatot létesítsen a saját hűtlenségének bűntudatából fakadóan, és abban a reményben, hogy ez megmenti a házasságukat. Nos, nem mentette meg.

Hugh később elismerte, hogy bizonyos években „talán a tizenkét hónapból tizenegyben kapcsolatban állt különböző Playmate-ekkel. Donna Michelle, Marilyn Cole, Lillian Müller, Shannon Tweed, Barbi Benton, Karen Christy, Sondra Theodore és Carrie Leigh csak néhány volt a rengeteg szeretője közül; Leigh egyébként 35 millió dolláros tartásdíjpert indított ellene. 1971-ben Hefner azt is elismerte, hogy kísérletezett a biszexualitással is.

1985. március 7-én, 58 évesen aztán egy enyhe stroke-ot kapott, ami után újragondolta az életmódját, és több változtatást is végrehajtott. Visszafogta a vad, egész éjszaka tartó bulikat, a lánya, Christie pedig 1988-ban átvette tőle a Playboy üzleti tevékenységének irányítását.

Marilyn mellett

Az első válása után 30 évvel jött csak az újabb frigy, 1989-ben, akkor a modell és színésznő (nem mellesleg az Év Playmate-je) Kimberley Conradot vette el, aki 36 évvel volt fiatalabb nála, s akivel 21 évig voltak házasok, bár már 1998-ban szakítottak. 2010-ben váltak el, és tőle is két gyermeke született, Marston (1990) és Cooper (1991).

Hefner ezután folyamatosan költöztetett a Playboy-villába fiatal nőket, köztük a Bentley ikreket, Mandyt és Sandyt. Egyszerre akár hét nővel is randizott egyidejűleg. De a barátnői közé tartozott Brande Roderick, Izabella St. James, Tina Marie Jordan, Holly Madison, Bridget Marquardt és Kendra Wilkinson is. 2012. december 31-én (86 évesen) aztán feleségül vette a nála több mint 60 évvel fiatalabb modell és énekesnő Crystal Harrist, amely kapcsolat heves médiaérdeklődést váltott ki. Állítása szerint egyébként élete során több mint ezer nővel feküdt le.

Az utolsó éveit a Los Angeles-i Playboy-villában töltötte. Jóval a halála előtt, még 1992-ben megvásárolta a sírhelyét (75 ezer dollárért) a Westwood Village Memorial Park temetőben, méghozzá közvetlenül Marilyn Monroe mellett, szimbolikusan lezárva ezzel a Playboy eredettörténetét. „Az örökkévalóságot Marilyn mellett tölteni olyan csodálatos lehetőség, amelyet nem lehet kihagyni” – nyilatkozta 2009-ben.

Hugh Hefner 2017. szeptember 27-én, 91 éves korában hunyt el. A halál közvetlen oka szívleállás és légzési elégtelenség volt; vérmérgezést kapott ugyanis egy E.coli fertőzéstől. Halála a modern történelem egyik leghosszabb és legbefolyásosabb kiadói karrierjének végét jelentette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2026. április 08.



Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.

Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.

Mi láttuk először!

Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.

A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy

semmivel sem akarták elvenni a fókuszt a zenéről, amiről amúgy is baromi nehéz lenne.

A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.

Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.

@pentatonix

What an EPIC way to kick off our Europe tour! Thank you, Budapest! ??

♬ original sound - Pentatonix

A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.

Annyira közel volt!

Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.

A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig

az első sorokhoz is lement pacsizni.

Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.

Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kirstin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Nem visszafelé nézünk, hanem előre” – Kálozon kezd új életet a Kolorádó, egy kastélyt is megtöltenek programokkal
A fesztiválnak kényszerűségből kellett költöznie a Nagykovácsi melletti Cserkészparkból, egy ideig bizonytalan volt a jövője, de aztán megtalálták az új helyszínt, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Interjú a stáb két tagjával.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. április 09.



Tavaly nyáron, a Kolorádó kezdete előtt néhány héttel érkezett a hír, hogy egy váratlan szerződésbontás miatt többé nem tudják megrendezni az addigi helyszínen. A már bejelentett fesztivált végül még megtarthatták, ezután viszont kérdéses volt, hogyan tovább. A szervezők azonban nem adták fel, és február elején kiderült: a Fejér megyei Kálozon folytatják. A történtekről és az előttük álló tervekről Balizs Kata szponzorációs és kreatív vezetővel, valamint Pusztai Lola kommunikációs vezetővel beszélgettünk. Az első fellépőket egyébként éppen az interjú megjelenésének napján tették közzé.

Hogyan éltétek meg a szerződés felmondását az előző helyszínen?

Balizs Kata: Nehéz időszakot hozott maga után, de biztos, hogy az első gondolatunk valami olyasmi volt, hogy azért ennek egy kicsit örültünk. Kinőttük az előző területet, és nagyon-nagyon sok potenciált láttunk abban, hogy mit tud hozni egy új helyszín, amit a saját igényeinkre tudunk formálni, más feltételekkel és körülményekkel. Szóval a kezdeti sokk után inspiráló volt a gondolat, hogy költöznünk kell.

Pusztai Lola: Csatlakozva Katához, nekem ez hullámzó volt. Nyilván néhányan már amúgy is éreztük, hogy valami nagyobb volumenűre és több saját építményre vágyunk, és arra, hogy jobban bele tudjunk szólni a terület megjelenésébe. Aztán jött a sokk, hogy ide már érzelmileg kötődünk, itt már kisujjból ment a megvalósítás, és volt egy kialakult rutinunk, ami felborult.

Pusztai Lola (Fotó: Karancsi Rudolf)

A fentieket úgy kell érteni, hogy adott esetben magatoktól is elköltöztetek volna?

B.K.: Ezt nem mondanám. Az a terület és az egész Cserkészpark alapjaiban határozta meg a Kolorádó személyiségét, a szövetét, így a DNS-ünkbe ivódott. Szerintem örökké szeretni fogjuk azt a helyszínt. Csak egy jobb dolog van ennél: az új helyszín és annak inspiráló közege.

P.L.: Fontos, hogy az egész csapat próbált ehhez nem túl drámaian hozzáállni.

Az is kérdéses volt, hogy a szerződés felbontása már a tavalyi fesztiválra is szól-e, vagy csak a jövőbeliekre, de próbáltunk végig pozitívak maradni. Sokkal inkább hiszünk abban, hogy így könnyebben és gyorsabban tudunk reagálni a döntésekre.

B.K.: Abszolút, és azt gondolom, hogy a helyszín bizonytalansága ellenére is biztos volt a fejünkben, hogy ez a csapat nem marad projekt vagy fesztivál nélkül.

Mennyire érzitek megalapozottnak a természetkárosításra hivatkozó indoklást?

B.K.: Erre nagyon röviden szeretnék válaszolni: mi minden tőlünk telhetőt megtettünk a legjobb tudásunk szerint, hogy a területet minden alkalommal úgy adjuk vissza, ahogy kaptuk.

P.L.: Ez közös felelősségünk volt, hiszen mi voltunk a bérlők a területen, és ha bármilyen probléma felmerült, azt azonnal együtt orvosoltuk. Folyamatosan azon dolgoztunk, hogy ilyen problémák ne legyenek, úgyhogy ez kicsit furcsa indoklás volt, hiszen kilenc évet dolgoztunk együtt ott.

B.K.: Mindazonáltal ez a kérdés már nincs a fókuszunkban. Az elmúlt hónapok inkább már arról szóltak, hogy a következő területből a lehető legtöbbet hozzuk ki, minél jobban tudjuk regenerálni, és minél jobb fesztivált hozzunk össze. Nem visszafelé nézünk, hanem csak előre.

Balizs Kata (Fotó: Kersner Máté)

Volt bennetek kétség afelől, hogy tudjátok-e folytatni?

B.K.: Elképesztően masszív feladat, ha egy fesztivál helyszín nélkül marad, pont azért, mert a helyszín alapjaiban határozza meg a fesztivál szellemiségét. Szóval ez a kétség egészen a bejelentésig bennünk volt: milyen helyszínt fogunk találni, és az milyen gyorsan válik fesztiválra alkalmassá. De azt gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy sikerült ezt a helyszínt megtalálni, és minden adott hozzá, hogy hosszú távon, akár egész éves működésben is itt maradhassunk.

Hogyan találtátok meg a helyszínt?

B.K.: Ez egy nagyon hosszú, körülbelül 7-8 hónapos folyamat volt az előző fesztivál után.

Kiraktunk egy egészen nagyot ment helyszínkereső posztot, amire rengeteg különböző megkeresés érkezett magánemberektől és cégektől. Voltak, akik olyan helyszínt ajánlottak, ahol gyerekként felnőttek, vagy ami egyszerűen csak közel áll a szívükhöz. Persze akadtak, akik a saját bizniszüket próbálták reflektorfénybe helyezni, de olyanok is, akik valóban értették, mire van szüksége egy fesztiválnak.

Ezt mi is elég jól meghatároztuk a posztban, de egy fesztiválnak nagyon specifikus igényei vannak: ne legyen közel lakóépület, megfelelő legyen a kialakítása, a bekötőútjai, a kinézete, legyen csatornázás, áram…

P.L.: Volt olyan helyszín, ami ideális lett volna, de sok más kritériumnak nem felelt meg, szóval rengeteg szempontot kellett figyelembe vennünk. Pár önkormányzat is megkeresett minket, hogy vigyük hozzájuk a fesztivált, de végül ezek között nem találtunk alkalmas területet.

B.K.: Iszonyúan pozitív érzés volt, hogy több százan próbáltak segíteni. Ez amellett, hogy szívmelengető, megerősített abban a hitünkben, hogy szükség van a Kolorádóra. Az infrastruktúra-csapatunk és a vezetés rengeteg helyszínt bejárt, és a végén, az utolsó körökben maradtunk Kálozon, ami mind az infrastruktúrája, mind a kinézete, mind az elhelyezkedése szempontjából a legideálisabb volt.

Mit érdemes tudni róla? Milyen az infrastruktúra, a megközelíthetőség?

B.K.: Székesfehérvár mellett található, kicsit több mint egy órára Budapesttől.

A legizgalmasabb a területen a kastély, ami régen a kevesek kiváltságának számított. Szerintem nagyon szép momentum, hogy ezt a kastélyt most megnyitjuk a nagyközönség számára, és az egész területet regeneráljuk. Ez egy nagyon szép sebgyógyítás. A kastély körül volt egy mára kiszáradt tórendszer, ezt is regeneráljuk. A folyamat már el is indult, az első évben egy tó biztosan fel lesz töltve.

A Kolorádó kezdettől fogva különleges volt abban, hogy a zenei programok mellett milyen hangsúlyt fektetett a nemzenei, nappali programokra. Több száz ilyen programunk volt reggeltől estig minden évben, és nem tudtuk őket akkorára növelni, hogy ne legyenek mindig teltházasak. Szerintem a regenerációs mintagazdaság és a permakultúrás törekvések egy új, nagyon fontos lába lesznek a fesztiválnak, a zenei és nemzenei programok mellett.

A kastélyba is be lehet majd menni? Lesznek ott programok?

B.K.: Igen, az egész kastélyt szeretnénk élettel megtölteni. Semmiképpen nem akartuk, hogy stábszállás, HQ vagy bármilyen VIP-részleg legyen, hanem tényleg visszaadjuk az embereknek. Zenei és nemzenei programok is lesznek ott: koncertek, előadások, workshopok, installációk és így tovább.

A korábbi programhelyszíneket átviszitek? Megmaradnak a nevek, a struktúra?

B.K.: A színpadok tematikáját, tehát hogy melyik színpadon mi történik, átvisszük az új helyszínre, a neveket viszont megváltoztatjuk. A korábbi szellemiséget – hogy melyik helyszín mit hozott magával, milyen volt az Árok vagy a Csodaszarvas – viszont magunkkal visszük. Talán még annyit mondanánk a helyszínről, hogy kétszer akkora, mint az előző terület volt, és van három bekötőútja, amit tudunk használni, szóval a megközelítése és az infrastruktúrája is sokkal fejlettebben kiépíthető.

P.L.: Itt beszúrnám, hogy ez azért vicces, mert a legtöbb kritikát a közlekedés kapta, de annyira szűk volt ott a hely, hogy a törekvéseink ellenére sem tudtuk tökéletesíteni. Bár hozzáteszem, hogy 2025-ben volt az eddigi legjobb, szóval kicsit már ráéreztünk, hogyan kell ezt csinálni, de az volt az utolsó alkalom ott. A legviccesebb az, hogy bár az új helyszín messzebb van, szinte azonos idő alatt lehet majd beérni a fesztiválra.

B.K.: Amit még kiemelnénk, az a mintagazdaság és a permakultúrás törekvések. Az a tervünk, hogy itt egy olyan egész éves működés jöjjön létre, ami például elég paradicsomot termel az alkotó- és önkéntestáborainkra. Ez egy nagyon fontos új lába lesz a projektnek.

Milyen forrásból tervezitek ezt fedezni? Lesznek más programok a fesztiválon kívül is, amik bevételt hoznak?

B.K.: Jelenleg nem részesülünk állami támogatásban, így a finanszírozás kérdése számunkra rendkívül fontos. Nyitottak vagyunk versenypiaci szponzorok együttműködésére, és örömmel fogadunk minden olyan partnert, aki hisz abban, amit építünk. Ez egy sokrétű kérdés, aminek a kidolgozása még folyamatban van.

P.L.: Ugyanakkor a legnagyobb támogatóink továbbra is a fesztiválozók. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki jegyvásárlással hozzájárul a fesztivál megvalósulásához. Az anyagi forrásokon túl pedig alkotó- és önkéntestáborokkal igyekszünk minél szebben és színesebben megvalósítani a fesztivált.

Ezek már idén megvalósulhatnak, vagy egyelőre csak a fesztiválra koncentráltok?

P.L.: Önkéntes táborunk biztosan lesz, hiszen az új helyszín miatt még nagyobb szükség van segítőkre. Gondolkodunk Patreon-kampányon is, de ennek a kidolgozása még folyamatban van. Nehezíti a dolgunkat, hogy eddig 12 hónapunk volt megszervezni egy fesztivált, idén viszont csak 4, miközben feladatból nem lett kevesebb.

A Kolorádó egyik különlegessége eddig az volt, hogy nincs térerő. Az új helyen mi a helyzet ilyen téren?

B.K.: Térerő van, de ugyanúgy, ahogy a legtöbb fesztiválon, ha sok ember gyűlik össze egy helyen, instabillá válik. Például nemrég voltunk kint terepszemlén, és előfordult, hogy nem jött át a hívás, gyakran szakadozott a kapcsolat. Én egy kicsit reménykedem benne, hogy nem lesz nagyon stabil a térerő…

P.L.: Gondolkodunk ezen a kérdésen, ha árnyékoló berendezést nem is tervezünk, de szerintünk a Kolorádó közönsége igényli ezt a fajta digitális detoxot. Akár önkéntes telefonleadással, vagy valahogy buzdítanánk az embereket, hogy legyenek jelen.

A zenei irányvonal változik? Változik a hazai-külföldi, elektronikus-élőzene arány?

B.K.: Az arányok és a súlypontok maradnak. Amiben talán még különlegesebbek leszünk, hogy a megszokott fellépőket szeretnénk új kontextusba helyezni, akár a helyszín, az összeállások vagy a stílusok tekintetében. De ezt egyébként már régóta csináljuk.

P.L.: A Kolorádó vonzereje szerintem az, hogy lehet, hogy ismered a zenekart, de a Kolorádón olyan felállásban látod, amiben korábban nem. Vagy nem ismered a zenekart, de egy olyan vendégelőadóval lépnek fel, akit ismersz, vagy egy olyan színpadon játszanak, ami ismerős számodra.

Mondhatjuk, hogy hosszú távra terveztek itt, akár hosszabb időre is, mint az eredeti helyszínen?

B.K.: Legyen szerencsénk! Mindenképpen ez szerepel a terveinkben. Ez a csapat fesztivált szeret szervezni, és emiatt – legyen az bármilyen formában – szeretnénk együtt maradni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk