KÉK HÍREK
A Rovatból

Megdöbbentő részletek a szolnoki halottról: 10 éve fekhetett a lakásban

Senkinek nem hiányzott, senki nem kereste.
Blikk - szmo.hu
2017. június 15.


Link másolása

A lakását a holttestével árverezték el, R. Gábor ráadásul már 10 éve feküdt holtan a saját nappalijában, amikor az új tulajdonos rátalált, mivel megnézte a megvásárolt ingatlant - írja a Blikk.

Döbbenetes, de a férfi nem hiányzott senkinek, nem keresték, a szomszédoknak se tűnt fel semmi. A közvetlen szomszédja se foglalkozott vele, azt mondta, nem éreztek büdös szagot a lépcsőházban, inkább csak dohos volt a levegő.

"Magányos, zárkózott ember volt, néhanapján futottam csak össze vele. Igazából még abban sem vagyok biztos, hogy a köszönésemet fogadta. Ha fogadta is, a mellette lévő Sokol rádió zaja elnyomta azt" – mondta a Blikknek a szomszédban élő Sándor.

A helyiek inkább furcsa különcnek tartották, aki a saját világában él. Állítólag korábban a katonasággal kapcsolatos munkája volt.

"
2008 nyarán láttuk utoljára.

"A gyermekünk akkor még alig féléves volt, mi pedig babakocsival együtt sétáltunk. Mindig itt ült a padon, és fadarabokat hegyezett egy tőrrel, miközben szalonnát evett" – mesélte Sándor.

A furcsa viselkedésére jó példa az az eset, amikor vegyvédelmi ruhában kipakolta lakása berendezéseit a lépcsőház előtti füves területre.

Tíz év alatt a lakásban a mumifikálódott holttest mellett rengeteg levél gyűlt össze, például a behajtócég felszólításai is.

"Több lakógyűlésen is felmerült, vajon mi lehet Gáborral. Többen azt gondoltuk, hogy elköltözött, vagy otthonba vitték" - mondta Sándor a lapnak. "Miután visszapakoltak és leragasztották az ajtót, a párommal együtt fertőtlenítettük a lépcsőházat, még a lábtörlő szőnyeget is kidobtuk, nehogy valamilyen fertőzést kapjunk."

A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a halálesetet.

Spontán mumifikálódás

Mumifikálódásról akkor beszélünk, amikor az elhalt szervezet lágy részei nem rohadnak el, miután bekövetkezik a halál. A bennük lévő fehérjék megalvadnak, a szövetek pedig kiszáradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megszólalt a szalántai tragédiában elhunyt MMA-bajnok ismerőse: nem vezetett lassan, de sosem veszélyeztette mások életét
Három autó ütközött össze szombaton, az egyiket a korábbi MMA-bajnok vezette.

Link másolása

Tragikus baleset történt a Baranya megyei Szalántán, ahol szombaton három autó ütközött össze. A részletekről a Sportal.hu ír, mivel az egyik halálos áldozat a lap tudomása szerint Stétz Dániel, korábbi MMA-harcos országos bajnok és Eb-bronzérmes, aki személyi edzőként dolgozott.

„A zord, ijesztő külseje ellenére mérhetetlenül nagyszívű, jólelkű és igaz barát volt. Rengeteget ültem mellette kocsiban. Tény, hogy nem vezetett lassan, de soha nem veszélyeztette mások életét, nem lépett túl a saját határain, sőt ő volt az, aki rendszeresen rám szólt, hogy hova sietek”

– idézi a lap a sportoló egy ismerősét. Azt írják, az 58-as főút Pécs felé vezető vonalán Sétz Mercedese, valamint egy Audi éppen egy Suzukit előzött, amikor az balra fordult. Az Audi kisebb koccanással el tudta kerülni a Suzukit, Stétznek ez már nem sikerült. Az ütközést követően a személyi edző Mercedese lesodródott az útról, többször megpördült, mielőtt fának csapódott és szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolódott.

A Mercedesben a 32 éves Stétz és barátnője ült, akik a helyszínen életüket vesztették. A Suzukiban egy nagymama és unokája utazott, őket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyosan megsérült egy gyerek a dunakeszi majálison: „hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek”
A korábbi hírek szerint a kisfiúnak nem szakadtak le az ujjai, de így is a mentőknek kellett elszállítaniuk.

Link másolása

Komoly baleset történt a dunakeszi majálison, amikor majdnem letépte egy kisgyerek ujjait az egyik játék – írja a Budapestkörnyéke.hu oldal.

„A gyermekem is ott volt a játékban, hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek ki a hordóból” – írta egy férfi az egyik dunakeszi Facebook-csoportban. Hozzáteszi, hogy nemsokára a gyerek mellett volt a város alpolgármestere, és hamarosan kiérkeztek a mentők is.

A korábbi hírekkel ellentétben a kisfiú ujjait nem tépte le a forgóhordós játék, de így is súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a mentők egy kisfiút súlyos kézsérülés miatt szállították helyszíni ellátás után kórházba.

A rendőrség pedig azt közölte: az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a történtek összes körülményét, a gyermek sérüléseivel kapcsolatban.

Az eseményre politikai árnyék is vetült. A portálnak eljutatott közleményében a polgármesteri hivatal a következőt írta: „Minden idők leglátogatottabb majálisa volt az idei esemény, a dunakesziek és a környékbeliek is nagy számban keresték fel a programokat.

A rendezvénynek a vidámparki részén sajnálatos módon történt egy baleset, amiben egy gyömrői kisfiú több ujja megsérült. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet ellátta a sérültet, a kiérkező mentők pedig kórházba szállították. A gyermek ujjainak amputálásáról szóló hírek a mi információnk szerint szerencsére nem igazak, ez politikai rémhírkeltés.

A rendőrség azonnal lezárta a játékot, megkezdte a szakértői vizsgálatot és a nyomozást. A vidámpark tulajdonosa együttműködő a hatóságokkal, minden hivatalos dokumentációt a rendőrség rendelkezésére bocsátott. A hatóság tájékoztatása szerint engedélyek rendben voltak. A nyomozás lezárultával a rendőrség tud majd hivatalos tájékoztatást adni a további részletekről. Jobbulást kívánunk a kisfiúnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: