Meglátta az árnyékát a medve a budapesti állatkertben
A néphagyomány úgy tartja, hogy február másodikán a medvék felkelnek téli álmából, kinéznek a barlangjából, és ha nem látják az árnyékukat, akkor közeleg a tavasz, ha viszont látják az árnyékukat, hetekig várni kell a kikeletre.
Ezt a hagyományt eleveníti fel évről évre a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Medveészlelést tartottak február 2-án délelőtt az állatkertben. Sok-sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu, a tizenkét esztendős barna medve előjöjjön a barlangjából.
Az állat az elmúlt napokban a szokásosnál kissé szégyenlősebb volt, így a gondozók arra is fel voltak kiszülve, hogy az ajtó nyitása után még hosszú percek, akár egy negyedóra is eltelhet, amíg az állat kicammog a kifutóra.
Végül azonban nem kellett sokat várni, Balu fürgén jött elő az állatkerti Nagyszikla oldalában található belső férőhelyéből. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a gondozók előzőleg finomságokat és különféle játékokat készítettek be a medvének a kifutó különböző pontjaira.
Bár az első percekben még nem látszott Balu árnyéka, hiszen a nap épp csak előbújt a Nagyszikla mögül, nem sokkal később azonban már jól kirajzolódott, így a medveárnyék észlelés azzal az eredménnyel zárult, hogy a medve végül meglátta az árnyékát.
A népi megfigyelések szerint ez azt jelenti, hogy bár a mai napon szép idő volt, ez hamarosan megváltozik, és a tél még sokáig fog tartani.