KULT
A Rovatból

Master Chief visszatért, de biztos, hogy ez jó hír? – Már nézhető a Halo 2. évadja

A Halo első évadja jó pár kérdést vetett fel, amikre nem igazán adott választ. Vártuk, hogy a második szezon majd jól bepótolja a hiányosságokat és kijavítja a hibáit, de egyelőre minden ugyanolyan.


A Paramount+ vásárolta meg a Halo videojátékának megfilmesítési jogait, majd be is jelentették nem sokkal később a sorozatot, amit hozzánk a SkyShowtime hozott el. Amikor az első két részt bemutatták, mindenki pozitívan csalódott. Aztán kiderült, hogy nem véletlenül ezt a két részt mutogatták.

Mindenki reménykedett, hogy ilyen lesz az egész széria: egy kemény, véres, háborús akció sci-fi sorozat.

Bár gyanús volt, hogy mindenki kedvenc sisakos főhőse kicsit túl sokat veszi le azt a bizonyos páncélt, de az első két rész után még komolyan reménykedtünk. A játékban a főszereplő Master Chief ugyanis sosem vette le a SPARTAN páncélját. A sorozat ezt eléggé figyelmen kívül hagyta, és már az első részben szembe nézhettünk gyermekkorunk hősével. Az alapanyagról elég annyit tudni, hogy korának az egyik legnagyobb sikerű játéka volt, ennek köszönhette a Microsoft konzolja, az X-Box, hogy annyira sikeres lett, a mai napig jönnek ki hozzá a sikeres folytatások. Hatalmas rajongói bázisa van és rengeteg könyv és történet született erről a sci-fi világról.

Ez valószínűleg megnehezítette a Paramount dolgát, ugyanakkor önmaguknak köszönhetik, hogy az első évad kritikai és nézői bukás lett. Teljesen kiforgatták Master Chief karakterét, társaival és vezetőivel való kapcsolatát pedig túlhangsúlyozták. Több karakter is folyamatosan buta döntéseket hozott és teljesen irracionálisan viselkedett.

Ami talán megmentette az első évadot, az az akciójelenetek és a megvalósítás minősége.

A vizuális effektek, a helyszínek, a páncélok, mind-mind zseniálisan jól néztek ki. Áradt a sorozatból a Halo-atmoszféra, egészen addig, amíg meg nem szólaltak a szereplők, vagy meg nem jelent a negyvennegyedik felesleges karakter. Az első évad közepét kín és szenvedés volt végig nézni, gyakorlatilag az első kettő és az utolsó két rész értékelhető. Talán pont a jó lezárás miatt mertek belevágni a folytatásba.

Egy kevés háttérinfó azoknak, akik nem ismerik az alapanyagot: a 26. században járunk, az emberek háborúban állnak egy idegen fajjal – a Covenent-el – akik inkább egy fajilag diverzifikált vallási szektához hasonlítanak, mint egy egységes idegen fajhoz. A háborúban az emberek álltak vesztésre, egészen addig amíg meg nem jelentek a SPARTAN-ok.

Ezeknek a genetikailag módosított szuperkatonáknak köszönhetően az emberek oldalának is lett esélye.

Köztük az egyik leghíresebb a Silver Team SPARTAN kommandó vezetője, a legendás Master Chief. Az első évadban egy ősi ereklye körül forgott a cselekmény, ami megidézhet egy kegyetlen fegyvert (a Halo-t), amellyel a vallási szekta eltörölheti az emberiséget az univerzum színéről. Ezt nagy nehezen sikerült megakadályoznia a SPARTAN-oknak, de a kaland itt még nem ért véget!

Elérkeztünk a második szezonig, ami ugyan úgy kezdődik, mint az előző, talán csak egy kicsit kisebb költségvetéssel, ugyanis az első nagyobb összecsapás ködben zajlik, ami a legjobb eszköz a CGI rejtegetésére. Egy nagyszabású akciót követhetünk végig, ahol Master Chief (Pablo Schreiber) és egy csapat tengerészgyalogos próbál evakuálni egy bolygót. Persze ami elromolhat, az el is romlik, a szuperkatonánk majdnem otthagyja a fogát és gyanús lesz számára, hogy Covenant készül valamire. Miután az első évad rejtett, másodlagos főgonoszát, Dr. Catherine Halsey-t (Natascha McElhone) leváltották, gondolhattuk volna, hogy a katonaság valami normális embert ültet a helyére.

Hát nem így történt, a SPARTAN program új vezetője, James Ackerson (Joseph Morgan) még irritálóbb, mint Halsey volt.

Teljesen logikátlanul viselkedik és emellett erős Umbrige-utóíze van a karakternek, mintha a Harry Potter legundorítóbb szereplőjétől tanult volna. Tovább próbálják bonyolítani az amúgy unalmas főszálat, újabb B-történetekkel, amik már az első évadban is pocsékok voltak. Például visszatér Kwan Ha (Yerin Ha) teljesen a semmiből, valamint Soren-066 (Bokeem Woodbine) is bajba kerül. Ezek mind teljesen érdektelenek az amúgy is ingerszegény főszál mellett.

Nem sikerült javítani semmin, sőt a vizuális effektek minősége mintha rosszabb lenne az előző évadhoz képest. Sokszor vagyunk sötétben, ott próbálnak spórolni, ahol tudnak. Ez lehet az első évad fogadtatása miatt is, amire a stúdió azt mondta, hogy fogják vissza a lovakat, vagy a következő részekben lesz valami nagyon nagy dolog, amire spórolnak. A Halo egy nagyon látványos játék volt, igazi háborús akció-sci-fi hatással. A sorozatnak ezt még nem igazán sikerült eladnia. Mindkét évad első részei hoztak valamit a hangulatból, de azt az epikus szintet még nem sikerült megütni, amit a rajongók vártak. Abból, hogy kiforgatták a kedvenc karaktereket én nem sokat tapasztaltam, csak az első játékkal játszottam még 2001-ben, a későbbi részek bonyolították tovább csak a sztorit.

Nekem csak az tűnik fel, hogy milyen zavaróan buta az összes szereplő.

Senki sem gondolkodik logikusan, mindenki érzelmi alapon dönt, még az érzelmektől megfosztott szuperkatonák is, ami végképp felháborítóan ostobán hat. Magyar szemmel nézve találhatunk gyöngyszemeket, az első évadban láthattuk a négyes metró egyik megállóját és sokszor hallottuk Trokán Nórát és Nagypál Gábort magyarul beszélni a háttérben. Az új évadban Visegrád relé felé veszi útját Master Chief és csapata a második rész végén. Aki ismeri a háttérsztorikat, az tudja, hogy az eredeti történetben is van bőséggel magyar jelenlét.

Érzésre működik a sorozat, ránézésre is rendben van, de valahogy az egész szétesik, nem áll össze egy egésszé. Pablo Schreibert én például nagyon kedvelem, de nem áll neki jól Master Chief szerepe. A többi SPARTAN alapvetően működik, de például Cortana (Jen Taylor) – egy mesterséges intelligencia, aki a videojátékok egyik legfontosabb alakja – rettenetesen alul van használva. Érdekesség, hogy a játékokban is Jen Taylor adta Cortana hangját.

Nekem gyanús, hogy a második szezonnal is az lesz, mint az elsővel, bedobnak egy csontot a rajongóknak, akik jól ráizgulnak, hogy előszereplőkkel fogják látni kedvencüket. Majd kapnak hat rész szenvedést érdektelen karakterekkel a három jó mellé.

Az első két rész egyelőre bíztató, még úgy is, hogy a minőség rosszabbnak érződik és az új szereplők se javítanak a renomén. A forgatókönyv ugyan olyan gyenge, mint volt, az akció legalább eddig működik. A Halo legújabb szezonjának első két része megtekinthető a SkyShowtime streaming szolgáltató műsorán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk