HÍREK
A Rovatból

Meghalt Kóbor János

A legendás zenész 78 éves volt. A gyászhírt az Omega együttes a közösségi oldalán jelentette be.

Link másolása

Meghalt Kóbor János, az Omega együttes legendás frontembere. A hírt az együttes a közösségi oldalán közölte. Mint írják:

"Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad."

Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, ahogy sokan hívták: „Mecky”, az Omega énekese, frontembere volt.

Kezdetben sportoló szeretett volna lenni, szép eredményeket ért el gátfutásban, de egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról. Mivel anyai nagyapja és nagybátyja építészek voltak, emiatt döntött úgy, hogy ő is építésznek tanul. A diplomát megszerezte, de saját bevallása szerint soha nem dolgozott a szakmában.

Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival. A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott. Mivel állandó fellépőhelyet nem sikerült szerezniük, 1962-ben zenésztársaival együtt elhatározták, hogy bekerülnek a Próféta együttesbe. Ennek utódjaként jött létre az Omega, amelyhez csatlakozott a volt osztálytárs Laux is.

Kezdetben nyugati slágereket dolgoztak fel, ekkor még Benkő László és néha Koncz Zsuzsa is énekelt velük. Később Somló Tamás és Wittek Mária csatlakozott hozzájuk. A hatvanas évek második felétől már Kóbor énekelte az Omega saját slágereinek többségét, végül 1971 óta ő volt a szólóénekes.

Az angol albumokon is ő énekel, kivéve az 1968-as Omega Red Star from Hungary-t. A gitározással Presser Gábor tanácsára 1970-ben felhagyott, és csak az Omega Oratórium turnéján akasztotta a nyakába újra a hangszert, az Álmod őrzi egy kép című dalban.

A dalok megírásánál az 1970-es években főképp az énekdallam és a szöveg egymáshoz igazítása volt a feladata, ezekben a dalokban a nevét a zeneszerző és a szövegíró között jegyzik. Írt néhány saját szöveget is.

Az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként.

2014-ben Kóbor régi vágya teljesült - koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a Hősök terén. A koncerten fellépett a Scorpions is, Kóbor együtt énekelte a Wind of Change-t Klaus Meinével.

A zenész kétszer házasodott, az első házasságából egy fia, a másodikból pedig egy lánya született - írja a Wikipédia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: zivatar, viharos szél és jégeső is jöhet szombaton
Főként az ország északnyugati részén lehet számítani esőre, zivatarokra. Vasárnap is marad majd a borús, felhős idő.

Link másolása

12 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést szombaton zivatarok miatt.

A HungaroMet előrejelzésében azt írja, hogy délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés.

Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre szombatra.

Vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk