prcikk: Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát

Másodállásban taxiznak, piacoznak, mentőznek, futárkodnak a rendőrök – és ezzel még jobban is keresnek.


A rendőrök nagy része kénytelen másodállást vállalni, mert a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak. Elvileg engedélyt kell kérniük ehhez, de mivel sokszor feletteseik is ugyanebben a helyzetben vannak, ezért inkább elnézik nekik. A kettős élet hosszú távon fizikailag és mentálisan megterhelő, ezért sokan úgy döntenek, inkább leszerelnek és a civil életben próbálnak meg boldogulni.

Olivér öt évig dolgozott rendőrként egy vidéki nagyvárosban, nemrég szerelt le, mert nem tudott megélni a rendőri fizetéséből.

“El lehet lenni ebből a pénzből, de nem tudtam előre lépni, fizetés előtti napokban már számolgatni kellett.”

Mint elmondta, azért is vállalt másodállást, hogy ne a pénz miatt kelljen otthagyni a rendőrséget. Egy étteremnél kezdett el futárkodni, ami jó volt, mert rugalmas volt, össze tudta hangolni a szolgálati idővel és azonnal kifizették.

Megsiratta, amikor eljött a rendőrségtől

A rendőri alapfizetése 145-160 ezer forint körül mozgott, ehhez jött még az futárként megkeresett plusz pénz. Az étteremnél 500 forintos órabérben dolgozott, így a két munkahelyéről 250-260 ezer forint jött össze egy hónapban, attól függően, mennyi kiszállítást tudott vállalni.

Olivér azért is kényszerült arra, hogy másodállást vállaljon, mert időközben megszüntették a túlórák kifizetését. A tömeges bevándorlás miatt kihirdetett válsághelyzet miatt gyakran vezényelték le a határra, és emiatt rengeteg túlórája jött össze. 2016-ban volt olyan hónap, amikor a kifizetett túlórákkal 400 ezer forintot keresett. Ez azután sem változott, hogy már nem kellett a határra járnia, mert a munkaerőhiány miatt “otthon” is kijött annyi – ez egy hónapban 40-60 órát jelentett – túlórája, amitől egész versenyképes volt a fizetése. (Az Index korábbi cikke szerint a rendőrök 2014-ben összesen 5,53 millió órányi túlórát teljesítettek, 2016-ban már 8,44 milliót, és ez a szám 2017-ben is növekedhetett.) Több kollégája erre alapozva vágott bele egy nagyobb lakáshitelbe, mesélte. Amikor ezt megszűnt, onnantól le kellett csúsztatniuk a túlórákat, azaz plusz pénzt helyett szabadnapokat kaptak a túlmunkáért.

Az Index tavaly nyáron írt arról, hogy kormány meg akarta szüntetni a túlórák kifizetésének lehetőségét, de – attól tartva, hogy emiatt sokan kilépnének a rendőrségtől – végül elvetették az ötletet. Ennek ellenére sok kapitányságon az a gyakorlat, hogy pénz helyett csak szabadnap jár a túlmunkáért. Az Index a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság esetében mutatta be ezt.

Olivér akkor döntötte el végleg, hogy ott hagyja a rendőrséget, amikor megtudta, hogy a kapitányság takarításával megbízott cég alkalmazottjai takarítóként többet keresnek, mint ő járőrként.

“Szó szerint megsirattam, amikor eljöttem, mert szerettem a munkámat, erős volt a hivatástudatom, jót akartam csinálni.” Több olyan rendőrt ismer, akik hozzá hasonlóan kényszerből másodállást vállaltak, például mentőznek vagy vezetésoktatók. Elsősorban a fiatalabbakra jellemző, a jövőkép hiánya miatt, mondta.

Megfogja gyorshajtás miatt, másnap neki viszi ki a pizzát

Rendőrök csak külön engedéllyel vállalhatnak másodállást: jelenteniük kell, ha van másik munkájuk, és az is meg van határozva, hogy milyen típusú munkát végezhetnek. Kizáró ok lehet, ha az adott munka összeférhetetlen a rendőri szolgálattal vagy rombolja a rendőrség tekintélyét. Olivér úgy tudja, hogy a futárkodás pont olyan munkának számít, ami a készpénzforgalom miatt nem lenne engedélyezhető. Ami miatt még problémás lehet, hogy nem tudja megválogatni az ügyfeleit. “Lehet, hogy megfogod gyorshajtás miatt, és néhány nap múlva te viszed ki neki a pizzát.” Neki annyi szerencséje volt, hogy mivel egy kicsi és új étteremről volt szó, ezért megtehette, hogy bizonyos címekre nem megy ki. Így is volt, hogy felismerték kiszállítás közben. Olivérnek nem volt engedélye, de közvetlen felettesei tudtak a dologról, sosem volt ebből baja.

Hiába keresett jól a másodállásával, fél évig bírta a kettős életet. Előfordult, hogy 30-40 órát dolgozott alvás nélkül; ha vége lett az esti szolgálati idejének, gyorsan lefürdött és már ment kiszállítani, ahol szintén 10-12 órákat dolgozott. “Ha volt egy kis üresjárat, nem volt címem, akkor a kocsiban tudtam aludni egy keveset.” Egy idő után meglátszott rajta a kimerültség; többször elkésett, egyszer pont akkor, amikor a parancsnokság szemlét tartott a kapitányságon.

Olivér jelenleg is futárként dolgozik.

“Az a szomorú, hogy ebből több pénzem van, mint amennyit rendőrként bármikor kerestem volna.”

Azt tervezi, hogy néhány évre kimegy külföldre dolgozni; annyi pénzt szeretne összegyűjteni, hogy itthon tudjon venni egy lakást és egy kocsit. Ha ez sikerül, akkor szívesen visszamenne rendőrnek. Erre öt éve van, mert ha addig jelentkezik, akkor nem kell újra elvégeznie a képzést.

Mindenki fusizik

Készenlétisként Zsolt valamivel jobban keres, mint járőr kollégája; túlóráktól függően 180-240 ezer forintot keresett a rendőrségnél. Mégis, akárcsak Olivér ő is plusz munkát vállalt: kilenc hónapja kezdett el sofőrködni egy fuvarozó cégnél. Két-három napot vállal egy héten, attól függően, hogyan jönnek ki a pihenőnapjai. Sosem dolgozik 8-9 óránál többet, mivel szigorúan szabályozva van, hogy mennyit vezethet egy sofőr egyhuzamban. A fuvarozással 20-23 ezer forintot keres meg egy nap alatt.

“10 nap alatt megkeresem, amit a rendőrségnél kapok.”

Saját alosztályán a rendőrök 80 százaléka – ez körülbelül 30 főt jelent – ugyanebben a cipőben jár: taxiznak, piacoznak, mentőznek. Sőt, unokatestvére is rendőr, és neki is van másodállása. “Mindenki csinál valamit.” Neki szintén nincs engedélye, hiába adta be a kérelmet, hónapokig nem kapott választ. Felettesei mégsem szólnak érte, Zsolt szerint azért, mert ők is fusiznak valahol.

Zsolt még két éve sem dolgozik a rendőrségnél, de már beadta leszerelési kérelmét. “Szeretem ezt csinálni, de nem mindenáron.” Fizikailag és mentálisan is megviselte, hogy egyszerre két munkája volt; a fáradtságtól ingerlékenyebbé vált, ami nem csak munkájában, hanem párkapcsolatában is problémákat okozott, élettársa szerette volna, ha kevesebbet dolgozik. Szerinte az a legnagyobb probléma, hogy a bevezetett életpályamodell ellenére (ami évi átlag öt százalék béremelést jelent az arra jogosultaknak) a rendőri fizetés egyáltalán nem versenyképes, és addig nem is lesz az, amíg egy pénztáros is többet keres a járőröknél.

Példaként említette, hogy rendőrként akkor keresett viszonylag jól, ha sok túlórája volt. A decemberi tüntetéseken szinte végig dolgozott, ebből több mint 100 órányi túlmunkája jött össze. Hiába szeretnének már régóta gyereket, ilyen feltételek mellett nem mernek belevágni, mondta a rendőr. Elmondása szerint saját kapitányságán még legalább 10-11 rendőr fontolgatja a felmondását, hasonló okokból. A leszerelés után folytatja a fuvarozást, saját vállalkozást szeretne indítani. Azt reméli, hogy nyugalmasabb lesz az élete, az ünnepnapokon is otthon lehet. “Nem kell 12 órákat dolgoznom harmadannyi pénzért.”

Andreának a férje dolgozik a rendőrségnél, az évek során volt már betegszállító és segédmunkás is, jelenleg sofőrködik.

“Ez kell ahhoz, hogy egy élhető életet tudjunk biztosítani magunknak és gyermekünknek. Hogy ne kelljen hó végén forintra kiszámolni a pénzt és hogy évente egyszer tudjunk nyaralni. A másodállás miatt nem okoz gondot a csekkek befizetese és a lakáshitel.”

Férje 200 ezer forint körül keres, ehhez 90-120 ezret tud hozzátenni a másodállásának köszönhetően. 8-10 napot szokott vállalni egy hónapban, de mivel mindkét munkája sok stresszel jár és nagy koncentrációt igényel, egyre inkább hajlik arra, hogy 20 év szolgálat után otthagyja a rendőrséget. “A havi 25-26 napi munka megviseli mind az egészségét, mind a családi életünket.”

Jó lenne, ha nem vinné el az egész csapatot

Találtunk egy budapesti sofőrszolgálatot, ahol a sofőrök fele rendőr és másodállásban dolgoznak ott. Magát a céget is egy rendőr alapította, Tamás 2011-ben kezdett el sofőrködni, mert bár a képzés alatt kapott fizetést, de az annyira kevés volt, hogy muszáj volt csinálnia valamit mellette. A vezetés végül annyira bejött neki, hogy később elindította saját vállalkozását. “Van benne pénz, nem kell hozzá nagy tudás és amúgyis tapasztalt vagyok a vezetésben, jól koordinálom a munkát” – magyarázta.

Eleinte csak rendőrök dolgoztak neki, szájhagyomány útján terjedt a híre az állományban, de idővel annyi megrendelése lett, hogy másokat is felvett. “A rendőri fizetés lett a másodállásom.” Felettesei tudtak róla, hogy ezt csinálja, egyszer volt ebből konfliktusa: kapott egy írásbeli figyelmeztetést, mert nem jelentette, hogy van másodállása, de érdekes módon még akkor sem kellett engedélyt kérnie. Viccesen meg is jegyezték neki, hogy

“jó lenne, ha nem vinné el az egész csapatot.”

Az utasok között is hamar híre ment, hogy van egy sofőrszolgálat, ahol szinte csak rendőrök vezetnek, és keresték is őket, mert biztonságban érezték magukat emiatt.

Elmondása szerint a nála dolgozó rendőrök az átlaghoz képest egész jól keresnek, ennek ellenére rá vannak szorulva a plusz pénzre, főleg ha családjuk is van. Volt, hogy annyian jelentkeztek, hogy nem tudott nekik munkát adni. A beosztásuktól függ, hogy mikor dolgoznak a rendőr sofőrjei, legtöbbször a hétvégi időszakban vállalnak műszakot. Kizárólag este dolgoznak, a műszak 9-kor kezdődik és reggel 6-ig tart. Egy éjszaka alatt 10 ezer forintot tudnak megkeresni, de ebben még nincs benne a borravaló. Tamás szerint ez a munka nem annyira megterhelő számukra, mert már ráálltak erre az életformára.

Hasonlóan Zsolthoz, Tamás is utolsó napjait tölti a rendőrségnél, január végén leszerel. Úgy van vele, hogy a sofőrszolgálatból megkeres annyit, hogy ne kelljen a rendőrségnél dolgoznia. Nála még nem fordult elő, hogy a sofőrködés miatt valaki otthagyja a rendőréget, inkább az a jellemző, hogy tőle mennek át futárkodni, mert az még jobban fizet.

A szakszervezet szerint nem általános a jelenség

A rendőrökkel folytattott beszélgetések alapján általánosnak tűnt, hogy a megélhetés érdekében rendőrök kénytelenek másodállást vállalni. Ezzel szemben Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára azt mondta az Abcúgnak, hogy ez egyáltalán nem számít elterjedtnek. Inkább az a jellemző, hogy az önkormányzat vagy a rendőrség által működtetett térfigyelőkamera-rendszer figyelésére jelentkeznek, ha plusz pénzt akarnak keresni. Viszont ehhez is szükség van engedélyre. Pontos adatot nem tudott mondani, hogy ez számszerűleg mennyi pénzt jelent, de “tisztes összegről van szó”. A másik lehetőség a “belső” túlóra, amikor például sportesemények vagy tüntetések biztosítására utasítják a rendőrt. Erre akár önkéntesen is jelentkezhetnek, de csak az éves túlóra keret erejéig, ami a rendőrségnél éves szinten maximum 416 órát jelent.

Az FRSZ főtitkára szerint a parancsnokok sokszor eleve nem nézik jó szemmel, ha az állományból valaki másodállást vállal, mivel nem akarják, hogy kimerültek, túlhajszoltak legyenek rendőreik. Tapasztalata szerint legtöbbször mégis megadják az engedélyt, ilyenkor figyelembe szokták venni az adott családi helyzetét.

Az Országos Rendőr-főkapitányságot is megkerestük a témában. Arra voltunk kíváncsiak, hogy:

• Pontosan milyen feltételekkel vállalhatnak rendőrök másodállást?

• Van-e arról adat, hogy 2018-ban hány rendőr vállalt másodállást?

• Hány erre vonatkozó engedélyt adtak ki 2018-ban?

• Mi a tapasztalatuk, miért vállalnak a rendőrök másodállást?

Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

A cikkben megszólaló rendőrök egy része a Zsaruellátó Egyesület Facebook-oldalán keresztül jelentkezett. “Oldalunk jelenleg az egyetlen valós információkat megosztó oldal, amely mélyen elzárkózik a politizálástól és csupán az egyenruhásaink érdekeit tartjuk szem előtt” – írták megkeresésünkre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán Viktornak: Eszébe ne jusson végrehajtani a győri provokációt!
A Momentum alapítója szerint a kormányfő gátlástalan politikai akcióra készül. Figyelmeztetett mindenkit, hogy a felelősségre vonás nem marad el.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 25.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója egy kedd esti Facebook-posztban fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akit egy Győrbe tervezett, általa provokációnak nevezett esemény végrehajtásától intett. A politikus szerint a „kampányfordító eseményt” Pintér Bence, Győr polgármestere „lebegtette be”. Bár szerinte még nem világos, pontosan milyen akció készül, úgy véli, „már most mindenki tudja, hol kell majd keresni a felelősöket”.

A politikus szerint az ember már azt sem tudja, hova kapja a fejét a kormány „folyamatos botrányain”. Úgy látja,

a közvélemény még fel sem ocsúdott Gulyás Gergely Iránnal kapcsolatos mondataiból és Szijjártó Péter „hazaárulásából”, máris itt van ez a tervezett győri provokáció és a Direkt36 cikkében leleplezett, „rendszerszintű titkosszolgálati beavatkozás”.

Fekete-Győr András ezután a miniszterelnökhöz fordulva kijelentette: „Ezúton is gratulálok önnek: hivatalosan is kibérelt magának egy állandó kiállítótermet a jövő Terror Házában. Az a gátlástalan politikai leszámolási kísérlet, amit önök a Tisza informatikai rendszereinek bedöntése érdekében elkövethettek, a legsötétebb államszocialista időket idézi. Titkosszolgálati nyomásra indult, koholt vádakra alapuló házkutatások, lefoglalt adathordozók, a politikai ellenfelek célzott megfélemlítése és zsarolása...”

„Soha nem gondoltam volna, hogy 36 évvel a rendszerváltás után újra azt a szégyent kell megélnünk, hogy a hatalom a megfélemlítés és a koncepciós eljárások fegyveréhez nyúl a saját állampolgáraival szemben.

Nagy Imre újratemetésétől eljutni odáig, hogy saját maga épít ki egy rákosista módszerekkel operáló titkosrendőrséget, és lényegében Moszkva-alsót csinál a hazánkból... ez valami egészen döbbenetes szégyen” – írta bejegyzésében.

A politikus azt a kérdést is felteszi a miniszterelnöknek, hogy

a „közeledő bukás árnyékában” jó ötletnek tartja-e, ha a „rezsim végnapjaiban” további, akár életfogytiglani szabadságvesztést maga után vonó bűncselekményekkel tetézi a bűnlajstromukat.

Állítása szerint ugyanez a kérdés a magyar titkosszolgálatok és a nyomozóhatóságok vezetőit is megilleti, akiket arra figyelmeztet, hogy ne kockáztassanak súlyos börtönéveket egy „bukás szélén tántorgó, posztkommunista maffiaállam levitézlett vezetői kedvéért”. Fekete-Győr szerint az őket jelenleg még óvó politikai védőernyő április 12-én összeomlik.

„Legyen világos, miniszterelnök úr: a rendszerváltás másnapján önöknek és az önöket gyáván kiszolgáló állami vezetőknek egyaránt, kivétel nélkül számot kell majd adniuk a független államapparátus maffiaszerű megszállásáért, az ártatlan magyarok vegzálásáért és hazánk gyalázatos kiárusításáért!” – zárta sorait.

Győrben Pintér Bence ellenzéki polgármester hónapok óta konfliktusban áll a városi ingatlankezelő céggel, a Győr-Szol Zrt.-vel a lakáskasszából hiányzó mintegy 1,7 milliárd forint miatt. A polgármester a cégvezetés távozását sürgette, a 2026-os költségvetés tárgyalását feltételekhez kötötte, majd a közgyűlés feloszlatását is kezdeményezte, és február 20-án nagygyűlést tartott. Pintér Bence emellett nyílt miniszterelnök-jelölti vitára hívta Orbán Viktort és Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Orbán Viktorral szemben kialakult egy második társadalom, amelyik már nem kér belőle
Orbán Viktorral szemben most van egy olyan polgári ellenzék, akik jómódúak, világlátottak, és nem kérnek abból, amit Orbán Viktor akar ennek az országnak adni - mondja az elemző. Szerinte ez a polgári ellenzék döntheti el a következő választásokat.


A Kéri kérdi című műsor vendége Somogyi Zoltán politikai elemző volt, aki Kéri Lászlóval a 2010 óta tartó 16 éves Fidesz-kormányzásról és annak rendszeréről beszélgetett. Somogyi, aki magát inkább szociológusnak vagy politikai elemzőnek, semmint politológusnak tartja, rögtön a beszélgetés elején a legérdekesebbnek azt nevezte, hogy 16 év után újra van verseny a magyar politikában.

Üzleti hátteréből kiindulva kifejtette, hogy a gazdasági életben a verseny értékeket hordoz, folyamatos felkészültséget követel, ami stabilitást ad, ez a fajta versenyszellem pedig szerinte nagyon hiányzott a politikából.

Úgy látja, a mostani politikai verseny olyan folyamatokat indított el, mint például, hogy Orbán Viktor a versenytársa miatt kénytelen volt megváltoztatni a kampánystratégiáját, és a zárt terekből kilépni a nyílt színtérre. „Azt, hogy látjuk ezt a politikai versenyt, ez nagyon izgalmassá teszi a közéletet, és azt gondolom, hogy olyan értékeket hordoz, amiért pont, hogy nem szabadna erről a versenyről lemondani” – fogalmazott.

Somogyi Zoltán szerint az üzleti szféra, különösen a kis- és középvállalkozói réteg, megszenvedte az elmúlt éveket a kiszámíthatatlanság miatt.

Felidézett egy kutatást, amely szerint a budapesten kívüli, vidéki kis- és középvállalkozók, akik négy éve még a Fideszt támogatták, mára ellenzékivé váltak, mert gazdasági értelemben nem tudtak érvényesülni. Szerinte ennek az az oka, hogy az üzleti életben a tervezhetőség kulcsfontosságú, ez azonban mára megszűnt.

A Fidesz „biztonságot” ígérő plakátjait elemezve feltette a kérdést, hogy vajon a vállalkozók számára is ezt jelenti-e a kormány. „Benne van-e a Fideszben a biztonság, az, hogy én biztonsággal élhetem a kis életemet, szervezhetem a kis vállalkozásomat, részt vehetek-e úgy az üzletben, hogy nem jön ki rám a hatalom, hogy nem veszi el az üzleteimet, megszüntet-e egy adott adótörvényt évközben?” – tette fel a kérdést.

Az elemző szerint ha egy vállalkozó nem tudja megtervezni a következő három évét, mert akár év közben is változhatnak az adószabályok, az a biztonságérzet teljes hiányát jelenti.

Bírálta azt a kormányzati kommunikációt is, amelyben Orbán Viktor úgy beszél, mintha a saját pénzét osztaná szét.

„Én megadom a tanároknak a pénzüket, én megadom a városoknak a pénzüket, én adom, én adom oda.  Igen, de közben pedig neki nincs pénze. Ugyanúgy, ahogy egy banknak sincs pénze. A banknak az a pénze, amit beraknak hozzá.”

Az állam szerepéről szólva Somogyi kifejtette, hogy a kormány központosította az egészségügyet és az oktatást, miközben az államot üzleti szereplőként is elkezdte működtetni. Problémásnak nevezte, hogy az állam egyszerre résztvevője, szabályozója és adóztatója is a piacnak, ami torzítja a versenyt.

„Mit keres az állam a különböző üzleti szektorokban? Hogy engedhető ez meg?” – vetette fel. Szerinte míg más országokban, például Ausztriában, az állam partnerként lép fel és segít a bajba jutott iparágaknak – példaként a sípályáknak nyújtott adókedvezményt említette –, addig Magyarországon ez a fajta gondolkodás hiányzik.

Az állam kiszámíthatatlan működésére egy másik példát is hozott: egy osztrák és egy ukrán bank legális tranzakciója kapcsán a magyar állam fellépését egyenesen postakocsi-rabláshoz hasonlította.

„Egyszer csak odajön egy állam, most konkrétan a magyar állam, és kirabolja a postakocsit. Tehát, hogy konkrétan fogja magát, elviszi az autót, benne a több tízmilliárddal, lefoglalja” – mondta, hozzátéve, hogy az ilyen esetek elriasztják a külföldi befektetőket, akik a kiszámítható jogrendet keresik.

A 2010-es kormányváltás idejére visszatekintve Somogyi Zoltán úgy emlékezett, a nemzetközi környezet bizalommal viseltetett az új Fidesz-kormány iránt a Gyurcsány-korszak és a Bajnai-kormány megszorításai után. Úgy vélte, akkor egyfajta fellélegzés volt érezhető. Elismerte, hogy az Orbán-kormány professzionálisan szervezte meg az állampolgárokkal való közvetlen kapcsolattartást, például a kormányablakok rendszerét, és sikeresen vonta be az adózásba a kisvállalkozókat a pénztárgéprendszerrel.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a kormány a kezdetektől fogva nem nyúlt hozzá a nagy ellátórendszerekhez, mint az oktatás vagy az egészségügy, mert Orbán Viktor úgy gondolta, azokon csak bukni lehet.

„Igazából erről szólna az állam. Tehát azért tartunk államot, hogy ezeket a nagy rendszereket működtesse, és ez nem sikerült Orbán Viktornak” – állította.

Ezzel szemben a kormány azonnal és vastagon belenyúlt a hatalmi ágakba: a médiába, az alkotmánybíráskodásba, a választási rendszerbe. Somogyi szerint mindenbe belenyúltak, ami a politikai pozíciójuk vagy a gazdasági újraosztás szempontjából fontos volt.

Az elemző szerint a kormány a politikai nyilvánosságot is megpróbálta a saját képére formálni, létrehozva a saját, kormánypárti elemzőintézeteit és közvélemény-kutatóit. „Nehogy már független elemző menjen be oda, hanem menjen be a fideszes elemző” – jellemezte a helyzetet. Ez a logika szerinte kiterjedt a kultúra egészére is.

Ennek ellenére úgy látja, a Fidesz-rendszer alatt is kialakult egy „második társadalom és egy második gazdaság”, amely már nem veszi figyelembe a rendszer szabályait, és képes erős ellenzéki erővé válni.

„Orbán Viktorral szemben most van egy olyan ellenzék, polgári ellenzék, akik jómódúan, világotlátottan nem kérnek abból, amit Orbán Viktor akar ennek az országnak adni” – fogalmazott.

Ennek a második nyilvánosságnak a részeként említette az influenszerek világát, akik képesek a hagyományos pártoknál nagyobb tömegeket megmozgatni. Somogyi szerint a Fidesz zárt médiabirodalmat akart létrehozni az ingyenes MTI-vel és a MindigTV-vel, de ez a közösségi média világában kudarcot vallott.

„Amikor elunalmasítanak egy médiát, mert ott csak a jó híreket közlik a kormánnyal kapcsolatban, és csak a rossz híreket az ellenzékkel kapcsolatban… azt nem is nézik az emberek.”

Somogyi Zoltán szerint Orbán Viktor az utóbbi években a nemzetközi színtérre koncentrált, azt a látszatot keltve, hogy ő az egyetlen magyar politikus, akivel a világ szóba áll, miközben a belpolitikát elhanyagolta. A 2022-es választások előtti, 7000 milliárd forintos osztogatás után jött a gazdasági visszaesés és az infláció, ami aláásta a miniszterelnök kompetenciájába vetett hitet.

„Négy olyan év van mögöttünk, amikor már az a bizalom már nincs meg, hogy ő jó gazdaságot teremt Magyarországon” – mondta, hozzátéve: „ez egy kompetenciaprobléma, amivel ő küzd, hogy már nem tekintik úgy kompetensnek.”

Az elemző szerint Orbán Viktor nemzetközi elszigetelődése két fő okra vezethető vissza: az uniós pénzek körüli vitákra és a háborúval kapcsolatos, oroszbarátnak tartott álláspontjára. A miniszterelnök egyensúlyozni próbált az EU és Oroszország között, de ez a stratégia mára megbukott.

Úgy látja, a választási kampányban politikai témává vált az orosz befolyás kérdése, ami szerinte egyértelműen árt a kormánynak. „Politikai témává vált, hogy Orbán ide hívta az oroszokat segítségül, és ez neki biztos, hogy nagyon nem jó.”

A beszélgetés végén visszatért a kiindulóponthoz: a politikai verseny megjelenése bátorságot ad az embereknek. „Elkezdtek az emberek saját névvel, címmel a hatalom ellen beszélni. Ez se volt ez a hangulat meg, hogy ennyire szembe fordulnak hatalommal, ezt is a politikai verseny hozta el.”

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Komoly alkotmányos válságot idézne elő Magyar Péter terve a közjogi vezetők elmozdításáról
A politológus szerint a Tisza Párt elnöke akár a Fidesz által korábban bevetett jogi trükköket is alkalmazná. Török elmondta, mi a magyarázat arra, hogy most, a kampány hajrájában ismertette ezt a tervét Magyar Péter.


Ahogy megírtuk, Magyar Péter hétfőn Nyíregyházán konkrétan megnevezte, kiket váltanának le azonnal, ha kétharmados többséget szerez a TISZA Párt a választáson. Mint mondta, eltávolítanák a kulcspozíciókból Sulyok Tamás köztársasági elnököt, Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét, és Senyei György Barnát, az Országos Bírósági Hivatal elnökét. Leváltanák Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt, valamint Polt Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét és a testület többi tagját is. A listán szerepelt továbbá az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és elnökhelyettese, valamint a médiahatóság vezetője is.

Török Gábor politológus a Facebook-oldalán reagált Magyar Péter kijelentéseire. Szerinte két kérdés merül fel: hogyan gondolja ezt megvalósítani és miért beszél erről most a TISZA elnöke?

A szakértő felidézi, hogy volt már példa hivatalban lévő vezetők mandátum lejárta előtti távozására. „Bod Péter Ákos, az MNB elnöke 1994-ben vagy Györgyi Kálmán legfőbb ügyész 2000-ben »önként« mondtak le hivatalukról. Ilyesmi nem elképzelhetetlen, egy új kormánynak elég sok eszköze van arra, hogy »meggyőzzön« valakit a távozásról, akivel nem akar együttműködni.

De mi van akkor, ha a vezetők semmi szín alatt nem akarnak lemondani? Alapvetően az van, hogy bizony akkor ki kell várni a mandátumuk végét, bár kétharmados többséggel sokféle jogi és politikai trükközés elképzelhető.

A Fidesz erre is szolgáltatott már példát: Baka Andrást, a korábbi Legfelsőbb Bíróság elnökét, akit 2009-ben hat évre választottak meg a posztjára, 2011 végén arra hivatkozva távolítottak el hivatalából, hogy a bírósági csúcsszerv új elnevezést (Kúria) kapott az alkotmányban. Kifejezetten csúnya megoldás volt, Baka András meg is nyerte az ezzel kapcsolatos európai pereket, a magyar államnak százezer eurót kellett fizetnie később emiatt – de a politikai szándék teljesült.”

Török Gábor szerint kérdés, Magyar Péter hogyan képzeli ezt tömegesen.

„Az összes intézményt átnevezi egy alkotmánymódosítással és a Baka-modellt alkalmazza? Vagy egyszerűen alkotmánymódosítással kimondja, hogy rendszerváltás történt (»fülkeforradalom«...), és minden korábban megválasztott közjogi intézmény vezetője elveszti a hivatalát? Nyilvánvalóan teljesen alkotmányellenes (értsd: az alkotmányosság szellemével ellentétes) lenne egy ilyen alkotmányozás – de persze ennek kimondására már nem lenne lehetősége az alkotmánybíróságnak, egyrészt, mert őket is érintené a döntés, másrészt, mert az új alaptörvény értelmében egy alkotmánymódosítás alkotmányellenességét már amúgy sem vizsgálhatnák. Bárhogy is van, ha megvalósulna ez a terv, az biztos, hogy komoly alkotmányos válságot idézne elő.”

Posztja második felében a politológus azt a kérdést veti fel, hogy Magyar Péter miért beszél erről éppen most. Úgy véli, a téma nem illeszkedik a „működőképes és emberséges Magyarország” programjába, és megoszthatja, elbizonytalaníthatja a saját táborának a jogállami normákra érzékeny részét. Török szerint elsőre felesleges erőfitogtatásnak tűnhet, hiszen egy alkotmányos válságról szóló vita nem tenne jót Magyar Péternek, akinek az az érdeke, hogy nyugodt erőként pozicionálja magát. A politológus szerint azonban van egy magyarázat, ami megérheti az árát: „a győzelem tudatának erősítése. A választási kampány hajrájában láthatóan mindkét oldal már csak egyetlen dologra összpontosít, arra, hogy a bizonytalan, hezitáló szavazók szemében ő tűnjön győztesnek (»mi vagyunk a többség«). Ha a Fidesz ráharap erre a témára és arról szólnak majd a viták, hogy mire készül Magyar Péter a kétharmad birtokában, ezt valóban le lehet fordítani úgy, hogy eldőlt a választás és már csak az a kérdés, mit kezd a győzelmével a Tisza.

Ez valóban érdeke lenne Magyar Péternek, így talán ez lehet a leghihetőbb racionális magyarázata a tegnap esti bejelentéseknek. Meglátjuk, a Fidesz mire következtet: ha nem lesz nagy vita a témából, akkor nagy valószínűséggel ugyanerre.”

Magyar Péter az elmúlt hónapokban több alkalommal is jelezte, hogy kétharmados felhatalmazás esetén a közjogi vezetők távozását szorgalmazná. Jogi elemzések szerint a tömeges személycserékhez alaptörvény- vagy sarkalatos törvénymódosításokra lenne szükség, ami komoly vitákat generálna. Precedensként gyakran említik Baka András 2011-es eltávolítását, amelyet az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban jogsértőnek minősített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Ez vezetett abba a zsákutcába, ahol most vagyunk - Bod Péter Ákos a Fidesz gazdaságpolitikájának 16 évéről
Erőltetett iparosítás, leépített oktatás, elfordulás az euró gondolatától, keleti nyitás, haveri kapitalizmus, konfliktus az Európai Unióval. A jegybank volt elnöke szerint egyik dolog következett a másikból, de innen már nem tud továbbmenni a rezsim. Mérlegen az elmúlt 16 év.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. március 25.



Az elmúlt 16 évet értékelő sorozatunkban volt már szó a nyugdíjakról és az oktatásról. Most egy ennél is nagyobb szelet jön: a gazdaság. 2010-ben nehéz helyzetben vette át az Orbán-kormány az ország irányítását, de már látszottak a növekedés jelei és elindult az uniós pénzeső.

Hogyan csúszott félre mégis minden a gazdaságban? Hogyan vált éltanulóból sereghajtóvá Magyarország, ahol már a negyedik éve nincs semmilyen gazdasági növekedés? Mekkora szerepe volt ebben a környezetnek, és mekkora Orbán Viktor döntéseinek? Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke elemzi a korszakot.

— Nem is olyan reménytelenül indult a 2010-es korszak. Milyen örökséggel vette át a kormányzást a Fidesz?

— Nagy szükség volt a váltásra, mert az előző nyolc év szocialista–szabad demokrata kormányzása strukturális gondokkal küzdött, amelyeket részben maga idézett elő. A szocialista oldal a jóléti államot célozta, az MSZP sokat akart költeni, a szabad demokrata partner viszont gazdasági kérdésekben hajlott a szabadelvű felfogásra, vagyis inkább a vállalkozást és az öngondoskodást tartotta fontosnak. Ez a két logika az európai politikában tartósan sehol sem illik jól össze. Aztán ez a kettősség a gazdaságpolitikában úgy jelent meg, hogy az állam sokat költött, nagy deficit mellett, az utóbbi pedig a konstrukcióból következett:

az egyik koalíciós partner költeni akart, a másik pedig adót csökkenteni.

A képhez hozzátartozott az is, hogy az ellenzéki oldalon Antall József halála és az MDF fokozatos gyengülése nyomán tér nyílt, azt pedig a politikai baloldalról induló Fiatal Demokraták Szövetsége fokozatosan elfoglalta. A harmadik ciklusra már hatalomra is került, noha nagyon vegyes felfogást és programot hozott magával; ezt láthattuk 1998-ban, amikor a FIDESZ a kisgazdákkal lépett koalícióra. Első látásra kérdéses, miként került egy koalícióba az akkor legfiatalabb párt a legidősebbekkel. Ám

észlelni lehetett mindkettőben bizalmatlanságot a tőkével, a kereskedelemmel, a bankokkal és általában a pénzvilággal szemben.

Az első Orbán-kormány már a régmúlt. Bukását követően kétszer négyéves ciklusra visszajött a bal-lib koalíció, az ismert államháztartási következményekkel. Az MSZP-vezette kormány második ciklusa azonban hazai krízisekkel teli, miközben történt kint is egy és más. A 2008-as globális pénzügyi válság, a rákövetkező néhány év nemcsak a gazdasági embereknek lett kritikus fontosságú. Akkor ugyanis a dicsőségesnek és dinamikusnak tartott pénzügyi kapitalizmus, amely a nyolcvanas évektől meghatározta a gondolkodást és a politikacsinálást, látványosan csődöt mondott. Az egész világban megerősödtek az ellenerők, a politikai spektrum mindkét szélén, és a pénzügyi krízisből kifejlődő gazdasági válságban sorra buktak a hivatalban levők. Ebben a szituációban került a Fidesz hatalomra 2010-ben. De már azt megelőzően a párt Orbán Viktor erős befolyása alatt kezdett külön irányt venni, és a nemzetközi térben is másfelé tájékozódni. Az alkotmányozó többség birtokába kerülve 2010-től nálunk valóban egy „Sonderweg” kezdődött.

Ez a külön út végül abba a zsákutcába vezetett, ahol most vagyunk.

Az addigi nemzeti konszenzust élvező európai orientáció gyengülése 2009-ben még nem látszódott tisztán, de voltak jelek: példa erre az Orbáni-i fordulat az Oroszországhoz való viszonyban, a pénzügyi világhoz, általában a tőkéhez, és különösen a külföldi tőkéhez való hozzáállásban. Hatalomra kerülve pedig manifesztálódik a jogállam sajátos kezelése, inkább lekezelése. Ezért gondolom, hogy 1990 és 2010 között működött nálunk egy húszéves korszak, amely a sok politikai zaj és ütközés ellenére intézményileg és alapértékeit tekintve egyetlen rendszernek mondható, és 2010 után egy másik kezdődött. 2011-re már eléggé feltűnő volt, 2014-re pedig ténnyé vált a rendszerszerű váltás.

— Volt egy 2008–2009-es válság, és egy Bajnai Gordon által megkezdett konszolidáció, ami még nem zárult le teljesen. Tehát 2010-ben az új kormány nem egy fickós gazdaságot vett át.

— A 2008-as válság mindenkit megrázott, a kelet-közép-európai régiót is. 2009-ben a legtöbb európai országban csökkent a GDP, nem is keveset. Hozzáteszem, ugyanazon évben Lengyelországban viszont nem volt még recesszió sem, ott a korábbinál lassabban ugyan, de nőtt a gazdaság, miközben 2009-ben a magyar bruttó hazai termék 6 százalékkal esett. Lehetett tudni, hogy a magyar gazdasággal komoly baj van, ami főként az államháztartási hiányban és az államadósságban jelent meg.

Magyarország majdnem pénzügyi csődbe került 2008 őszére. A fizetésképtelenség elkerüléséhez kellett az a védőháló, amelyek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság feszített ki.

Érdemben az IMF húsz milliárd eurós hitelcsomagja mentette ki Magyarországot a pénzügyi bajból. Gyurcsány lemondása után jött a Bajnai Gordon vezette kormány, amely nagyon nehéz körülmények között dolgozott. Utólag azt kell mondanom, hogy nem láttuk elég pontosan, mennyire súlyos, kényszerekkel teli helyzetben kellett hitelmegállapodást kötni és szavatolni az ország működését. A magyar gazdaságnak és társadalomnak nagyon kellemetlen korrekción kellett átmennie 2009-ben, ami rendkívül népszerűtlenné tette a szocialista–szabad demokrata kormányzást. A 2010-es választáson a szabad demokraták politikailag megsemmisültek, és ezzel mindkét nagy rendszerváltó párt kikerült a politikai erőtérből. A szocialisták pedig megkezdték azt a szerintem túl hosszúra nyúlt agóniát, amelynek utolsó szakaszait most látjuk. A magyarországi gazdasági helyzet tehát valóban rossz volt.

Azonban 2010-re már elindultak a növekedés. Ekkor kezdett az Európai Uniótól rengeteg pénz beáramolni a kelet-közép-európai országokba.

Ugyanis amikor 2004. májusában beléptünk, még egy korábban elfogadott uniós költségvetést volt érvényben, ezért a 2000 és 2006 közötti középtávú pénzügyi keretből Kelet-Közép-Európának csak a maradék jutott. A 2007-tel induló pénzköltési ciklus elfogadása és végrehajtása idején azonban a lengyel, magyar kormányok teljes jogú tagként ültek az asztalnál, ahol a pénzekről döntöttek. A 2009-es válságot érzékelve, az uniós intézmények bőkezűekké váltak, a nagy pénzáram tehát ekkor kezdett igazán megérkezni a térségben. Ennek azért van jelentősége, mert

részben ez magyarázza, hogy a 2010-es években a magyar gazdaság is gyors növekedésnek indult.

A rengeteg uniós pénz sorsa azonban Magyarországon sajátos mintát követett, eltérően más országoktól. Ha dicsekedni akarunk, azt mondjuk, hogy az Orbán-kormányok nagyon sikeresen hívták le a pénzt. Kritikusan fogalmazva: szinte mindegy volt, mire és hogyan költik, csak pénz ne maradjon Brüsszelben, majd itthon elköltjük. Ez nem túlzó vagy személyes értékelésem, hiszen rekonstruálható az a politika, amelynek logikája szerint akár vannak alaposan kidolgozott projektek, akár nincsenek, a „brüsszeli pénzt” hozzuk haza, aztán majd elkölti a kormány.

Az Európai Bizottság sokáig csak formai ellenőrzést végzett, és erőtlenül reagált.

Amikor pedig volt érdemi uniós fellépés, például az Orbán vejéhez köthető ügyekben (ELIOS-ügy), a magyar kormány addigra függetlenedett a hazai ellenőrző fórumoktól, és végül a magyar adófizetőkkel fizettette meg a büntetést.

— Az, hogy a 2008-as válság eltérően rázta meg a régió országait, és ahogy mondta, a lengyeleknél nem is volt visszaesés, egy koncepciózusabb gazdaságpolitika eredménye?

— Hogy minket miért rázott meg jobban a válság, két fő okot mondanék. Az egyik az, hogy már akkor is magas volt az államadósság aránya. Pénzügyi válság idején a baj nem egyformán sújt mindenkit: aki jobban el van adósodva, azt sokkal keményebben éri a kamatok megemelkedése, az árfolyamok kilengése. Ezért a magyar gazdaságot akkor is, és egyébként ma is, a többi visegrádi országnál erősebben megrázzák a pénzügyi sokkok. A másik ok gazdaságszerkezeti. Addigra a gazdaságunk erősen hozzákötődött a német gazdasághoz és az autóiparhoz. A 2008-as válság pedig erősen érintette ezt az ágazatot. Németországot, Szlovákiát és Magyarországot különösen. Egy diverzifikáltabb gazdaságban az ilyen konjunkturális válságok kevésbé ütnek nagyot.

— Voltak korrekciós terveik. A megelőző koalíció által működtetett költséges és rosszul célzót szociális támogatási rendszer helyett, amelyet egyébként a Valutaalap is kifogásolt, és a Bajnai-kormánnyal már részben vissza is vetetett, az Orbán-kormány más felfogású rendszert állított. Ennek központi elemeként egy különös, akár neoliberálisnak is mondható adópolitikával állt elő:

csökkenti az SZJA-t, egykulcsos rendszert alakít ki, a költségvetési pénzt inkább a középosztály felé tereli. Ebben szerintem Matolcsynak komoly szerepe volt.

A másik irány az újraiparosítás. Talán ez is összefüggött Matolcsy felfogásával, de szerintem Orbán eredendő kereskedelem- és szolgáltatásellenes világképével is. A logika az volt, hogy a költségvetési pénzt az autó és autóalkatrész gyártásába kell csatornázni. Ez viszont azt is jelentette, hogy a járműipartól való függés még erősebb lett. Amíg a járműipar ciklusa felfelé tart, ez felhúzza a gazdaságot. Csakhogy amikor ismét lefelé megy, visszahúzza a GDP-t. Például az utóbbi három évben éppen ez történt: a magyar ipar, azon belül a járműipar, lefelé húzta a magyar gazdasági teljesítményt. Az ilyen szakosodás hátulütője, hogy időnként pech is van. De még erőteljesebb a kritikám az egész újraiparosítási kampánnyal szemben:

az állami ösztönzőkkel megtolt gyárországi növekedési pálya nem nyit hosszú távú perspektívát. A kormányzat érezhetően nem jobb ipart akart, hanem több ipart.

Tegyük hozzá: 2010-ben még jelentős volt a magyar munkanélküliség. Az a szociális modell, amelyet a szocialisták és a szabad demokraták azt megelőzően kialakítottak, együtt tudott élni a magas munkanélküliséggel. Orbán pedig megígérte a munkalapú társadalmat és az egymillió új munkahelyet. Ez utóbbit később statisztikai csűrés-csavarással majdnem ki is hozták.

A lényeg azonban az, hogy a hivatalba lépő kormány hozott erőteljes korrigáló intézkedéseket, és meghirdetett új politikákat.

— De lehet-e ipart tervezni egy olyan népességre, amelynek nincs meg a megfelelő szakképzettsége?

— Sikerrel nem lehet. De ne vetítsük vissza a mai demográfiai, munkaerőpiaci viszonyokat a korábbi helyzetekre. Először is megjegyezném, hogy a rendszerváltozásunk első évtizedében, 1990 és 2000 között az erőteljes liberalizálás, a piaci elvű magánosítás nyomán, a külföldi befektetések korai megjelenésével, a magyar termelékenység nőtt a leggyorsabban a térségben. Ritkán hallani, de kimondom a rendszerváltoztató országok tényadatai alapján:

a magyar modernizáció az első évtizedben kifejezetten sikeres volt. Ezt kellett volna folytatni: feljebb lépni az értékláncon.

Ennek voltak is jelei. A német ipar például először valóban csak összeszerelt, később viszont Győrben már együttműködött a helyi egyetemmel. Egy idő után kialakulhatnak azok az előre- és hátranyúló kapcsolatok, amelyek révén megjelennek helyi beszállítók, ide kerülnek magasabb hozzáadott értékű funkciók is a külföldi nagyvállalati központokból. Szerintem ezt a minőségi emelkedési irányt lehetett volna határozottan továbbvinni. Ám nem ez történt.

Az oktatást, egészségügyet az Orbán-kormányok nem humántőke-fejlesztő befektetésnek, hanem nem-produktív, költséges ágazatnak tekintették, és ez van a mai napig.

Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy egy politika által dominált társadalomban a minőségi javulás reformjába nehéz belevágni még erős elhatározás esetén is, mert a politikus legfeljebb négy évben gondolkodik. Ha zsarnok, akkor tervezhet harminc-negyven évre is, de az már más eset. Az oktatás, az infrastruktúra-fejlesztés, sőt még a hadipari fejlesztés is hosszú távú ügy. Ezekben nem a napi kormányzati logikának kellene döntőnek lennie, hanem a tudományos fórumoknak, az Akadémiának, a szakmai grémiumoknak, stratégiai műhelyeknek, amelyek képesek előre látni a folyamatokat, és ennek alapján alakítani például az oktatás szerkezetét. Ilyen ügyekben egyébként az OECD-től is rengeteg támogatást lehet kapni, a nemzetközi együttműködés sokat segít. Jó esetben tehát nem az van, hogy egy oktatáspolitikai reformba belekezd az egyik kormány, a másik pedig lenullázza a munkát, hanem széles szakmai, sőt társadalmi vita alapján kialakítanak egy irányt, és azt végigviszik az egymást váltó adminisztrációk. Ugyanez igaz a gazdaságpolitikában az euró-bevezetés ügyére.

A politikai pártok, szakmai körök megvitatják az átállási pályát, a hivatalban levő kormány dönt a folyamat megindításáról, majd nem egy, hanem ha kell, két vagy akár három cikluson át következetesen végigviszik.

A bolgároknál ez négy-öt ciklus volt. A szlovákoknál kettő volt: az EU-ba való belépést követően a Dzurinda-kormány elkezdte a korai euróátvételi folyamatot, aztán 2006-ban jött Fico, de már nem rontotta el az előd által elindított folyamatot, hanem befejezte.

— Nálunk egyáltalán volt olyan pillanat, amikor közel álltunk az euró bevezetéséhez?

— Már az unióba való belépésünk idején. A legközelebb 2002-ben állhattunk, amikor a csatlakozási tárgyalások lezárultával eldőlt, hogy 2004-ben belépünk az Európai Unióba. Akkor el lehetett volna indítani azt a folyamatot, amelyet a szlovének el is indítottak, hogy a technikailag lehetséges legelső alkalommal bekerüljünk. A sok teljesítendő indikátor mellett létezik egy 24 hónapos árfolyam-megfigyelési időszak, az ERM II. nevű árfolyamrendszer. Az euróövezetbe tehát nem lehet az egyik napról a másikra belépni. De 2002 és 2004 között lehetett volna dönteni a pályáról, és az esetben kemény munkával 2007-re, legkésőbb 2008-ra bekerülhettünk volna. Szlovénia 2007 januárjában, Szlovákia két évre rá vezette be az eurót. Ezek az esetek megmutatták, hogy a közös valuta átvétele lehetséges, politikai szándék esetén, tartós munkával. A balti államoknál sem sokkal később történt meg az átállás.

— Ha az Orbán-kormány 2010 után elhatározza, meg tudta volna ezt csinálni az évtized közepére?

— Addigra sokat romlottak a makromutatók, de elvileg el tudta volna indítani és végigvinni a folyamatot, persze az elmondottak szerint nem egyetlen ciklus alatt. Ez azonban tényellenes elemzés.

Szerintem Orbán már 2009-ben elfordult ettől a gondolattól.

Azok, akikkel Orbán körbevette magát, abból indultak ki tévesen (itt fontos az időpont), hogy a kapitalizmus válságba került, Nyugat-Európa haldoklik vagy lefelé tart, a BRICS-országoké a jövő. Persze Budapestről nézve a BRICS-ben nem Brazília vagy Dél-Afrika az érdekes, még csak nem is India, hanem Oroszország és Kína. Vagyis a BRICS-ből két nem demokratikus rendszert választotta ki Orbán és a köre.

Ebből lett az alternatív út, a „keleti nyitás”. Ebbe a felfogásba nem fér bele az euró átvétele, sőt az Európai Unió magjához való közeledés semmilyen vonatkozása sem.

Valami olyan elgondolás ez, hogy a kerítés tetején ülve innen is, onnan is csipeget a madár.

— Ezek szerint már úgy indult Orbán a kormányzásnak, hogy itt nem lesz euró és nem lesz szorosabb uniós integráció?

— Ez nem feltételezés, hanem tény. Elég elővenni az alkotmányt, pontosabban az azt felváltó 2011-es Alaptörvényt, amelybe bekerült egy nagyon egyszerű mondat, a K cikk: Magyarország hivatalos pénzneme a forint. Ez azért fontos, mert az előző alkotmányban ilyen mondat nem volt. Az, hogy mi a fizetőeszköz, tekinthető technikai kérdésnek is, korábban nem is emelték alkotmányos szintre. Csakhogy 2011-ben már régóta uniós tagok voltunk, és a 2002-ben aláírt csatlakozási joganyagból világosan következett, hogy az eurót előbb-utóbb be kell vezetni, csak átmeneti felmentésünk, derogációnk van, amíg nem teljesítjük a feltételeket.

Ha valaki ebben a helyzetben beír egy ilyen mondatot egy kétharmados erejű szövegbe, azt én nem tudom másként értelmezni: nem akar közös európai valutát.

Persze arra sem kaptam választ, hogy miért kellett megváltoztatni az ország nevét, kihagyva a köztársaság szót. Mondhatjuk, csupán szimbolikus ügy. A forint alaptörvénybe iktatása is szimbolikus, egyben viszont nagyon világos gazdaságpolitikai üzenet: az alkotmányozó hatalom háttal áll az eurónak. Ez már a 2010–2011-es Orbán. Nem a 2006-os és nem is a 2009-es, hanem az, amelyik már rálépett a külön útra, és megy előre a zsákutcában.

— A tízes évek közepétől jellemezte a gazdaságot a Matolcsy által emlegetett, úgynevezett „magasnyomású gazdaság”. Mi is volt ez, és hova vezetett?

— Ez szerintem eleve teljes illúzió volt. Egy hangzatos név annak igazolására, amit a kormány szeret: közpénzt költeni. Orbán az előző szocialista–szabad demokrata kormányokat mint alkalmatlan társaságot bírálta, és tényleg roppant hibás folyamatnak tekinthető a 2001 és 2006 közötti kontroll nélküli költségvetési adósság-csinálás.

De Orbánnak valójában nem a sok állami költéssel volt baja, hanem azzal, ha nem ő költi el a pénzt.

A sok állami kiadás, hacsak a kormány nem vállalja az adóemelést, egyenértékű azzal, hogy az állam nem törekszik pénzügyi egyensúlyra. Ha pedig a tagország nekilátna a közös európai valuta átvételének, akkor az államháztartási törvénybe nem tervezhet be, és nem valósíthat meg az éves GDP 3 százaléka fölötti deficitet. A költségi határérték átlépése nélkül nem tud kedvére költekezni. Orbán szeret közpénzt költeni, amíg ő dönti el, mire megy a pénz.

Matolcsy ehhez szállított jól hangzó elméleteket: nyomjuk a pénzt a gazdaságba abban a reményben, hogy az majd felpörög, és kitermeli a növekedés.

Ez sok okból hibás teória. Eleve érkezett pénz a gazdaságba az uniós forrásokon keresztül. Ha azt ésszerűen használták volna fel, és nem ló-wellnessre, meg a diósgyőri vár úgynevezett rekonstrukciójára, meg a hasonlókra költik, akkor abból létrejöhetett volna az a szellemi, infrastrukturális és állótőke-növekmény, amelyhez jó minőségű munkát hozzáadva Magyarország valódi modernizációs pályára állhatott volna. Ehhez teljesen felesleges volt további állami pénzeket, ingyenhiteleket, támogatott hiteleket bezúdítani a rendszerbe – adósságból, és persze inflációt generálva.

És itt jön a lényeg: kihez került ez a pénz? Itt már nem piaci elosztás működött, hanem politikai, egyre inkább személyes elosztási rendszer.

Nem véletlen, hogy rendre ugyanazok a nevek kerültek a pénzek közelébe.

— Tehát a korrupció, és a nepotizmus siklatta ki az egészet? Ez törte meg azt az ígéretes, uniós pénzekből finanszírozott pályát, és vezetett a mai stagnáláshoz?

— Inkább a „haveri kapitalizmus” kifejezést használnám, mert a korrupció és a nepotizmus olyan kulturális minták, amelyek nehezen változnak, bár változhatnak. Lengyelország is megváltozott az elmúlt évtizedekben, javára, Magyarország is megváltozhatott volna. Én egyébként nem tartom Magyarországot általánosan korrupt országnak, noha a transzparencia-mutatók szerint egyértelmű a hátracsúszásunk a másfél évtizedes múltunkhoz és a régiós országok nagy többségéhez képest. A korrupciós indexet azonban nálunk nem a társadalom általános állapota húzza le, hanem pontosan az a mechanizmus, amiről beszélünk: az uniós pénzeket és a költségvetési forrásokat egy szűk személyes kör osztja el egy másik szűk kör számára. Ez pedig az erkölcsi, jogi vonatkozásokon túl gazdaságilag sem hatékony.

Az orbáni nagyívű és gyakran bombasztikus világmagyarázatokkal a dolgok ott kapcsolódnak össze, hogy ez a haveri kapitalizmus nem fér össze az európai szabályokkal.

Ütközik a verseny tisztaságának, a tőke szabad áramlásának uniós alapelvével. Az EU-ban nem lehet egyszerűen kinézni ágazatokat és lenyúlni őket. Figyelem: az Unió nem a külföldieket védi, hanem a polgári jogot és a versenyt, azaz minket is, egy erkölcstelen és egyben gazdaságilag kárt okozó praktikától. Volt időnk itt megtapasztalni, hogy ez az erőforrás-újraosztási rendszer egy bizonyos körnek nagyon jó. Ami bonyolultabb téma: kezdetben nem okozott könnyen kimutatható növekedési veszteséget az országnak. De egyre több konfliktus lett az Unióval.

Amit Orbán és szűk köre csinálni akart, az nem tetszett az Uniónak, és ez megerősítette benne azt a hitet, hogy az Unión kívül is van élet. Ezt Orbán maga mondta, és valóban el is kezdett kelet felé tájékozódni.

Nem akarok senkit megrágalmazni, de azt tudni lehet, hogy bizonyos országokban az ajándékozási kultúra része az üzleti életnek. Ha valaki kínai, orosz, türkmén és más hasonló partnerekkel nagy értékű üzleteket köt, ott a közvetítők rendszerint nem járnak rosszul. Nyugaton ez másként működik. Ott is léteznek az üzleti világban etikai problémák, noha azok a rendszer működési hibáinak, javítandó zavarainak számítanak. Hatóságilag szervezett korrupció legfeljebb bizonyos haveri szektorokban fordul elő, a hadiipari megrendeléseknél, olajkitermelési koncesszióknál hallani ilyesmit. Mindenesetre az ember fejében kezd összekapcsolódni a Nyugat-ellenesség, az európai joggal szembeni sértettség, annak a felismerése, hogy

hirtelen személyes, családi meggazdagodást és vagyonátmentést nagyon nehéz az Unión belül folytatni, különösen annak belső körében.

Megint csak egy részvonatkozás: amelyik országban például euró van, ott sokkal kisebb a kormányzati, állami vezetők ügyködéséhez a mozgástér, mint saját nemzeti valutával rendelkező helyen. Elég a Magyar Nemzeti Bank alapítványaira és azok vállalataira gondolni.

— Tehát a tíz viszonylag jó év utáni forráselapadás és stagnálás mind annak a következménye, hogy egy gátlástalan, befelé hajló, versenyt kikapcsoló gazdasági rendszer alakult ki?

— Végső soron igen, ez a történet vége. Látjuk az elejét is, láttunk fordulópontokat is. Nem látni minden fontos vonatkozást és fejleményt, de ezzel együtt is elmondható, hogy az elmúlt 16 évben a fontos döntési helyzetekben mindig a centralizáció felé ment a kormány. Olyan megoldást választott, amely a hatalmat a kezében összpontosította. Ezzel egyidőben pedig az európai normákat igyekezett távol tartani, valamint megszabadulni a belső ellensúlyoktól és kontrolltól, mint amilyen a független média, az erős civil társadalom, a tudományos közösség, helyi önkormányzat.

Közben azért a magyar gazdaság nyitottsága megmaradt, és minden ellenszéllel szemben a hazai vállalkozói kör is talpon maradt. Én úgy látom, hogy ez az a kör, amelyik ma a Tisza Pártnak a legerősebb szellemi és humán hátországát adja,

mert a piacról élő, oda termelő vállalkozó pontosan tudja, hogy attól, hogy az Orbán-rendszer kiépült, Magyarország piaci függése nem szűnt meg. Egy magyar középvállalat számára a távoli, despotikus hatalmakkal való üzletelés nem jelent valódi kiutat, Németország és Ausztria piaca azonban közel van, kulturálisan is érthetőbb. Nagyon világos döntési helyzetbe jutottunk mostanra. Miközben az ország valamennyire modernizálódott, a hatalmi elit azonban minden fordulónál úgy kanyarodott, hogy végül ebbe a zsákutcába vezette az országot.

Azt gondolom, hogy most már innen nem tud továbbmenni a rezsim. Ezt be kellene látni.

Ehelyett folyamatosan emeli a tétet ebben a borzalmas és botrányos kampányban is, már nem is tesz úgy, mintha lennének európai ambíciói.

Sorozatunk előző részeiben Nahalka István értékeli az oktatás elmúlt 16 évét:

Farkas András pedig a nyugdíjrendszer változásait:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk