KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a 18 éves lány, aki lelökte a hídról barátnőjét

A két lány vallomása merőben különbözik egymástól.


Az elmúlt napokban az egész világhálót bejárta a videó, amin a 18 éves Taylor Smith lelökte a Washington állambeli Mounton Falls 18 méter magas hídjáról barátnőjét. Jordan Holgerson súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok szerint csoda, hogy túlélte az esést.

A 16 éves lány korábban azt nyilatkozta, hogy nem haragszik Taylorra, azonban legutóbbi interjúiban már legszívesebben börtönbe küldené egykori barátját.

A CNN értesülései szerint Taylor ellen vádat emeltek gondatlan veszélyeztetés miatt, ügyét ma tárgyalja a bíróság. Az eset után most először az elkövető is nyilatkozott az abc News műsorában.

A két lány vallomása merőben különbözik egymástól: Jordan állítása szerint nem szeretett volna beugrani a vízbe, és a lány akarata ellenére lökte őt be, Taylor azonban már azt nyilatkozta, hogy csupán barátnője kérését teljesítette, amikor eltaszította. Az elkövető vallomása alapján Jordannek nem volt bátorsága az ugráshoz, ezért kért tőle "segítséget".

Mindemellett Smith kifejtette, hogy vállalja tette következményeit, és számára az a legfontosabb, hogy barátnője felépüljön és újra jóban lehessenek.

Íme a teljes, angol nyelvű interjú:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.


Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.

A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.

A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.

Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.

A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”

Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrség vizsgálja, miért zuhant le az operatőrt majdnem agyonütő kamera Debrecenben, a cég elismerte a hibát
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a Nagyerdei Stadionban történt baleset körülményeit. Az üzemeltető alvállalkozó szerint a berendezés új és tanúsított volt, mégis meghibásodott.


A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a keddi Magyarország–Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen lezuhant drótkamera ügyének körülményeit – írta a 24.hu. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint eljárás egyelőre nem indult.

A hatóságok azt vizsgálják, terhel-e bárkit felelősség a debreceni Nagyerdei Stadionban történtek miatt, ahol egy operatőr mellett csapódott be a húsz méter magasból lezuhanó szerkezet.

Az eset a tegnapi felkészülési meccs első félidejének közepén, 1–0-s kazah vezetésnél történt. A tetőszerkezetre erősített kamera füstölni és lángolni kezdett, majd a közönség kiabálása közepette az oldalvonalra zuhant.

A szerkezet közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési területnél, egy operatőr közelében csapódott be. Mivel a kamera az egész pálya fölött mozog, bármelyik játékosra vagy a játékvezetőre is rázuhanhatott volna.

A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók az ivószünet alatt takarították el, a mérkőzés ezt követően folytatódott, és 3–1-es hazai győzelemmel zárult.

A balesetet szenvedett, úgynevezett 2D Cable Cam rendszer nem az MTVA tulajdonában állt. A közmédia tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzések technikai hátterét gyártási szerződés keretében a One Broadcast biztosítja, amely a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. A pályára zuhant eszközt a Special Grip Hungary Kft. biztosította és üzemeltette.

Az alvállalkozó elismerte a hibát, és teljes felelősséget vállalt a történtekért.

Az előzetes információk szerint a balesetet a kameramozgató rendszer egyik motorjának kigyulladása okozta. A 4iG csoport közlése szerint a keletkezett tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlárkötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is, ami a teljes rendszer – a felfüggesztett kamerával együtt – leeséséhez vezetett.

Tájékoztatásuk szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – egy új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt. Szakértők vizsgálják, hogy mi okozhatta a tanúsítványokkal rendelkező berendezés meghibásodását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért körözik a ValóVilág egykori játékosát
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki VV Rico ellen. Az ügy egy 2024 januári rendőri intézkedésig nyúlik vissza.
Kép: RTL - szmo.hu
2026. június 10.



Körözést adott ki a rendőrség Dicati Riccardo, azaz VV Rico ellen, miután a bíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer-birtoklás vétsége miatt jogerősen elítélte.

Az Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön adott ki elfogatóparancsot ellene, de nem egy új bűncselekmény miatt, hanem mert nem tudták neki kézbesíteni a fent említett ítéletről szóló végzést.

Amennyiben a rendőrök elfogják VV Ricót, átadják neki a bírósági végzést, majd szabadon is engedik

- írja a Blikk.

Az ügy egy 2024 januári rendőri intézkedésig nyúlik vissza, amikor egy ellenőrzés során kannabiszt találtak a realityszereplőnél. A helyszínen elismerte, hogy fogyasztott a szerből, mielőtt autóba ült.

A bíróság ezért 875 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki rá, valamint négy hónapra eltiltotta a vezetéstől.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak megerősítette, hogy az eljárásrend ilyenkor egyértelmű.

„Büntetővégzést hoztak vele szemben, amit nem lehetett kézbesíteni, mert ismeretlen helyre távozott. Ennek pedig ilyenkor az az eljárásmenete, hogy elfogatóparancsot kell kibocsátani” – közölte a szóvivő.

Dicati Riccardo a ValóVilág 11. szériájának döntőse volt. A műsor után eltűnt a nyilvánosság elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk