HÍREK

Merkely Bélát a Szputnyik V vakcinával oltották be

A Semmelweis Egyetem rektora négy másik orvoskollégájával együtt kapta meg az orosz vakcinát.


Igazolt COVID-19 fertőzése után 3 hónappal dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást - írja a semmelweis.hu.

A Semmelweis Egyetem rektorát négy másik orvoskollégájával együtt dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

A rektor hangsúlyozta:

az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára.

Az egyetemen 2020. december 26-án kezdték meg az oltásokat, mára a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése. Az 5800 egészségügyi területen dolgozó munkavállaló közül jelenleg mindössze 3 olyan szakdolgozó van távol igazolt COVID-19 fertőzés miatt, akik korábban nem kapták meg az oltást.

Az egyetem végezte a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók (pl. háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és asszisztenseik), illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, továbbá a szociális otthonok lakóinak oltását, mindemellett 2020. december 26. óta oltják a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis Polgárokat (munkatársakat, hallgatókat) is. Az egyetem dolgozói eddig 46 648 db védőoltást adtak be, a munkatársak és hallgatók közül pedig 10 409-en kapták meg legalább az első oltást. 2021. február 4-től pedig elindult a családorvosok által beutalt, fővárosi, 80 év feletti idősek vakcinációja is az egyetem területén.

Az egyetem egészségügyi dolgozói közül folyamatos azoknak az oltása is, akiknek több mint három hónapja volt igazolt COVID-19 fertőzésük, és ezért engedélyt kapnak a vakcinációra. Ennek keretében kapta meg a védőoltást a koronavírusfertőzésen múlt novemberben átesett dr. Merkely Béla rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója négy másik orvoskollégájával együtt. A Szputnyik V vakcinát dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes adta be a Külső Klinikai Tömbben létrehozott oltóponton csütörtökön.

Dr. Merkely Béla rektor az oltás felvétele kapcsán hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem vezetői és munkatársai saját példájukon keresztül mutatják be az oltások biztonságosságágát és hatékonyságát, céljuk a vakcinák iránti közbizalom növelése. Az egyetemen 2020. december 26-tól a Pfizer-BioNTech oltóanyagát alkalmazták, majd 2021. január 14-én érkezett meg a Moderna vakcinája, amelyet elsősorban az idősotthonokban használtak, mostantól pedig a Szputnyik V-vel bővül a védőoltások köre. A rektorral együtt négy másik olyan orvos kapta meg a készítményt, akik több mint három hónapja estek át a betegségen, és ezért már olthatók: dr. Hartyánszky István, a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika szívsebészeti profilvezetője, dr. Csósza Györgyi, a Pulmonológiai Klinika kardiológusa, dr. Tóth Szabolcs, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika orvosa és dr. Orbán Vince, az Orvosi Képalkotó Klinika radiológusa.

A Semmelweis Egyetemen az eddigi tapasztalatok és eredmények azt mutatják, hogy köszönhetően az egészségügyi dolgozók körében jellemző 96,6 százalékos átoltottságnak, az intézményben lényegében megszűnt a vírus terjedése a betegágy mellett dolgozók körében.

Jelenleg mindössze hárman vannak távol igazolt fertőzés miatt az 5800 egészségügyi dolgozó közül, ők korábban nem vették fel az oltást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kovács Qkor László Urbex-fotós
Győr egyik legszínesebb alakja, a belváros hiphop-hőse, ikonikus figurája távozott október 18-án.


Hosszú betegség után meghalt Kovács "Qkor" László Urbex-fotós – írta meg a Győrplusz. A férfire emlékező cikkükben azt írják, Győr egyik legszínesebb alakja, a belváros hiphop-hőse, ikonikus figurája távozott október 18-án.

„Imádta a hiphop zenét, ez visszaköszönt öltözködésében, stílusában, s ahogy egyszer mesélte, táncolt is régebben. Színes cipői, pólói, pulóverei messziről láthatóvá tették, széles mosolya pedig annyira szerethetővé… Őszinte, vicces, pozitív és roppant kreatív srác volt, akiről nehéz múlt időben beszélni... Színfolt volt ő a Baross utcán, a sarki kisbolt és street food környékén és mindenhol ahol feltűnt. Besegített a főállása mellett itt-ott, szívvel-lélekkel tette azt is, élvezte az emberek társaságát. Fontos volt neki a belváros, azok a helyek és emberek, akikkel kapcsolatba került. Ha láttad, úgy érezted, minden a medrében halad.”

Qkor hosszú ideje küzdött súlyos betegséggel. Az utóbbi hónapokban többször is kórházból posztolt, arra kérve ismerőseit, hogy aki tud, adjon vért. Arról írt, hogy folyamatosan kezeléseket kap, és már donor is van számára, de csak akkor műthetik meg, ha elég jó állapotban lesz hozzá. Legutóbb szeptemberben tájékoztatta ismerőit arról, hogy „már kezdik előkészíteni a szervezetét a műtétre”, amelynek pontos időpontját még nem tudta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk