FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mi lesz az észak-koreai sportolókkal, akik leszerepeltek a téli olimpián?

Észak-Koreában az életét, de legalábbis a szabadságát teszi kockára az a sportoló, aki elmarad a tőle elvárt teljesítménytől.


Az egy hete tartó, a dél-koreai Phjongcshangban zajló téli olimpia első 10 napja alatt az északiak még egyetlen érmet sem nyertek,

és félő, hogy a leszerepeltek, akik „szégyent hoztak hazájukra”, ugyanúgy járnak, mint annak idején az 1966-os futball-vb csapata.

Az angliai vb egyik meglepetés-gárdája ugyanis, miután kiverte a csoportkörben az olaszokat, az egyenes kieséses szakasz során 3-0-as vezetés után 5-3-ra kikapott az Eusebio vezérelte, későbbi bronzérmes portugáloktól. Állítólag a mérkőzést megelőző napokban látták a játékosokat nyilvános helyen inni helyi nők társaságában - idézte fel a történetet a Sun

Hazatérésük után, ahelyett, hogy bravúrjukat ünnepelték volna, minden bizonnyal a „tisztelt és szeretett vezér” Kim Ir Szen (a jelenlegi diktátor nagyapja) személyes parancsára az egész csapatot kényszermunkatáborba küldték.

A Nyugatra menekült ellenzéki Kang Csol Hvan A phenjai akváriumok című könyvében leírta, hogy találkozott néhány egykori játékossal a jodoki lágerben, ahová a politikai foglyokat zárták. Külön megemlíti az egyik futballistát, Pak Szjong Szint, aki azzal vált híressé a táborban, hogy kiállta a legkeményebb kínzásokat is. (Mellesleg ő rúgta az első gólt a portugáloknak az 1. percben).

Kang ír egy másik, „Csótány” néven emlegetett elítéltről is, aki azért kapta ezt a nevet, mert mindenféle rovarokkal próbált az éheztetés ellen küzdeni. Őt gyakran küldték megtorlásul izzasztókamrába fogvatartói. (Csak a történelmi hűség kedvéért: az általuk kivert olaszok hazatérésükkor éjszaka, egy katonai repülőtéren szálltak le, annyira féltek a népharagtól...)

Nem jártak jobban a 2014-es vb-n járt futballisták sem, akik 7-0 kaptak ki – ismét a portugáloktól. Sőt, azok a sportolók sem, akik érem nélkül tértek haza a 2016-os riói olimpiáról. A két aranyérmes új lakást kapott, és mindenfelé egyéb kiváltságban részesültek, míg a többieket szénbányába küldték robotolni.

Ez lesz-e a sorsa a nagy reményekkel induló észak-koreai jégtáncpárosnak is? - teszi fel a The Sun újságírója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
5 egyszerű, de látványos halloweeni dekoráció, amit akár gyerekkel is elkészíthetsz
Tippek tökfaragás helyett.


Bár a Halloween nem magyar ünnep, egyre többen kezdenek októberben tökfaragásba. Pedig ennél jóval többet is ki lehet hozni ebből az ünnepből, ráadásul a gyerekeket bevonva izgalmas program lehet egy esős őszi estén.

Mutatunk 5 olyan egyszerű, de látványos dekorációt, amit te is könnyedén elkészíthetsz

1. Tökfestés

Ha a tökfaragást túl nagy macerának találod, vagy csak szimplán már unod, akkor sem kell elkeseredni. Ennél egy jóval egyszerűbb verziója a tökfestést, amiben a gyerkőcök is örömmel fognak segíteni.

2. Befőttesüveg lámpások

Szuper aranyos, és nagyon egyszerű a megvalósításuk. A befőttesüvegeket lehet akár festeni is, de a nagyobbak körbe ragaszthatják gézzel, vagy sima fehér krepp-papírral is. A szemet lehet festeni vagy ragasztani is.

3. Lógó pókhálók

Mindössze három jégkrémes pálcikára és némi fonálra van szükség ehhez a rém egyszerű dekorhoz. Kis pókokat lehet hozzá készíteni sajátkezűleg, vagy játékboltban beszerezni.

4. Kis szellemek

Egy zsebkendő vagy WC papír és némi víz kell ahhoz, hogy kis szellemet készítsetek. A videón egy tollaslabdát használnak alapnak, amibe két pálcikát tűz, majd erre teríti a vizes papírzsepit. Innentől nincs más hátra, mint megvárni, hogy megszáradjon, majd fekete filccel szemeket esetleg szájat rajzolni rá és már kész is van.

@thathalloweenvibes_ Just Tissue and Water Halloween DIY. #halloweendiy #cheaphalloween #halloween #halloweenghost #halloweendiyidaes #ideas #fypシ #newideas #newhalloweenidea #fyp #halloweenghost #cuteghost #led #shuttle #tissue #water #tissuediy ♬ Oh Klahoma - Jack Stauber

5. Denevérek WC-papír gurigából

Eggyel talán bonyolultabb művelet, mint az eddigiek, de azért viszonylag könnyen megugorható. A WC-papír guriga az egyik legalapabb gyerekes dekoráció-kellék, és szerencsére mindig van kéznél. Ezt közösen feketére lehet festeni esetleg fekete papírral körberagasztani, amiből aztán denevérszárnyakat kell kivágni, és a gurigára ragasztani. Kreatívabbak vághatnak fület is nekik, végül pedig érdemes arcocskákat festeni nekik.

Forrás: Bien

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ledöbbent a család, mikor kiderült, hogy az újszülött egy játékbaba, a nő a lebukása után az „apának” azt hazudta, hogy meghalt a gyerek
A Skóciában élő 22 éves fiatal nő mindenkit átvert a műhassal, történeteket talált ki, fotókat tett fel a közösségi oldalára. Végül az anyja gyanút fogott.


Egy - a skóciai Airdrie-ben élő - 22 éves nő, Kira Cousins

hetekig átverte a családját és ismerőseit azzal, hogy azt állította, megszülte a kislányát. Aztán kiderült, hogy a "baba" valójában egy élethű játék volt.

A Mirror azt írja, a család akkor döbbent meg, amikor Kira édesanyja a hálószobában rábukkant a babára.

A fiatal nő állítólag műhasat viselt, és a közösségi médiában mutatta be az újszülöttnek hitt Reborn babát, akit Bonnie-Leigh Joyce-nak nevezett el. A hónap elején bejelentette a "születést", sőt azt is állította, hogy a kislány 2,4 kilogrammal jött világra. Ultrahangképeket, a baba nemét bejelentő buliról készült felvételeket és egy olyan videót is megosztott, amelyen a "baba" mintha a hasát rugdosta volna. Képek kerültek fel újszülött ruhákról és a rokonoktól kapott ajándékokról, köztük egy 1000 fontos babakocsiról és autósülésről.

Kira részletesen beszámolt az állítólagos kórházi időpontokról és komplikációkról is, azt állítva, hogy a szülés előtti vizsgálatok szívhibát mutattak ki. A család akkor vádolta meg hazugsággal, amikor az anyja megtalálta a babát a szobájában.

Képernyőfotók szerint Kira

ezután olyan üzeneteket küldött annak a férfinak, akit a baba apjának mondott, hogy a gyermek meghalt.

Kira nem reagált a megkeresésekre, de a TikTokon közleményt tett közzé: „Tegyük tisztába a dolgot. Az ágyban voltam, amikor anyám bejött a szobámba, és rájött, hogy ez egy baba.” Azt írta, hogy "mindenkitől távol tartotta magát", a család szembesítette, és "nem hagyták annyiban". Hozzátette: „Egyikük sem tudta. Az apa és a családja sem.”

Barátnője, Neave McRobert szerint azonban gyanússá vált, hogy a "baba" sosem sírt, és Kira senkinek nem engedte megérinteni, miközben azt állította, hogy a kicsi nemrég kórházi ellenőrzésen járt. Egy október 16-án készült videóban Neave elmondta: észrevette, hogy Kira minden fotót és videót törölt a közös beszélgetésükből Bonnie-Leigh-ről, majd rákérdezett a "baba" apjánál, aki azt válaszolta: „Igen, ez egy baba.” Neave szerint Kira még azt is üzenetben írta a férfinak, hogy "Bonnie-Leigh meghalt".

A Reborn típusú babák ára 30 és 2000 font között mozog.

A család egyik – névtelenséget kérő – ismerőse azt mondta, elejétől fogva sejtette, hogy a terhesség nem igazi. Úgy fogalmazott, Kira "sorozatos hazudozó", és kétszer is látta rajta a gyanúsan "csomós" műpocakot. A vékony pizsama alatt még a hátán futó pántokat is észrevette. Azt állította, a feltöltött "babafotón" is rögtön látszott, hogy egy baba, de nem mert szólni, mert attól tartott, "mindenki őt nézi majd bolondnak".


Link másolása
KÖVESS MINKET: