HÍREK
A Rovatból

Mérő László: „Orbán Viktor kétharmadot hétszentség, hogy nem fog kapni”

A matematikus Veiszer Alinda műsorában arról is beszélt, hogy szerinte „nem '56 szabadságharcos nemzete vagyunk – az most Ukrajna – most a kipofázó, megbízhatatlan árulók vagyunk”.
Forrás: Telex, fotó: Youtube - szmo.hu
2022. március 19.



Mérő László matematikus, publicista és pszichológus Veiszer Alinda műsorának vendége volt. Egy éven belül másodszorra. A beszélgetés során kifejtette véleményét az orosz-ukrán háborúról és az országgyűlési választásokról is.

„2010-ben én azt írtam, most már szégyellem, de azt írtam, hogy na akkor most itt a lehetőség, senki nem ugathat bele, hogy csináljon egy normális országot. Oldja meg azokat a problémákat, amiken 20 éve tökölnek”

- mondta Mérő, korábban megfogalmazott véleményét Orbán Viktorról.

Az interjú elején Mérő a választás kiélezettségéről és a kampányról elmélkedett. Szerinte az ellentétes álláspontoknak vitatkozniuk kellene egymással, utalva a miniszterelnök-jelölti vita hiányára. A köztereken zajló plakátháborút is kifogásolta, húsz az egyhez az arány, ha nem több, a Fidesz javára.

A „Márki-Zay 100 százalékban Gyurcsány” plakátokon pedig Dobrev Klárát akarták szerepeltetni, azonban nem ő lett a miniszterelnök jelölt. Új ötlet hiányában ezt használták fel Mérő véleménye szerint.

„Márki-Zay néha mond olyanokat amiktől megborzongok, de ezért választottuk, hogy másmilyen legyen”

- mondta Mérő.

Hozzátette, hogy „néha feláll a szőr a hátán” Márki-Zay egyes mondataitól, ugyanakkor jó államférfinek tartja. Churchill-hez hasonlította, hiszen ő is mondott hasonlóan erős kijelentéseket, mégis államférfinek tartják sokan a mai napig. Kiemelte, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje tapsot kért Orbán Viktornak, mikor kimondta: az orosz-ukrán háborúban, az orosz fél az agresszor.

Mérő úgy véli, hogy az egyéni körzetek 80 százaléka biztosan nem lesz meg a kormánypártoknak, ami pedig szükséges a kétharmadhoz.

„Orbán Viktor kétharmadot hétszentség, hogy nem fog kapni”

- fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy Magyarország a demokrácia és a diktatúra között van, de a fair-play szabályait a legkevésbé sem tartja be. Erre személyes sérelmét hozta fel példának: nem épült meg a Rubik-háza (aláírtak szerződést és Rubik Ernő is beleegyezett), helyette rengeteg stadion készült, aminek a jelentős része felesleges.

Az orosz-ukrán háborúra kitérve Mérő úgy gondolja, Putyin extrém kockázatot vállalt be és számításai nem jöttek be, hiszen az ukránok nem testvérnépként fogadták őket.

„Az oroszoknak annyiból igazuk volt, hogy ukrán nép eddig nem volt. Most születik egy európai nép, és úgy tűnik Európa így is reagál rá”

- mondta.

Mérő számára az mutatja az ellenzéki összefogás működőképességét, hogy teljesen egyetért velük a háború kérdésében.

„Nem '56 szabadságharcos nemzete vagyunk – az most Ukrajna – most a kipofázó, megbízhatatlan árulók vagyunk”

- tette hozzá Mérő.

A beszélgetés végén elmondta, szerinte Orbán Viktor olyan országot épített fel, ahol bármikor fel lehet rúgni a szabályokat. Szerinte nem élünk rosszabbul, mint tizenkét éve, de nem látjuk tisztán, hogyan húzott el fejlődésben mellettünk Szlovákia és Románia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: