HÍREK
A Rovatból

Másodfokú riasztásokat is kiadtak zivatarveszély miatt, máshol viszont még hőségriasztás van érvényben

Győr-Moson-Sopron és Vas megye több járására másodfokú riasztásokat is kiadott a heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Link másolása

Az érintett területeken a következő órákban kialakuló zivatarokat viharos szél, jégeső és rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék kísérheti. A katasztrófavédelem mindenkitől azt kéri: kövessék a meteorológiai riasztásokat, a vízpartokon a viharjelzéseket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat frissített veszélyjelzése szerint a többi megyében továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarok veszélye miatt.

Mint írták:

először a Dunántúl északi és nyugati felén, majd a nap folyamán egyre többfelé lehet majd számítani zivatarra, legnagyobb eséllyel és legnagyobb számban a dunántúli területeken, valamint az Északi-középhegység térségében.

A zivatarokat rövid idő alatti jelentős mennyiségű csapadék kísérheti: a Dunántúl délnyugati felén akár 20-30 milliméternyi. Emellett viharos széllökésekre és jégesőre is készülni kell.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője azt javasolja, az érintett területeken a kerti bútorokat, szerszámokat, növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá.

A vízpartokon tartózkodóktól azt kéri: "vegyék komolyan a tavi viharjelzőrendszer jelzéseit".

Percenként 45 villanás elsőfokú viharjelzést jelent: ez esetben a parttól csak 500 méteres távolságra szabad a vízbe menni. Ha percenként 90 villanást észlelnek, az már másodfokú viharjelzést jelent, ilyenkor ki kell jönni a vízből

- hangsúlyozta Mukics Dániel.

Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze a 112-es segélyhívón! - kérte az OKF szóvivője.

Mindeközben a hőség miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.

Az országos tisztifőorvos szerdától eredetileg szombat éjfélig rendelte el a legmagasabb fokozatot, a harmadfokú hőségriasztást, de ezt később kedd éjfélig meghosszabbította.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter már válaszolt is Dobrev Klárának: Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral
Nem várt sokáig Magyar Péter, rögtön visszaszólt a Demokratikus Koalíció EP-lista vezetőjének.

Link másolása

Posztháború indult el, amelyben politikusok szólnak Magyar Péter mellett vagy ellen. Péntek délután mi is beszámoltunk róla, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa keményen beleszállt Magyar Péterbe.

A Tisza Párt vezére azonban nem váratott sokáig a válaszával, Facebookon üzent Dobrevnek:

"Tisztelt Képviselő Asszony! Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral. Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek. Minden jóérzésű, a változást valóban akaró magyar ember számára egyértelmű, hogy a propaganda falát csak úgy tudjuk átütni, Deutsch Tamást csak akkor tudjuk rákényszeríteni egy élő vitára, ha egységesen követeljük, hogy a “köz”média tegyen eleget a jogszabályi kötelezettségének és egy évtized után rendezzen valódi, élő televíziós vitát a listavezetők részvételével."

„Sokatmondó továbbá, hogy a rogáni propaganda a napszemüvegemet nevezi nőinek, Ön pedig a férfiasságomat vonja kétségbe, csak azért mert nem asszisztálok a Fidesz által kiépített médiaterrorhoz, hanem sok százezer, vagy inkább millió magyar emberrel és a valódi ellenzék tagjaival küzdök annak lebontásáért" – fűzte tovább a sorait Magyar Péter.

Hozzátette azt is, hogy "talán nem véletlen, hogy az országjárásom szinte minden helyszínén odajönnek hozzám volt DK tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki az Önök pártjának alapszervezeteiből, hogy a valódi változást követelő jobb- és baloldali, konzervatív és liberális honfitársaink milliói mellé álljanak."

És a poszt végén még egy balegyenest küldött Dobrev Klárának:

"Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát, a magyar választok pedig eldöntik június 9-én, hogy őfelsége lejáratódott, cselekvőképtelen ellenzékére szavaznak, vagy a TISZA Pártra, amely valós alternatívát és erőt mutat fel a NER mielőbbi lebontásához."

Dobrev Klára nem sokkal Magyar posztja után a kommentszekcióban tette hozzá a posztról alkotott véleményét:

"Összegezzük. Én már válaszoltam, megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Ön viszont gyáva, nem mer jönni jövő héten a Partizánba. Majd a DK több politikusának tettét számtalan társa példáként követte, és véleménynyilvánításba kezdett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elmondta, hogy miért kellett letakarni a tibeti zászlókat a kínai elnök látogatása alatt
A kormányfő szerint Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket azonban megilleti a vendégjog.

Link másolása

A három napos magyarországi látogatásának végén egy nyilvánosan meg nem hirdetett programon találkozott pénteken délelőtt Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége, Peng Li-jüan, akik közös ebéden vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és feleségével, Lévai Anikóval Budapesten.

A Telex újságírójának lehetősége nyílt, hogy a budapesti Mol-toronynál néhány kérdést feltegyen a miniszterelnöknek. Ebből kiderült az is, hogy miért takarták le például a Gellért-hegyen felbukkanó tibeti zászlót egy kínaival.

„Ez egy régi vita. A magyar kormány álláspontja világos. Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket pedig megilleti a vendégjog. Ezt a két jogot kell összehangolni”

– magyarázta a magyar kormányfő, aki megjegyezte azt is:

„Mi nem engedjük meg azt, hogy a hozzánk érkező vendégek látogatásának értékét lerombolják, és a tiszteletlenség miatt ártsanak Magyarország nemzeti érdekeinek. Gyülekezni is lehet, tüntetni is lehet és üdvözölni is lehet a kínai elnököt, de a kettőt térben egymástól nagyon messzire el kell választani.”

A miniszterelnök szerint a kínai rendőrök érkezése az egy közrendvédelmi kérdés, aminek semmi köze nincs a nemzetbiztonsághoz.

A Telex interjúját ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint neki nagyon sok embere van, érdemes vele vigyázni
Megint megkérdezték a minisztert arról a pletykáról, miszerint Magyar Péter az ő embere. Szerinte ez egy nagyon gyönge pletyka.

Link másolása

Lázár János közlekedési miniszterként sikernek tartja, hogy Magyar Péter a debreceni tüntetésre vonattal utazott.

"Sikernek értékelem, ha minél többen vesznek jegyet, hogy az Intercity nem győzi kiszolgálni az érdeklődőket. Van úgy, hogy az összes jegy elkel és pótjáratokat kell indítani. Valójában, minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik, mert ha vasúton jönnek rá, ők is jegyet vesznek.

Én vagyok az az ember, aki a tüntetések és a demokrácia virágzásában leginkább érdekelt vagyok, mert a tüntetések jelentősen növelik a Volán és a MÁV bevételeit"

- mondta Lázár János a Blikk kérdéseire válaszolva.

A lap arra is rákérdezett, hogy mit szól hozzá, hogy azt beszélik róla, hogy Magyar Péter a beépített embere, és az ő hatalaomra kerülését készíti elő.

A miniszter erre visszakérdezett:

"És azért utazik vonattal, mert az én emberem? Akkor nagyon sok emberem van, hiszen sokan utaznak vonattal. Ha ez igaz lenne, érdemes velem vigyázni.

Ám ez egy nagy butaság. Szerencsére Magyarország megőrizte azt a régi barátságos jellegét, hogy kávéházország, ezért a politika jelentős része is a pletykákból tevődik össze. Ez egy nagyon gyönge pletyka. Nincs közöm Magyar Péter politikai tevékenységéhez" - közölte.

A lap megkérdezte tőle azt is, hogy szurkol-e a TISZA Párt alelnökének, hogy leváltsa az ellenzéket? Lázár erre azt mondta:

"Megvárjuk a június 9-i választások eredményét, és 10-én értékeljük".

A miniszter elmondta, hogy nem szokott találgatni, így arra sem válaszolt, hogy milyen eredményt vár. "Kovács Lászlótól azt tanultam, hogy nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni" - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt az MTVA válasza Magyar Péter ultimátumára: a magyar emberek érdekében nem engedik be a köztévébe
Magyar tüntetést helyezett kilátásba, ha tíz napon belül nem hívják meg a köztévébe. Az MTVA most megindokolta, hogy miért nem fogják meghívni.

Link másolása

Közleményben reagált a Közmédia Választási Iroda arra, hogy Magyar Péter ultimátumot adott nekik egy vita megszervezésére. Az elején leszögezik, hogy az utóbbi években többször is előfordult már hasonló, és „sokadik alkalommal próbálnak fizikai és verbális erőszakkal nyomást gyakorolni a magyar köztelevízióra és közrádióra”.

„Magukat felkent népvezérként felmutatva tiporják lábbal a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadságot, miközben éppen arra hivatkozva gyalázzák nap mint nap a munkájukat végző újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, hangmérnököket, műszaki munkatársakat” - olvasható a közlemény elején. Majd kitérnek arra, hogyan zajlik a munka egy választás idején az MTVA-nál.

„A magyar köztelevízió minden választás előtt létrehozza Választási Irodáját, amely felügyeli, hogy a köztelevízió és a közrádió műsoraiban, felületein a jogszabályban meghatározottak szerint jelenjenek meg a pártok, jelölő szervezetek. Ez 2011 óta minden választáson így történt, most is így történik.

Most, az európai parlamenti és az önkormányzati választások előtt ismételten megkísérelnek nyomást gyakorolni a közmédia vezetőire, munkatársaira, semmibe véve az általuk hangoztatott jogszabályokat. Tekintettel arra, hogy a közmédia működését törvények szabályozzák, senkinek nincs joga azokat a szabályokat felülírni, csak azért, mert saját egyéni érdekei vagy politikai ambíciói úgy diktálják.”

A folytatásban szóba kerül a sajtószabadság is:

„A közmédia tiszteletben tartja a sajtószabadságot, elismeri a médiumok független működését, legyenek azok akár politikailag vagy értékek mentén működők. Saját helyzetét tekintve az Alaptörvényt és annak preambulumát tekinti mértékadónak. Fenyegetésnek, zsarolásnak, erőszakos cselekményeket előrevetítő magatartásnak akkor sem enged, ha ez veszélyeztetné a működését. Minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogja védeni a rá bízott javakat, médiafelületeket, a munkatársak testi- és szellemi épségét.”

A közlemény végén több ellenzéki politikus mellett szóba kerül Magyar Péter is:

„A Magyar Péter-féle erőszakos, agresszív felszólítás hasonlatos, az azóta bűncselekményért elítélt DK-s Varju, a gyakorta előforduló Hadházy vagy a Márki-Zay-féle lejárató kísérletekhez. Ezek sorába illeszkedik most a Magyar-féle zsarolás, amelynek éppen a magyar emberek érdekében nem enged sem a Duna Médiaszolgáltató Zrt., sem pedig a tartalom-előállító MTVA. Magyar Péter támadásait, becsmérlő kijelentéseit pedig határozottan visszautasítjuk!”

- zárják a közleményt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk